Archív anyagaink
2004. december

 

(dec.24.-jan 1.)

 

Minden kedves Olvasónknak
Áldott Karácsonyi Ünnepeket
és
Békességes Új Esztendőt Kívánnak
a Szerkesztők

Szerkesztőségünk döntése értelmében ezen az ünnepi héten honlapunk frissítésével leállunk, legközelebbi frissítés január 2-án várható!

(dec.23.)

 


Kernstock Károly
festő
131 éve, 1873. december 23-án született Budapesten

Mentegetőznek, de tévedtek és csaltak

Kicsinyíteni próbálják a népszavazás eredményének újraszámlálásakor fellelt eltéréseket. Várható, hogy szócsata indul meg. Szócsata, amelyben az egyik fél így szól: minek volt ez a hűhó, lám az eredmény nem változik – a másik pedig felnagyítja az eltéréseket, újra, meg újra bírósághoz fordul, pótcselekszik.

Laza, mint Katin a mentőkötél 

Ezt a történetet Tamási Orosz János tizenegy esztendővel ezelőtt írta. Sajnos - most ismét közreadva - egyetlen szót sem kellett benne megváltoztatni.

 

Arany János: Rendületlenül 

Amint ígértük, időről-időre egy vers. Ez is nagyon aktuális, figyelmeztet azokra a veszélyekre, amelyekkel a legszentebb dolgok is elkoptathatók.

Röviden

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Debreceni Vagyonkezelő Rt. gazdálkodásával kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság. Sutja Sándor volt hajdú-bihari rendőrfőkapitány 2003 őszén azt a gyanúját fogalmazta meg, hogy a Debreceni Vagyonkezelőnél bűncselekményeket követnek el. Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét hozta összefüggésbe az üggyel. Kósa Lajos végig cáfolta a vádakat, s most örül, hogy végre feketén-fehéren kiderült: semmiféle bűncselekmény nem történt.

 

Magyar betlehemesek Olaszországban - A Sorrentói-félszigeten található Giffoni városa, amelyben immár kilencedszer rendeztek nemzetközi betlehemkiállítást. Idén a fővendég Magyarország volt.  A Bagról érkezett hagyományőrző együttes előadását is megtekinthették az érdeklődők.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.22.)

“Tudtam, hogy nem akarnak Nemzeti Színházat.
S azóta is, évtizedek óta rádióban, televízióban
és az újságokban a Nemzeti lejáratása folyik.
Nem csak a színházé.
Az eszméé, ami sorsunkat,
emberi hovatartozandóságunkat,
méltóságunkat is jelenti.”
(Lukács Margit
a Blaha Lujza téri Nemzeti felrobbantásáról)


Lukács Margit
a nemzet színésze
90 éve, 1914. december 22-én született Budapesten

II. János Pál pápa üzenete a Béke Világnapjára

Bár még elég mesze van 2005. január 1-je, a Béke Világnapja, már most közreadjuk a pápa üzenetét, mely a "Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval" címet viseli. Karácsony - a szeretet ünnepe - viszont közeleg, s az üzenet egyik mondata Karácsonyhoz "illő" feladattal bíz meg bennünket: "azoknak, akiknek kötelességük gondoskodni a béke és a népek közötti kapcsolatok megteremtéséről, önmagukban és másokban is fel kell ébreszteniük a „szeretetet, amely az erények királynője és nagyasszonya”.

Nekünk Mohács kell 

A december ötödike okozta sokk sokaknak, talán mindannyiunknak feldolgozhatatlan. Noha szinte már az eredmény megismerése pillanatától fogva próbáljuk elkerülni a dühből fakadó haragot és a reménytelenség okozta bénultságot, mind saját, mind mások megnyilatkozásait figyelve észleljük: a téma nem zárható le. Egyik nagy nemzeti kincsesládánkhoz, a magyar költészethez érdemes fordulnunk.

Röviden

Draskovics egere - Nyilatkozott a pénzügyminiszter a 2005. évi költségvetésről: sok apró változásban, kicsi jobbításokban rejlik a kormány gazdaságpolitikájának lényege. Szerinte alapvető reformokra a szakmai és politikai konszenzus hiánya miatt nincs esély. Azaz vajúdtak a hegyek, s egérke született.

 

Januártól drágulnak a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények. Az 1000 forint alatti gyógyszerek ára 40-70 forinttal emelkedik. A fájdalom- és lázcsillapítókért, valamint a fogamzásgátlókért is többet kell majd fizetni.50 és 200 forint között emelkedik majd a recept nélkül kapható gyógyhatású készítmények ára. Egyes multivitaminok akár húsz százalékkal is drágulhatnak majd. Az árnövekedés közel 600 terméket érint.
A 2004-ben még az inflációt sem tudták a pékek az árakkal követni. Január-február hónapban minimum egy 10-15%-os áremelésre lenne a szükség. A magyar pékáru alapanyaga ugyanannyiba kerül, mint a szomszédos országokban, ahol viszont 2 euro alatt nem kapunk kilós kenyeret. Itthon tehát a béreken és a berendezések korszerűsítésén spórolnak.
Gyurcsány Ferenc: az ország növekvő pályán van. Jövőre a reálbérek és a nyugdíjak 3-4%-kal növekednek és kevesebb adót kell majd fizetni a közepes, vagy annál kisebb jövedelműeknek.

