2005. október 08. szombat 20:47

 

A határon túli magyarok hitéletének kérdései a magyar–szentszéki kapcsolatok napirendjén

Egy nemzetiségi, nyelvi és vallási szempontból annyira megosztott térségben, mint Közép-Európa, a vallás a nemzeti identitásnak is része, gyakorlása egyben annak megőrzését is szolgálja. A határon túli magyarokért alkotmányos felelősséget viselő kormánynak vállalnia kell a szomszédos országokban élő magyarok azon igényeinek képviseletét, amelyek hitéleti kérdéseket érintenek. Legutóbb Mádl Ferenc köztársasági elnök 2005. július 1-i vatikáni búcsúlátogatásán került szóba a szlovákiai magyar püspök, az erdélyi érseki tartomány kialakítása, valamint a csángók anyanyelvi vallásgyakorlásának kérdése. A 2005. szeptember 13-i magyar–szentszéki külügyminiszteri találkozó napirendjén ezzel szemben főként Európa jövője és a magyarországi egyházfinanszírozási kérdések szerepeltek.

 

Felvidék

A felvidéki magyarok Szlovákia több egyházmegyéjéhez tartoznak. Régi kívánságuk, hogy legyen magyar nemzetiségű püspökük, esetleg a magyarok lakta területek külön egységet – lehetőség szerint egyházmegyét – alkossanak a lelkipásztori ellátás szempontjából. Szlovákiai egyházi vezetők szerint a magyar hívek anyanyelvű lelkipásztori ellátása megoldott, hiszen vannak magyar papok és több szlovák püspök is beszéli a magyart, a magyar kispapok képzése pedig magyarországi szemináriumokban megoldott. Ezzel szemben nagy gondot jelent, hogy szlovák anyanyelvű papokból nincsen hiány, magyarokból viszont igen. Ez utóbbiak ráadásul gyakran átjönnek Magyarországra tanulni, és könnyen itt is maradnak. További gondot okoz a felvidéki magyarok számára, hogy az egyházi hatóságok a magyar anyanyelvű papokat sokszor nem magyarlakta területre helyezik, míg magyar többségű plébániákon gyakran magyarul nem, vagy csak rosszul beszélő papok szolgálnak.

Az utóbbi időszak fontos fejleménye, hogy 2004-ben a pápa Orosch János személyében magyar származású, magyarul jól beszélő segédpüspököt nevezett ki a Pozsony–Nagyszombati Főegyházmegyébe. Megoldást jelenthetnek továbbá a kánonjog azon előírásai, melyek lehetővé teszik püspöki helynök kinevezését, akit „az egyházmegye egy meghatározott részén, vagy (…) a személyek egy bizonyos csoportjához tartozó hívek tekintetében” a megyéspüspökével azonos végrehajtó hatalom illet meg. A püspöki helynököt az illetékes megyéspüspök nevezi ki.

A katolikus egyház fontosnak tartja ugyan, hogy a hívek saját anyanyelvükön részesüljenek lelkipásztori ellátásban, azonban területi egységeit hagyományosan nem az etnikai határokhoz, hanem – jórészt praktikus okokból – a polgári közigazgatási határokhoz szokta igazítani. Ha tehát külön magyar egyházmegye létrehozása Szlovákiában nem is tűnik reális követelésnek, kánonjogilag is lehetséges, és egyházpolitikailag is elfogadható megoldás lehet minden olyan egyházmegyében, amelynek területén nagyobb számban laknak magyarok, külön püspöki helynök kinevezése a magyarok számára. Ennek persze előfeltétele, hogy a felvidéki magyar katolikus közösség megfelelő számban tudjon kiállítani alkalmas jelölteket erre a funkcióra.

Erdély

Erdélyben egyszerre vannak jelen a római katolikusok és a görög katolikusok. Az előbbiek általában magyar nemzetiségűek, míg az utóbbiak jórészt románok. A római katolikusok négy egyházmegyéhez tartoznak. Ezek közül a gyulafehérvári egyházmegyét a Szentszék 1991-ben érseki rangra emelte, és közvetlenül a Szentszéknek rendelte alá. Ez bizonyos függetlenséget biztosít számára a bukaresti érsekkel szemben, illetve a romániai püspöki konferencián belül. Ellenben nem adott neki metropolitai rangot, és nem rendelte alá a másik három magyarok lakta katolikus egyházmegyét (szatmári, nagyváradi, temesvári).

Ez utóbbiak jelenleg a Bukaresti Érsekség alá tartoznak, noha érzelmi, nyelvi, történelmi okok mellett praktikus szempontok is indokolnák, hogy az Erdélyben található egyházmegyék azonos egyháztartományhoz tartozzanak. A romániai magyar nemzetiségű katolikusok szeretnék ezért elérni, hogy a Szentszék a három erdélyi püspökséget a Gyulafehérvári Érsekségnek, mint metropolitai széknek rendelje alá.

Gondot okoz ebből a szempontból, hogy Szentszék a jelek szerint nagyobb fontosságot tulajdonít a nagyobb létszámú román görög katolikus egyháznak. Annak ellenére, hogy jelenleg is számos konfliktus terheli ez utóbbi és a román ortodox egyház viszonyát, távlatilag fontos szerepet játszhat az ökumenikus közeledésben, ami a Szentszék számára prioritást jelent. A magyar katolikusoknak az adhatna esélyt érdekeik érvényesítésére, ha maguk is intenzíven be tudnának kapcsolódni a romániai katolikus–ortodox közeledés előmozdításába.

Csángók

Régóta megoldatlan kérdés a kelet-romániai Moldvában élő csángók anyanyelvi vallásgyakorlása. A csángók identitásának évszázadok óta alapja a római katolikus vallás és saját nyelvük, ami a magyar nyelv egyik ősi formája. Ezzel szemben a Iasi-i Egyházmegyében, ahol élnek az egyházi élet nyelve kizárólag a román. Nincsenek papjaik, akik anyanyelvükön misézzenek nekik, sőt a román nemzetiségű papok kifejezetten ellenzik a csángó, vagy a magyar nyelv használatát a templomban.

2001-ben az Európa Tanács 1521. sz. ajánlása elismerte, hogy csángók a magyar nyelv egy ősi formáját beszélik, törekvéseik is arra irányulnak, hogy egyházi szertartásaikat anyanyelvükön tarthassák. Az Európa Tanács ezért arra ösztönözte Romániát, nyújtson lehetőséget arra, hogy „a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék”.

A csángók képviselői több alkalommal is hasonló kérelemmel fordultak, mind a Iasi-i püspökhöz, mind a bukaresti apostoli nunciushoz, mind pedig magához a pápához, de sikertelenül. A Szentszék álláspontja szerint a kérdésben a helyi püspök az illetékes, ez utóbbi pedig nem ismerte el a csángó nyelvhasználat jogosságát. Az Európa Tanács ajánlásának elfogadása óta bizonyos elmozdulás volt megfigyelhető ezen a területen is, így például a Iasi-i Egyházmegye zsinatán a csángók képviselője is felszólalhatott. Kéréseikre azonban továbbra sem született pozitív válasz, noha igényeik kánonjogilag is megalapozottnak mondhatók.

A kérdést bonyolíthatja, hogy az Európa Tanács ajánlása is a „csángó nyelven” történő misézést szorgalmazza, nem pedig a magyar nyelvűt (noha elismeri, hogy a csángó „a magyar nyelvnek egy ősi formája”). A csángók anyanyelvének azonban ezek szerint a „csángó nyelv”, és nem a magyar nyelv számítana. Csángó nyelvű liturgikus szövegek azonban nem állnak rendelkezésre, és elkészítésük, majd vatikáni jóváhagyatásuk hosszú időt venne igénybe, és közben az ügy végig az illetékes Iasi-i Egyházmegye jóindulatától függne.

Átmeneti megoldást az erdélyi magyar nemzetiségű katolikus papság nagyobb szerepvállalása jelenthet a magyar nyelvű misék biztosításában. Ezt a csángók önszerveződése is elősegítheti, hiszen a kánonjog szerint a hívőknek joguk van arra, hogy „vallásos célú (…) társulásokat alapítsanak és vezessenek”, és hasonló célból „összejöveteleket rendezzenek”, továbbá hogy „saját kezdeményezéseikkel is előmozdítsák vagy támogassák az apostoli tevékenységet”.

A kérdés tényleges rendezéséhez végső soron a magyar és a román püspökök közötti közeledés, a két ország püspöki konferenciáinak megegyezése is szükséges. Ezen a téren 2005 nyarán biztató jelek is mutatkoztak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára június végén látogatást tett Moldvában, a bukovinai Kacsika (Cacica) híres kegyhelyének augusztus közepi búcsújára pedig az idén először hívtak hivatalosan magyar püspököt, és erre a jövő évi búcsú alkalmából is sor kerül majd.

 

Következtetés:

A határon túli magyarok hitéletével kapcsolatos kérdések várhatóan nem fognak gyorsan megoldódni az új pápa hivatalba lépése után sem. Ennek egyrészt az az oka, hogy a Szentszék szempontjai nem mindenben esnek egybe a magyar kisebbség elvárásaival, másrészt pedig a kérdéses problémákra természetüknél fogva nem születhet megoldás az érdekelt felek egyetértése és közös akarata nélkül. Sok múlik ezért az érintettek helyi kezdeményezésein és azon, vannak-e alkalmas személyek e törekvések megvalósítására.

A magyar diplomáciának két területen kell támogatást nyújtania, egyrészt a Vatikánban, másrészt a szomszédos országokkal való hivatalos kapcsolatok során. Hasonlóan fontos szerep hárul a Magyar Katolikus Egyházra is, amely püspökei és papjai által támogathatja a határon túli magyar hívő közösségeket, valamint erősítheti a kapcsolatokat az ottani nem magyar egyházi struktúrákkal.

A határon túli katolikus magyarok számára reményt adhat, hogy XVI. Benedek pápa a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjai előtt utalt arra, hogy maga is olyan országból származik, ahol az emberek átélték „a nemzettestvéreiktől való elválasztottságot”. Joggal várható, hogy ebből kifolyólag megértőbb lesz a közép-európai térség nemzetiségi problémáinak egyházi vonatkozásai iránt is.

 . .Budapest Analyses
No. 73, October 5, 2005

 

Vissza a kezdőlapra