2006. február 17. péntek 22:43

Beszéljenek a tények XVI.

 

Folyamatosan csökken a béremelések mértéke
 

Elég volt! Ezt érzi sok ember. Elege van a politikából, pedig még csak most kezdődik a tánc. A polgári oldal komolyan vette már az Unióba való belépést eldöntő népszavazást is, nekigyürkőzött az európai választásoknak, s meg is nyerte azokat. Gyűjtött petíciós aláírásokat, s keményen kampányolt a kettős népszavazás során. Megnyert két időközi országgyűlési választást, s jók az eredményei az időközi önkormányzati választásokon is. De a mostani személyeskedő, vádaskodó hacacáréból nem kér. Elveszti a kedvét, noha tudja: az öv alatti ütések a másik oldalról indulnak. A Gallup mérése szerint a másik oldal szavazóinak körében inkább élénkülés, az elszántság növekedése tapasztalható, nálunk nagyobb a bénító kiábrándultság. Mintha ez lenne a célja a baloldalnak: undorba fullasztani a polgáriak szavazási hajlandóságát.

Hagyjuk a kampánykodást. Beszéljenek a tények.

Az  Európai Bizottság által közzétett Európai gazdaság statisztikai mellékletének adatai szerint Magyarországon az évenkénti béremelések folyóáron számított százalékai az elmúlt nyolc évben a  következők szerint alakult:

Az Orbán kormány alatt - az 1999-es évet kivéve minden évben 13 százalék feletti béremelés történt. A  Medgyesy-Gyurcsány éra alatt az évenkénti béremelés százaléka folyamatosan csökkent.  A 2002-es 12 százalék feletti emelést a 100 napos kampány-igéret teljesítése eredményezte, amelynek alapját az Orbán-kormánytól maradt összegek képezték.

Náday Katalin

Beszéljenek a tények sorozatunk cikkei

Vissza a kezdőlapra