2005. december 01. csütörtök 21:39

 

 

Hollandiának tetszik Szlovákia

  

 

Egyre többet halljuk: bezzeg a szlovákok. Alacsony az adó, fejlődik a gazdaság. A holland Financieele Dagblad „Szlovákia: Kelet-Európa hattyúja” című (tanulságos) írása szerint sokáig Szlovákia volt Közép Európa „rút kiskacsája”: miközben a környező országokban megtették az első lépéseket a piacgazdaság és az Európai Unió felé, addig Szlovákia a Meciár-kormány alatt nyögött. Meciár leváltása (1998) óta azonban jelentős változások mentek végbe az országban: Szlovákia a régióban elsőként kapcsolta nemzeti valutáját az euróhoz, amellyel bebizonyította, hogyan válhat szép hattyú a rút kiskacsából. Mindeközben Magyarország tovább hadakozik Brüsszellel a túlzott költségvetési hiány miatt, Csehországban nincs meg a politikai hajlandóság a reform iránt, Lengyelország pedig elvesztette az euró iránti érdeklődését. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy Szlovákia célba ért volna: a költségvetési hiány (4,1%) itt is aggodalomra ad okot, az Unió pénzügyminiszterei azonban elegendő garanciát látnak arra, hogy a pozsonyi kormánynak sikerül visszaszorítania a deficitet. Az emberek mégsem jókedvűek, a botrányosan alacsony részvétel a helyhatósági választásokon figyelmeztető jel. A kormánynak és ellenzéknek egyaránt jelzi, nem a holland gazdasági újságírók szavaznak.

 

 .

Vissza a kezdőlapra