Belpolitikai hullámverés a baloldalon

A törvényes KDNP a Giczy-Kovács balbékecsókról

Törvényes Kereszténydemokrata Néppárt (TKDNP) ügyvezető elnöksége nyilatkozatban reagált arra, hogy szerdán megbeszélést folytatott Kovács László, az MSZP és Giczy György, a KDNP elnöke. A TKDNP szerint Giczy már nem képviselheti sem a KDNP-t, sem a kereszténydemokráciát, mert politikai csoportosulása 1997. októbere óta érvényes, határozatképes országos választmányi gyűlést nem tartott, alapszervezeteik nem működnek. A TKDNP Kovács László "békebal" kéznyújtását megérti, mert a hatalom visszaszerzéséért minden szavazatra szüksége van, így Giczy Györgyére is

A MHL egyetért a TKDNP állásfoglalásával, egyben megállapítja, hogy az MSZP nyilvávalóan vesztét érzi, a belső hatalmi harc során Kovács László odáig gyengült, hogy mint potenciális szövetségest csak Giczyt tudja felmutatni.

Mire jó a SZEM???

Tisztázó megbeszélést tartottak az MSZP vezető politikusai Horn Gyula volt miniszterelnökkel - erősítette meg a Magyar Nemzet, a Világgazdaság és más lapok információját Kovács László, a párt elnöke. A megbeszélésen kettejükön kívül részt vett Lendvai Ildikó budapesti elnök, Kiss Péter ügyvezető alelnök és Földes György választmányi elnök. A politikusokat az MSZP budapesti elnöksége a Szövetség az Európai Magyarországért (SZEM) mozgalom megalakulásával kapcsolatos félreértések eloszlatása érdekében kérte az eszmecserére.

Az MSZP bonyodalmai közepette íme egy humoros hír:

Amennyiben az SZDSZ 2002 -ben kormányra kerül, abban várhatóan én is szerepet kapok - jelentette ki Debrecenben Demszky Gábor. Horn Gábor és Fodor Gábor SZDSZ-es politikusok a főpolgármestert tartanák az SZDSZ megfelelő miniszterelnök-jelöltjének.

Kérdésünk: Be kerül-e az SZDSZ a parlamentbe?
 


Nincs is farsang, mégis áll az MSZP bál
Folytatódó vita Horn Gyulával

Hétfőn rendkívüli ülést tart az MSZP országos elnöksége. A testület tájékoztatót hallgat meg a szűk pártvezetőség és Horn Gyula múlt heti találkozójáról, amelyen a volt pártelnök által létrehozott Szövetség az Európai Magyarországért mozgalom megalakításával kapcsolatos félreértéseket szerették volna tisztázni.

A múlt heti találkozót az MSZP fővárosi vezetősége levélben javasolta a párt országos elnökségének, és erről értesítették a volt pártelnököt is. A levélben a budapesti elnökség kifejti: növekvő aggodalommal kíséri figyelemmel az elmúlt hetek néhány koordinálatlannak látszó nyilatkozatát és kezdeményezését, „elsősorban pártunk volt elnöke aktív tevékenységét”. A fővárosi pártvezetőség szerint az utóbbi időben a párt volt elnökének kezdeményezései és megnyilatkozásai nem szolgálják az MSZP szavazóbázisának bővítését.

Lásd erről a parlamenti jegyzőköny szövegét a legutóbbi horniádáról.

