2005. október 19. szerda 10:47

 

Két hazugságról, röviden

 

Mert szinte már méltatlanok a szóra… De azért ne hallgassunk róluk. Az első mottója: hány szamárbőrt lehet lehúzni egy marháról? Azt hinnénk, hogy egyet sem, pedig – ölég sokat… A valódi kérdés ugyanis az: mit mondott Bush Gyurcsánynak Washingtonban? Mit mondott, ugyanott, Gyurcsány Bushnak? Szóba került-e kettőjük között Csurka István 2001-es kommentárja, valamint beszéltek-e Orbán és Csurka viszonyáról?

Mert ez a lényeg.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most Orbán Viktor hozzájárulását kéri azoknak a táviratoknak a nyilvánosságra hozásához, amelyeket a washingtoni magyar nagykövetség küldött a kormánynak a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után – olvashatjuk. Szerinte ugyanis ezekből nyilvánvaló lenne, hogyan vélekedett az akkori amerikai vezetés arról, amit Orbán nem tett meg. Már miért lenne nyilvánvaló…?

A lényeg különben is az, hogy mit állított Gyurcsány két héttel ezelőtt, és mit állít – most? Mert most a miniszterelnök azt állítja: nem is állította, hogy az Egyesült Államok véleményét a négyszemközti megbeszélésen az elnök közölte volna vele. Ezzel szemben a találkozó után egy hosszú interjút adott, amely másnap meg is jelent az egyik vasárnapi lapban. Ebben hosszasan ecseteli: milyen tapintatlanságot követett el Orbán, majd arra a kérdésre, hogy szerinte „Bush ezt számon tartotta, tehát emlékszik erre”, a válasza – szó szerint – ez volt: „Teljes mértékben. S nem csak az elnök, hanem a teljes amerikai kormányzat. Magyarország nem megmagyarázhatóan viselkedett, a 2001-es történések beírták magukat az amerikaiak emlékezetébe”.

Amennyiben ezt Bush nem közölte vele, miképp most állítja, akkor honnan tudja? De ha szóba került, akkor ez miért nem szerepel a találkozóról kiadott kommünikében; s miért néhány, öt évvel ezelőtti távirattal kellene bizonyítani Gyurcsány Ferenc szavahihetőségét…?

Ez a lényeg…

* * * * *

És egy újabb, a mai napról. Szekeres Imre elismerte, hogy nagy az államadósság, de nem tartja megfelelőnek azt a módot, ahogyan a legnagyobb ellenzéki párt összehasonlítja ezt a '90-es évek előtti állapottal. Rogán Antal sajtótájékoztatójára reagálva elmondta: az államadósság jelenleg nominálisan valóban magasabb a rendszerváltás előttinél, akkor azonban a 10-11 ezer milliárdos eladósodást 12 ezer milliárdos éves gazdasági teljesítményből kellett finanszírozni, míg most a hasonló nagyságrendű államadóssághoz a '89-es GDP kétszerese társul, vagyis az ország gazdaságának sokkal kisebb terhet jelent a jelenlegi adósság, mint amekkorát 1989-ben.

Ha ez így van, akkor miért került veszélybe az euró bevezetése?

Ha ez így van, akkor miért kell kreatív költségvetéssel ügyeskedni? Miért az a válasz a hitelek mire költésének firtatásakor: ott van a nyugdíjakban, a béremelésekben, a sztrádákban, az önkormányzatoknál? Ha egy ország gazdasága valamely teljesítmény kétszerese, akkor a fentiekre miért nem elegendő a – reál-összevetésre vállalkozva – nagyjából ugyanakkorra adóterhekből származó költségvetési bevétel?

Miért?

Miért kell az államháztartási reform végrehajtását épp a kisebb-nagyobb bevételt hozó ágazatok privatizációjának sürgetésével kezdeni? S, ami talán a legfontosabb kérdés: valóban el kell fogadnunk, mint egy tökéletesen helyénvaló állapotot, hogy tizenhat esztendővel a szocialista államcsőd után az államadósság magasabb, mint akkor? És – érdekes módon – ez épp a két szocialista kormányzat alatt „kapaszkodott” vissza; hogy azt ne mondjam: ugrásszerűen nőtt… Ez valóban a lehető legtermészetesebb helyzet? Valóban a szocialisták nyújtják a lehető legtökéletesebb államformát, másfél évtizeddel a szocializmus bukása után is?

Polgártársak! Elvtársak! Benneteket valóban az tesz boldoggá, hogy van, aki biztosan elszedi a pénzeteket…? Hát akkor nincs más hátra, mint önmagunktól is megkérdeznem: hány szamárbőrt lehet lehúzni sok-sok marháról…?
 

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra