Az MKDSZ III. Küldöttgyűlése
A  Magyar Kereszténydemokrata Szövetség 2000. december 9-én tartotta III. küldöttgyűlését. A küldöttgyűlést Surján László beszéde nyitotta meg, majd a vendégek köszöntői következtek. Így felszóllalt Kövér László, a Fidesz elnöke, Dézsi J. Zoltán, az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsánának elnöke, Bastrnák Tibor a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnökségi tagja, Varga László a KDNP elnöki minőségben, valamint Csenger Zalán Attila a Pro Patria ügyvezető elnöke.

Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Párt elnöke köszönti az MKDSZ Küldöttgyűlését
Az elnöki asztalnál: Csépe Béla, Nógrádi László, Surján László, Harrach Péter, Latorcai János
 

Köszöntés Erdélyből: Dézsi J. Zoltán beszél



A Küldöttgyűlés elfogadta az MKDSZ új nyilatkozatát, amelynek címe: Emelkedő Magyarország

Ezután módosítoták az alapszabályt, és átalakították a vezetés struktúráját. Az elnök feladatokat két társelnök látja el, Harrach Péter és Surján László. Rapcsák András, akinek ünneplésére sorra kitértek a szónokok alelnök lett, Nógrádi László ügyvezető elnök, Latrocai János a küldöttgyúlés elnöke, s Soltész Miklós pedig az ügyvezető titkár.


A társelnökök, ereményhírdetés után


A küldöttgyűlés köszöntötte Varga Lászlót, aki a közeli napokban ünnepli 90. születésnapját.

Varga László, akit állva köszöntött a küldöttgyűlés

A Küldöttgyűlés egyhangúan fogadta el Latorcai János előterjesztését is, amely az MKDSZ jövőképét vázolta. A határozati javaslat egy olyan közös bizottság felállítását sürgeti, amely előterjesztést készít az MKDSZ esetleges Fideszen belüli testületi tagságáról.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Vissza a kezdőlapra