 

Úniós tagságunk - Magyarországon a lakosság 41, 5 százaléka nagyon megelégedett az Európai Unióhoz való tartozásunkkal, az egyel alacsonyabb "megelégedett" csoportba 33,2 % tartozik, így az elsöprő többség támogatja úniós tagságunkat.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

A magyarországi Apostoli Nunciatúra közleménye
Gyurcsány Ferenc vatikáni látogatásával kapcsolatban
A Szentszék budapesti diplomáciai képviseletéhez különböző intézményektől és személyektől, megkeresés érkezett, hogy tudomást szerezzenek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr vatikáni látogatásának kimeneteléről, mert mindeddig a helyi tömegkommunikációs eszközök szinte csupán arról számoltak be amit a magyar kormányküldöttség közölt a Szentatyával és az Államtitkárral.

Folytatás a Gondolán

 

(dec.21.)


Törmörkény István
író, hírlapíró, könyvtáros
138 éve, 1866. december 21-én született Cegléden

A határon túli magyar szervezetek közös nyilatkozata

A határon túli magyar szervezetek hétfőn közös nyilatkozatban foglaltak állást a kettős állampolgárság kérdésében. Az erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, szlovéniai és vajdasági magyar pártok szerint a népszavazás eredménytelenségéért a nem szavazatra buzdító kormánypártokat terheli a felelősség.

Igazságot Luzsnyánszky Róbertnek 

"...az apparátus működési mechanizmusairól valójában édeskeveset tudunk meg azokból a dossziékból, amelyeket most – talán egyfajta koncként – odavetnek a közvéleménynek. Itt van, olvassátok, hogy ki mit mondott, mosolyognak a kartoték-gazdák. De arról, hogy kik olvasták azokat, és mire használták az adatokat – még csak szó se essék…".

Röviden

Kamatvágás: A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfői ülésén 50 bázisponttal 9,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az állampapír- és devizapiac azonban 100 bázispontos mérséklést is el tudott volna képzelni.

 

Az MSZP csúfot űz a demokráciából -Az Országgyűlés nem szavazta meg a visszaélésekkel gyanúsított Keller László mentelmi jogának felfüggesztését. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese  nehezményezte, hogy míg Keller László másokat bíróság elé akar állítani, addig most mentelmi joga mögé bújik.

 

Hende Csaba a Fidesz parlamenti frakciójában - A Parlament ezévi utolsó ülését megelőzően a Fidesz-frakció jóváhagyta Hende Csaba belépését a Fidesz képviselőcsoportjába.

 

Románia: Traian Băsescu megválasztott államfő szombaton kilépett a Demokrata Pártból, és Emil Boc ügyvezető elnökre, Kolozsvár polgármesterére ruházta át a pártelnöki hatáskört.

 

Jótékonysági hangverseny -  a Böjte Csaba atya által vezetett dévai gyermekotthonok javára Helyszín: Mátyás-Templom Időpont: 2004. december 21. kedd 19.30 óra A belépés díjtalan, az adományokat a Dévai Szent Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére gyűjtik: számlaszám: 10300002-20145639-00003285

 

Magyarverés Délvidéken - Újvidéken megpofoztak két vajdasági magyar egyetemi hallgatót - írja a Magyar Szó. A fiatalokat két szerb szólította le Újvidék egyik legforgalmasabb utcájában, és kérdőre vonták őket: miért beszélnek magyarul Szerbiában, majd megütötték a lányt és a fiút.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.20.)


Ferenczy Noémi
festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője
47 éve, 1957. december 20-án halt meg

A mi imádkozó sáskánk 

Az ájtatos manó és imádkozó sáska nevek, amelyek több nép nyelvében egymástól függetlenül használatosak, teljesen ellenkeznek az állat életmódjával, veszedelmesen ragadozó természetével. Az imádkozó sáska testszíne változó, vannak szürkésbarna és élénk zöld színű példányok. Egyes kísérletek szerint tudatosan keresik a testszínüknek megfelelő környezetet. Élete során több vedlésen is átesnek. A mi imádkozó sáskánk is ilyen.

Törvényvázlat a kettős állampolgárságról dobpergés nélkül

Orbán Viktor szerint a határon túli magyar vezetőknek január 6-án és 7-én tervezett szabadkai tanácskozásukon kellene kidolgozniuk a törvény vázlatát, részleteit és egy magyar közéleti szervezetet kellene felkérniük, hogy azt terjesszék az Országgyűlés elé. "Szép csendben meg kellene alkotnunk ezt a törvényt, immáron népszavazási dobpergés nélkül" - tette hozzá.

Engesztelő tanúságtétel a határon túli magyarokért

Ökumenikus istentiszteletet tartottak a határon túli magyarságért a történelmi egyházak részvételével péntek este a Bazilika előtt a Szent István téren, melynek keretén belül felavatták a Magyar Egység Zászlaját. A címerrel ékesített lobogó a nemzeti összetartozás és az egymás iránti szeretetet hivatott jelképezni.

Röviden

Jótékonysági hangverseny -  a Böjte Csaba atya által vezetett dévai gyermekotthonok javára Helyszín: Mátyás-Templom Időpont: 2004. december 21. kedd 19.30 óra A belépés díjtalan, az adományokat a Dévai Szent Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére gyűjtik: számlaszám: 10300002-20145639-00003285

 

Hétfőn drágul a gázolaj - December 20-ától, egy forinttal többe kerül majd a gázolaj fogyasztói ára, a jövedéki adókedvezmény csökkenése miatt.

