Magunkról

Címeink

Dokumentumok

Olvasnivaló

Archívum

 FRISSÍTVE:  2003.05.30. 17:45:55

Kapcsolat


Ez a virág
neked nyílt ki,
 kedves olvasónk!

Visszh@ng
Küldj levelet arról, mi tetszik, mi nem! Köszönjük.
Hírlevél: rendeld meg!

 

Írjál a vendégkönyvbe

 

Szerkesztőbizottság

Akarsz csevegni?

   

 

 

 

Ugye szép a Föld?

 

 

 

Friss


...TV Hírek....DUNATV Híradó Magyar Rádió Time szavazás

(máj. 30.)

Eltemették dr. Varga Lászlót 

Jelenlegi és volt közjogi méltóságok, ellenzéki és kormánypárti politikusok jelenlétében kísérték utolsó útjára pénteken a Kerepesi temetőben Varga László fideszes parlamenti képviselőt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét. A nemzeti panteonban a Demokrata Néppárt két nagy egyéniségének: Barankovics Istvánnak és Varga Lászlónak hamvai egymás mellett nyugszanak. A sírnál Varga Lászlót Orbán Viktor búcsúztatta, és a Köztársasági elnök úr nevében, felesége, Dalma asszony helyezte el a megemlékezés koszorúját.

Tömegmanipuláló fegyverek 

Ellentmondó, hamis és zavaros nyilatkozatok tömkelegéből a polgár csak arra következtethet, nem bízhat senkiben. Keresztény gyökereink elsorvasztása demokráciánk pusztulását is magával vonja. Varga László, csakúgy mint Antal József - Robert Schumanhoz hasonlóan - ezt a felismerést hagyta ránk örökül, s az iraki események mintegy tételesen bizonyítják igazukat.

Az Eötvös Károly Intézet az igazságügyi tájékoztatásról  

"Törvény helyett még mindig miniszteri rendelet rendelkezik az igazságügyi tájékoztatás néhány alapvető szabályáról, bírák jogairól és kötelezettségeikről, sőt e jogszabály végén - igaz, még 1986-ból - a belügyminiszter neve is olvasható."

ABOSZ-közlemény A kórháztörvény társadalmi vitájáról  

"A kórházakban csend van...A diktatúrákban is szokásos állapot a csend. Ott is rólunk döntenek, de teljesen nélkülünk, mert a célokkal sem értünk egyet. Ott is csend van, csaknem síri csend."

Röviden

A brit Financial Times című gazdasági napilap vállalati toplistáján az idén megint az első helyre került a Microsoft. Az elmúlt két évben a General Electric állt az élen, és bár a Microsoft piaci részesedése 19,2 százalékkal csökkent, az amerikai számítógép programokat gyártó óriáscég újból az 500 legnagyobb vállalat listavezetője lett. A Microsoft és a GE 1996 óta osztozkodik az első helyezésen.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(máj. 29.)

Parlamenti napló - Interpelláció 

Répássy Róbert, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, "A gyanú árnyéka: Magyar Bálint és a Sulinet-üzlet" címmel.

Támadás a legfőbb ügyész ellen 

Wiener .György szocialista képviselő a vitában kimondta a legfőbb gondot a főügyésszel: "politikailag semmiképpen sem tekinthető helyesnek, helyénvalónak", vagyis jogilag minden rendben, csak a szocialista vezetésnek nem tetszik, amit a legfőbb ügyész tesz. Az idézet után Áder János beszéde is olvasható az ügyben.

Közös "gyékényen" az MDF az MSZP-SZDSZ-el   

Értetlenül fogadja a hazai polgári ellenzék az MDF által delegált kurátorok döntését. Az MDF feltűnő kompromisszumkészsége azonban kétélű fegyver, felgyorsítja a jobb sorsra érdemes párt már látható szétesését.

