2005. december 22. csütörtök 22:15

 

Mellékes körülmény

 

Néha azért érdemes rápillantani a Heti hetesre… Nézem, most vasárnap este is, és esküszöm: nem bántam meg. A személyiség-torzulás olyan fokú „élményében” lehetett részem, amelyhez képest a Mephistó példázata csak erőtlen molylepkeszárny-vergődés… Erről ennyit; akinek inge, az tudja – mire gondolok. De hogy konkrétabb legyek: hallgattam az őszintének látszó felháborodásokat bizonyos Endrényi Éva ellenében, bizonyos Kovács László védelmében felhozva – s nehezen hittem a fülemnek. Úgy nagyjából az derült ki: mindenről ez a bizonyos hölgy tehet. Aki, amíg része volt benne, élvezte a minden földi jót, majd, hogy szakítottak, afféle útszéli, még pontosabban, amolyan „türelmi zónás” nőszemélyként viselkedik. Elárulja szegény jótevőjét; bizonyos Kovács László volt külügyminisztert, jelenlegi magyar európai uniós biztost. Ők heten kardalt alkotva hirdették: szegény férfiemberrel lett megint kitolva; aki semmiről sem tehet. Szakított, és ezért, bosszúból, az a nyomorult nőszemély össze-vissza hazudozik. Enyhén szólva sem elegáns, hörögtek a képernyőről – a volt szeretőt utólag meghurcolni, csak azért, mert kipottyantunk a jóból. Nagyon nem szépen viselkedik ez az Endrényi Éva, sulykolták az ezerfejű nézőgép fülébe. Amely hálásan tapsikolt.

Megkérdezném: emlékeznek még bizonyos Mayer Arankára? Aki, mivel állítólag válópere nem neki megfelelően alakult, kilopott néhány általa terhelőnek vélt dokumentum-szerű tárgyat férje számítógépéből, s a kimásolt irat-szerűségekkel házalni kezdett. Először az azokban szereplő embereket próbálta megzsarolni, majd, miután nem járt sikerrel, eladta azokat egy hetilap (és egy vidéki szocialista alapszervezet) munkatársának. Aki lelkesen tupírozta leleplező riportsorozattá a semmit. Bizonyos Mayer Arankáról pedig senki sem mondta, hogy „türelmi zónás” nőszemélyként viselkedik; amíg része volt a földi javakban, addig nem rohant fűhöz-fához; bezzeg utána már akárkivel hajlandó lett volna üzletet kötni.

A semmire.

Aztán azt is világgá kiáltotta ez a tömegszórakoztatásra vállalkozott türelmi hétpróba: azért eddig a magánélet tabu volt. Eddig senki sem foglalkozott a politikusok szerelmi életével; de most, a Kovács-ügy, azt jelzi: elszabadult a pokol. No csak… Ők heten, és a közönségük, ezek szerint sohasem hallottak a Kósa Lajos elleni rágalomhadjáratról; amelyet végül a debreceni polgármester bíróság elé vitt, s ott azt a pert ő meg is nyerte. De a bíróság elé sohasem kerülő szennyes suttogópropagandában a mai napig is terjednek a rémhírek arról: Orbán Viktor hogyan s miként is veri a feleségét. Nagynevű – bár inkább csak ismert – újságírók nyomoznak „ezerrel” e hír állítólagos bizonyítékai után; s terjesztik azt, a jól értesültek bennfentességének látszatával… Talán még a Heti hetes öltözőjében is elhangzik; amolyan szemcsippentés kíséretében.

Mert valamivel bátorítani kell egymást – igaz…?

Erről ennyit, mondhatnánk, de van valami, ami miatt most, a műsor után öt nappal is kénytelen vagyok visszatérni rá. Nem hagy nyugodni ugyanis az a „macsós” tálalás; és az, amiről szót sem ejtettek… Mert egy dolog a történések olyasfajta olvasata, hogy „ha Kovács behálózza az amerikai külügyminisztert, vagy a német kancellárt, akkor minden meg van bocsátva; próbálja meg, minél előbb, a haza érdekében”. Ebben a mondatban legkevesebb három ember van megsértve; egy dolog, hogy Kovácsot a humor kedvéért lazán leselyemfiúzták (csak megkapta a haveri körtől azt, amit érdemel…), ám afféle könnyen csábítható, bepasizó nőszemélyként aposztrofálták két tekintélyes ország jelentős posztot betöltő politikus-asszonyát. „Ér annyit” a maga nemében ez is, amennyit a Financial Times tekintélyének állítólagos megtámadása; a különbség, persze, nem elhanyagolható. Mert, ugye, az újság esetében már biztosan tudjuk, hogy rokonszenves véleményük kifejtéséért pénzt fogadtak el…

De, mindenekelőtt, mi is az, amiről szinte szó sem esik; s amiről a fent említett Mephisto-zanza is bőszen hallgat? Kovács László a magyar köztársaság (kisbetűvel írom, mert hallgat és tűr) külügyminisztereként, majd uniós biztosaként a társaságában utazó hölgyet – szeretőjét – úgy mutatta be Európa jelentős politikusainak, államfőinek, mint a feleségét. Kovács László ezzel a „macsós kópésággal” olyan bűnt követett el, amely az írott és íratlan társadalmi szabályok szerint – elfogadhatatlan. A magánélet kezelésének ezernyi példájára hivatkozhatnék most – de minek. Ezt nem azért nem illik elkövetni, mert egy angol, de még egy francia diplomata számára is elképzelhetetlen; hanem „csak” azért, mert a dolog úgy önmagában, a jól neveltség alapkövetelményei szerint az. Elképzelhetetlen. Hazudni, akár csak a magánéletemről, egy diplomatának? Egy államfő feleségét olyan helyzetbe hozni, hogy az saját normái szerint fogad el valakit – miközben ezt a valakit a saját normái szerint természetes módon egészen másképp kezelné. Ez, egész egyszerűen, egy méltatlan normákat követő ország viselkedéséhez illik – csak. Ám erről – hallgatunk. És azon humorizálunk, hogy „ejnye, bejnye, Endrényi Éva, hát szabad így viselkedni egy kirúgott szeretőnek”?

És egy magas posztot betöltő magyar diplomatának – szabad…?

S a rossz hír – ragadós. Bélyegként tapad meg rajtunk. S ha végül majd erről ismerszünk meg, hát könnyen előfordulhat, hogy Gyurcsány Ferenc valamely diplomáciai útja során az őt kísérő Dobrev Klárára mutat, mondván: ő pedig a feleségem. Ám a híreket felületes módon megjegyző házigazda hölgy visszakérdez: biztos…?

És persze, azonnal elnézést kér, de a vacsora közben azért meg-megpihen majd tűnődő tekintete (amolyan gusztáló társasági félmosoly kíséretében) Klára asszony ruháján, arcán, ékszerein… Mert, hiszen, mit lehet tudni, ezeknél a magyaroknál…

Tamási Orosz János

.

Vissza a kezdőlapra