 

Holnap estig jelentkezhet, aki EVA-s akar lenni - Holnap estig még jelentkezhetnek az adóhatóságnál azok a vállalkozók, akik az egyszerűsített vállalkozói adó szerint szeretnének adózni jövőre. Csak azoknak kell elküldeni a jelentkezési lapot, akik újonnan kívánnak belépni az EVA-körbe, mert már nem érvényes az a szabály, hogy a tagoknak minden évben meg kell újítaniuk a bejelentkezést – jelentette a Magyar Rádió.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.19.) Vasárnapi gondolat

II. János Pál Gyurcsány Ferencnek

"...különösen is az Ön nemzetének ifjúságára gondolok, szilárd erkölcsi és polgári erényekre való nevelésük fontosságára. Ez az egyház számára különösen is jelentős, amikor vallási és oktatói-nevelői misszióját végezve a köz javát szolgálja. Ezért rendkívül nagyra értékelem a Magyarország és a Szentszék között az elmúlt években kötött jogi egyezmények sorát, különösen is a megállapodást a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról. "

Lejtmenetben az ország

Hazánk államadóssága meghaladja a 11 796 milliárd forintot - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatójából, amely szerint idén 888 milliárd forint kamatot törlesztünk. A kormányváltáskor az adósság 8280 milliárd volt. A költségvetésben november végéig felgyülemlett 1435,1 milliárd forintos hiány százmilliárddal több az idei évre tervezettnél.

Átadták a Magyar Örökség-díjakat

A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért testület 37. alkalommal hozta meg döntését korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek megnevezésében; a kitüntető címeket tanúsító okleveleket szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémián.

Röviden

Háromból három világbajnok: Kótai, Nagy és Bognár - a magyar boksz nagy napja, mindhárom magyar bokszoló világbajnok lett. Kótai Mihály kiütéssel védte meg a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki övét. Nagy „Csonttörő" János pontozással nyert a kiskönnyűsúlyú világbajnoki övéért vívott küzdelemben. Világbajnok lett Bognár László is. A könnyűsúlyú bokszoló az IBC övéért 12 menetben pontozással győzte le a kenyai David Kiilu-t..

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.18.)

A harmadik pofon a sérülteknek a kormánytól

Kifejezetten megdöbbentő, hogy a Szenteste közeledtével ismét olyan döntést hozott a kormány, ami hátrányosan érint bizonyos embereket. Gyurcsányék 10 milliárd forinttal készülnek csökkenteni a megváltozott munkaképességűek, azaz a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási támogatását, és ezzel ebben az évben a harmadik pofont mérték már rájuk – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Harrach Péter.

A gázáremelés üzenete

Nem tartalma, hanem a szerző személye miatt adjuk örömmel közre az alábbi írást. Régi vágyunk, hogy a honlap használja ki a műfaj lehetőségeit, pl. az interaktivitást. Ezért minden olvasói reakciót köszönünk. A jelen cikk mondanivalójával pedig teljes mértékben egyetértünk.

Röviden

Kelet-európai poloskát találtak az ENSZ székhelyén - A Tagesanzeiger svájci napilap Poloskák a genfi ENSZ székházban címmel tudósít a legújabb lehallgatási botrányról. Az ENSZ információs vezetője, Marie Heuzé megerősítette, hogy az ENSZ genfi székhelyének egyik termében lehallgató készüléket találtak. A műszer beszélgetést rögzítő része valószínűleg Bulgáriából, vagy Magyarországról származik – mondta Patrik Eugster a genfi Surveillance Consultung Group igazgatója. A poloska – amelynek egyes részei orosz, vagy kelet-európai gyártóra vallanak – legfeljebb három, vagy négy esztendős lehet.

 

80 éves a Collegium Hungaricum Bécsben - amely nemcsak magyar kulturális programokkal, hanem ösztöndíjasok támogatásával erősíti az osztrák-magyar kapcsolatokat. Az ünnepség abban az épületben volt, amelyet még Mária Terézia épített a Magyar Testőrgárdának. 1924-ben itt alakult meg a Collegium Hungaricum. Az intézet a hidegháború éveiben nem működött, később új épületbe költözött. Manapság koncertek, kiállítások, tudományos előadások és egy magyar nyelvű könyvtár is segíti a hazai kultúra ausztriai népszerűsítését. Az alapítás óta több száz tehetséges magyar fiatal kutatásait támogatták. A Collegium Hungaricum havonta 10 ösztöndíjast tud fogadni.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.17.)

"Hogy hazámat ne szeressem
S a bitorlót meg ne vessem,
Hatalom nem teheti;"
(Czuczor Gergely: Riadó)


Czuczor Gergely
költő, nyelvész, akadémikus bencés szerzetes
204 éve, 1800. december 17-én született Andódon

Az EP jóváhagyta az EU-költségvetést

Az ideihez képest 4,4 százalékkal, 106,3 milliárd euróra emelkedik jövőre a Európai Unió éves költségvetése, amelyet strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön hagyott jóvá az Európai Parlament.

Újraszámolás

A Magyarok Világszövetsége videofelvételekre hivatkozva még a múlt héten nyújtott be panaszt az Országos Választási Bizottságnál a népszavazás végeredménye ellen. Azt kifogásolták, hogy több szavazókörben a szavazatszámlálók felcserélték az igeneket és a nemeket. Az Országos Választási Bizottság hatáskör hiányában nem tudott dönteni a beadványról, ezért a panasz átkerült a Legfelsőbb Bírósághoz, amely végül úgy döntött, hogy a végeredmény megállapítása előtt az OVB-nek ellenőriznie kell a vitatott szavazóköri eredményeket. Az újraszámolás eredményéről folyamatosan beszámolunk!

Röviden

A "nem" miatt nem fogadta Nagyszalonta testvérvárosa küldöttségét - "Túrkeve város polgármestere a "nem" mellett agitált és nem szerettük volna azt, hogy a karácsonyi koncertünkön ez a polgármester most a szeretetről és testvériségről beszéljen Szalonta város részére" - érveltek a döntés mellett a nagyszalontaiak. Egyébként a testvértelepülés diákjait sem szerették volna a népszavazás sikertelensége miatt felháborodott lakosok haragjának kitenni. A magyarországi város vezetősége értetlenséggel fogadta a döntést. Remélhetőleg ezzel nem szűnik meg a két város 15 éves testvérkapcsolata. A két város képviselői a hétvégén 11-ik alkalommal ünnepelte volna együtt a karácsonyt a szalontai Magyar Házban.

