2005. december 17. szombat 16:19

 

Magyar tájékozatlannak titulálta a tüntetőket

Többezren tüntettek a budapesti Felvonulási téren az egyházi iskolák költségvetési támogatásának kormányzati csökkentése miatt. A tiltakozást szervező Szülői Közösség számításai szerint 2006-ban 5-6 milliárd forinttal kevesebb jut az egyházi iskoláknak, mint az államiaknak. A szervezet elnöke szégyennek nevezte, hogy az utcára kellett vonulniuk jogaik érvényesítéséért.

 

Ezreket vártak a szervezők a Fevonulási térre, és nem kellett csalódniuk. A tanárok és szülők tiltakozását az váltotta ki, hogy szerintük elégtelenné válik az egyházi fenntartású oktatási intézmények állami finanszírozása.

"Ne higgyük el, hogy az egyházi iskolák és a világi intézmények egymás ellen kell éljenek, fejlődjenek. Ne fogadjuk el, ha az egyiket a másik kárára akarja valaki támogatni" - mondta az egyik anyuka.

Magyar Bálint oktatási miniszter korábban azzal magyarázta az állami megvonás szükségességét, hogy az egyházi intézmények eddig több pénzhez jutottak, mint az önkormányzatiak. A tüntetők viszont a pártállami diktatúra egyházellenességét olvasták ki a kormány intézkedéseiből.

A tömegmegmozdulás előtt Magyar Bálint több egyházi vezetővel is azt közölte: ha a tanárok elviszik diákjaikat a felvonulásra, törvénytelenséget követnek el. A tüntetők azonban semmitől sem tartottak. A tömegben több politikus is megjelent, így fejezve ki szolidaritásukat az egyházzal és a jövő nemzedékével.

"A diákoknak vannak emberi jogaik. Ki akarja kétségbe vonni ezt a jogát, hogy idejöhet és tiltakozhat a megkülönböztetés ellen? Az követ el jogtalanságot, aki ezt a jogot korlátozni akarja" - vélekedett Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke.

A tüntetők egy 200 fős csoportja ezután az Oktatási Minisztérium épületéhez ment, hogy átadják petíciójukat a szakminiszternek. Ebben többek között követelik az egyházi kiegészítő támogatást, a kistérségi társulásoknak járó oktatási támogatást és a közalkalmazottakhoz hasonló garantált bérezést. Magyar Bálint csak a kormányszóvivői tájékoztatón jelent meg az újságírók előtt, ahol a következő véleményének adott hangot: "Okafogyott, nagyfokú tájékozatlanságról számot adó követelések ezek. Olyan típusú követelések, amelyekből kitűnik, hogy az egyházi intézmények finanszírozásának az alapjaival sincsenek tisztában."

A megmozdulás szervezői eddig közel 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze az egyházi oktatás és nevelés védelme érdekében. Egyúttal Sólyom László államfő közbenjárását is kérik a költségvetési törvénytelenségek megszüntetése érdekében.
 

 .forrás: hír.tv

Vissza a kezdőlapra