A parlament rendkívüli ülésén elhangzott hozzászólása körüli vita, a Szövetség az Európai Magyarországért mozgalom zászlóbontásához kapcsolódó egyes nyilatkozatai a bizonytalanok, a várakozók, a fiatalok körében csökkentették az MSZP vonzerejét. Viszszatetszést váltott ki a Horn környezetében feltűnő Schmuck Andor, akinek ismételt megjelenése hátrányos az MSZP számára. Horn nyilatkozata esetleges új szerepvállalásáról az MSZP novemberben megválasztandó új vezetőségében pedig bizonytalanságot idézett elő a párttagságban – fogalmazott a budapesti vezetőség.
Horn Gyula válaszlevelében jellemtelenségnek nevezi, hogy többen névtelenül azt híresztelik: a Magyar Szocialista Párt várható választási győzelmét egyedül ő veszélyezteti. Emlékeztet: többek között azt kezdeményezte, hogy konkrét üzeneteket fogalmazzanak meg az egyes társadalmi rétegek felé, de egyeztetett kezdeményezéseiből nem valósult meg semmi.
A volt pártelnök szerint egyes MSZP-vezetők gerjesztették a Schmuck körüli vitát, aki „tisztességes és jó képességű ember, akkor vált nem kívánatos személlyé, amikor – lehet, nem mindig a megfelelő hangnemben – szóvá tett visszásságokat”. Horn Gyula kifogásolja, hogy a pártvezetőség nem határolódott el Molnár Gyula alelnöktől, aki több ízben is elmarasztalta az előző kormányt, ezzel a Fidesz állítását erősítette, mely szerint az MSZP nem alkalmas a kormányzásra. Horn Gyula szemenszedett hazugságnak nevezi azt az állítást, hogy szerepvállalásra készül az MSZP új vezetőségében. Leszögezi viszont, MSZP- tagként joga volna bármilyen párttisztséget megpályázni. Hozzáteszi: 1998-ban egyedül én vállaltam a választási kudarcért a felelősséget, én vontam le a következtetéseket.
Pedig a vereségben komoly szerepet játszottak többek között a szociáldemokrata platform és holdudvarának hangadói. Ők nem voltak restek nyilvánosan elhatárolódni, bírálni kormányunk intézkedéseit, koptatva ezzel mindenkit, aki vállalta a sok-sok népszerűtlen döntést. Az MSZP egyes korifeusai nem képesek elviselni létezésemet, mindent elkövetnek, hogy kiszorítsanak a közéletből – írja a volt miniszterelnök.

A budapestiek levelét és Horn Gyula válaszát tudósítóink információi szerint eljuttatták a megyei MSZP-elnökökhöz is.

Bök a BÖK

A Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) hét végi tisztújító közgyűlésén újraválasztották Lamperth Mónikát, a szervezet elnökét, illetve a három alelnököt. A közgyűlés elfogadta az MSZP távlati önkormányzati programját. Ennek alapvető célkitűzése, hogy az alkotmányban garantálják a független és erős önkormányzatiságot. A BÖK elutasítja, hogy a jelenlegi kormány pártszimpátia alapján támogat településeket. A konferencián felszólaló Németh Miklós ex-kormányfő az MSZP 15 éves stratégiai programjáról azt mondta, hogy az nem elegendő a választási győzelemhez, és bírálta a szocialisták belső hírlevelének „Kedves Elvtársak, Kedves Elvtársnők” megszólítással közölt tájékoztatóját e programról. Ez utóbbi kritikával kapcsolatban Kovács László pártelnök megjegyezte: egy belső kiadványban ez a megszólítás teljesen helyénvaló.

A baloldali tömörülés elfogadta az alternatív pártprogramot

Az MSZP baloldali tömörülése szombati ülésén egyhangú szavazással elfogadta a platform Esélyegyenlőség – Az emberért című alternatív kongresszusi programtervezetét, amely a szocialisták novemberi tisztújító tanácskozása elé kerül.
 A tanácskozást követően Krausz Tamás, a platform egyik vezetője elmondta: programtervezetüket a párt országos választmánya is megvitatja majd, az anyagra a testület „jól reagált”, Kovács László pártelnök viszont „nem volt elragadtatva” attól, hogy két program létezik az MSZP-n belül. Krausz bírálta Horn Gyula volt pártelnököt. Kijelentette, „elérkezett az idő arra, hogy Horn levonja a következtetéseket, és visszavonuljon az aktív politizálástól”. Úgy vélte: a volt pártelnök „euro-blablája politikai zűrzavarkeltés, amely nem erősíti az MSZP-t”. Krausz kijelentéseire Horn lapunknak vasárnap úgy reagált: – Érdekes, ugyanezt mondják a szélsőjobboldaliak is. E szerint egymásra találtak.

Vadász János, a platform másik vezetője reagált Németh Miklós volt kormányfő kijelentésére, hogy Németh egy, a szakszervezetek támogatása nélküli szocialista pártot is el tud képzelni. Vadász szerint téved az, aki lehetségesnek tartja a szakszervezetek nélküli baloldali politizálást.

Mi viszont nem MSZP vazallus szakszervezeteket is el tudunk képzelni. Bár a gyakorlat nem szárnyalja túl képzeletünket viszont képezletünk túl szárnyalja a gyakorlatot.

Összeállításunk a Népszabadság nyomán készült.
Vissza a kezdőlapra