 

Kettős állampolgárság Szerbiában: azonnal, vita nélkül - Kedden a szerb parlament ellenszavazat nélkül, a lehető legrövidebb eljárással szavazta meg az állampolgárságról szóló törvényt. A jogszabály elismeri a kettős állampolgárságot, és lényeges könnyítéseket irányoz elő azoknak, akik szerb származásúak, de nem Szerbiában élnek. A törvény meghozatala néhány órát vett igénybe, és szó sem esett tömegesen beözönlő szerbekről vagy gazdasági nehézségekről.

 

Karácsony a koszovói és macedóniai misszióban - Szabó Tamás tábori püspök december 24-én Pristinában mutatja be az éjféli szentmisét. Karácsony első napján a skopjei őrszakasz tagjainak tart szentmisét, és néhány katonának kiszolgáltatja a beavató szentségeket. (MK)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.16.)


Kodály Zoltán
zeneszerző
122 éve, 1882. december 16-án született Kecskeméten

 

Gazdaságunk helyzete 

A GKM adatai alapján a kedvező és a rossz híreket gyűjtöttük össze.

Mégis, kinek a kudarca?

Újságírók, bértollnokok s mások rendre bizonygatják: a Fidesz elvesztette a december ötödikei népszavazást. Nem tudta mozgósítani szavazótáborát – kárörvendezik Kónya Imre is a Népszabadságban. Érthető ez az igyekezet, hiszen az MSZP nagy veszedelemből menekült meg: az igenek érvényes győzelme katasztrofális következményekkel járt volna. Az igenek többsége így is kínos számukra, de hosszabb távon a bajt a határon túliak reakciója és annak magyarországi hatásai okozzák majd nekik. E kellemetlen tényezőket azzal próbálják csökkenteni, hogy a Fidesz vereségéről irogatnak.

Az Úrra vár a szívünk!

Kozma Imre atya írása a »csangomagyar« levelező listán jutott el hozzánk, talán sokaknak segít az újrakezdésben.

Röviden

A munkanélküliség nőtt, a reálkereset csökkent, de a gazdaság jobban van - A gazdasági tárca prognózisa szerint az idén a magyar gazdaság növekedése mind ütemében, mind szerkezetében kedvezőbben alakul, mint tavaly. A külső egyensúly ugyanakkor érdemben nem javul, a munkanélküliség nő, a reálkeresetek csökkennek. (napi.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.15.)


Kacsoh Pongrác
zeneszerző, matematikus-fizikus
131 éve, 1873. december 15-én született Budapesten

Méltatlan a bizalomra 

A Szabad Demokraták Szövetségének budapesti elnöke, fővárosi képviselő Lakos Imre ez év márciusában többek egybehangzó véleménye szerint nyíltan megfenyegette a Fidesz egyik önkormányzati képviselőjét. A botrány kipattanását követően Demszky Gábor úgy nyilatkozott, amennyiben beigazolódik, hogy az eset valóban megtörtént, úgy hajlandó levonni a személyi konzekvenciát és visszahívja budapesti elnöki székéből - írja közleményében a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció.

A MÁÉRT megkerülhetetlen

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának Fideszes elnöke, Németh Zsolt Szabadkán tárgyal a délvidéki magyarok helyzetéről. „Nem elég, hogy a vajdasági magyarok számos bántalmazásban részesülnek a szerbek részéről, most a legnagyobb pofont éppen az anyaország kormányától kapták” - hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának Fideszes elnöke folytatott Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, ahol a népszavazás utáni nemzetpolitikai helyzetet értékelték.

Röviden

A hadsereggel verette volna szét a kijevi tüntetéseket Janukovics - Kucsma hivatalának vezetőhelyettese és diplomáciai források szerint is a hadsereggel akarta szétveretni az ellenzéki tüntetéseket Viktor Janukovics. A hatalom jelöltjeként induló, de kegyvesztetté vált kormányfő tagad, mint mondja, ő "csak rendet akart teremteni".

 

Átadták a világ legmagasabb viaduktját - A 343 méter magas, mintegy három kilométer hosszúságú híd a Francia-középhegységben található, és a Tarn folyó két partját köti össze.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.14.)

Emlékezzünk!

Hűség napja

1921. Soproni népszavazás.

1921. október 12-én Velencében aláírták az osztrák-magyar megegyezést. Ennek értelmében Nyugat-Magyarország nagyobb része az osztrákoké lett, de kimondta, hogy Sopronban és környékén népszavazást kell tartani.

1921. december 14-én a népszavazáson fölényesen győzött a Magyarországhoz való hűség gondolata. Magyarországra szavazott 15.334 fő = 65.16 %, ­ Ausztriára szavazott 8.227 fő = 34. 84% Ezen belül Sopron város eredménye jobb volt: 72.75 % ill. 27.25%

Ekkor kapja a címet: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város)

(December 5-ére emlékezve zárójelben kérdezzük: ma vajon milyen eredmény születne?)

Milliárdos költségű a kormány "udvartartása" 

Több, mint egymillárd forintot fizetett ki idén a kancellária-minisztérium a Meggyessy-Gyurcsány kormány udvartartására - jelentette ki egy múlt héten nyilvánosságra került adatsorra hivatkozva Répássy Róbert fideszes képviselő. A kormányszóvivő szerint Répássy összekeveri a számokat.

Ismét büntethető a drogozás 

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a drogfogyasztást legalizáló törvényeket.

