2005. november 14. hétfő 10:42

 

Puskin és a szabaddemokraták

 

Én nem írok levelet magának. Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatom jogomnak, hogy szívből megvessem kegyedet… Úgy nagyjából ennyit Puskinról – bár meglehet, hogy Önnek a harmadik s negyedik sor parafrázisa már nem is cseng ismerősen… Mert műveltsége, ha illik erre e szó, megrekedt az oly sokszor tévesen idézett szállóigék szintjén. Tudom, megsérti most magát néhány levele (amelyet olvasóink itt tanulmányozhatnak, eredetiben; s nem beszélem le őket, mert érdemes rápillantani a válaszok csokrára…) szülte gondolatom, de – üsse kavics. Félre szelídség, félre nyugalom.

Vagy mégse? Hisz – Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm? Vagy ártóm és gonosz kísértőm? A választ nem tudod, talán te sem… Hogy szarv lenne homlokodon? Meglehet. Bár azt nem tudom, hogy ki csalt meg kit: a szabaddemokraták a szabadságot és a demokráciát, vagy e kettő a szabaddemokratákat? De valamiért, bizony, felszarvazottak lettek – s öklelnének is vele, szorgalmasan. Előbb egymást; hisz valahai alapító atyáik már igen csak rühellik ezt az összetartozást; s a mai népség is nem egyszer hajba kap egymással; hát nem is kellene rátok szót vesztegetni. Mégis megteszem…

Megkérdve, először: vajon milyen bűnt követ el az, aki közösségeket próbál egymásnak uszítani? Nem íratlan erkölcsi bűnre gondolok, mielőtt félreértenénk egymást, hanem arra: illik-e, törvényes-e, vélt igazunk bizonyítása érdekében, egymásra uszítani katolikust és mohamedánt? Azt állítani, lényegileg leegyszerűsítve mondandódat, hogy az állam azért ne támogassa egyiket sem, mert valamelyik szükségképpen pokolra való. Ez az állítás, természetesen, a kisebb – netán új keletű – egyházakra is kiterjeszthető; valamelyik tehát, szerinted, istentelen csalók szektája… Érdekes elképzelés. Egyszerre rondít bele az ökumenia tisztaságába, a tolerancia hirdetésébe, és az esélyegyenlőség elvébe. Bár, ha jobban meggondolom, az utóbbiba nem, hiszen egyforma eséllyel küldesz valamennyi istenhívőt valamennyi más egyház poklába…

S kár végigvenni valamennyi rágalmadat – de mégis, sorjában, hadd mondjam el: én még jártam, gyerekkoromban, magtárnak s tűzoltószertárnak használt templomban. Játszottam, egy lelakatolt, de csak félig betámasztott ajtajú, romos zsinagógában. Láttam egyetemeken s kórházakban elfalazott kápolnák nyomát. S ha arra gondolok, hogy még dédunokáim is fizetni fogják a szocializmus építésére felvett nyugati hiteleket, akkor nem érzem gyalázatnak, ha a másoktól, az egyházaktól elrabolt javakat is, valahogy, segítek visszafizetni. S nem érdekelnek az újabb vádak az egyházi nagybirtokokról, inkvizícióról, s egyebekről. Mert a hit intézménye jóval régebbi, mint az istentelenségé; s ami azt illeti: ez utóbbiak sokkal inkább szaporítják, támaszt keresvén, az előbbiek táborát, mint fordítva… Amikor körülnézek a világon, azt látom: a hit emelt iskolákat, teremtett kultúrát, s – igen – a hit hirdetett akkor is szeretetet, amikor ez a világ épp mással volt elfoglalva… Igen: „...hol dicsőség, hol dölyf, hol szabadság / vére bíborlott az oltárokon”. 

S miket is írsz – még? „…nem akarod tudni, hogy a papjaid hogyan szolgálták ki a kommunista rendszert. Téged nem zavarnak a besúgó papok. Én nem szeretem, ha ilyen képmutató vagy”. Aki Puskinnal indít, annak nem szabad ilyen magas labdát adnia, uram… Mert azt felelem: téged nem zavarnak a besúgó miniszterelnökök. Én nem szeretem, ha ilyen képmutató vagy… És tolladra tűzöl egy református lelkészt, aki azt rivallta: „rekeszd ki őket!” De nem tűzöd tolladra azt a másikat, az egykori szabaddemokrata képviselő lelkészt, aki azt rivallta: „hasogassátok fel aprófának a keresztjeiteket”. Nem szeretem, ha ilyen képmutató vagy…

S hogyan is zárod szösszenetedet? „Kedves Hívő! Tisztelem benned azt, hogy képes vagy az életed egy nagy eszmének alárendelni. Hogy fegyelmezetten végrehajtod azt, amit a hited előír. De ha az ajánlatom nem is fogadod el, hadd emlékeztesselek arra, hogy nem csak én tartozom tisztelettel irányodban. Te is köteles vagy tisztelni engem, ugyanis nem vagy különb nálam, kedves Hívő. Egyenlők vagyunk”. Így igaz. De miért védekezel? Miért figyelmeztetsz arra, hogy legyek tisztelettel irányodba? Csak nem mondtál valami olyasmit, amivel esetleg megbánthattad mások érzelmeit? Amiért esetleg mások most neheztelően, indulatosan reagálnának? Csak az védekezik, jó előre, akinek rossz a lelkiismerete… „már hallom is feddő szavát”, motyogja önben Anyegin…

Hát nem. Nem csevegve tettetem magam, s vidám szemmel nézek magára!...  Mert valóban: „…sajnálatos, hogy a magyar szabadelvű párt manapság már csak ilyen primitív, értékmentes provokációkkal tudja felhívni magára a figyelmet. No Comment!” … Mert „…eszerint a vérbeli liberális gondolatmenet szerint a legjobb, ha felakasztjuk a nem liberálisokat. Akkor legalább nincs probléma velük meg a papjaikkal”. Mert „…ez így mind szép és jó... de van egy icipici bökkenő. Én nem a jelenleg hatalmon lévő pártokra szavaztam, tehát ne élősködjenek az én pénzemen...” Mert „…ez aztán vélemény volt a javából, Kímélet nélkül/Háttér Kiadó/ a közepébe vágott, vagyis lelkileg egy nagyon, nagyon sérült ember egyéni véleménye volt!”

Én nem írok levelet magának. Kapott eleget…

Tamási Orosz János

 A hivatkozott levél az SZDSZ honlapján

 

 .

Vissza a kezdőlapra