2005. december 14. szerda 21:57

 

Az Unió 2006. évi költségvetése

Költsünk kevesebbet?

Nyugodt lélekkel megszavazható az Unió 2006. évi költségvetése, bár a kormányok oly keveset akartak költeni rá, mint amennyit a képen látható autó gazdája a kocsijára. A Parlament azonban működőképessé tette a javaslatot.

Az új tagállamok képviselői először a 2006. évi költségvetés kialakításában vehettek egyenrangúan részt a régi tagállamokkal. A költségvetési tárgyalások során az Európai Néppárt elsődlegesnek tartotta, hogy azok a fő szempontok, amelyeket már a 2005. évi költségvetés létrehozásában is képviselt, most is érvényesüljenek.
Ezek: (1) az Európai Unió keleti irányú bővülése segítse az új tagok gazdasági fejlődését, hogy integrációjuk e tekintetben is befejezetté váljon, (2) erősödjék az Unió kohéziója és versenyképessége, (3) növekedjék polgárai biztonsága és végül (4) váljék az Unió globális partnerré az egész világon.

A Bizottság által elkészített tervezet sok változáson ment át, mert a Tanács elsősorban a kiadások lefaragásában volt érdekelt. Az első olvasat megmutatta, hogy a Tanács és a Parlament Európa képe jelentősen eltér egymástól. A Tanács sajnálja a pénzt az európai keretek között költeni, a parlament jól működő, foglalkoztatást segítő, kutatást fejlesztő, a területi fejlettségbeli eltéréseket gyorsan csökkentő Uniót szeretne. A szemléletbeli eltérésnél kisebb volt a számszaki: a két első olvasat között alig 5 milliárd euró volt a különbség. Ebből 3,7 milliárd volt a kohézióra szánt tétel. A Tanács által javasoltak mégis olyan helyzetbe hozták volna Európát, mint a képen látható autó gazdája a saját járgányát.

A Tanáccsal való sikeres egyeztetést és a költségvetés parlamenti 2. olvasatának elfogadását követően - amelyek során a néppárti frakció fent említett szempontjait érvényesítő eredmény született - a Parlament jelentősen növelte az alábbi fontos kiadások összegét: 

A 2006-os költségvetés egyfajta összekötő szerepet tölt be a 2007-től kezdődő új középtávú keretterv időszaka felé. Sőt, ha nem lesz megegyezés a 2007-13-as középtávú pénzügyi kerettervről, és a felek felmondják az intézményközi megállapodást, a 2006. évi költségvetés képezné a kiindulópontját a 2007-től kezdődő periódus éves költségvetéseinek. Mindezeket szem előtt tartva a néppárti frakció növelte az Európai Parlament mozgásterét.
A kötelezettségvállalások összegét sikerült 121 milliárd euróra növelni (GNI 1,09%) a tényleges kifizetések összege pedig 112 milliárd euró lett. A végösszeg az Európai Parlament és a Tanács 2000-06-os pénzügyi kerettervében meghatározott keretek között maradt.

A 2006-os költségvetés jól fogja szolgálni az Unió érdekeit. A Bizottság 112,5 milliárd euró felhasználását javasolta, a Tanács ennél 1,2 milliárddal kevesebbet akart, a végeredményt a Parlamentnek sikerült pontosan e két érték közé beállítania. Ennél fontosabb, hogy a 2006 folyamán kifizethető 111,97 milliárd euró alig 300 millióval kevesebb, mint amekkora összeget a parlament saját erejéből, azaz a Tanáccsal nem megegyezve megállapíthatott volna. Az elérés nincs három ezrelék, ennyit igazán megér a harmonikus együttműködés.

A tárgyalások folyamán világossá vált, hogy az Európai Néppárt politikája megfelel Magyarország érdekeinek. Egy olyan tétel volt, amelynél sajátos magyar szempontot is sikerült érvényesíteni. Ez az első olyan költségvetése az Európai Uniónak, amelyben, - egy Surján László által benyújtott módosító indítvány révén - a vajdasági magyar kisebbség nevesítve van. Az elfogadott módosítvány miatt a Szerbia és Montenegrónak szánt és némileg megemelt EU támogatás egy részét a demokrácia, erősítésére kell felhasználni, különös tekintettel a magyar kisebbséget ért atrocitásokra.

Pápai Gábor

 .

Vissza a kezdőlapra