2005. december 18. vasárnap 22:18

 

Dübörög a fals sikerpropaganda

 

Induljunk ki egy rossz hírből: most sem születik megegyezés az Európai Unió Tanácsában a költségvetési ajánlásról. Mi történt volna – akkor? A magyar miniszterelnök biztosan nem ismétli meg korábbi, elhíresült indítványát, amely szerint az újonnan csatlakozott országok kapjanak kevesebbet; fizessenek ők a gazdagoknak. Ez a javaslat egyébként – legyünk tárgyilagosak – eredetileg lengyel agyszülemény volt; de Gyurcsány hevesebben szajkózta, mint az ötletgazdák. S talán azt a képtelenséget sem ismétli meg, hogy legyen egy szűkebb, hároméves költségvetés; hisz nyáron ezért egyszer már megmosolyogták. De azt biztosan kijelentette volna, amit a luxemburgi javaslat elvetésének hajnalán nyilatkozott: „számunkra a legkedvezőtlenebb hosszú távú költségvetés is jobb lett volna, mint annak hiánya”.

És megismételné azt, amit néhány napja mondott: vigyázó szemünket az osztrák elnökség felé vetjük. Nagyjából ennyi.

De most, hogy született egy ajánlás – dübörög a fülsiketítő magyar sikerpropaganda. Ami épp oly kínos, mint az Unió eddigi hezitálása a költségvetés fölött. Várható volt, hogy ezt ők is ugyanígy érzik. Ezért talán „kapóra is jött” az új német kancellár, Angela Merkel főszerepet kereső magatartása; aki végül sikerrel szelídítette meg az eddig olykor személyi ellentétektől sem terhes államfői egymásnak veselkedéseket. És kapóra jött a lengyelek valóban heves magatartása – elsősorban ők küzdöttek olyasmiért, ami miatt a magyar miniszterelnök talán ki sem nyitotta a száját. Legalábbis nem tud ilyesmiről a nemzetközi sajtó. Ők valóban győztek – mi viszont, lényegében, megőriztük azt a kívánságlistát, aminek teljesülésével már nyáron, a luxemburgi javaslat vitája előtt kiegyeztünk volna. Mármint – miniszterelnöki szinten. Lapozzunk csak vissza, június 16-ig…

„Magyarország számára egyértelmű, hogy a megállapodás mindenre kevesebb pénzt juttat neki, mint amennyit az Európai Bizottság javaslata alapján kaphatott volna” – szögezte le akkor is a Népszabadság. „Brüsszel 24 milliárd eurót (hatezermilliárd forintot) javasolt a felzárkózási alapokból a magyar régióknak. A luxemburgi javaslat a francia-holland „nem” után közel áll a nettó befizetők álláspontjához; utóbbiak spórolni akarnak. Ennek fényében a magyar igények inkább elvi jellegűek. 1. A támogatási pénzek elérjék a nemzeti összjövedelem négy százalékát. (Most a 3,5 százalékot ünneplik) 2. Egy főre vetítve ne legyenek kevesebbek annál, mint amennyit a mostani ciklusban az akkori fő haszonélvezők kapnak. 3. Ne vezessék be a kohéziós alapokra az n+2-es szabályt, ne vesszenek el két év alatt a megítélt pénzek. 4. Ne változzon a vissza nem térítendő áfa sorsa. 5. Közép-Magyarország (Budapest és Pest megye) ne járjon duplán rosszul attól, hogy 2007-től kiesik a leginkább kedvezményezett régiók közül, viszont már 2004-2006-ban sem jogosult a teljes támogatásra”.

Ezt ünnepeltük volna győzelemként akkor - ha Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország nem vétózza meg a javaslatot. Ám ezt tették; a javaslat ugrott; s most, lényegében (ha elemenként változó erősorrenddel is) ugyanezt ünnepeljük – ismétlem, dübörgő győzelemként. Relativizálva azt a kilencszázmillió eurót, amennyivel – gyakorlatilag – kevesebbet kapunk, a luxemburgi javaslathoz képest. És fényes győzelmi teljesítményként ábrázolva azt, amivel már nyáron is elégedettek lettünk volna. Kiábrándító…

