Ismét a szcientológiáról

A szcientológusok és pszichiáterek vitájától számolt be a napokban a Népszabadság. Veér András szerint a szientológusok gyűlöletkeltő kampányt folytatnak.

Az alábbiakban részleteket közlünk a cikkből.

"Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt a szcientológia egyház hozta létre, legfontosabb feladatának a pszichiátriai visszaélések elleni küzdelmet tekinti. A Fővárosi Bíróság kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítette az alapítványt, amely így jogot nyert arra is, hogy polgári szolgálatosokat foglalkoztasson. Veér András pszichiáter, az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet főigazgatója felháborítónak nevezte, hogy az alapítvány elnyerte a kiemelkedően közhasznú besorolást. A szcientológusok  tette hozzá rendkívül szélsőséges, gyűlöletkeltő kampányt folytatnak a pszichiáterek ellen, ez nem lehet hasznos a társadalom számára. Elmondta, hogy a pszichiátria egyre kevesebb állami támogatást kap, gyanúja szerint ez részben a szcientológusok fellépésének következménye. Úgy tudja, az egyház hívei közül többen képviselői mandátumhoz jutottak a parlamentben, némelyik minisztériumban tekintélyes pozíciót töltenek be.
Veér egyetlen nevet említett: állítása szerint bizonyítani tudja, hogy Stenszky András, az egészségügyi miniszter kabinetfőnöke a szcientológia egyház egyik alapítója.

Stenszky András elismerte, hogy aláírása szerepel a Magyarországi Szcientológia Egyház megalapítását kezdeményező dokumentumon. Ugyanakkor írta  a megalakult egyháznak soha nem voltam tagja, az egyházzal nem állok sem a vallás gyakorlására irányuló, sem egyéb, jelenlegi munkakörömet érintő bármely viszonyban. Tasnádi Gábor, az egyház szóvivője örülne, ha szcientológusok parlamenti mandátumot szereztek volna, de tudomása szerint ez nincs így.

Megerősítette viszont azt az értesülésünket, hogy az Oktatási Minisztérium visszavonta a tanárok képzésével foglalkozó Alkalmazott Oktatástan Alapítvány engedélyét. Az alapítvány formailag nem egyházi szervezet, de tagjai szcientológusok.
Ami az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány közhasznúsági besorolását illeti: Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára elmondta, hogy a bíróság csak a törvényi feltételek meglétét vizsgálja, az alapítványok tényleges működését az ügyészség felügyeli.

Végh Péter, az alapítvány elnöke közölte, hogy az ügyészség 1996-ban már ellenőrizte a szervezet működését, "a második vizsgálat most tart" írta a Népszabadságban Czene Gábor.

A témával korábban már mi is foglalkoztunk, amikor Fábián Tibornak az Erdélyi Naplóban megjelent írását ismertettük a szcientológiáról és módszereiről. Ugyancsak olvasható volt már Honlapunkon Surján Lászlónak a törvénysértő szektákról írt cikke, mely a 2000. március 23-i  Népszabadságban nyomtatásban is megjelent.

Vissza a kezdőlapra