Választási előkészületek Szerbiában
Ezt hívjuk pozitív kampánynak?

 A Szerbiai Rádió –Televízió jelentette, hogy a Jugoszláv Baloldal Igazgatóságának titkára, Iván Márkovics, aki egyben a telekommunikációkkal megbízott szövetségi miniszter is, szerdán élesen bírálta Szerbia Demokratikus Ellenzékét, miközben azt állította a koalíciót alkotó pártok tagjairól, hogy „a nép és az állam árulói”.     „?k azok, akik ellenünk vannak. Azok, akik 1996-ban három hónapon keresztül az utcán ténferegtek csak azért, hogy elrabolják a helyi önkormányzatokat, azt követ?en pedig tönkretették és megsemmisítették Nist és Belgrádot, de minden mást is... Szem el?tt kell tartanotok, hogy mindezt – sem Nisben, sem pedig Belgrádban – nem véletlenül cselekedték, hanem akarattal, hiszen ezért fizették ?ket”, jelentette ki még Márkovics a Jugoszláv Baloldal Babusnicában megtartott tribünjén.     Elmondta, hogy Szerbia népének és vezet?inek az egysége a jöv? biztosítéka, míg azok, akik az ország újjáépítése okán csúfolódnak, mind „bitangok és senkiháziak”.

„Vádoljuk” az egész világot!

A belgrádi körzeti ügyészség vádat emelt az USA elnöke, külügyi államtitkára és védelmi titkára; a brit kormányf? és a diplomácia f?nöke, a NATO volt és jelenlegi f?titkára ellen a JSZK-ban tavaly végrehajtott agresszió miatt, jelentette be kedden a köztársasági ügyész, Dragisa Krszmánovics.

Ezt hívjuk pozitív kampánynak?

A Szerbiai Rádió - Televízió megvádolta a Szerbiai Demokratikus Ellenzéket és annak elnökjelöltjét, Vojiszláv Kostunicát, hogy a muzulmánok választási támogatásáért cserébe független Szandzsákot ígértek Szulejman Ugljaninnnak, a Szandzsáki Demokratikus Akció Pártja elnökének. A kommentátor idézte Ugljanin kijelentését, miszerint „pártja és a szandzsáki muzulmánok” az SZDE-t és Kostunicát fogják támogatni a választásokon, majd emlékeztetett arra, hogy Ugljanin 1991-ben részt vett a Szandzsák függetlenségér?l kiírt referendum lebonyolításában. „Ez azt jelenti, hogy adottak a feltételek: Kostunica megígérte Ugljaninnak, hogy a szavazatokért cserébe független Szandzsákot fog kapni”, értékelték a m?sorban.

Milosevicset meghívták Montenegróba!

A podgoricai Dan tudósítása szerint a (Montenegrói) Szocialista Néppárt (Bulátovics pártja) beranei községi bizottsága a párt képvisel?inek a párt községi bizottságaival tartott értekezletén, követelte, hogy Szlobodán Milosevics, a JSZK elnöke a szövetségi választások elnökjelöltje látogasson el a kampány során Montenegróba. Ezt a követelését még két község támogatta. A júniusban megtartott montenegrói helyhatósági választások el?tt a Montenegrói Népi Szkupsztinák Tanácsa (mely mintegy 20 montenegrói törzs képvisel?jéb?l áll) már követelte, hogy Milosevics látogasson a kisebbik tagköztársaságba. Akkor a Szerb Szocialista Párt magas rangú tisztségvisel?i ígéretet tettek: „az elnök hamarosan Montenegróba látogat”, azonban erre ez idáig nem került sor.

Milosevics provokációinak ellen lehet állni!

Montnegró arra törekszik, hogy elkerülje az összetűzést Szlobodán Mioseviccsel, állítja a montenegrói kormány katonai tanácsadója, Radoszáv Martínovics vezérezredes az AP hírügynökségnek adott kijelentésében. Állította, hogy a montenegróiak okultak az eddigi háborúk tapasztalataiból, ami miatt szilárd meggy?z?dése, hogy „ellen fognak állni minden provokációnak, melyek a Balkán egy újabb szakadéka felé vezethetnének.
 

Vissza a kezdőlapra