Erre nincs elnézőbb szó. Egyszerűen kiábrándító az a sikerpropaganda, amely tulajdonképpen a semmit ünnepli. Kevesebbet kapunk – nagyobb ünneplést csapunk. És úgy állítjuk be, mintha az egész költségvetési javaslat „tető alá hozása” Gyurcsány Ferenc érdeme lenne. Miközben - mi is a lényeg? Tony Blair csak kissé növelte meg a briteknek eddig járó visszatérítés mértékét; csak annak egy részét „bukta be”, amennyivel most emelkedett volna ez az összeg. Ugyanakkor megfelelő politikai szituációt teremtett arra, hogy – ha kell – bármikor kivonhassa magát az Unióra nehezedő belső problémák megoldása alól. Ez utóbbi mondat természetesen fikció – de nem árt rajta elgondolkodnunk. Megér-e a mindenkori szigetországnak kétmilliárd eurót az, hogy bizonyos esetekben ne uniós, hanem saját, brit gazdaságpolitikát, vagy külpolitikát folytasson…? Hadd ne merüljek el, itt és most, teljes egészében e fikcióban; csupán felhívom rá az önök figyelmét; s hogy egy gyakorlati példával zárjam le: akkor, amikor Gyurcsány Ferenc kijelenti, hogy „Magyarországon ma a brit koronának több alattvalója dolgozik, mint amennyi magyar dolgozik Nagy-Britanniában” – vajon eszébe jut-e az a magyar szocialista képviselő, aki interpellációt szegezett uniós csatlakozásunk után szocialista párti munkaügyi miniszterének. Mit tesz azért, hogy Nagy-Britannia vonja vissza a magyar munkavállalók ellen életbe léptetett munkavállalási tilalmat? Legfeljebb majd mi is megtiltjuk nekik, hangzott valami ilyesmi tétova felelet, akkor…

Szóval – győzelem, ha van, mondom halkan, e dübörgő sikerpropaganda bulvárzajában. És egy elsikkadt hírt idézek ide; a költségvetési vita csatazaja nyomta el. Azt, hogy Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök kapta az idén az „Év Európaija” díjat. Az elismerést a European Voice hetilap olvasói ítélik oda minden esztendőben, idén több mint 50 jelölt közül választották ki a nyugat-európai politikust. Juncker elsősorban azért kapta a kitüntető díjat, mert a franciaországi, illetve hollandiai elutasítás után is többséget tudott biztosítani az európai alkotmánynak az országában rendezett referendumon. Költségvetési javaslatának azonban ugyanezt nem tudta elérni az unió Tanácsában; idézzük fel az elutasítás után megfogalmazott figyelmeztető reagálását: „Európa mély válságban van. Európa iránti lelkesedésem komoly csorbát szenvedett ma” – mondta a 15 órás tárgyalási maratont követően. Úgy vélte: „a költségvetés kapcsán két egymástól gyökeresen eltérő európai felfogás csapott össze egymással: azoké, akik azt szeretnék, ha az integráció a szabadkereskedelmi térség szintjén ragadna le, illetve azoké, akik egy politikailag egységes Európai Unióban gondolkoznak”. Hozzátette: Európának csak a politikai integráció ad esélyt arra, hogy a külső és belső kihívásokkal szembenézzen. Érdekesen rímelnek e gondolatokra Martin Schultz szocialista frakcióvezető szavai: a Tanácsot „nem államférfiak, hanem kereskedők, üzletemberek, kufárok vezetik”. Most a Parlamenten a sor, hogy javítson a helyzeten – ahogyan ezt, vélhetően, meg is próbálják majd a képviselők.

A cél egy erős, hatékony Európai Unió létrehozása. Ha nem sikerül – akkor ezt mi ugyanúgy megszenvedjük majd, ahogyan a nyugat-európai nagyok. Csak az Unió győzelmében lehetünk érdekeltek; abban, ami ezt felpuhítja, eltávolítja az erős politikai és gazdasági szereptől – nem. Így, ennek fényében, a helyükön kell kezelnünk a „tyúklépéseket” – megértve Surján László definitív jelzőjét. És ennek fényében tűnődjünk el mind a bulvárünneplések, mind – akár – az MSZP képviselőinek közleménye fölött. Kozma József, az MSZP-frakció Külügyi és Európai Integrációs Munkacsoport vezetőjének nyilatkozata szerint például: „a Fidesz hiába festette az ördögöt a falra, sikerrel zárult hazánk számára is a költségvetési tárgyalás. Orbán Viktor először senki más által nem támogatott, túlzó követelménytámasztással próbálkozott”. Szögezzük le: e Kozma képviselő által senkiknek nevezettek között ott van például az a huszonnégy magyar uniós (közöttük kilenc szocialista és két szabaddemokrata) képviselő, akik már támogatásukat adták hozzá. S mit is ír még Kozma úr? „A kiharcolt eredményt már nem vehetik el tőlünk. Kivéve azt az esetet, ha az Európai Parlament és a Tanács vitájában a pártpolitika áldozatául esne a pénzügyi perspektíva végleges változatának elfogadása”. Nos, az a baj, hogy pártpolitikáról, tagállami politikáról éppen hogy eddig volt nagyon nagy szó. Ami lecsengett; s következik, a kufárok maratonija után, a képviselők vitája. Jó lenne, ha ezt valóban nem terhelné az egyes politikai körök hazulról érkező nyomásgyakorlása; mert azért az érdekes lenne, ha – ilyen, említett „utasítás” nyomán – valamely magyar szocialista képviselő, mondjuk, vitába keveredne az unió szocialista frakcióvezetőjével…

Azt is mondja még Kozma József: „Azt várjuk el minden felelős politikustól, hogy ne kísérletezzen az emberek félrevezetésével”. Na, ebben talán egyetértünk…

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra