Fonákja és színe
Vita a filmgyártársról, vagy valami másról
Fonákja
Színe
Magyar Bálint szerint a filmtörvény körüli huzavona is a magyar filmszakma politikai és kulturális zsarolásának tárgya. Várhegyi Attila szerint méltatlanok az SZDSZ eddigi stílusához azok a kijelentések, amelyekkel a szabad demokraták a filmszakma helyzetét, a kultusztárca e téren kifejtett ténykedését. 
Az SZDSZ-es politikus szerint a Fidesz kultúrpolitikájának legfőbb jellemzője, hogy az állami támogatást az "alkotói szolgasággal", az alkotó kiszolgáltatottságával párosítja. Úgy kezelik az állami támogatást, mintha a személyes vagyonukból és nem az adófizetők pénzéből finanszíroznának - jelentette ki a szabad demokrata politikus, aki példaként a Nemzeti Kulturális Alap "demokratikus működésének lerombolását", valamint a kitüntetések adományozását hozta fel, amelybe szerinte a hatalom nyíltan beleszól. Magyar Bálint szerint a politikai zsarolás másik eszköze a filmtörvény körüli huzavona, amely azt jelenti, hogy akkor ad a kormány jelentősebb összegeket a filmszakma folyamatos támogatására, ha egy olyan szervezetet hoznak létre, amelyben a kormányzati akarat szinte közvetlenül érvényesülhet. A politikus úgy látja: a kormány azonban rájött arra, hogy elég egyszerű a költségvetésből elkülönített kereteket pályáztatás nélkül, "saját művészi, haveri körbe tartozó személyeknek kiadni". Magyar Bálint példátlannak nevezte a Széchenyiről szóló Hídember és a Bánk bán című filmek forgatását. A Hídember kapcsán párhuzamot vont a mostani állapotok és a negyvenes évek Szovjetuniója között. Abszurd az a helyzet, hogy forgatókönyveket miniszterelnökök, kultúrpolitikusok olvassanak, vitassanak és aszerint adjanak rá támogatást- mondta a képviselő. Pető Iván jelezte: nem az ellen van kifogásuk, hogy Széchenyiről vagy Bánk bánról film készül, hanem azt nem tudják elfogadni, hogy ne pályázati úton osszák szét ezeket a pénzeket. A politikai államtitkár szerint Magyar Bálintnak, amióta nem miniszter láthatóan egyre kevesebb információja van a kulturális élet részleteiről. Várhegyi Attila a filmközpont rt. felállítását hozta fel példának, amely még mindig az érdeklődés középpontjában van, jóllehet létrehozásáról a minisztérium már lemondott. A politikai államtitkár szerint egy olyan szervezet létrehozásáról egyeztetnek, amely a szakma és a kulturális kormányzatnak egyaránt elfogadható lenne. Várhegyi Attila jelezte: a minisztérium valóban úgy kezeli az állami támogatást, mintha a saját pénze lenne, mert az ember a saját pénzével bánik a legtakarékosabban - mondta a politikai államtitkár. Várhegyi Attila elmondta: minden forint kiadását legalább három szűrőn ellenőrzik: a minisztérium, a Mokép és az állami kincstár szűrőjén. A tárca mintegy negyven filmes produkció elkészítéséhez, vagy befejezéséhez adott támogatást, és megtisztelő, ha azok az emberek, akik ezekben a produkciókban közreműködtek, haveri körnek számítanak- jelentette ki a politikus. Az MMK állami támogatásának összege pedig a polgári kormány időszaka alatt emelkedett meg tíz százalékkal. A Nemzeti Kulturális Alapprogram ugyanolyan szervezeti formában működik, mint Magyar Bálint ideje alatt, egyetlen kurátort sem váltott le azok közül, akiket Magyar Bálint nevezett ki, és a szakmai szervezetek delegálási lehetősége ugyanúgy adott, mint korábban - mondta Várhegyi Attila.
Megjegyzés: Tegnap az egyik kereskedelmi rádióban a filmgyártás problémáiról, az SZDSZ és mások vádjairól volt szó. A hozzászólók belső hatalmi, pénzhajhászási jelenségnek tekintették a vitát és inkább azon örömüknek adtak kifejezést, hogy ilyen nagy nemzeti filmek, mint pl. a Bánk bán egyáltalán szóba jöhetnek, végre.

Az SZDSZ közlésére példamutató gyorsasággal reagált a minisztérium, de a filmes "fonáknak" nemcsak a fenti reakció lehet a színe, hanem például az a távlatokba néző, erőkifejtésre, alkotásra serkentő program, amely egy magyarországi olimpia megvalósítására tör.

Vissza a kezdőlapra