II. János Pál pápa: ECCLESIA DE EUCHARISTIA   

Elkészült a Szentatya legutóbbi, Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklika magyar fordításának internetes változata is. Nem sokkal ezelőtt jelent meg az enciklika magyar fordítása nyomtatásban, s mostantól elérhető internetes változatban is. A fordítást Diós István készítette.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(máj. 28.)

Kovács K. Zoltán: Ki volt Varga László 

"Laci bátyánk, egykori képviselőtársaid és kortársaid nevében köszönöm, amit közös ügyünkért nagy hivatástudattal végeztél. Nevükben is kérem, hogy a Gondviselő irgalma és végtelen szeretete életművedért jutalmazzon meg az igazságosság és szeretet örök birodalmának örömével."

Meghívó - Széchenyi Kör 

A Széchenyi Kör következő összejövetele május 30-án, 18 órakor lesz.

A MOK képviselőtestületének határozata 

Több órás vitát követően született meg a Magyar Orvosi Kamara  képviselőtestületének határozata a kórház-privatizációval kapcsolatban.

Dr. Beer Miklósa  váci egyházmegye új megyéspüspöke 

II. János Pál pápa 2003. május 27-én kinevezte Dr. Beer Miklóst, az Esztergom-budapesti főegyházmegye eddigi segédpüspökét a váci egyházmegye megyéspüspökévé.

Akkreditálták a Cambridge-nyelvvizsgákat  

Államilag elismertté váltak a Cambridge-i Egyetem nemzetközi angol nyelvvizsgái Magyarországon, miután az oktatási tárca elfogadta akkreditációs pályázatukat.

Sarló-kalapács a menő a divatüzletekben  

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul, mivel az utóbbi hetekben kereskedelmi forgalomba kerültek ruházati termékek, elsősorban pólók és pulóverek, melyeken díszítő elemként olyan önkényuralmi jelképek találhatók, melyeknek terjesztését és használatát a Büntetőtörvénykönyv tiltja.

Röviden

A munkanélküliségi ráta az idén február és április között 6,2 százalék volt, 0,5 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Jelentős változásokat hozó átalakításokba kezd a kormány
    A kormányban megvan a kellő bátorság ahhoz, hogy a modern, európai Magyar Köztársaság megteremtése érdekében megkezdje a jelentős változásokat hozó átalakításokat az egészségügy, a haderő, az oktatás, a közigazgatás, valamint a közlekedési infrastruktúra területén - erősítette meg Medgyessy Péter az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának keddi tanácskozásán.

  • A Medgyessy-kormány egy éve - I. rész
    Amíg a kormány a kommunikációra helyezi a hangsúlyt, addig a tartalom viszont foghíjas: rendre késnek a beígért reformtervek, és a gazdasági kilátások sem túl rózsásak. Szóval szövegben jók, tettekben viszont gyengék.

  • A Medgyessy-kormány egy éve - II. rész
    - A GDP torpan, a deficit romlik, az IMF fejetcsóvál.
    - A népszerűséghajszolás lenyomja a reformterveket.
    - A közbeszerzési pályázat továbbra is hiánycikk.
    - Van ideológusa a kormánynak? És ha igen, ki az?

(máj. 27.)

Időközi önkormányzati képviselőválasztások 

Szalay Ferenc, a Fidesz-MDF közös jelöltje győzött a szolnoki időközi önkormányzati képviselőválasztáson annak ellenére, hogy Kovács László is kampányolt a vesztes szolnoki szocialista jelölt mellett.

Már lehet pályázni az EU-s állásokra 

Az unió honlapján található űrlapokon kell jelentkezni - 600 magyarnak van hely.