Meghívó  

A Zuglói Wass Albert Polgári Kör Adventi Rendezvényén vendég: Böjte Csaba atya.

Röviden

EU: Horvátország márciusban megkezdi a tárgyalásokat - Az unió külügyminiszterei várhatóan azt javasolják, hogy Horvátország jövő márciusban kezdhesse meg az uniós csatlakozási tárgyalásokat.

 

Az utolsó előtti helyen Magyarország - Magyarország 6,1 pontos konvergenciaindexével az utolsó előtti helyen áll a térségben az eurózónához való felzárkózás tekintetében. Az ICEG kutatóintézet és a Világgazdaság közös mutatójában a lemaradást a magas infláció és költségvetési hiány, valamint a viszonylag alacsony növekedési ütem okozza. Eközben Szlovénia mögött két visegrádi ország áll a dobogón. (vg)

 

Eddig 230 ezren látogatták a Terror Háza kiállításait - Eddig közel 230 ezren voltak kíváncsiak a Terror Háza Múzeum állandó és időszaki kiállításaira. A budapesti múzeum 2004-ben elnyerte az Európai Múzeumok Fóruma különdíját - mondta a Schmidt Mária. A főigazgató kiemelte: a különdíj odaítélésének indoklásában nem csak a látványelemeket, az építészeti megoldásokat, hanem az érzékeny, tapintatos közlésmódot is méltatták.

 

Városházi hírek - Jogi Bizottság: nem a telefonfülke-reklámok adóztatására. A jelenlegi szabályozási környezet nem teszi lehetővé, hogy a telefonfülkékre kihelyezett reklámok után díjat szedjen a Főváros – állapította meg egyhangúan mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés Jogi Bizottsága a Városképvédelmi Bizottság megkeresésére. A Jogi Bizottságot azért kereste meg a Városképvédelmi Bizottság, mert az Alkotmánybíróság tavaly megsemmisítette azt a fővárosi rendeletet, amely díjat szabott volna ki a telefonfülkékre kihelyezett reklámok után. Hasonló álláspontra jutott a Jogi Bizottság is – mondta Juharos Róbert, a bizottság  elnöke.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.13.)


Jedlik Ányos

bencés pap, fizikus,
 az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója
109 éve, 1895. december 13-án halt meg

Deák Ferenc azt üzente... 

"Sokan hiszik, megszűnt a tizenkét év abszolutizmus, alkotmányosság lépett helyébe, most már jól fog menni minden. De barátom, az a tizenkét év abszolutizmus megrontotta az állam organikus életének minden műszereit, elköltötte három vagy talán több következő generációnak jövedelmét, kizsarolta az életerőt, földhöz verte az ipart és kereskedést. Most már az alkotmányosság sem képes az utófájdalmakat elhárítani" - és az elmúlt majdnem félévszázad?

Péterfi Vilmos díj Utassy Józsefnek 

...Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról! .

A népszavazás értékelése a Vatikáni Rádióban 

A határon belül és kívül élő magyarok közti szakadás „összefoltozásában” az egyházaknak komoly feladatot kell vállalniuk: erősíteni és elevenen tartani szívünkben azt a szolidaritás- és testvériség-érzést, amelyet a gyakran igen nehéz körülmények között élő honfitársaink iránt táplálunk.

Röviden

Romániai választás: döntetlen eredmény? - A 21 órás exit-poll adatok alapján minden közvéleménykutatási intézet döntetlen eredményt mutatott ki a romániai elnökválasztásokon. Vasárnap este helyi idő szerint 22 óra 30 perckor tették közzé az urnazárás pillanatáig, vagyis a 21 óráig kihozott exit-poll eredményeket. A CURS, az Insomar és a Metro Media Transilvania közvéleménykutató intézetek egyöntetűen 50-50 százalékos arányt mutattak ki Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Román Humanista Párt (PUR) által alkotott választási szövetség jelöltje, valamint Traian Basescu, a liberális-demokrata szövetség (D.A.) jelöltje között.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.12.) Vasárnapi gondolat

Ezen a napon két nagy magyar is távozott az élők sorából

Antall József
történész, politikus, Magyarország miniszterelnöke
11 éve, 1993. december 12-én halt meg
Gróf Széchenyi Ferenc
könyvtár- és múzeumalapító
184 éve, 1820. december 12-én halt meg
Böjte Csaba nyílt levele Patrubány Miklóshoz 

"Hiszem, hogy egy ilyen elemi erővel feltörő, senki ellen nem irányuló vágy elmossa a falakat, és néhány éven belül a budapesti országgyűlés padjaiban már ott fognak ülni a határon túli magyar állampolgárok képviselői, hogy alázattal, és felelősen a népünket érintő döntésekhez, ha nem is szavazati joggal, de mind tanácsadók hozzászóljanak."

Gőgős Gyurcsány Gedeon mondásai 

Ha letöltöd, feltöltődsz. A meghallgatáshoz Windows Media Player ajánlott.

Könyv-ajánló 

„Az ember alkotásra született” – Válogatás dr. Kálmán Lajos zenepedagógus munkáiból.

Rocco Buttiglione olasz miniszter kapta a Hit és Szabadság díjat 

Csütörtökön vette át Washingtonban Rocco Buttiglione, olasz Közösségi Politika miniszter a „Faith and Freedom” (Hit és Szabadság) díjat, amelyet a Vallás és szabadság tanulmányi Acton Institute ítélt oda az olasz közéleti személyiségnek.

Röviden

Szlovénia költ a falusi iskolákra - A szlovéniai Muravidék bár a legelmaradottabb térségnek számít Szlovéniában, mégsem szűnnek meg a falusi iskolák. Több kétnyelvű általános iskolát újítottak fel az utóbbi időben. Az egyik legnagyobb beruházás a Lendva melletti párszáz lelkes Dobronakon valósult meg, ahol mindössze 70 magyar és szlovén ajkú diák jár, akiket 20 fős tantestület tanít. Szolarics László, az intézmény igazgatója elmondta: a Muravidéken biztonságban érezhetik magukat a kistelepülések iskolái, nem úgy mint idehaza, ahol az elmúlt években egymás után zártak be a falusi intézmények. Ennek oka, hogy a szakminisztérium politikája inkább a fejlesztéseket hangsúlyozza, ugyanakkor a falvak, községek is mindent megtesznek saját iskolájukért. (radio.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.11.)

Honlap-ajánló: Ferencesek a neten 

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe alkalmából közös honlappal jelentkeznek a magyar nyelvű ferences provinciák (Magyarország, Erdély) a www.ofm.hu oldalon.

Giovanni Lajolo érsek előadása a vallásszabadság kérdéséről 

A vatikáni államtitkárság államokkal való részlegének vezetője, Giovanni Lajolo érsek előadást tartott azon a nemzetközi értekezleten, amelyet az Amerikai Egyesült Államok szentszéki nagykövetsége rendezett, az Egyesült Államok és Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából. Az értekezletet december 3-án délelőtt rendezték meg a római Pápai Gergely Egyetemen, „A vallásszabadság, mint az emberi méltóság sarokköve” témáról.

Ha esetleg valaki nem ismerné... 

Ebben a nehéz és szomorú időben jól esett egy levelezőlistán érkező humoros összeállítás.

Röviden

Járai: rossz pályán halad a gazdaság - két nagy sokk jöhet - Rossz pályán halad a magyar gazdaság, s ez a helyzet a dinamikus növekedés ellenére sem tartható fenn - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Ennek következtében hamarosan két nagy gazdasági sokkot is átélhet majd az ország - véli a jegybankelnök. Nincs egyensúlyban az államháztartás, valamint tarthatatlanná vált a folyó fizetési mérleg hiánya - említett meg a gazdaságot rossz pályán tartó okok közül kettőt Járai. Mint elmondta, ennek az lesz idővel az eredménye, hogy két nagy belső sokkot élhet át majd az ország: egy gyorsabb ütemű kamatcsökkentést követően a rövid lejáratú tőkének az országból való kivonását, illetve az euró 2010-nél későbbi bevezetését. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kedvezőtlen folyamatokat egy átfogó gazdasági reformmal lehetne orvosolni, amelyet a kormányzat már "régóta halogat".

 

Munkácsy a nagyvilágban - ez lesz a címe a Nemzeti Galéria új kiállításának, amely azt akarja megmutatni, hogy milyen utat jártak be a világhírű magyar mester alkotásai a világban. Bereczky Loránd főigazgató elmondta, hogy a márciusban megnyíló kiállítás képeit külföldi és hazai magán- és közgyűjteményekből válogatták, de olyan nagy számú anyag gyűlt össze, amilyent magyar közönség még soha nem láthatott. (radio.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.10.)

Veres András püspök nyilatkozata 

"A határon túliak úgy érzik, az anyaország elárulta, arcul csapta őket". A püspök Gyergyószentmiklóson élte meg a szavazás végeredményét.

Ötpontos javaslatcsomag a kormánynak 

Orbán Viktor és Mikola István a Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fórumának ülését követően bejelentette: a Fidesz törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a kórházak lopakodó privatizációjának megállítása érdekében.

Röviden

Demonstráció az egyházi iskolákért - Az egyházi iskolák jövőjéért aggódó Budai Margitosok Baráti Köre december 14-én 15 órára békés demonstrációt szervez az Oktatási Minisztérium elé. A szervezők közleményükben a demonstráció békés jellegét hangsúlyozzák, és kérik a csatlakozókat, hozzanak magukkal egy-egy mécsest. (MNO)

 

Új könyv Brenner János vértanú káplánról - Kocsis L. Mihály Első nap az örökkévalóságban című kötetét december 8-án mutatta be Apáti Miklós a belvárosi Extra Kávéházban. A szerző a papgyilkosság máig felderítetlen körülményeit kutatja szépirodalmi igényű munkájában, s egyben kiváló korrajzot ad az osztrák határ menti határőrvidék ötvenes-hatvanas évekbeli állapotáról. A bemutatón megjelent és felszólalt az 1957 decemberében megölt lelkipásztor fivére, Brenner József, szintén katolikus pap, a szombathelyi püspökség általános helynöke és elmondta, reménykedik abban, hogy az igazságra egyszer fény derül, és bebizonyosodik, amit csak sejteni lehet egyelőre: a gyilkosság hátterében nem nyereségvágy, vagy személyes bosszú, hanem egyház elleni gyűlölet húzódott meg. Ebben az esetben lát esélyt arra, hogy bátyját az egyház vértanúként boldoggá avassa.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.9.)

Böjte Csaba: Gratulálok a győzelmükhöz! 

Nem hittem a szememnek, mikor a televízióban láttam, hogy a kormánypártok képviselői győzelemről beszélnek. Kit győztek le? A saját népüket! Ezzel a győzelemmel örök szégyent hoztak önmagukra.

Magyar Köztársasági Elnöki Érdemérem Böjte Csaba atyának 

Magas - nem állami - kitüntetéseket adott át kedden 11 személyiségnek a Sándor-palotában Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Bozgor maradok!   

Egy székelyföldi fiatal pár már a nyolcvanas évek legelején kiszökött Magyarországra, közel húsz esztendeje megvan az állampolgárságuk is. Beilleszkedtek a helyiek közé, jól keresnek, viszonylag jól élnek. „Magyarokká” lettek.

