2005. december 31. szombat 22:55

 

A legnagyobb tehertétel: Gyurcsány

 

Nem értek egyet Deutsch Tamással. Legalábbis nem azzal a címmel, amellyel közleménye megjelent. Az olvastam ugyanis, hogy Gyurcsány méltatlanná vált a kormányfői posztra. Nem vált méltatlanná, mert sohasem volt méltó. Gyurcsány puccsista, aki olcsón vett egy pártot, mert épp leértékelten lehetett megkapni. Megpróbálta feljavítani, ez azonban nem járt sikerrel. Ezt ma már ő is látja, s ezért hetet-havat összehord.

A címmel való egyet-nem-értésem nem terjed ki a tartalomra. Bárki, aki hallotta, mit mondott Gyurcsány, fel van háborodva. Nem is véletlen, hogy a sajtó nagy része elhallgatta beszédének legidétlenebb részeit.

Gyurcsány Ferenc a magyar fiatalokat teszi felelőssé saját kormányának kudarcaiért - áll a Fidesz közleményében, mely utal arra, hogy a kormányfő a Demos Magyarország rendezvényén azt találta mondani: az ország legnagyobb tehertétele az, hogy a magyar a huszonévesek nem akarnak külföldön dolgozni.

Deutsch Tamás szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány jelentősen szűkítette a fiatalok otthonteremtési támogatását, 80 ezer fővel emelkedett a munkanélküliek száma, és már minden ötödik pályakezdő fiatalnak nincs munkalehetősége. Hozzáteszi: a kabinet megvonta a gyermekek után járó adókedvezményt is.

Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy szembenézne a problémákkal, inkább cinikusan megfeddi a fiatalokat. "Az, aki a magyar fiataloknak csak annyit tud üzenni, hogy vándoroljanak ki, hagyják el saját hazájukat, és ne itthon, hanem külföldön keressék boldogulásukat, méltatlan arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke legyen", írja Deutsch. És véli a fél ország, vagy még nagyobb rész is.

Az általam kifogásolt cím a stop.hu oldalán olvasható http://www.stop.hu/showcikk.php?scid=1023159

 

A felháborodást kiváltó mondatok a Demos Magyarország fórumán hangzottak el. Gyurcsány kifejtette: A legnagyobb tehertétele az országnak, hogy a huszonéves fiatalságunk nem elég mobil, itthon akar boldogulni, ahelyett, hogy külföldre menne dolgozni.

 

Ezt nem hihetjük. Az lenne a nagy tehertétel, ha a drága pénzen itthon kiképezett fiatalok elhagynák az országot. A valódi nagy, a tényleg legnagyobb tehertétel maga Gyurcsány Ferenc. Reméljük, hogy az MSZP is érzi, sőt a választásokon megérzi.

 

Surján László

 

 .

Vissza a kezdőlapra