A  nyugdíjakról és a nyugdíjemelésekről

 
MSZP: a kormány becsapta a nyugdíjasokat
Fidesz válasz
Harrach Péter a kérdéskörről
és ahogy az érintettek látják - az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület nyilatkozata

MSZP: a kormány becsapta a nyugdíjasokat

     Orbán Viktor és kormánya becsapta a nagymamákat, a nagypapákat, a nyugdíjasokat - jelentette ki az MSZP elnökhelyettese a párt Tények és hazugságok elnevezésű sajtótájékoztatóján, szerdán, Budapesten. Szili Katalin - példákat és adatokat sorolva - úgy vélte: a kormány nyugdíjasokat érintő ígéretei blöffök voltak, a tettek elmaradtak.
    Mint mondta, az Orbán-kormány az elmúlt három évben 40 ezer forintot vett ki minden nyugdíjas zsebéből.
     Szili Katalin szerint a kormány tetteiből kiderül, hogy a kabinet szemében a nyugdíjasok púpot jelentenek a társadalom hátán.
     - Tilos a nyugdíjasokat lenézni - hangoztatta Szili Katalin.
     Mint mondta, amelyik társadalom az időseket nem becsüli, ott a fiatalok sem számíthatnak semmire.Az MSZP elnökhelyettese emlékeztetett: 1998-ban a kormány emelkedő nyugdíjakat ígért, ehhez képest "1999-ben már megrövidítette a nyugdíjasokat".
     - 2000-ben ismét kevesebb jutott a nyugdíjasoknak, tavaly pedig a választások közeledte miatt a kormány megpróbálta behozni azt, amit az elmúlt években elmulasztott - fogalmazott.
     Szili Katalin szerint a kormány az elmúlt években dokumentumokkal, hirdetésekkel próbálta elhitetni az emberekkel, hogy miként élnek.
     - A tények és a nyugdíjasok tapasztalatai leleplezik a hazugságokat - vélekedett, majd hozzátette: ha igaz lenne mindaz, amit a kormány a retorikájában hirdet, nem lenne szükség szórólapokra, "kényszeredett országgyűlési beszámolókra".
     Csákabonyi Balázs szocialista országgyűlési képviselő, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége helyettes vezetője számok és táblázatok ismertetésével támasztotta alá az MSZP azon véleményét, miszerint a kormány megrövidítette a nyugdíjasokat. Hozzátette, hogy a gazdasági növekedés adta lehetőségekhez képest kaptak rendkívül keveset a nyugdíjasok. Leszögezte: igazságos, kiszámítható, stabil nyugdíjrendszerre van szükség.
 

     A FIDESZ VÁLASZA

     A Fidesz szomorúan állapítja meg, hogy az MSZP Tények és hazugságok elnevezésű sajtótájékoztatóin az egyetlen tény a hazugság - tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a kormányzópárt parlamenti képviselőcsoportja nevében Frajna Imre frakcióvezető-helyettes juttatott el szerdán az MTI-hez a szocialisták nyugdíjasokat érintő kijelentéseire reagálva.
     A közleményben jelzi: a Fidesz-kormány azt ígérte, hogy - ellentétben a szocialista kormánnyal, amelynek ideje alatt a nyugdíjak reálértéke 12 százalékot veszített értékéből - megőrzi a nyugdíjak értékét.
     - Ennél sokkal többet értünk el. Az ország sikeres fejlődésének eredményeképpen mára nemcsak azt az összeget sikerült visszaadni a nyugdíjasoknak, amit a korábbi szocialista kormány elvett tőlük, hanem ennél sokkal többet - fogalmaz Frajna Imre.
     Hozzáteszi: a polgári kormány működése alatt a nyugdíjak reálértéke 16 százalékkal emelkedett.A fideszes politikus véleménye szerint ha a szocialisták valóban igazságos és kiszámítható nyugdíjrendszert akartak volna, mint ahogy most állítják, és kormányzásuk idején csak megőrizték volna a nyugdíjak értékét, akkor most a nyugdíjasok minden hónapban 4700 forinttal magasabb nyugellátást kaphatnának.
     A közleményben Frajna Imre arra is felhívja a figyelmet: a nyugdíjuk mellett dolgozok nyugdíjasok 2002 januárjától lényegesen kevesebb adót fizetnek, így megéri számukra a munkavállalás.
 

     HARRACH PÉTER A KÉRDÉSKÖRRŐL

     Elkészültek a Központi Statisztikai Hivatalban a nyugdíjas fogyasztói kosárra vonatkozó számítások, ezeket alapul véve állapítja majd meg a kormány 2002. novemberében a kiegészítő nyugdíjemelés mértékét - közölte Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szerdán az MTI-vel. A miniszter mindezt annak kapcsán mondta el, hogy Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese a párt sajtótájékoztatóján példákat és adatokat sorolva úgy vélte: a kormány nyugdíjasokat érintő ígéretei blöffök voltak, a tettek elmaradtak.
     - Az MSZP kampányának durva hangvétele sérti a jóérzésű emberek fülét, ráadásul téves adatokkal és demagóg nagyotmondással igyekeznek megtéveszteni a nyugdíjasokat - fogalmazott Harrach Péter. A szociális és családügyi miniszter emlékeztetett: a Horn-kormány tevékenysége idején 12 százalékot veszítettek vásárlóértékükből a nyugdíjak, ezzel szemben az Orbán-kormány idején 16 százalékos növekedés következett be.
     - A rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy egy kormányzati ciklus minden évében reálértékben is növekedtek a nyugdíjak - hangsúlyozta Harrach Péter. Hozzátette: a polgári kormány tevékenysége alatt a nyugdíjak reálértékének növekedése 2,7 százalékkal haladta meg a bérekét. A miniszter kiemelte: az elmúlt két évben a törvényben rögzített kötelezettségén kívül a kormány további 76 milliárd forintot fordított a nyugdíjak emelésére saját elhatározásából.
     Harrach Péter ezért nem tartja jogosnak azokat a kritikákat, amelyek szerint a kormány 50 milliárdot elvett a nyugdíjasoktól azzal, hogy nem hajtotta végre a még a Horn-kormány által elfogadott, mintegy 20 százalékos emelést 1999-ben. A szociális tárca vezetője kijelentette: tisztában van azzal, hogy sok nyugdíjas nehéz anyagi körülmények között él. Mint mondta, a kormányzat az elmúlt esztendőkben ezen próbált javítani, hiszen akik tisztességesen végigdolgozták az életüket, megérdemlik, hogy az ország gazdasági fellendülésének eredményeiből is részesüljenek.

mti
Vissza a kezdőlapra