Beszámoló az Egészségügyi és Szociális bizottságnak a státustörvénnyel és az egyetértési nyilatkozattal kapcsolatos üléséről

Az ülést kezdeményezők szerint régi adósságát törlesztette a magyar Országgyűlés a státustörvény
meghozatalával - ezekkel a szavakkal indította Kökény Mihály a bizottság mai ülését. Megállapítása azért volt meglepő, mert a kezdeményezők között volt a szabaddemokrata Béky Gabriella, aki ezek szerint szintén pozitíven ítélné meg a törvényt. A vitából sajnos kiderült, hogy erről szó sincs.

Az ülés egyébként határozathozatallal zárult. Mikola István beszámolója világossá tette, hogy minden
minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló után több mint 11 ezer forint jut havonta az egészségbiztosítási pénztárba, míg az egészségügyi kiadások havonta és fejenként átlagosan életkortól függően 4-8 ezer forintot tesznek ki. Az egészségpénztár azért deficites, mert a munkavállalói kor előtt és után kerül sor a valóban jelentősebb kiadásokra. A kedvezménytörvény keretei között azonban a nyugdíjas korosztály nem érkezik Magyarországra. Családtagokról szó lehet, de az eddigi tapasztalatok szerint a Magyarországon törvényes keretek között munkát vállaló román állampolgároknak csak néhány százaléka családos. A vitából az is kiderült, hogy a magyar nyelvet nem beszélő munkavállaló alkalmazása tetemes többletköltséggel jár, ezért rendkívül ritka lesz, hogy akad munkaadó, aki magára vállalja ezeket. A munkavégzéshez szükséges kommunikáció nehézségeit nem is említsük.
Dizséry Tamás a Bethesda Kórház igazgatója szomorúan állapította meg, hogy a vitát a “mibe kerül?”, és a “megéri-e?” kérdés jellemezte. Szerinte e törvény kapcsán az egészségügyi bizottsághoz a “hogyan segíthetünk?” kérdés illett volna.

A kormánypárti képviselők úgy érezték, hogy a miniszternek és a szakértőknek világos feleletei voltak minden felvetett kérdésre, a kérdések egyébként nem az egyetértési nyilatkozatra, hanem magának a
kedvezménytörvénynek az alkalmazására vonatkoztak és ellenzéki oldalról csak érvekkel alá nem támasztott tagadás volt a válasz. Ez tette szükségessé, hogy a vitát bizottsági határozattal zárják le. Ezt a bizottság 14-10 arányban fogadta el.
 

Vissza a kezdőlapra