A Kövér beszéd utóélete
A MHL egyik célja, hogy olvasói számára támpontot adjon a többi médium értékeléséhez, a sajtó esetleges torzításainak felismeréséhez. Ettől azt várjuk, hogy az alapvető tájékozódáshoz szükséges ismeretekhez olvasóink oly módon juthatnak hozzá, hogy eközben ellen tudnak állni a médiumok befolyásoló hatásainak.

Ezt a célunkat most azzal szolgáljuk, hogy bemutatjuk, mi jelenik meg egyazon hírről a különféle hírforrásokban. Tegnap helyszíni élményeink alapján beszámoltunk a Fidesz választmányi üléséről. Ma megmutatjuk, mit írt erről az MTI és mi jelent meg a Teletexten. Holnap az írott sajtónak a témáról szóló cikkeit vesszük elő.
 

Az MTI közlése:

A Fidesz elnöke szerint a kormány megállította a társadalmi kettészakadást

Budapest, 2001. február 10. (MTI)

Kövér László, a Fidesz elnöke szerint a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre.
A legnagyobb kormányzópárt elnöke a Fidesz országos választmányának szombati budapesti ülésén pártja szempontjából értékelte az ország helyzetét. - Ha jövőről beszélünk, akkor a polgári Magyarországról beszélünk, amely nem lehet olyan végletesen kettészakadt, mint 1998-ban volt - jelentette ki Kövér László. Elmondta, hogy a magyar társadalomban fordulat értékű változások zajlanak, s ezek közül a legfontosabb az, ami a közhangulatban, a lelkekben, a gondolkodásban következik be. Véleménye szerint a sikerek Magyarország polgárainak a sikerei, ugyanis az emberek többsége igyekezett megragadni a kormányprogramból fakadó esélyt. Kifogásolta, hogy az elmúlt két és fél évben a kormány az MSZP-SZDSZ meghatározta ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott. Kövér László arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyék el a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint hagyják abba az áskálódást külföldön a kormány ellen.
 A Fidesz elnöke szerint Magyarországon továbbra is szakadék tátong a társadalom egyes rétegei között, de erről nem a mostani koalíció tehet, ezt az állapotot csak örökölte a kormány. Kövér László a Fidesz választmányi ülésén arról is beszélt, hogy az elmúlt két évben a koalíció kétszázezer új munkahelyet teremtett, és elképzelhető, hogy a jövőben megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság. A politikus a nyugdíjasok helyzetéről szólva elmondta: a mostani kormányzati ciklus végéig összesen több mint 14 százalékkal nőhet a nyugdíjak reálértéke.

A tömör fogalmazás ellenére első megközelítésben korrekt szöveget olvasunk. Kimaradt az a sok konkrét adat és szám, amely a beszédet jellemezte. Érdekes az utolsó mondat: a 14 százalék növekedésről szólva a megfogalmazás a "nőhet" szó miatt mintha egy felső korlátot jelentene be. A valóságban Kövér László elmondta: a nyugdíjasoknak többet adunk, mint amit ígértünk. Programunk arról szólt, hogy nem lesz több értékvesztés. Ezt nemcsak megtartottuk, hanem túl is teljesítettük: hozzáláttunk, hogy kipótoljuk, amit az előző kormány elvett.
 
ÜLÉSEZETT A FIDESZ VÁLASZTMÁNYA
KÉPÚJSÁG 2001.02.11. 11:34:47

Május 5-én, ill. 6-án tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz - erről döntött a párt országos választmánya. A tanácskozáson megvitatják és várhatóan elfogadják a párt választási programját, amelyet a 98'-as kampányhoz hasonlóan vitairat formájában hoznak nyilvánosságra. A Fidesz előreláthatólag módosítja alapszabályát is, miután az Európai Néppárthoz történt csatlakozása miatt törölnie kell a dokumentumból, hogy a párt a Liberális Internacionáléhoz tartozik.

A Teletext nehéz műfaj. A fenti hír "ügyesen" kiagy mindent, ami az embert érdekelheti, de megad minden információt, ami a választó számára teljesen közönbös.
Vissza a kezdőlapra