2005. május 21. szombat 19:56

 

Az olvasó figyelmeztet

A negatív csúcsért nem jár?Visszaadjam?

 

 

No, nem minket, s nem a mi olvasóinkról van szó. Az alábbi két táblázat a Népszava közvéleménykutatásainak a szombat esti (20 óra) állása. Azt gondoljuk, hogy az internetes olvasásban is érvényesülnek a pártpreferenciák, s polgári gondolkodású emberek keveset olvassák a Népszava on line  kiadását. Épp ezért szoktunk baloldali lapokból gyakrabban szemlézni, hogy megkönnyítsük olvasóink dolgát. Most is ezt tesszük. Különben nem tudnák meg a mi olvasóink, hogy még a másik tábor is úgy véli,

Gyurcsány Ferenc a leggyengébb a kormány jelenlegi tagjai között.

A  másik szavazási lista is érdekes. A Népszava élen járt abban, hogy Orbán Viktorról valami rosszat mondjon. Olvasóiknak mégis majd 75 százaléka úgy véli, az ÉS által kirobbantott "tokaji ügy" és a helyreigazítási kérelem első fokon történő elutasítása nem töri ketté Orbán karrierjét. (Mellesleg miért is törné? Az ÉS hazudott, hiszen az általa jelzett időpontokban nem volt közgyűlés, Orbán pedig lebeszélte felesége üzlettársait bizonyos akciókról, amelyet nyugodtan megtehettek volna, ha nincs köztük a miniszterelnök felesége. Orbán tehát nagyobb körültekintést, nem csak gazdasági előnyök mérlegelését várta el, amit valójában dicsérni és a többiek elé például állítani kellene. 

Mindkét szavazás azt üzeni: a szómágia, az üres duma nem elég, s a tartalom hiányát rágalmazással pótolni nem lehet. Az MSZP-nek sürgősen taktikát kellene változtatnia, de - szerencsére, mondom a mi választási sikerünkre gondolva - nem teszi. Talán nem is teheti: blöffökből és hazugságból áll politikai kultúrájuk. Ez pedig nem vezet jóra. Ha nekünk nem hisznek, higgyenek saját lapjuk olvasóinak. Erre nincs már előre.

Nógrádi László alelnök úr esete bejárta a hazai sajtót,
az ellene intézett támadás nem hagy kétséget afelől, hogy a kampány megindult. Rosszul kezdődik, s rossz vége is lesz. Legalábbis azokkal szemben, akik nem értik meg saját híveik szavát.

 

Ön szerint ki a leggyengébb láncszem (a kormányban)? (10. forduló) 2005. 05. 02. - 2005. 09. 30.
 Összes szavazat: 3025
Baráth Etele
 
0,23% 7
Bozóki András
 
0,50% 15
Csizmár Gábor
 
0,20% 6
Göncz Kinga
 
14,98% 453
Gráf József
 
0,13% 4
Gyurcsány Ferenc
 
45,82% 1386
Juhász Ferenc
 
2,71% 82
Kiss Péter
 
0,17% 5
Kóka János
 
0,83% 25
Kolber István
 
1,79% 54
Kovács Kálmán
 
0,63% 19
Lamperth Mónika
 
10,28% 311
Magyar Bálint
 
20,73% 627
Persányi Miklós
 
0,40% 12
Petrétei József
 
0,10% 3
Rácz Jenő
 
0,23% 7
Somogyi Ferenc
 
0,10% 3
Veres János
 
0,20% 6
       
       
Ön szerint kettétörheti Orbán Viktor karrierjét az ÉS-sel szemben elvesztett per? 2005. 05. 19. - 2005. 05. 26.
 Összes szavazat: 19257
Igen
 
24,73% 4763
Nem
 
74,90% 14424
Nem tudom megítélni
 
0,36% 70

 

Surján László

Vissza a kezdőlapra