Maratoni szlovákiai színjáték

Alig van új a nap alatt. A HZDS, illetve a párt holdudvarába tartozó személyek körül forogtak az események ezen a héten is, bár túlzás lenne azt állítani, hogy a honi politikusokat hidegen hagyta volna az MKP által         szorgalmazott magyar többségű megye megalakításának igénye.

 SIDÓ ÁRPÁD írása az Új Szóban

 Több hónapnyi huzavona után a törvényhozás csütörtöki döntése értelmében most már adott a lehetőség, hogy az ügyészség beadványának eleget téve a bíróság elfogató parancsot adjon ki az önkéntes száműzetést hősiesen vállaló Ivan Lexa (HZDS) volt SIS-igazgató ellen. Szó se róla, alaposan megrágott ügyre bólintottak rá a kormánykoalíciós honatyák, akiket még Augustín Marián Húska (HZDS) valamikori házalelnök Lexa államépítő tevékenységét ecsetelő, megható szónoklata sem volt képes megingatni. Szép munka volt – mondhattuk volna, ha ez a kérdés mindjárt kipattanásakor felkiáltó jellé merevedett volna. Ehhez azonban kellett legalább egy kormányváltás plusz egy következetes nyomozóhivatali vezető. Jaroslav Ivor a bizonytalankodó honatyák kedvében járva épp a héten jelentette be, hogy a főkolompos vezérrel együtt tizenkettő gyanúsított ellen tartalmaz terhelő bizonyítékokat az ifj. Michal Kováč elhurcolásának mintegy 3,5 ezer oldalnyi vizsgálati anyaga. Szlovákiai viszonyokat sejtet bejelentése, hogy az elhúzódó kivizsgálást nehezítette, hogy a tett elkövetése után indított nyomozás összefonódást tapasztalt az akkori vizsgálók és a titkosszolgálat vezetői között. Bár már öt esztendeje történtekről van szó, így is érdekes Ivor azon megállapítása, hogy bizonyított tény, az elhurcolás napján több telefonbeszélgetés is zajlott Vladimír Mečiar és az állítólag 158 IQ-val rendelkező Lexa között. Hogy ők ketten nem az agyaggalamb-lövészet izgalmairól értekezhettek a kérdéses napon, utal a tény, hogy a szükséges 350 ezer helyett Mečiarék legalább 640 ezer érvényes aláírást gyűjtöttek össze az előrehozott parlamenti választásokról szóló népszavazás kiírása érdekében. A házi utókezelés alatt álló Rudolf Schuster államfőnek a minap kialakult trombózisa mellett most arról kell gondoskodnia, hogy legkésőbb szeptember 8-ig döntsön a népszavazás kérdéséről. Amennyiben a népszavazás a felméréseket meghazudtolva a HZDS szempontjából sikeres lenne, s a parlament döntene az előrehozott választásokról, az Elektra panzió bizonyos körökben istenített lakója már nyeregben érezhetné magát. A katasztrófa-forgatókönyv megvalósulása persze egyet jelentene az ifj. Kováč-ügy utóbbi hetekben lendületet vett felderítésének meghiúsításával, valamint az elbujdosott Lexa mennybemenetelével. Mečiar számára egyebek mellett az jelenthet bizonytalansági tényezőt, hogy a szlovákiai választópolgárok üdvöskéjének számító Robert Fico szintén a volt SIS-irányító vizsgálati fogságba helyezése mellett szavazott. Viszont, hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, hosszútávú következtetést aligha lehet levonni a független képviselő pillanatnyi érdekből elkövetett gombnyomásából. Fico valószínűleg úgy magyarázná a helyzetet, hogy ő bízik a független bíróságban, s nincs ellenére egy amúgy népszerűtlen személy elleni eljárás lefolytatása. Hátha még nagyobb disznóságok derülnek ki legkomolyabb ellenfeléről, Mečiarról. Amíg azonban nincs döntés a népszavazásról, s a kérdésben az ellenzéki–koalíciós frontvonalak sem változnak, az ingadozó Smernek – nem tudván eldönteni mi is lenne számára a legmegfelelőbb – ott van a pofozógép MKP, a maga kissé elkésett különmegyés elgondolásával. Nosza, sózzunk oda a magyaroknak, hadd legyünk még népszerűbbek, a mucsai macsóság “teccik” a népnek. Azonban az alkalom a koalíciós partnerek számára is tálcán kínált, ők is beállnak a sorba. A belügyminiszter, ki számolja hányadszor, autonómiaveszélyt lát, a többiek pedig szakmai álproblémákat hánytorgatnak fel. A HZDS a “magyar megye” ügyében alig szólalt meg, szinte megható csendben szemléli a koalíción belüli huzavonát. Ők még talán bíznak a mindent eldöntő referendum sikerében, ami pontot tehetne a Dzurinda-kormányt alkotó pártok két éve tartó kalandozása végére. Schuster szakértői még pár napig lázasan dolgozhatnak a háttérben, a népszavazáson feltett kérdés sérti-e az alkotmányt. Döntésük bármi lesz is, egy dolog garantált: a színjáték maratoni lesz.
 
Hozzászólások

Vissza a kezdőlapra