2005. december 01. csütörtök 17:06

 

Az energiatermelők esete az MSZP-vel

 

Elmaradt Orbán Viktor és az energiatermelők konzultációja. Az energiatermelők az MSZP képviselőivel való szerdai találkozójuk után jelezték, hogy nem áll módjukban részt venni a Fidesz elnöke által kezdeményezett megbeszélésen. A meghívott öt energiatermelő cég először elfogadta a meghívást, azonban miután találkoztak az MSZP képviselőivel, egy kivétellel azt jelezték, hogy nem áll módjukban részt venni a megbeszélésen. A Fidesz továbbra is fenntartja a meghívást és a szakmai konzultáció szándékát.

Nem kérdéses, hogy szokatlan dolog, hogy ellenzéki pártvezető konkrét ügyekben tárgyaljon az ipar valamely ágának képviselőivel. Azonban a találkozó lemondása még szokatlanabb. Ha ugyanis az energiatermelőknek lettek volna fenntartásai, nem fogadják el Orbán meghívását. Azt, hogy az MSZP mivel vette rá őket a távolmaradásra, azt csak találgatni lehet. A „nem áll módunkban" kifejezés sokat sejtet, de semmi jót.

A történet kapcsán érdemes néhány szót szólni a mostani vitáról. Ha az energiatermelés liberalizált, s ráadásul az áram ára az európai túlkínálati piacon nem magas, nincs értelme a termelői árat hatóságilag megszabni. Ez ugyanis kizárja, hogy az energiaszolgáltató árversenyre késztesse a termelőket. Az állam viszont abból kiindulva, hogy az áramszolgáltatás a természetes monopóliumok körébe tartozik, megtartja a fogyasztói ár hatósági jellegét. Ezzel eleget tesz a lakosság iránit felelősségének s egyben megszabadul attól, hogy közvetlenül tárgyaljon a termelőkkel. Az áramszolgáltató nagykereskedő feladata, hogy a lehető legolcsóbban szerezze be az áramot. Döntését persze foglalkoztatáspolitikai szempontok is befolyásolják, ezért nem volna helyes az MVM magánosítása. Az energiatermelőket a Horn-kormány alatt adták magánkézre. Általános felháborodást keltett, hogy az adásvételi szerződés 8 százalékos profitot garantált számukra. Ez ugyanis nem teszi érdekeltté őket sem a takarékosságban, sem a hatékonyságban. Sőt, felesleges beszerzésekkel is növelhetik bevételeiket. Mára azonban eme 8 százalékot jócskán meghaladó profitot értek el, s a Fidesz szerint ennek egy részéről kellene lemondaniuk. Az elgondolás erkölcsi szempontból tökéletes, ahhoz azonban, hogy mennyire kivitelezhető a gyakorlatban, fontos lett volna az ő saját - a nyers profitérdekeken túl mutató - szempontjaiknak a megismerése. Most ez maradt el. A szocialisták kicsinyessége azonban visszaüthet: így viselniük kell annak terhét, hogy miattuk szaladtak el az árak.

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra