2006. január 28. szombat 20:14

Beszéljenek a tények II.

nyomtatóbarát verzió

A költségvetési hiány eltérése a tervezettől

Elég volt! Ezt érzi sok ember. Elege van a politikából, pedig még csak most kezdődik a tánc. A polgári oldal komolyan vette már az Unióba való belépést eldöntő népszavazást is, nekigyürkőzött az európai választásoknak, s meg is nyerte azokat. Gyűjtött petíciós aláírásokat, s keményen kampányolt a kettős népszavazás során. Megnyert két időközi országgyűlési választást, s jók az eredményei az időközi önkormányzati választásokon is. De a mostani személyeskedő, vádaskodó hacacáréból nem kér. Elveszti a kedvét, noha tudja: az öv alatti ütések a másik oldalról indulnak. A Gallup mérése szerint a másik oldal szavazóinak körében inkább élénkülés, az elszántság növekedése tapasztalható, nálunk most nagyobb a bénító kiábrándultság. Mintha ez lenne a célja a baloldalnak: undorba fullasztani a polgáriak szavazási hajlandóságát.

Hagyjuk a kampánykodást. Beszéljenek a tények.

Az ábra azt mutatja meg, hogy az adott évben a zárszámadáskor mennyiben és milyen irányban tért el a hiány a tervezett értéktől. Sárgával jelöltük az Orbán kormány által lezárt költségvetéseket, pirossal a szocialista-liberális időszakot. 2005.ben természetesen még nem tudható a végső szám: az ábrán a Pénzügyminisztérium honlapján szereplő háromnegyed éves adat látható. Ez egyes szakértők szerint csökkenni, mások szerint még nőni fog. A kormány jelentős összegeket zárolt, hogy elejét vegye a pénzek kiáramlásának. E zárolt összegek kifizetését 2006-ra ígérik, kérdés, hogy beépítik-e ezeket a kifizetéseket a 2006. évi költségvetésbe, amelynek egyébként is rekord összegű hiánya van.

Kérdésünk: Melyik kormányzati ciklusban szaladt el jobban a ló, azaz mikor volt nagyobb a túlköltekezés?

Surján László

Beszéljenek a tények sorozatunk cikkei

 

Vissza a kezdőlapra