Már nem vagyunk kompország
Egyenjogúságon alapuló részesedés a közös Európából


Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének alelnökeként gyakran tapasztalom: az európai intézményeket idehaza sajnos a kelleténél kevésbé, csak ködösen ismerik. A tudatlanság demokratikus, akadémikust és földművest egyaránt érint; a politikusokról ne ejtsünk szót. A zűrzavarnak több oka van, s nem mind hazai gyökerű. Az ismert Európa Tanács mellett nem volt szerencsés az Európai Unió egyik ügydöntő szervét Európai Tanácsnak nevezni. Azonos a jelvény, a zászló, sőt Strasbourgban sokáig közös épületben működött a két szervezet parlamentje. Ráadásul jó ideig azt képzeltük, hogy az Európa Tanács egyben az EU előszobája is. Nem ez a helyzet: a 41 tagállam közül több nem akar, sok pedig belátható időn belül nem is lehet az unió tagja.

Mire való hát ez az Európa intézményesült lelkiismeretének nevezett szervezet? Miért érdemes egy Nógrád megyei képviselőnek időt és energiát áldozni a benne való tevékenységre? Az elmúlt néhány év megnövelte az erkölcsi kérdések súlyát a világpolitikai döntésekben. Például nem fűződött katonai vagy gazdasági érdek a koszovói beavatkozáshoz. A népirtás veszélye és ténye késztette beavatkozásra a demokratikus államokat. Az elnökjelölt Bush szerint: „Ha Amerika bárhol erőt alkalmaz, az ügynek igazságosnak, a célnak világosnak, a győzelemnek pedig egyértelműnek kell lennie.” Jó, mióta világ a világ, a hatalom a háborúban mindig az igazságra hivatkozott. Koszovó után azonban felértékelődött az erő alkalmazásának lelkiismereti indoklása, az érdek mellett – szeretném hinni, azt megelőzve – szerepet kapott az érték is.

Földrészünk politikai szervezetei közül az értékek lényegével, védelmével a legtöbbet az Európa Tanács foglalkozik. Térségünk államai több kötelező ígéretet tettek, amikor taggá váltak. Ezek megtartása a térség békéjének egyik biztosítéka, s ekként nemzeti érdekünk. Ráadásul sok ígéret épp a minket közelről érintő kisebbségvédelemre vonatkozik. Az Európa Tanács sok nemzetközi egyezmény gazdája. Az egyezmények óvják a demokratikus alap-intézményeket, a kisebbségeket, az emberi jogokat. Aláírás és ratifikálás után azok a tagállamok belső joganyagának részévé válnak, végrehajtásuk felett az Európa Tanács is őrködik. A tagállamok polgárainak joguk van az emberjogi sérelmek ügyében a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni. Ugyan szigorú szabályok állítanak korlátot – politikai kampányfogásból nem lehet ügyeket a bíróság elé terjeszteni –, mégis az igazságszolgáltatás új eleme ez a lehetőség.

Az Európai Parlament strasbourgi székhelye most az Európa Tanács főépülete közelében áll. A századvégi középületek sorába illő üvegpalota. Amennyivel nagyobb, újabb ez az épület a réginél, annyival jelentősebb is a benne tevékenykedő szervezet. Míg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése „csupán” erkölcsi hatalom, törvényeket, költségvetést nem alkot, addig az unió parlamentjének jogai ennél többek, és egyre bővülnek, a képviselőket az EU polgárai időről időre újraválasztják.

Az unió parlamentjében a képviselők frakciótagsága – tehát nem a nemzeti delegációhoz tartozás – a munka és az ülésrend alapja. Hosszú évek óta két frakció nagy, a szocialistáké és a néppártiaké. Jelenleg 233 képviselővel a néppártiak vezetnek, őket 180 szocialista követi. A különbség nagyobb, mint a rangsorban következő liberális frakció létszáma (51). Az Európai Néppárt (EPP) és a liberálisok között Brüsszelben sokkal jobb a kapcsolat, mint amit a hazai állapotok alapján képzelnénk. Ebben a ciklusban például ez a két frakció egyezett meg egymással és osztotta meg a parlament elnöki posztját, kiszorítva a szocialistákat. Arra is volt már példa, hogy a liberális frakcióhoz tartozó egyik portugál párt átment az EPP-be.

