2005. október 11. kedd 22:21

 

Monnyá’ le, Viktor

 

Hát ide jutottam… Hát azt kell mondanom – mindenkinek ez lenne a legjobb. Illetve, nem mindenkinek, de erről később… Szóval, azt javaslom: mondj le. Jelentsd be, hogy kész, eddig bírtad, elfáradtál, visszavonulsz. Bocsáss meg, hogy csak így, baráti közvetlenséggel fordulok hozzád, no de ezt az érzéseim így diktálják. És azt se vedd zokon, hogy csak így, hirtelen, a te oldaladról lőnek rád – azt kérem, várd ki a végét, hallgass meg, csöndes figyelemmel. Ha elkanyarítottam a mondandómat, talán elfogadod: van benne ráció.

Mondj le…

Mert nem igaz, hogy nem unod, velünk együtt. Évekig csak azt hallgattuk: az apád bányájából hordták a kavicsot a sztrádához. Amit egyébként, persze, nem is építettél, amíg te voltál a miniszterelnök, de a kavicsot az édesapáddal szállítattad a nem épülő sztrádához. Súlyos vád – bár, egyébként, normális fülben nem igen áll össze. És mégis – ez a nóta ment, kifulladásig. Majd hozzájött a szőlő-ügy; szép lassan megtudtuk, hogy lenyúltad a Tokaj-hegyalját, tőkkel-vonóval. És lenyúltad volna a Tokaj Kereskedőházat is, csak nem hagytad. Bocsánat a suta mondatért, de valahogy így sulykolták ezt a tényfeltárók – hogy szóba került a vétel valami taggyűlésen, épp csak taggyűlés nem volt, és megvenni nem akartad. „A borházat megvenni, nem kell félnetek”, így az egyik verzió, s „a borházat megvenni nem kell, félnetek jó lesz”, így a másik. Már ha jól tudtam követni…

Mondj le…

Aztán azt is megtudtuk, hogy – amikor épp nem lakásmaffiával foglalkozol a Haris-közben -, akkor polgári köröket szervezel, amelyeket, utóbb, cserben hagysz, de felbiztatod őket arra, hogy tüntessenek Gyurcsány ellen. Amikor az arra jár. Már bocsáss meg, de a liberális politológusok irkálták, hogy elfordultál a polgári köröktől – ezt nem én, és nem a polgári körök állítják. Na, persze, azért csak kiderül, hogy levelezgetsz velük – persze, csak akkor, amikor ezzel is ördögi mivoltodat lehet bizonygatni. Na és persze antiszemita is vagy, bár mások szerint zsidóbérenc cionista, aki – egyébként – veri a feleségét.

Mondj már le…

Mert, ha nem látnád, olyan vagy te pillanatnyilag, mint a sámli. Felhágnak rád, mint a kisszékre, s onnan próbálják elhitetni, jó nagyokat kiáltva, hogy – „megnőttem”. Ezt játssza már a kicsi és a nagy, a hórihorgas és a köpcös. Te vagy a sámli, a mankó, az alfa és az omega. Mert, ha felütsz egy napilapot, abban valamelyik fenti bűnöd elemeztetik, vezércikkben, publicisztikában, itthonról rendelt külföldi „lapelemzésben”… Ha rákattintunk egy közéleti vitaműsorra a képernyőn, akkor monomániásnak tűnő, élemedő káposztafejek fordítgatják ki a szavaidat, mondataidat a képernyőn. Elkezdődött az őszi parlamenti törvényhozás, és immáron minden hétfőn azzal nyit, hogy egy nagyra nőtt, lakli, gátlásokkal és szorongásokkal teli, amúgy értelmesnek indult életünk minden napirend előtti fiatalembere a te gonoszságaidat veszi sorra.

Ezért mondom: monnyá’ le…

Unom már. Hogy azt hallgassam: megbukott a jóléti rendszerváltás. Mert kevés volt az a háromszázmilliárd, amit az üres államkasszában hagytál. Hogy azért nem halad a Nemzeti Fejlesztési Terv, mert az Orbán. Azért nem egészül ki a Száz Lépés, mert az Orbán. És azért tűnik olybá a Száz Lépés megvalósuló fele is, mintha ugróiskola lenne; cipőorrán hever a költségvetési hiány, no akkor most elindulunk visszafelé. És azt mondjuk, hogy „de hát ez a játékszabály”… Azért nem lesz 2010-ben euró, mert az Orbán. Azért nem lett nyolcszáz kilométer autópálya, mert az édesapád nem szállított elég kavicsot; ha nem tudnád.

