2005. október 07. péntek 18:27

 

Növekvő támogatás

Jó hír a magyaroknak is: az Európai Parlament költségvetési bizottsága több mint tíz százalékkal meg kívánja növelni az Unió felzárkóztatást elősegítő kiadásainak keretét.
Bizottsági döntés (okt.5.)

 

Fontos döntést hozott szerda délelőtt az Európai Parlament költségvetési bizottsága. A frakciók között megegyezés végeredménye az un. kohéziós országok sikere: A bizottság egyhangú szavazással azt javasolja, hogy több mint 10 százalékkal többet fordítson az Unió az un. strukturális és kohéziós kiadásokra. Ha a Parlament egésze s majd a Tanács is hozzájárul, akkor a Tanács által tervezett 34,9 milliárd eurónyi összeg 38,6 milliárdra nőne. A növekedés nem egyenletes. A régiók közötti együttműködésre szán pénzek 15 százalékkal nőhetnének, a Kohéziós Alap és a hátrányos helyzetűek munkahelyhez jutását segítő Equal program 18 százalék többletet kaphat, míg a kistelepülések fejlődését, közösségi megerősödését támogató Leader program 31 százalékos növekedésre számíthat. A Kohéziós Alap majd 800 millió euróval bővülhetne. A növekedés a 2006-ban lehívható kifizetésekre vonatkozik, tehát azok az országok járhatnak jól, amelyek kész, azonnal indítható programokkal rendelkeznek.

Az örvendetes hírt magyar szempontból három dolog árnyékolja be: (1) Mivel a Tanács 150 millió euróval csökkentette e tételek támogatását a Bizottság eredeti ajánlatához képest,  aligha számíthatunk rá, hogy megváltozzék a véleménye. (2) 2006-ra még érvényes a koppenhágai megállapodás, amely pontosan meghatározza a tíz új tagállam részesedését az alapokból. Mivel ezek az összegek bekerültek az EU és Magyarország közötti szerződésbe, elsődleges joggá váltak, s ezért könnyen megeshet, hogy a 3,7 milliárdos összeghez csak a régi tagállamok férnek hozzá. (3) 2004-ben Magyarország igen keveset használt fel a rendelkezésére álló keretekből, ezért nehéz feltételezni, hogy a helyzet 2006-ra olyan hihetetlen mértékben javuljon, hogy a többlet felhasználható legyen.

Ha megalapozott többletigényünk van, s jó pályázatok készülnek, még a koppenhágai kötöttségek ellenére is elképzelhető, hogy megnövelt támogatáshoz jutunk.

Ráadásul, lehet, hogy ez az év referencia év lesz a következő időszak költségvetésnek megalkotásakor. A növelés tehát mindenképp magyar érdek.

 

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra