2005. november 10. csütörtök 21:54

 

Lendületben a megszorítás

Felhívás

Demonstráció – mert alig maradt esély az esélyegyenlőség szajkóinak regnálása alatt… A „Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány a civil fenntartású értelmi fogyatékos embereket ellátó szolgáltatók nevében kezdte meg tiltakozását a 2006. évi költségvetési törvényben tervezett, a szociális normatívák helyenként radikális mértékű csökkentése ellen. A kezdeményezéshez csatlakozott a Fogyatékossággal élő Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) is. Ezzel párhuzamosan más ellátotti csoportoknak szolgáltatást nyújtó érdekvédelmi szervezetek is elkezdték tiltakozásukat. A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SzESzE) elsősorban az időseket ellátó intézmények nevében tiltakozó demonstráció szervezésébe kezdett. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Fogyatékossággal élő Emberek Szervezetinek Tanácsa (FESZT) és a „Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány is. A három szervezet együttesen hív mindenkit, aki szolidáris az intézményekben ellátott szociálisan hátrányos helyzetű csoportokkal, hogy csatlakozzon a Parlament elé tervezett tiltakozó demonstrációhoz:

 

„2005. november 14-én (hétfőn) délelőtt 9:30-kor

Budapesten, a Felvonulási téren,

ahol a gyülekezőt követően lassú, autós menetben

az Andrássy úton megyünk a Parlament felé, ahol petíciót

nyújtunk át Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöknek”

 

Kérik a jelentkezőket, hogy 2005. november 11-ig, most péntekig jelezzenek vissza, hogy (1) hány személlyel, és (2) milyen járművel érkeznek. Telefonon vagy e-mail-en keressék Szász Ibolyát, a Kézenfogva Alapítvány munkatársát a 061 215 5213-as telefonon vagy a kezenfogva@kezenfogva.hu címen.

 

 .

Vissza a kezdőlapra