2005. október 30. vasárnap 13:34

 

Halottak-napi gondolat

Részlet Rónay György naplójából

Remélem a műtét sikerül. A halál, pedig nem mondhatnám, hogy nem gondolok rá, hihetetlen lehetőségnek tűnik előttem. Félnék? Azt hiszem, alapjában véve nem. Szeretnék újra egészséges lenni, egészséges erővel dolgozni, nagyokat sétálni, mint régen; szeretnék nem ideges, hanem derűs és jó lenni. Ez a legfontosabb: igazán jónak lenni az emberekhez, családunkhoz. Szeretet nélkül semminek sincs értelme, és rengeteget vétünk a szeretet ellen. Pedig anélkül minden üres és meddő. Sok fájdalmat, szenvedést, rossz ízt elkerülhettünk volna egy kicsit több szeretettel. Úgy érzem, azok voltak a legnagyobb mulasztásaim, amikor a szeretetet mulasztottam el, a legnagyobb vétkeim, amikor az ellen vétkeztem. Pótolni, jóvátenni. Így gondolok most a jövő életemre. Ha lesz.

S ha meghalnék, a legtöbb, amit értem tehetnének, az imádság. Ezen a téren is, halottaim iránt, mennyit mulasztottam! Ha én meghalok, végleg elfelejtik őket és már nem lesz, aki imádkozzék értük? és én milyen keveset imádkoztam értük! Hányan várták a segítségemet odaát s milyen hiába! Ha meghalnék s értem sem tennék meg, amit lehet és ami oly könnyű, milyen kegyetlenség lenne; s én milyen kegyetlen voltam az édesanyámhoz, nagyanyámhoz... Mint egy ingyen csepp víz megvonása a szomjazótól: ezt az egy csöpp vizet vontam meg, vagy nem értem rá odaadni...

Ha meghalok, sosem tudnám megmutatni többé a családomnak, mennyire szeretem őket; nagy adóssággal halnék meg: szeretetemet megtartottam magamban, ahelyett, hogy közösen táplálkoztunk volna belőle.

1946. augusztus 12. 

Vissza a kezdőlapra