2005. november 10. csütörtök 11:48

 

Sánta kutya

 

  

 

A pénzügyminiszterek mai üléséről kiadott nyilatkozat záró bekezdése a következő:

 

A Tanács aggodalmát fejezi ki a magyar közfinanszírozás helyzetével és jövőjével kapcsolatban. A kormány sürgős ás határozott lépései nélkül a növekvő költségvetési egyensúlytalanság nemcsak kockáztatja a túlzott hiány 2008-ra tervezett kiigazításnak hihetőségét, hanem ellehetetleníti a makrogazdasági egyensúlytalanság szükséges javulását, s ezáltal fokozza a gazdaság sérülékenységét.

 

Ehhez képest Veres János a következőképen reagált:

 

A kormány nagy figyelmet fordít a költségvetési folyamatok kézben tartására, a folyó kiadásokat nézve június óta folyamatosan jobb a költségvetés egyenlege, mint amit Magyarország az eredeti prognózisban szerepeltetett - hangoztatta az EU-tagországok pénzügyminisztereinek keddi brüsszeli ülésén a magyar Veres János, a találkozó utáni sajtótájékoztatón adott beszámolója szerint.

Kijelentette: a miniszteri tanács keddi döntésében semmilyen meglepetés nincs, egy korábban kezdett eljárás pontosan számítható állomásáról volt szó. Kiemelte, hogy az elfogadott szöveg két ponton módosult az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest, és mindkét változás lényege, hogy az EU elismeri a helyzet javítására tett magyar lépéseket. A találkozón részletesen ismertette, hogy az elmúlt hónapokban milyen bevételnövelő, illetve kiadáscsökkentő intézkedéseket tett a kormány - mondta, hozzátéve, hogy "ezek mindkét oldalról elismerésre kerültek".

Veres János elmondta: felszólalásában a 2006-os folyamatokról beszélve megemlítette, hogy a jövő évi deficitet illetően két különböző szám, a 4,7, illetve az 5,2 százalékos szokott elhangozni - a különbségnek az az oka, hogy amennyiben egy feltételezett Eurostat-döntés hatását, a Gripen-beszerzés költségvetési hatását figyelembe veszik, az 0,5 százalékpontos hiánynövelő hatással járhat jövőre. Hozzátette azonban, hogy ez a tétel a makropályát nem érinti, és semmiféle keresleti hatással nem jár, csupán egy tízéves fizetési kötelezettség kétéves elszámolásáról van szó. Ha be is számítják, 2008-ra ennek semmi hatása nincs már, tehát 2007-ről 2008-ra jelentős hiányjavulás következik be - mutatott rá a miniszter. Nincs véleménykülönbség a jövő évi hiány mértékének megítélésében az Európai Bizottság és a magyar kormány, illetve a pénzügyi tanács és a magyar vezetés között - tette hozzá.

Azt is elmondta: az elmúlt két hónapban - az Eurostat döntése nyomán végrehajtott magyar hiánycél-korrekciót követően - nem a magyar deficitcél változása befolyásolta a magyarországi forintpiacok alakulását és a tőzsdei folyamatokat, hanem a kelet-európai változások. Érvelése szerint a forintárfolyam gyengülését követően mára erősödés állt be, a tőzsdén bekövetkezett változások pedig sokkal inkább a világpiaciakkal voltak összefüggésben, nem pedig hazai fejleményekkel. A magyar állampapírok hozamában átmeneti növekedés után az elmúlt két hétben ismét hozamcsökkenés tapasztalható. A piac higgadt reagálásokat mutatott a bekövetkezett változásokra - értékelte a magyar miniszter.

Az MTI kérdésére, egyetért-e Joaquín Almunia pénzügyi biztos azon figyelmeztetésével, hogy a negatív magyar fejlemények kedvezőtlen gazdasági hatással lehetnek a térség néhány más országában is, Veres János azt válaszolta: "Én a folyamatot fordítva látom."

Megerősítette, hogy a kormánynak december elsejéig be kell nyújtania Brüsszelnek az euróövezeti csatlakozás előkészítését szolgáló konvergenciaprogram aktualizálását. Hangoztatta, hogy abban a kormány döntésének megfelelően a 2008-as kritériumteljesítéshez fogják igazítani a számokat és a megteendő lépéseket. A 2006-2008 közötti "három évre vonatkozó számsor lehetővé teszi azt a pályát, amelyről beszéltünk az elmúlt hetekben" - emelte ki Veres János.

A pénzügyi tanács keddi ülésén "nem merült fel semelyik hozzászólásban, hogy bármilyen egyéb retorzió érhetné Magyarországot" - szögezte még le a miniszter.

 

 

 

 

Vissza a kezdőlapra