Beszéljenek a tények III.


Az adósság

 

Elég volt! Ezt érzi sok ember. Elege van a politikából, pedig még csak most kezdődik a tánc. A polgári oldal komolyan vette már az Unióba való belépést eldöntő népszavazást is, nekigyürkőzött az európai választásoknak, s meg is nyerte azokat. Gyűjtött petíciós aláírásokat, s keményen kampányolt a kettős népszavazás során. Megnyert két időközi országgyűlési választást, s jók az eredményei az időközi önkormányzati választásokon is. De a mostani személyeskedő, vádaskodó hacacáréból nem kér. Elveszti a kedvét, noha tudja: az öv alatti ütések a másik oldalról indulnak. A Gallup mérése szerint a másik oldal szavazóinak körében inkább élénkülés, az elszántság növekedése tapasztalható, nálunk most nagyobb a bénító kiábrándultság. Mintha ez lenne a célja a baloldalnak: undorba fullasztani a polgáriak szavazási hajlandóságát.

Hagyjuk hát a piszkálódást és a kampánykodást. Beszéljenek a tények.

Az ábrán a sötétebb szín jelzi az euró bevezetéséhez szükséges szint feletti értékeket. Az első négy oszlop az Orbán kormány időszaka, a továbbiak már a mai kormány tevékenysége révén alakultak ki. A 2006. érték a benyújtott költségvetés alapján várható adat: ha így maradnak a dolgok, ez a feltétel sem teljesül.

Kérdésünk: mi haszon származott az adósság növekedéséből?

 

Surján László