Mitől látunk homályosan?

Furcsa hír jelent meg tegnap délután a Magyar Televízió honlapján.
Először minden kommentár nélkül közöljük.

Az Országgyűlés nem támogatja a hódmezővásárhelyi önkormányzat feloszlatását (15:15)

A Parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén a kormánypárti képviselők nem támogatták a MIÉP módosító javaslatait, mely szerint az alkotmányellenesen működő hódmezővásárhelyi önkormányzatot fel kell oszlatni.

A kormány előterjesztése szerint ugyanis az Országgyűlésnek a képviselőtestületet azért kellene feloszlatnia, mert az alkotmányellenesen működik.
Fenyvessy Zoltán, a módosító indítvány benyújtója, a feloszlatást a folyamatban lévő bírósági eljárás jogerős befejezését követő 30 napon belül látja célszerűnek, mivel szerinte a parlament nincs döntési kényszerben. A MIEP-es képviselő szerint ugyanis ha az Országgyűlés kormánypárti többsége a határozatot megszavazza, akkor a bírósági eljárások megszűnnek.
A kormány képviselője döntésüket azzal magyarázta, hogy az előterjesztőnek nem áll érdekében, hogy az igazságszolgáltatás munkájának végzése közbeni akadályozása. Szerinte ugyanis ha a Parlament most nem a feloszlatás mellett döntene, akkor az precedens lenne, és más képviselő testületeket is arra sarkallna, hogy ha a polgármesterrel vitába keverednek meghatározatlan ideig, akár a négyéves ciklus teljes időszaka alatt is távol tarthatnák polgármestert hivatalától.

Miután ki-ki megalkotta saját véleményét, most megmutatjuk, hogy a parlamentben szokásos módosítások segítségével hogyan lehet a valósághoz közelíteni a megjelent hírt.
Az új szöveg aláhúzva jelenik meg, a kihagyandó zárójelbe kerül és (boldra) vastagra szedjük.

Az Országgyűlés nem támogatja a hódmezővásárhelyi önkormányzat feloszlatásának elhalasztását (15:15)

A Parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén a kormánypárti képviselők nem támogatták a MIÉP módosító javaslatait, mely szerint az alkotmányellenesen működő hódmezővásárhelyi önkormányzatot csak a bírósági eljárás jogerős befejezése után (fel) kell feloszlatni.

A kormány előterjesztése szerint ugyanis az Országgyűlésnek a képviselőtestületet azért kellene feloszlatnia, mert az alkotmányellenesen működik.
Fenyvessy Zoltán, a módosító indítvány benyújtója, a feloszlatást a folyamatban lévő bírósági eljárás jogerős befejezését követő 30 napon belül látja célszerűnek, mivel szerinte a parlament nincs döntési kényszerben. A MIEP-es képviselő szerint ugyanis ha az Országgyűlés kormánypárti többsége a határozatot megszavazza, akkor a bírósági eljárások megszűnnek.
A kormány képviselője (döntésüket azzal magyarázta) kifejtette, hogy az előterjesztőnek nem áll érdekében, hogy az igazságszolgáltatást munkáj(án)a(k végzése) közben(i) akadályoz(ása)ni. (Szerinte ugyanis) Döntésüket azzal magyarázta, hogy ha a Parlament most nem a feloszlatás mellett döntene, akkor az precedens lenne, és más képviselő testületeket is arra sarkallna, hogy ha a polgármesterrel vitába keverednek meghatározatlan ideig, akár a négyéves ciklus teljes időszaka alatt is távol tarthatnák polgármestert hivatalától.


Lám, lám, hogyan lehet minimális változásokkal jelentős értelemzavaró hibát elkövetni. Sánta kutya sorozatunk remeke a fenti hír. Az utolsó bekezdésben csak a zavaros fogalmazást javítottuk. Ennek hibái olyan elemiek, hogy az egész mögött hajlamosak vagyunk "csupán" a hír megfogalmazójának tökéletes alkalmatlanságát, s nem tudatos manipulációt látni. De a lényeg nem változik: megtévesző hírt, hamis állítást közöltek.


"Mondhatta volna szebben, kis lovag, más-más hangnemben, így ni, hallja csak!"
A hír a Teletexben a következőképp jelent meg:

Az alkotmányügyi bizottság szerdai ülésén nem támogatta, azokat a MIÉP-es módosító indítványokat, amelyeket  a hódmezővásárhelyi  közgyűlés feloszlatására irányuló javaslathoz nyújtottak be.
 
A kormány előterjesztése szerint azért kellene feloszlatni a képviselőtestületet, mert az alkotmányellenesen működik.
 
Fenyvessy Zoltán (MIÉP) módosító javaslata a feloszlatást a folyamatban lévő bírósági  eljárás  jogerős   befejezése után 30 napon belül látja célszerűnek.
 
A kormány képviselője azzal érvelt: ha most  nem oszlatják  fel  a testületet, akár a ciklus végéig is távol  tarthatnák székétől bármelyik polgármestert.
 
Vissza a kezdőlapra