A csak liberális politikai erőknek Nyugat-Európában már nincs különleges vonzerejük. Minden párt liberális a szó jó értelmében, például tiszteli az emberi szabadságjogokat, nem központi irányításra, hanem a polgárok szabad döntéseire épít és így tovább. Most éppen a német szociáldemokraták próbálják adócsökkentéssel lendületbe hozni a gazdaságot, ami ellenkezik a hagyományos szociáldemokrata gyakorlattal. Angliában a Munkáspárt áll elő azzal az igénnyel, hogy a munkanélküliek dolgozzanak meg a segélyért, amely megélhetésüket – bár minimális szinten – biztosítja. Itthon a nemzeti szabadelvű Fidesz–Magyar Polgári Párt által vezetett koalíció hasonlóan politizál, éles kritikát kapva a hazai szocialistáktól. A fenti példák mindegyikében „hivatalosan” nem kereszténydemokrata pártok alkalmaznak tipikusan kereszténydemokrata megoldásokat.

A programok szintjén komoly közeledés van a jobb- és a baloldalra sorolt középpártok között, aminek alapja nem az elmélet, hanem a józan ész. Erre mondják: az ideológiák kora lejárt. Az persze kívánatos, hogy a gyakorlat és elmélete között legyen összhang. Ez indokolja az olykor bekövetkező pártcsoport-változtatásokat. A Fidesz–Magyar Polgári Párt esetében egyesek ezt a váltást készpénznek veszik, s annyiban igazuk van, hogy ha a megfelelő pártszervek így döntenének, a Fidesz olyan nemzetközi szervezetbe kerül, amelyik vele egy nyelvet beszél. A nemzetközi porondon a néppárt az, ahol megfelelő hangsúlyt kap a család, ott nem tekintik a magánéletbe való illetéktelen beavatkozásnak, ha egy kormánynak pozitív népesedéspolitikai elképzelései vannak, ahol természetes, ha valaki a közjó vagy a szociális igazság érdekében lép fel. A liberálisok mindezt nem értik, legfeljebb tűrik. Ha a Fidesz megváltoztatja nemzetközi pártkapcsolatait, nem idegen szellemi környezetbe jut, hanem hazakerül.

Ez persze a baloldalon nem tetszik. Az EPP-hez való tartozásnak ugyanis két olyan következménye lesz, amely kihat a magyar belpolitikára. Még közelebb kerülnek egymáshoz a koalíció pártjai. Meg lehet majd keresni az ezt kifejező optimális szervezeti formát. Nehezebben tudnak majd az e téren oly gyakorlott szocialisták éket verni a koalíció pártjai közé. Nemzetközi hitelesítő pecsétet kap a mérsékelt jobbközép politikát folytató Fidesz távolságtartása a jobboldali szélsőségtől. Nevetségessé lesz a szocialistáknak az az erőltetett igyekezete, hogy rendre egybemossák a Fideszt a MIÉP-pel.

A kereszténydemokraták az elmúlt ötven évben sokkal többet értek el, mint a liberálisok, s ma is komoly erőt képviselnek. Németországban például az újraegyesítő kancellár besározása és esetleges tényleges hibái sem tudták tartósan meggyengíteni a CDU-t, sőt a krízis miatt az egyébként is esedékes generációváltás felgyorsult, és a párt megerősödött. A megkopott, szétesett olasz kereszténydemokrácia helyét újabban Berlusconi fiatal, dinamikus pártja foglalja el. Az Európai Néppárt kezdetben csak az unióban tevékenykedett. A szervezet azonban már tíz éve nyitni kezdett a tagjelöltek felé. Létrehozták a háromfokozatú tagságot. Vannak megfigyelők – Magyarországról az MDF és az MKDSZ –, s vannak társult tagok. A baloldali szerzők némelyike szerint a Fidesz semmit nem ér el, ha elhagyja a liberálisokat, mert a néppártban csak társult tag lehet, nem lesz beleszólása semmibe. Ennek csak a fele igaz. (A féligazság: teljes hazugság.)

Az Európai Néppártban a Fidesz valóban társult tag lehet. Ez annak jelzése, hogy nem EU-tagállam pártjáról van szó. Csakhogy a társult tagok jogai azonosak a rendes tagokéval. Szavazati joguk van, és tisztségekre is választhatók. Magyarország már nem kompország. Mozgása nem ide-oda vergődés, hanem távlati célja van: az egyenjogúságon alapuló részesedés a közös Európából. Útközben vagyunk hát, de tudjuk, hová megyünk. Ez igaz az ország egészére és igaz a vezető kormánypártra is.

Surján László
Magyar Nemzet
2000. augusztus 16.

Vissza a kezdőlapra