Márványbékesség
„Ma az értelmiség a Noé Bárkája. Benne ring mindaz a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a Jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában.” Ha csak ezt, és semmi mást nem jegyzünk fel az 1943-as Balatonszárszói Konferencián elhangzott mondatok közül, máris átérezzük annak jelentőségét, közel kerülünk az oly sokat emlegetett tanácskozás szellemiségéhez. Amely tanácskozást persze sokféleképpen emlegették… Bár a kezdeményezést a negyvenes évek elején az illegális kommunista párt is üdvözölte, az ifjúsági szabadságfront megvalósulását látva benne, később mégsem tartották a nemzeti összefogásra buzdítás üdvözítő útjának. Tagadásukban már felsejlett a pluralizmust csakúgy elutasító álláspontjuk; így nem csoda, hogy történelmünk Szárszó ’43 című fejezete csupán a negyvenéves évfordulón, 1983-ban vált ünneppé – és éppoly politikai súlyú, célú, tartalmú összejövetellé. Hiszen ekkor már érezni lehetett a társadalom mélyén húzódó belső akarat erejét, nagyságát; bárha még fél évtized kellett a rendszerváltás szükségszerűségének minden irányú felismerésére, elfogadására. A szárszói konferenciára emlékező évenkénti találkozók pezsgő szellemi műhelyekké váltak; s a történelem kegyes gesztusa, hogy ezek előkészítésében ugyanolyan fontos szerep jutott – s jut mindmáig is – Püski Sándornak, mint jutott az első találkozó életrehívásában, lebonyolításában. Történelmünk egyik nagyon fontos fejezetében: mert az egykori tanácskozás nem csak tartalmában, de példamutatásában is jelentős tanulságokat hordoz. Egyszerre mutatja fel a társadalmi összefogás megkerülhetetlenségét – és azt, hogy mi, magyarok, ebben sem ismerünk lehetetlent… Csak néhány nap kellett ahhoz, hogy már akkor felsorakozzanak a szekértáborok; hiába mondotta a munkásfiatalok nevében felszólaló Kató István: „ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összehoz, nem ami különbözik, hanem ami megegyezik”; a kérés pusztába kiáltott szó maradt s az – mindmáig… Hiszen, egyetlen mondatban összesűrítve, mi másról szólt volna a Szárszó ’43, mint a nemzeti megbékélés és összefogás mindenekfelettiségéről, s mi másról szólna az azt követő évtizedek s a kilencvenes évekkel kezdődött évtized, mindmáig, mint e kérés elutasításáról…? Amely kérés hétfőn újra elhangzik, mi több, kőtáblába vésetett, hiszen délután négy órakor Balatonszárszó főterén felavatják a szárszói tábor emlékművét: Dienes Attila szobrászművész alkotását. Hirdesse tovább a márvány azt, amivel a betű ötvenhét esztendeje oly hiába kísérletezik…
Torday E. Kornél

Meghívó augusztus 7-én 16 órára - In memoriam Balatonszárszó 1943

Vissza a kezdőlapra