Kiállították a Nemzeti makettjét
 
Nyilvánosság elé került az új Nemzeti Színház makettje, valamint a teátrum   környezetében megvalósuló Millenniumi Városközpont látványtervei. A ferencvárosi Fidesz-irodában hétfőn nyílt kiállításon két hónapon át minden szerdán délután   háromtól hatig tekinthetik meg az érdeklődők a Siklós Mária által készített
makettet, melyet Schwajda György kormánybiztos adott kölcsön a IX. kerületi Fidesz irodának. Az új városközpont tervei pedig 2001 március 15-éig láthatók a XI. kerületben.

Tirts Tamás országgyűlési képviselő elmondta, azért kezdeményezte a kiállítást, mert úgy érzi személyes köze van ahhoz, hogy a IX. kerületben épül fel a színház.

A kerületi Fidesz iroda címe:

Ráday utca 50.
tel: 218-6030
Vissza a kezdőlapra