A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség közleménye  

"A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség üdvözli a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium azon törekvését, hogy egységes érdekképviselet jöjjön létre a szektorban. Mégis meglepődve vettük tudomásul a sajtóban május 26-án megjelent információt, miszerint a tárca a pártok ifjúsági szervezeteit hívja össze a képviselet megalakítása ügyében. "

Röviden

Július elsejétől bevezetik Magyarországon az óvadék intézményét - erről rendelkezik az új büntetőeljárási törvény. Az óvadék az előzetes letartoztatást helyettesítő megoldás lesz, amely optimális esetben figyelembe veszi majd a vádlottak anyagi helyzetét is. Ám hogy milyen „bűn”-ért mennyit kellene majd fizetni az a jövő titka még.

Ismét megnyitja kapuit az Industria kedden a Budapesti Vásárközpontban. A régió egyik legjelentősebb nemzetközi ipari szakkiállításán négy napon át több mint 600 cég mutatja be újdonságait az érdeklődőknek.

A CBA élelmiszeráruház lánc - amelynek Horvátországban és Romániában már két éve vannak üzletei - a héten nyit Bulgáriában. Küszöbön áll a cég megtelepedése Litvániában is. Dienes Zoltán, a cég tulajdonosa bejelentette, hogy jövő május elsejéig az egész térségben jelen szeretne lenni.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Szlovák lapvélemény a kedvezménytörvény módosításáról
    Vajon ezúttal valóban megfelel-e az európai elvárásoknak a kedvezménytörvény módosítása, mert hogy a magyar politikai reprezentáció eddig kétszer azt állította, hogy a jogszabály nem ellenkezik az európai normákkal, aztán kétszer tévedett - írta hétfőn a Pozsonyban megjelenő liberális SME.

  • A Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása a kórháztörvényről
    A Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete a csütörtökön, a kormányfőnél tartott egyeztetés alapján ragaszkodik a parlament előtt lévő kórháztörvény módosításához, annak több részét ugyanakkor továbbra sem tartja elfogadhatónak.

  • Fideszes kerületi elnökök metró-javaslata
    A Fidesz XI., XIV. és XV. kerületi elnöke módosító indítványokkal kívánja elérni azt, hogy a 4-es metró nyomvonalát a több százezer embert érintő külső városrészekből kiindulva kezdjék el megépíteni.

(máj. 26.)

Kedvezménytörvény

Szombat késő estére született meg a megállapodás a határon túli szervezetek, a kormányzat és az ellenzék egy része között.

Bosznia  

Az Európa Tanács Parlamenti közgyűlése ellenőrző bizottságának háromtagú küldöttsége 2003. május 18-24 között Boszniában járt. A küldöttség vezetője Surján László volt.

"Két iskola lakik most a szívemben"

Ismét lehetőség nyílik arra, hogy adakozzunk, jót tegyünk a székelyföldi gyerekek érdekében.

Az MDF és az SZDSZ is a nyugodt párbeszéd híve a drogkérdésben

A társadalmi légkör nem kedvez a nyugodt párbeszédnek, lásd az alábbi, Vörösmarty téren készült felvételt, viszont alkalmas arra, hogy az SZDSZ tisztára mossa magát a kábítószer ügyben ellene felhozott vádak alól.

Marstávlatból  

Az ember egyik legszebb képessége a csodálkozás. Észrevenni valami soha-nem-látottat, rádöbbeni valami csudaszépre, megérezni szóval nehezen kifejezhetőket. A csodálkozó ember túl tud nézni a mai kocsmán, az értelemig s ami még fontosabb még tovább...

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB kódolatlan műsor SR: 27500 FEC: 3/4 VPID: 1536 APID: 1537 PCR: 1536 .

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

A cseh parlament nem ratifikálta a Cseh Köztársaság és a Vatikán közötti egyezményt. Ritka jelenség, hogy a parlament megállítson egy ilyen megegyezést. Daniel Herman, a katolikus püspöki kar szóvivője, kijelentette, hogy ez a lépés feltárta a szociáldemokrata kormány és az ország izolálásában érdekelt erők közti véleményeltérést. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy a Cseh Köztársaságon kívül a régi keleti blokk minden országa megoldotta már az egyház és az állam közti kapcsolatok fő kérdéseit. A ratifikációt a kommunizmus óta létező előítéletek akadályozták meg. Az elutasított szerződés elismerte volna a szerződő felek nemzetközi jogi személyiségét, a vallás szabadságát és az Egyház apostoli küldetésének szabad gyakorlásához való jogot. Rendezte volna a hitoktatás kérdését, a kulturális javak kezelésében való együttműködést és a tulajdonjogot is.