Röviden

Az OTP-é lett a Nova Banka! - Tegnap este az OTP Bank és a Nova Banka tulajdonosainak képviselői tegnap aláírták a részvény-adásvételi szerződést, melynek értelmében a magyar hitelintézethez került a horvát társaság 95,59 százaléknyi pakettje.

 

Nyolcezres létszámleépítés a közszférában - Csaknem 8 ezer embert érint a közigazgatásban a tervezett létszámleépítés, a közalkalmazotti területen pedig másfél és két százalékos karcsúsítást tervez a kormányzat. Horn Gábor, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára a krónika kérdésére elmondta, hogy a parlament előtt van az a törvényjavaslat, amely lehetővé tenné a korengedményes nyugdíj igénybe vételét például a pedagógusoknak. Horn Gábor szerint a "prémium évek" nevű indítvány parlamenti jóváhagyás esetén nagy segítséget jelentene az önkormányzatoknak a létszámcsökkentés finanszírozásához. (MR)

 

Megrongálták Klebensberg Kunó szobrát - Piros festékkel öntötték le a Klebelsberg Kunó-szobrot a ismeretlenek a XI. kerületben. Két-három tenyérnyi kiterjedésű festékfolt látható a szobron - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Unger Pál hozzátette: a kapitányság munkatársai értesítették a Budapest Galériát, ugyanis a szobor megtisztítása az ő feladatuk. A rendőrség rongálás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - mondta.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.8.)

Hild József
építész, a magyar klasszicista templomépítészet elindítója

215 éve 1789. december 8-án Pesten született

 

 Az ET a román választójogi törvényről 

Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete, az úgynevezett velencei bizottság megállapította: a román választójogi törvény a legutóbbi módosítás után sérti az egyenlőség elvét és diszkriminatív.

"Arra kérjük a határon túli magyarokat, hogy ne vessenek ki bennünket a szívükből" 

A népszavazás érvényes volt, és az igenek győztek, a nemek pedig alulmaradtak - mondta Orbán Viktor hozzátéve: hogyha a kormány átáll a nemek oldaláról az igenek oldalára, akkor máris megtaláljuk a megoldást a kialakult helyzethez. Először is mondjuk ki, hogy Magyarországon demokrácia van. Ezért a véleményt nyilvánító emberek többségének a véleménye számít.

Szankciókat kap karácsonyra hazánk az Európai Bizottságtól 

 Az Európai Bizottság december 22-én foglal állást arról, milyen szankcióra számíthat Magyarország a túlságosan magas költségvetési hiány miatt. Ezt a bizottság pénzügyi biztosa jelentette be az euro-zóna pénzügyminisztereinek tegnapi ülése után.

Reményik Sándor: Keserű Szívvel  

Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy "soha!" s "mindörökké!"
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.

Üzenet haza  

 Köszönjük a biztatást és a megértést, de azért a szégyenkezésről nem mondunk le, ha abból tettek fakadnak, s nem belefásulás.

Röviden

Ajánlásokat küld a református egyház a kettős állampolgárság ügyében - A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége ajánlásokat küld az Országgyűlésnek, hogy hozzájáruljon a kettős állampolgárság kérdésének rendezéséhez – döntötték el a zsinat mai ülésén. Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke elmondta: egyházuk indokoltnak tartja, hogy a kettős állampolgársággal bírókat is megillesse a teljes értékű magyarországi útlevél, a jogvédelem és a konzuli szolgáltatások – jelentette az Info Rádió.

 

Megszűnhetnek a kistelepülések patikái - Patika nélkül maradhat a Csongrád megyei Derekegyház. A helyi gyógyszertár 13 millió forintos adósságot halmozott fel a gyógyszer nagykereskedőkkel szemben. Magyarországon megközelítőleg 10 patika van a derekegyházihoz hasonló helyzetben, csaknem 700 pedig napi működési gondokkal küzd. A Gyógyszerész Kamara szerint megoldást az jelentene, ha az állam, vagy a települési önkormányzatok támogatást adnának a kistelepülési patikák fenntartására..

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.7.)

Túl minden határon 

Surján László cáfolatával ismertetjük a Népszabadságban megjelent cikk valótlan állításait.

Levél Debrecenből 

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója, Győri József egy levelezőlistára küldte írását, s engedélyével mi is közzé tesszük, hiszen bíztatása mindannyiunknak szól: Az érthető szomorúság ellenére azt javaslom, hogy zárjuk szorosabbra sorainkat, ki ki a maga helyén tegyen meg mindent a fizikai és lelki határok ledöntéséért, tudva azt hogy "minden magyar felelős minden magyarért".

A szívem a Ti szívetek dobbanása,  a lelkem a Ti lelketek fájdalma  

M. Szabó Imre írása magyar nemzettestvéreihez.

Böjte Csaba atya válasza egy otthon maradni szándékozónak  

A kampánycsend miatt már nem tudtuk közreadni az atya levélváltását, ezt most pótoljuk.

 Meghívó   

A Képmás Családmagazin tovább folytatja sikeres rendezvényeit. December  hónapban Mesevilág címmel rendezik az estet, melyen Budai Ilona és Berecz András mesél.

Röviden

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a felsőoktatási kormányrendeletet - Az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette és megsemmisítette a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetéséről és az első képzési ciklus indításának feltételeiről szóló kormányrendeletet – adta hírül az Info Rádió.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.6.)

