Költő S. Zsuzsanna
EGY ÉLETRAJZI ADAT
 

Kilenc éves koromban agydaganattal megoperáltak, majd
négy évvel később még három műtéten estem át az alapbetegségem kiújulása miatt.

 
Utószó
Tóth Árpád : Isten oltó-kése
 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál.
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád:
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom, és érzem, hogy szeretsz;
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz a kín
Mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.
 

Peroratio

Velem jössz?

Uram, hát miért nem jössz? Miért nem segítsz?
Lelkemnek keservein miért nem könnyebbítsz?
Gyere már! Tovább várni nem tudok!
Vágyaim körbefonnak, s én megfulladok!
Ne légy ily kegyetlen, ments meg engem;
Ne hagyd, hogy az Ellen felülkerekedjen!

Én vágyamtól már rég szabadulni akarok,
De módját nem tudom, s így vélük maradok.
Ne haragudj rám ezért, hanem segíts, kérlek!
Ne hagyd, hogy vágyaimba temetkezzek végleg!
Mondd meg hát végre: hogyan szabaduljak?
Vagy úgy élni, mint más, már soha ne tudjak?!

Mégis kegyetlen vagy, szigorú énvelem!
Hisz csak szavadba kerülne, s megjavulna minden!
Akkor miért nem jössz hát? Miért nem tész csodát?
Miért hagyod, hogy szolgád elhagyja Urát?!

Ne légy velem szigorú, hisz én gyönge vagyok;
Gyarló testem, lelkem. Mégis Hozzád vágyok!
Csak Te tudsz, Te tudnál rajtam segíteni!
Akkor miért nem jössz? Mondd meg: mit kell nekem
tenni?

Én gyermekem! Hisz tudod: mindig Veled Vagyok,
Soha, senkit e földön elhagyni nem fogok!
Miért mondod Rám, hogy kegyetlen vagyok?
Hisz minden gondolatom te körüled forog!
Tudom: mit érzel, tudom: nehéz neked,
Panaszaid hallom, együtt Vagyok Veled.

Tudom jól: az úton indulnod nehéz.
Én segítek neked; akkor nem lesz nehéz!
Gyere hát, ne félj: fogd meg a kezemet,
Bízzad Rám magad, én vezetlek téged!
Nézd: az út szélén szép virágok nyílnak!
Gyere, szedjünk belőlük; mind téged hívnak!

Jer Velem az úton; akkor boldog leszel,
Ne nézz hátra, oldalra; ne keseredj el!
Szorítsd, szorítsd szorosan az Én kezemet!
Csak ennyit tegyél, és Én vezetlek téged!
Sárba, mocsárba nem lépünk, szépen kikerüljük;
Ugye, milyen ügyesek vagyunk mi így együtt?

Csak higgy Bennem, s minden jó lesz, meglátod;
Minden búdat, bajodat feledni fogod.
Ne gondolj rájuk, csak szorítsd kezemet,
Engedd, hogy szeresselek, és segítsek neked!

Vágyad helyett csak Belém, Belém kapaszkodj,
S meglátod, a földön is minden örömet hoz.
Mosolyogj hát picit, találd meg örömöd,
S ez legyen a jel, mely minket összeköt!

Csak egyet nem szabad: megállni az úton.
Menni kell. Hagyd, hogy a táj körüled változzon!
Hiszen úgy is változik, ha te nem engeded!
Fogadd hát el ezt, s jer Velem, kérlek!
Ne félj: az emberek szeretni fognak,
S kik eddig szerettek, csak jobban elfogadnak!

Akkor Velem jössz hát? Gyere, megvárlak;
Megszakad a szívem, ha egyedül látlak!
 

Vissza a kezdőlapra Vissza a tartalomjegyzékhez