Négy magyar arany és két ezüst a szegedi  kajak-kenu Világkupán

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozata
    "A Magyar Állandó Értekezlet VII. ülésének résztvevői, Magyarország és magyar nemzeti közösségek nevében üdvözlik a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló szerződés 2003. április 16-án Athénban történt aláírását, mint olyan, történelmi jelentőségű eseményt, amely utat nyit a magyarság európai keretekben történő újraegyesítéséhez..."

  • A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia üzenete a keresztény család helyzetérôl a román társadalomban
    A május 20-22. között Balázsfalvára összehívott tavaszi Püspökkari Konferencia rendes gyűlésén, megjelent katolikus püspökök, többek között felvetették a romániai család nehéz helyzetének kérdését

  • Az izraeli kormány jóváhagyta a béketervet
    Két napon belül újra találkozik Ariel Saron izraeli és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök. A két politikus egy hete tárgyalt Saron jeruzsálemi hivatalában. Az újabb találkozó előzménye, hogy az izraeli kormány elfogadta a közel-keleti rendezést célzó nemzetközi útitervet.

  • Emlékezés a Mount Everest halottaira
    Május 29-én lesz az 50. évfordulója annak, hogy Sir Edmund Hillary új-zélandi alpinista, a nepáli Temzing Norgay serpa társaságában a világon elsőként feljutott fel a világ legmagasabb csúcsára.

(máj. 25.)

Ki is az a Kovács László?  

Kovács László külügyminiszter-pártelnök múltjából mutatunk be egy szeletet.

Itt a III. évezred! A számítógép a vesénkbe lát  

Kötelező kipróbálni!

Pünkösdi éjszakai filmfesztivál  

A pünkösdi virrasztás ősi keresztény hagyomány. A Duna Televízió és az Uránia Nemzeti Filmszínház pünkösd előestéjén, június 6-án rendezi meg a több mint hetven filmet felvonultató filmfesztiválját.

Röviden

A reálbérek 2001-ben több mint kétszer, 2002-ben több mint három és félszer olyan gyorsan nőttek, mint a GDP, illetve a termelékenység. Ez annyit jelent, hogy 2001-ben a 3,8 százalékos GDP és termelékenység-növekedéshez képest 8 százalékos, 2002-ben a 3,3 százalékhoz képest 12,3 százalékos volt a reálbérek növekedése. Nehezen magyarázható, hogy miért vállalkoztak a cégek a nemzetközi dekonjunktúra, a forint erősödéséből adódó veszteségek ellenére, ilyen - kiemelkedően magas reálbér-emelést megalapozó - keresetnövelésre.

Átfogó kommunikációs együttműködési megállapodást írt alá a Westel és a Hír TV. Ennek keretében 2003. május 23-tól mobiltelefonon is fogható lesz az erre alkalmas készülékekkel rendelkező Westel előfizetők számára a Hír TV élő adása. A hírszolgáltatás terén a legújabb mobilkommunikációs eszközök és megoldások alkalmazása révén a Hír TV és internetes portálja az eddigieknél gyorsabb és bővebb információkkal szolgál majd.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Máért: Mádl Ferenc a magyar igazolvány megtartásáért emelt szót
    A kedvezménytörvényben az egységes magyar nemzetre való utalás megőrzése és a magyar igazolvány megtartása mellett emelt szót Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Állandó Értekezlet VII. ülésének megnyitóján szombaton Budapesten.

