2005. november 21. hétfő 22:22

 

Légvár alapozás

Rossz lépés jó irányba

 

Még idei garanciát kért Magyarország a hosszú távú felzárkóztatási támogatások nagyságrendjére az EU-külügyminiszteri találkozóján. Ez a diadalittas hír érkezett hétfőn (nov. 21-én). Mit is jelent ez? Először is szögezzük le, a kormány jó nyomon jár. Az Unióban a mai helyezet legrosszabb eleme a bizonytalanság. Megállapodnak-e a miniszterek egymással a 2007 utáni évek kereteiről? Elfogadja-e ezt a megállapodást az Európai Parlament? Ha igen, megtörténik-e időben mindez? Kérdés kérdés hátán. Helyes tehát a próbálkozás: tiszta vizet a pohárba. Elvben jó irány az a magyar kívánság, hogy az Európai Unió tagországai még idén feltétlenül garantálják a tavaly csatlakozott új tagországok számára a 2007-2013 között felzárkóztatási, kohéziós politikára nyújtandó összegek nagyságrendjét, különben veszélybe kerül azok programozhatósága. Ezt kérte a tagállamok külügy- és európai uniós minisztereinek találkozóján Baráth Etele, az uniós ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter.

Némi ellentmondás azért van abban, hogy az a kormány kér garanciát a többi államtól, amely otthon nem kívánja támogatni a garancia törvényt, pedig az épp a polgárok számára akarna „programozhatóságot”, azaz kiszámítható jövőképet adni. De hagyjuk most a belpolitikát.

Baráth Etelének abban igaza van, hogy a garancia adásra akkor is van lehetőség, ha a költségvetési megállapodás nem születik meg. Mégsem tudunk maradéktalanul örülni. Az ötlettel van ugyanis néhány gond. A tagországok garanciája csak az érem egyik oldala. Minden költségvetési kérdésben a Tanács csak az egyik fél, s vele azonos rangban és erőben ott a költségvetési hatóság másik karja, az Európai Parlament. Egyoldalú tanácsi garancia nem garancia. Már csak azért sem, mert a Bizottság és a Tanács soros elnöke részben éppen a kohéziós pénzek terhére képzeli el a globalizáció okozta károkat mérséklő alapot. Ugyancsak a kohéziós országok esélyeit rontja az a szándék, hogy a versenyképesség növelésére kelljen költeni a kohéziós támogatás jelentős hányadát. Bár a versenyképesség fogalmát ilyen vonatkozásban nem határozták még meg, a hírek szerint az autópálya építést nem tekintenék versenyképesség fokozó tényezőnek. Németországban talán nem is az, de Magyarországon vagy Romániában épp a legfontosabb elem lehet. Tehát a miniszter úr kijelentését, hogy a költségvetési tervezetnek ezt a részét "eddig soha senki nem kérdőjelezte meg" azzal a kiegészítéssel kell érteni, hogy „hangosan”. A csöndben elmondott szavaknak viszont olykor nagyobb a súlya a hangzatos kijelentéseknél. A másik gond a mérték. Miért elégedjünk meg csak a nagyságrend meghatározásával? Nagyságrendre rendes terveket nem lehet készíteni, csak konkrét összegekre.

Mi tehát a megoldás? A kohéziós és strukturális alapok felhasználásának szabályait az Unió külön törvényben határozza meg. Ez a törvény előkészítés alatt van. Mindössze be kellene fejezni a tárgyalását és bele kellene írni a megfelelő keretszámokat. Ez lenne a tényleges garancia, amely a jelenlegi szintű biztonságot adná a kohéziós országoknak.

Mindezen ellenvetések ellenére nem zárom éles kritikával soraimat: ha csetlik-botlik is a kormány, most legalább jó irányban tette ezt. Marad bennem azonban rossz érzés. Alig hihető, hogy Baráth miniszter úr ne lenne tisztában azzal, hogy a kért garancia nem sokat ér. A kormánynak nem a garancia ereje a legfontosabb. Az elmúlt hónapokban a jelen sanyarúságáról a jövő fényességének emlegetésével terelték el a figyelmet. A 2007 utáni évekre vonatkozóan erre semmi alapjuk nem volt. Ez az akció a kampány része. Csak arra szolgál, hogy hihetőbbé, kicsit megalapozottabbá tegye a légvárak építését.

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra