2005. november 17. csütörtök 22:39

 

Befogadó Budapest

 

„Az amerikai intervenció nyomása alatt próbáljuk Európában egymáshoz közelíteni az iszlám és a keresztény kultúrkört”, mondta Alain Touraine a Befogadó Európa címmel rendezett konferencia nyitóelőadásán. Ezen túl még számos érdekes kijelentést tett – bár arról már kevésbé vagyok meggyőződve, hogy elérte-e a kívánt hatást…? Európai és nem európai országok, uniós tagállamok és a felvételükre még várakozó országok kulturális miniszterei, valamint neves társadalomtudósok és művészek vesznek részt azon a találkozón, amely csütörtökön este kezdődött a Parlament épületében.

A tanácskozás kétségkívül napi aktualitást is kapott; noha, természetesen, már hosszú hónapokkal ezelőtt végleges formát öltött, mind helyszínében, mind témájában. S mégis: a franciaországi események felerősítették mondanivalóját. Európa – és természetesen az unió – egyik meghatározó állama épp a befogadás, identitás-őrzés, a régi és új polgárai közötti távolság növekedése, a kulturális leszakadás árnyaival küzd; fizikailag talán sikeresen, de szellemi hatásában jóval árnyaltabb jövőre készülve. A konferencia értékelése helyett most az első nap gyorsjelentésére vállalkozunk: ez sem volt tanulságoktól mentes.

Bozóki András rövid expozéja után (amely jóval jelentéktelenebbre sikerült délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott mondatainál – s ez eléggé különös) elhangzott néhány valóban említésre méltó mondat is. (Csak érdekességképpen: délután Bozóki még úgy fogalmazott: most, amikor az uniónak nincs elfogadott költségvetése, alkotmányszerződése, gazdasági fejlődése lassult és szociális, etnikai és részben kulturális színezetű villongások jelentek meg Európában, elsősorban Párizsban, jelentős kérdés, hogy miként lehet a kultúra szerepét az európai integráció helyreállításában megfogalmazni). Minderről köszöntőjében nagyrészt hallgatott – de nem úgy a további felszólalók.

Ján Figel, az unió oktatási és kulturális biztosa hangsúlyozta: mielőbb el kell oszlania az unió költségvetését takaró homálynak. Volker Hassemer hangsúlyozta: Magyarország esélyei igen nagyok az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére; s ennek sikere felér akkora lehetőséggel, amelyet Berlin kapott e cím elnyerésekor. Renaud Donnadieu de Vabres, francia kulturális miniszter kitüntető figyelmet szentelt Budapest múltjának. A forradalom, nyomatékosította, az első nagyhatású jele volt annak, hogy Európa keleti fele visszanyerheti szabadságát, demokráciáját. Elnézést kért, hogy nem maradhat a konferencia záró napjáig, de, mint mondotta, vissza kell sietnie hazájába, hogy megvédje a kulturális tárca „kasszáját” a franciaországi költségvetési vitában… Több konkrét javaslattal is sürgette azt, hogy tettekkel teremtsünk egy megújuló Európát. Ilyen tett az európai filmek rangjának visszaállítása, a digitális forradalom segítése, a különböző nyelveken születő művek minél szélesebb körű műfordítói támogatása, s az európai kulturális örökségek őrzése, gyarapítása.

Külön hangsúlyozta: örül, hogy ezt itt, Budapesten mondhatja el, ahol a kulturális tárca nevében is a nemzeti kulturális örökség védelmét hordozza. Sajnos, nem állt módunkban megkérdezni tőle: vajon tudja-e, hogy házigazdája ezt kissé másképp látja? Hogy Bozóki éppen hogy eltörölné tárcája nevéből ezt a „cikornyát”…

Végül Alain Touraine szólt a résztvevőkhöz. Csatlakozva Vabres úr szavaihoz, szintén tetteket sürgetett – de a mélyebb közös gondolkodásra való törekvést is szorgalmazta. Látni kell, hogy egyre nagyobb Európában a kulturális leszakadás – márpedig értéket és értékes életet csak a független, szabad, politikamentes kultúra teremthet… Szavait a megszokottnál hevesebb taps fogadta, bár, mintha nem a politikusok székei felől jött volna az erősebb zaj… Végezetül szóljunk egy talán fontos, de mindenképp különös eseményről is: bár még délután is az hangzott el, hogy a konferenciát Gyurcsány Ferenc gondolatai nyitják meg – ez, végül, elmaradt. A magyar miniszterelnöknek halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni a nyitó eseményen – s ez, bizony, felettébb különös intermezzo…

Reméljük, hogy szombaton már őt is hallhatjuk majd, Barroso úr záró mondatai előtt.

Tamási Orosz János     

 .

Vissza a kezdőlapra