A sánta kutya legújabb esete
 Az MSZP törekvéseiről
2000. november 19-én ismertté vált az MSZP kongresszusi állásfoglalás-tervezete. A média "Az MSZP ellenzékben is azt követeli, aminek megvalósítását kormányra kerülve felelősen vállalja" címmel adta tovább a hírt.
Az MSZP a reálbérek évi 4-5 százalékos növelését, az adó- és járulékrendszer olyan reformját követeli, amely az adó általános csökkentése mellett biztosítja az igazságos és ésszerű közteherviselést - derül ki az ellenzéki párt kongresszusi állásfoglalás-tervezetéből. A nyugdíjreformról szóló törvény előírásának megfelelően emelkedjen 8 százalékra a magánnyugdíj pénztári befizetés, jelentős mértékben növekedjen a családi pótlék és a GYES összege, a költségvetés biztosítsa az egészségügynek az elmaradt fejlesztések, műszerbeszerzések, a folyamatos működés költségeit, növekedjen a gyógyszerek költségvetési támogatása - sorolja a tervezet.


Ezt a híradást vasárnap több hírügynökség is megerősítette. Csakhogy az MSZP már eljátszotta egyszer az ellenzék szerepét 90 és 94 között. Akkor is sok mindent ígértek, olyanokat aminek megvalósítását kormányra kerülve felelősen vállalják. Sőt ígéreteiket meg is jelentették - fizetett hirdetés formájában - az újságban, pl. a Népszabadságban 1993. augusztus 27-én.  Magyarország szavazópolgárai hittek nekik, és kormányra kerültek. Félidőben, Surján László - a parlamenti írásbeli kérdés formát választva - számon kérte a be nem váltott ígéreteket. S lássanak csodát! Az MSZP elnöke - miniszterelnökként - és több minisztere is válaszolt: A pártok programja nem kérhető számon a kormányon!

Emlékeztetőül elsőként közreadjuk az MSZP 93-as hirdetésének 48 pontját, a magunk 1996-os értékelésével együtt. (A bal oldali oszlop a hirdetés egyes pontjai, a jobboldali pedig a 96-os valóság.) Az elkövetkező napokban pedig az ígérgetés megvalósítására vonatkozó 22 konkrét kérdésből néhányat és a rá kapott válaszokat is ismertetjük.

7 kérdés Horn Gyula miniszterelnökhöz - a miniszterelnök válasza
1 kérdés dr. Lakos László miniszterhez - a miniszter válasza
1 kérdés Dunai Imre miniszterhez - a miniszter válasza
 

Vissza a kezdőlapra