  • Polgári körök demonstrációja a kórháztörvény ellen
    A tervezett kórházprivatizáció ellen tartott demonstrációt több polgári kör az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt, szombaton.

  • A megszorítások éve lesz 2004
    A kormány a választási kampányban elhangzott ígéretek közül alig teljesített valamit, a jóléti rendszerváltás helyett a lakosságnak jövőre szigorú takarékossággal kell számolnia – jelentette ki Kövér László a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke, az MSZP országos választmányán elhangzottakra reagálva.

  • Európai parlamenti elnökök találkozója
    Az Európai Uniónak a jelenleginél lényegesebb szerepet kellene játszania a világpolitikában, de ehhez korszerűsítenie kell intézményrendszerét - állapította meg az európai parlamenti elnökök szombaton befejeződött athéni találkozójáról kiadott összegzésében a tanácskozás házigazdája Kaposztolosz Kaklamanisz a görög parlament elnöke.

(máj. 24.)

Kialudt egy fényes csillag 

A Heti Válasz Haas György írásával emlékezik meg Varga Lászlóról.

Ahogy a Szövetséghez csatlakozni lehet  

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetséghez két módon lehet csatlakozni: vagy a területi helyi szervezeteknél, vagy valamelyik tagozatnál kell a felvételi kérelmet beadni.

Meghívó Képmás Estre  

Beszélgetés a gulágról visszatért Oloffson Placid atyával.

Röviden

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke és Matolcsy György volt gazdasági miniszter péntek este megbeszéléseket folytatott a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatójával, Oszamu Szuzukival.

Az Európai Bizottság elnöke, az Európai Unió "miniszterelnöke", Romano Prodi a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Európa keresztény gyökerei nemcsak a múlt szempontjából, de jövője szempontjából is lényegesek. Ennek a készülő uniós alkotmányban is ki kell fejeződnie.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Antall-emlékművet avattak Balatonfüreden
    Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére, az első szabadon választott kormány megalakulásának 13. évfordulóján emlékművet avattak, s a volt kabinettagok informális kormányülést tartottak pénteken Balatonfüreden. Ünnepi beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke hangsúlyozta: Antall József személyes és közéleti nagysága abban áll, hogy világosan meglátta, hol húzódik fontos választóvonal a hosszú idegen megszállás után ocsúdó magyar társadalomban.

  • Kedvezménytörvény: Máért-ülés szombaton
    A kormány szerint a határon túli magyarok több sége számára elfogadható módosítás születhet

  • Az új Európa és hagyományai - jogtörténészek konferenciája
    Az új Európa és hagyományai címmel megkezdődött a fiatal jogtörténészek négynapos konferenciája csütörtökön Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen; a német nyelvű tanácskozást Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek nyitotta meg.

  • "Lehetetlen, hogy senkié, vagy az emberé az Élet"
    Istenkereső írók és költők Tomka Ferenc rendhagyó irodalomtörténetében

(máj. 23.)
 A KDNP és MKDSZ XII. kerületének közleménye 

"... megértjük azt, hogy nem a hidak kötnek össze bennünket embereket. Hanem az emberség, az emberiesség. Csak így tudunk gyökeret verni Európában, ha gyökeret eresztünk saját hazánkban. .... A hűség, a szeretet, az erkölcs szilárd talaja nélkül még spóraként sem sodródhatunk tovább... " - írta Varga László.

Közép-európai államfők találkozója Ausztriában  

Mádl Ferenc sajtóértekezlete  - Munkamegbeszélésel kezdődött Salzburgban 16 közép-európai ország 10. államfői találkozója. A kétnapos találkozón a közép-európai államfők, Thomas Klestil osztrák államfő meghívására, elsősorban a regionális együttműködés kérdéseit vitatják meg, valamint a térség szerepét az egyesülő Európában.

Honlap-ajánló: Einstein-honlap 

Első ízben áll minden érdeklődő rendelkezésére az interneten Albert Einstein több mint 900 tudományos és más tárgyú dokumentuma.

Röviden

Több mint 2,1 millió fontért (közel hárommillió eurós áron) talált új gazdára csütörtökön Beethoven IX. szimfóniájának 1826-os kiadásra előkészített kéziratos partitúrája a Sotheby's aukciós ház londoni árverésén.

Nem vagyoni kár címén egymillió forint megfizetésére kötelezte Keller László szocialista országgyűlési képviselőt a Pest Megyei Bíróság csütörtöki jogerős ítéletével abban a személyiségi jogi perben, amelyet a Béhm Ügyvédi Iroda indított a politikus ellen.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(máj. 22.)

 Következetes keresztény és demokrata, egy évszázad tanúja 

Dr. Magyar Attila István szubjektív megemlékezése dr. Varga László képviselő úrról.

A közös európai külpolitika kezdete: Irak 

A tagállamok azokban a dolgokban lépnek közösen, amelyekben tényleg egyetértenek. Ez nem ránk erőltetett politika. Ha az alapleveket közösen elfogadtuk, képesnek kell lennünk arra, hogy egy-egy helyzetben gyorsan és egységesen lépjünk. Ezért kell az Uniónak egy közös, a brüsszeli Bizottságtól és a tagállamoktól egyaránt függő és az Európai Parlamentnek felelős külügyminiszter. Ha ez sikerül, az iraki krízis javunkra szolgált.

Üdülési javaslat kormánytagok számára 

Azt reméljük, hogy Medgyessy Péter és baráti köre a következő szabadságát Cipruson tölti. Ciprus is sziget, mint Kuba és lapunk információi szerint itt is jók a koktélok. Miniszterelnökünk szerint ugyanis ez az egyik fontos, a politikai megfontolásoknál jelentősebb szempont a pihenés helyének kiválasztásakor.

Röviden

Az ENSZ BT megszavazta az Irak elleni szankciók feloldását és az amerikaiak vezette koalíció ideiglenes legitimitását.

Az már bizonyos, hogy Taszárról hamarosan elmennek az amerikai katonák, s helyettük várhatóan egyelőre nem ismert logisztikai háttérfeladatok ellátására amerikai civil kormányalkalmazottak érkeznek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
  • Fidesz:a kormány szigorítja, szűkíti a lakáshitel-támogatásokat
    A Fidesz szerint a kormány szigorítja, szűkíti a lakástámogatási rendszert, illetve a hitelhez jutás lehetőségét. Szijjártó Péter parlamenti képviselő a kabinet szerdai ülése kapcsán úgy fogalmazott: a szocialisták megszegték választási ígéreteiket, hiszen akkor azt hangoztatták, hogy változatlanul hagyják az otthonteremtés támogatását  

  • Átadták az Európa Könyvkiadó idei irodalmi díjait
    Pálfalvi Lajos részesült az idén a Wessely László irodalmi és műfordítói díjban, a Zoltán Attila műfordítói díjat Gál Judit vette át szerdán Budapesten Lator Lászlótól, az elismeréseket odaítélő kuratórium elnökétől.  

  • Járai Zsigmond jegybankelnök az euróról és az inflációról
    Járai Zsigmond szerint az euró magyarországi bevezetésére az eredetileg tervezett 2007 helyett csak 2008-2009-ben reális az elképzelés. A Magyar Nemzeti Bank elnöke erről szerdán Kecskeméten a Polgári Körök által rendezett fórum előadójaként beszélt.

(máj. 21.)
Tamási Orosz János: Általa majd megmérettetünk 

Szubjektív megemlékezés dr. Varga László képviselő úrról.

Segédcsapatok és jelentőségük  

Aligha lehet jobban megsérteni egy politikai erőt, mint segédcsapatnak minősíteni egy szövetségest.

Programajánló: Gyermekkönyvnapok  

A nagyszabású rendezvényen igényes gyermek- és ifjúsági könyveket ajánlanak a kiadók az olvasók figyelmébe. A seregszemlén a könyvek mellett gazdag program is várja az érdeklődőket. A könyvnapokon fellépő írók és költők a beszélgetések után dedikálják is műveiket.

Röviden

Várhatóan szerdán döntenek az állami támogatású lakáshitelezésről, amelyről a kormány azt állítja, hogy a készülő rendelet nem szigorítja hanem igazságossá teszi a lakáshitelezés rendszerét. A javaslat azt tartalmazza, hogy változatlan futamidő mellett megfelezik az igényelhető hitel összegét így az 30 millióról 15 millió forintra változik.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Papírkosárba a szegfűvel?
    A Rubik-kocka lett a Fidesz EU-jelképe, legalábbis az EU-csúcson Orbán Viktor ezt viselte. A tekerős kocka ugyanis a magyarok kreativitását hivatott szimbolizálni. A párt átalakulása kapcsán felmerült a narancs lecserélése is, a hétvégi kongresszuson azonban nem lett belőle semmi. A szocialisták is elhagynák a szegfűt, mellette viszont az EU-csatlakozás miatt legalizálnák a vörös csillagot.

  • A kórháztörvény-tervezet visszavonását kérik az orvosok
    A Magyar Orvosi Kamara a kórháztörvény-tervezet visszavonását kéri Medgyessy Péter miniszterelnöktől - jelentette ki a Délmagyarországnak adott nyilatkozatában a kamara főtitkára, Gyenes Géza.

  • Paks: lemondott a biztonsági igazgató
    A Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója kedden elfogadta a biztonsági igazgató (korábban vezérigazgató-helyettes) lemondását. Ezt maga Kocsis István, az erőmű vezetője jelentette be paksi sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt az áprilisban történt súlyos üzemzavar belső műszaki és biztonsági felelősség vizsgálatának eredményéről.

  • Letették a nagyváradi Ady-központ alapkövét
    Ünnepélyes keretek között helyezték el pénteken Nagyváradon a magyar kormány jelentôs anyagi támogatásával létesülô Ady Termálszálló és Kulturális Központ alapkövét.

(máj. 20.)

M. Szabó Imre: Mégsincs remény Drága Laci-bátyám?   

Szubjektív megemlékezés dr. Varga László képviselő úrról.

Orbán Viktor interjú a Vasárnapi Újságban  

"Amit tegnap létrehoztunk, az nem szervezeteknek a szövetsége, hanem az emberek egymással kötött szövetsége."

A Szegedi Szabadtéri Játékok műsorajánlata  

A Szegedi Szabadtéri Játékok immár 72. rendezvénysorozata Román Sándor Revans című koreográfiájával veszi kezdetét, július 11-én.

Röviden

Nemzetközi konferencia kezdődött Londonban a kávé-válság megoldására. A kávé piaci ára a valaha volt legalacsonyabb értékhez közelít, a termelők így komoly bajba kerültek. Az ügy fontosságát jelzi, hogy a konferencia szervezője a Nemzetközi Kávé Szövetség mellett maga a Világbank.

A spanyol EL PAIS lap szerint a legutóbbi terrortámadások azt húzzák alá, hogy az Irak elleni háború ugyan megdöntött egy rendkívül ellenszenves rezsimet, de semmit nem tett a globális terrorizmus elleni harc sikeréért. Az EL PAIS ezért tartja aggasztónak, hogy az USA újabban Iránt vádolja azzal, hogy menedéket nyújt az al-Kaida vezetőinek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Medgyessy önkritikát gyakorolt
    A kormányfő szerint nem volt elég erő "a nagy ügyekre", a hosszú távú döntésekhez szükséges elemzések pedig nem ütötték meg a mércét

  • A panaszbizottság elítélte Friderikuszt
    Az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága szerint A szólás szabadsága első részében Friderikusz Sándor többször megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelvét.

(máj. 19.)

Szövetség a nemzet érdekében - Orbán Viktor beszéde   

"Arra kötünk szövetséget, hogy a társadalom, amelyben élünk, az általunk fontosnak tartott értékek szerint szerveződjön és működjön" - húzta alá kongresszusi beszédében Orbán Viktor.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB kódolatlan műsor SR: 27500 FEC: 3/4 VPID: 1536 APID: 1537 PCR: 1536 .

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Szlovákia EU-tagságáról tartott népszavazás hivatalos eredménye: 52,15 százalékos részvétel mellett a szavazók 92,46 százaléka mondott igent.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Interjú Csáky Pállal az EU népszavazással kapcsolatosan
    Csáky Pál szerint a magyarok által is lakott járásokban az országos átlagot jóval meghaladó, az északi járások részvételét pedig magasan felülmúló arányban mentek el az emberek szavazni, és akik elmentek, azok kiemelkedő, döntő erejű igent mondtak a csatlakozás szándékára.

  • A világörökség részévé nyilvánította a Fertő-tájat az UNESCO
    A világörökség részévé nyilvánította a Fertő-tájat az UNESCO illetékes bizottsága, s a kitüntető cím elnyerését dokumentáló diploma átadó ünnepségét a Fertő tó magyar oldalán, Fertődön tartották vasárnap délután.

(máj. 18.)

Varga László parlamenti felszólalásai  

Mindannyiunk számára emlékezetesek maradnak a jelenlegi parlamenti ciklusban elmondott felszólalásai.

 

Korábbi "FRISS" híreink

Vissza az elejére

Hasznos


MÁJUS

 

Sajtó

FényHíd
Olvasd a KÉPMÁS-t
Küldj SMS-t
Képes album
Időjárás
Nagyon hasznos
Kultúra

KERESZTÚT

Galéria
Képes Ifjúság

Hírek Erdélyből
Csángó gyűjtemény
Keresők
Honlap ajánló
Web kamerák
Filmajánló



Gazdaság
Tözsdeinformációk - Központi Statisztikai Hivatal- OECD statisztika - MNB -


Hazai közélet - Egyesületek

Parlament- Miniszterelnöki Hivatal- Pártok - Fidelitas - Magzatvédelem - Határon Túli Magyarok Hivatala Közvéleménykutatások - Magyar millennium - BM Választási Hivatal


Nemzetközi közélet - Egyesületek

Európa Tanács - CDU képviselők- Európai Unió - Európai Néppárt - Brit Nagykövetség- Capital Commentary - Szent István Egyesület - Magyar Koalíció Pártja- RMDSZ - VMSZ - Magyar Emberjogi Alapítvány -


Turisztika - szórakozás

Hotelek - Falusi turizmus -Országjárás- Iránytű - Utazás - Erdély - Hannover EXPO 2000- Hungary - Világlátó


Internet

Keresők- Ingyen E-mail lehetőségek - Ingyen WEB-helyek - Virusirtók - Összetett kereső- Címtár-


Hit - vallás

Biblia
Katolikus - Magyar Katolikus Egyház - Könyvtár - Vatikán - Napi igeliturgia - Virtuális plébánia - Piarista linkgyűjtemény - Gyulafehérvári érsekség - Misszió Braziliában - Gyomaendődi iskola - Bevezető a Szentíráshoz - Igen c. folyóirat - HÁLÓ
Református - Református Egyházak Tanácskozó Zsinata - Parókia.net - Pasarét
Evangélikus - Magyar Evangélikus Egyház-
Unitárius Unitárius Egyház- Petrozsényi templom -


Egyéb - Hirdetések

Díszmagyar- Álláshirdetések -

SZJA és 1 %-

 

Demokrácia-vonal:
(06-1) 475-0946

A polgári körök honlapja

 

 A Csatlakozási Szerződés szövege magyarul

(Nyersfordítás)