Mondj le.

Gondolj csak bele. Ha visszavonulsz, akkor, először is, senki sem hinné el. Az összes fent említett mauzóleumi kiállítási tárgy azon kezdene polemizálni: nem is igaz. Meg – kevés. Mert nem úgy van az, hogy visszavonulsz – előbb határolódj el önmagadtól. Na persze, ha ezt megtennéd, azonnal kiderülne – nem is vonultál vissza. Mert, ugye, elhatárolódsz, tehát vagy. Gondolkodik, tehát vagyunk, kiáltanák diadalittasan a liberális politológia meggyötört Vesta-szüzei… Ám ez legyen az ő gondjuk – mert, ugye, mihez kezdenének a politikusok? Mármint kormánypártjaink és kormányaink; akik, lám, úgy kezdtek új ciklusba, hogy a régit be sem fejezték, és úgy játszanak megint koalíciós válságot, mintha ezt a játékot még nem unta volna halálra mindenki, kilenc-tíz esztendővel ezelőtt… De most – hát gondolj hát bele hát kérlek szépen. Mihez kezdenének a sámli nélkül?

Amikor az útszéli káromkodásként használt neved kötőszava eltűnne mondataikból. Mi tartaná össze őket? Amikor rövid-, közép-, és hosszú távú politikai és gazdasági filozófiáról, stratégiáról, működtethető programokról kellene beszélni. Nem arról, hogy miért rossz az, ami egyébként a te idődben működőképes volt, hanem arról, hogy miért is működik valóban az, ami, egyébként, valójában annyira mozgékony, mint Lenin két újrabalzsamozás között. Gondolj bele – megvallott identitásról kellene tanúskodni. Kik vagyunk, mit akarunk, honnan jöttünk, merre tartunk. Mert egyébként talán a világon nincs még egy olyan ország, amelyben a kormányzópárt őszintén bevallhatja: elkezdte keresni az identitását. És amíg meg nem leli, addig ne is zavarják… Célról és tudatról kellene beszélni, lehetőleg céltudatosan. S te, mint állandóan kipécézhető cél, eltűnnél a célkeresztről.

Oltári nagy balhé lenne, én mondom.

Amiért, persze, te felelnél. Mert nagyon hamar kiderülne – az ellenségképre sincs alternatívájuk. Meghalnak nélküle… Kirajzolódna, végre mindenki előtt, a vadász és az őt körülvevő világ valódi viszonya. Amelyben, amikor erdőt kell telepíteni, vadállományt szaporítani, élni és létezni kell, harmóniában a gondoskodással és a gyarapítással, egy ritmusban a felelősséggel és a szeretettel, építeni kell tehát az összefogásra, és az összefogásért – akkor a vadász élete céltalanná válik. Nincs kire lőnie. Nincs kit levadásznia, és nincs kit felelőssé tennie azért, ha a zsákmány ellép, sokadszorra is, az egyébként vágta-vaktában leadott rutinlövések elől.

Mondj le, Viktor. Játszásiból. Egy hétre, két hónapra. Hogy kiderüljön – nélküled nincs stratégiájuk. Nincs perspektívájuk. Nem az a cél, hogy országot építsenek, hanem az, hogy kiirtsák annak nekik nem tetsző részét. „Lesz anyázás”, ígérte, lám, ma Horn Gyula is. Megszólalt a rutinos vadász… Amikor arról kellett volna beszélni: mennyibe is fog nekünk kerülni az a megítélés, ahogyan az uniós országok pénzügyminiszterei váltanak szót, egymás között, rólunk… Bár, az is lehet, hogy erről a kis kreatív könyvelési próbálkozásról nem is esett sok szó. Csak rólad. Hogy aszalt volt a kavics, amit a Haris-közből hordattál a Tusnádfürdő-Felcsút-Tel Avív aranyháromszög sztrádáiba – ezért lett elírva a költségvetés.

Hát, mondj, már, le, egy kicsit, játszásiból, Viktor…       

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra