2005. október 19. szerda 22:54

 

Felhívás

Segítsetek, hogy segíthessünk!

 

2005. november 16-án este 7 órakor a Thália Színházban tartják a „IV. Határon Túli Magyarok Zenéje” jótékonysági gálakoncertet, amely egyúttal az „Öt koncert– Öt ország – Egy nemzet” CD-adományozással egybekötött eseménysorozat ünnepi nyitókoncertje. A budapesti koncertet követően a téli hónapokban rendezik azt a négy ingyenes koncertet Révkomárom, Beregszász, Kolozsvár és Szabadka egy-egy helyszínén, amelynek keretében mindegyik város könyvtárának adományoznak 450 különböző CD-t (összesen 1800 db-ot), mintegy 6-7 millió Ft értékben.

„Ezzel az első adományozással igyekszünk hagyományt teremteni, és a magyar zenei örökséget méltón képviselő új hazai kiadványok eljuttatásával évente - hasonló koncertsorozat keretében - bővíteni a választékot” – mondja a kezdeményezés ötletgazdája, Böszörményi Gergely.

Az ellenszolgáltatás nélküli felajánlás célja az, hogy a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban élő magyarokhoz eljusson az anyaországban hanghordozón megjelent zenei kultúra, valamint az, hogy e térségek kölcsönösen bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak egymás művészeinek ünnepi koncertek és fesztiválok szervezésével. Kérjük, hogy adományaikkal, szponzori támogatásukkal és támogatójegyek (20.000.- Ft) vásárlásával segítsék a koncertsorozat és az adományozás méltó megvalósítását. (Stereo Kft – 1114 Budapest, Bartók Béla út 59. – MKB 10300002-20353245-00003285)

A Thália Színházban 2005. november 16-án a következő zenekarok/művészek lépnek fel:
Bánffy György színművész, Vujicsics + Söndörgő, Kormorán, Bástya Citerazenekar + Agócs Gergely (Felvidék), PÁL Lajos és zenekara (Kárpátalja), Kerekes + Tímár testvérek (Gyimes) + Demeter Erika (Sepsiszentgyörgy), Bakos Árpád + makedón barátai (Vajdaság).

 

 .

Vissza a kezdőlapra