Szent Miklós püspök ünnepe

 

Népszavazás (nem hivatalos) eredménye (99,91 %-os feldolgozásnál):

  Igen szavazat  % Nem szavazat %
Kórházprivatizáció 1 918 841 65,01 1 032 739 34,99
Kettős állampolgárság 1 517 742 51,55 1 426 413 48,45
Keserű remény 

A hazugság-kampány december 5-én célt ért, de biztosan megsebezte a most oly gőgösen uralkodó pártot is. A lepel lehullt, a tiszta erkölcs elveszett. A szavazók ezt most nem büntették, de a "ledűlés" bekövetkezik. A politikai váltógazdaság megvédhet a rabigába görbedéstől. Igazi védelmet azonban a Boldogasszony, adhat, Patrona Hungariae.

A BTK üzenete 

Arról kérdezzük kedves olvasóinkat, hogy a magyar baloldal kampánya elkövette-e a megtévesztéssel való befolyásolás vétségét, vagy sem a BTK paragrafusai szerint?

Fáj, nagyon fáj...  

"Fáj, nagyon fáj, ami történt, de nem haragszunk Rátok. Mi ezután is magyarok maradunk, továbbra is a magyar nemzet részének tekintjük magunkat, még akkor is, ha nincs erről hivatalos papírunk. Gyertek ezután is jó lelkiismerettel Erdélybe és hozzátok magatokkal a hitetleneket is a Hargita köszöntésére és a Gyimesek hódolatára, hogy személyesen tapasztalják meg az erdélyi emberek világát, vendégszeretetét."

Keserű igen  

Akinek került már kedvese, közeli hozzátartozója műtőszobába, az ismeri ezt az érzést. A reményteli vágy elegyét a félelemmel, a segíteni akarás harcát a tehetetlenség béklyóival. Ülni, enni nem lehet a torokba szorult gombóc miatt, az idő alig telik, minden zajra riadtan mozdul a test.

Röviden

Magyarország 10.867 szavazókörzetének ugyanennyi szavazatszámláló bizottságába delegálhatott tagokat a négy parlamenti párt és a népszavazást kezdeményező két szervezet. Az Országos Választási Iroda tájékoztatása szerint a delegált tagok létszáma szervezetenként:

Fidesz - MPSz
MDF
MSzP
MVSz
Munkáspárt
SzDSz

8.759
989
5.824
3.138
1.299
281

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.5.) Vasárnapi gondolat

Wolfgang Amadeus Mozart
osztrák komponista, zongorista, orgonista, karmester

213 éve,  1791. december 5-én, 35 éves korában halt  meg Bécsben

 

 

 

 

A részvételre buzdítás nem sérti a kampánycsendet!

Ellopták a Mikulást! 

Egy olvasói levél szól Az orosz  "Télapó" - tól az amerikai  ho-ho-ho-t kiáltó  Coca-Cola reklám "Santa Claus"- ig mindenki kisajátítja (és a felismerhetetlenségig kificamítja) a gyermekszerető Szent Miklós Püspök emlékét..

Röviden

 

Nagyszabású koncerttel ünnepelte születésnapját a Magyar Rádió. Megjelent feleségével Mádl Ferenc köztársasági elnök is.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.4.)

A haza minden előtt

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt
Kölcsey e két sorával indul ez az oldalunk, amely a hazaszeret témakörének internetes megjelenését mutatja be a kedves olvasónak.

Egyházművészeti kiállítások   

A Látható zene címmel kortárs képző- és iparművészeti, valamint Gloria in excelsis Deo! címmel egyházművészeti kiállítás nyílt.

 A magyarok harmada szegénységben él  

Egy uniós vizsgálat szerint sok ember havi keresete nem éri el az átlagjövedelem kétharmadát, azaz 90 ezer forintot.

Röviden

A magyar GDP 61 százaléka az EU-átlagnak - Luxemburg a leggazdagabb, Lettország a legszegényebb tagország. Magyarországon 2003-ban az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 61 százaléka volt az Európai Unió átlagának, míg 1995-ben ez az arány 50 százalékra rúgott - tette közzé az Eurostat. Az EU-hoz idén májusban csatlakozott országok közül Csehországban 70 százalékról 69-re csökkent, Lengyelországban 41 százalékról 46-ra emelkedett az egy főre jutó GDP a 25-ötök átlagához képest.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.3.)

2004. december 5. vasárnap

Jól jegyezzük meg ezt a napot.

Életünk legfontosabb napja. Mert jóvátehetünk egy bűnt, amit nem mi követtünk el. Begyógyíthatunk egy begyógyíthatatlan sebet. Végre történelmi igazságot szolgáltathatunk.

És akkor emelt fővel ünnepelhetjük a Hűség Napját, december 14-ét.

Akkor, és csak akkor, ha begyógyítjuk azt a sebet.

Igen, igen, igen, mert élni kell!

És árulóként nem lehet élni.

Vagyis lehet, de nem érdemes.

 Bercsi Kati

Kampánycsend előtt:

A sors kiáltott: válasszatok hát:
A szülőföldet-e, vagy a hazát?

December ötödikén a versbéli vagy-ból és-t formálhatunk!


Gyurcsány a mai TV vitában kijelentette: magyarnak született, hazafivá lett.

Uram Isten! Miket tenne, ha nem lett volna azzá?

Vajon ismeri-e József Attilát?  Mond-e neki valamit e négy sor:

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
            József Attila: Hazám

Nem ezekkel a szavakkal fordulnak hozzánk a határon túlra számkivetettek?

 

József Attila
költő
67 éve, 1937. december 3-án halt meg  Balatonszárszón

 

Egy nemzet kérelme egy kormánnyal ellentétben?

Mi, akik a tengeren túlon a „tudományba merülve” sokszor csak közvetve értesülünk az otthoni eseményekről, most hitetlenkedve olvassuk, halljuk és sokszor látjuk, hogy kormányszintű kifogások is vannak a kettős állampolgárság ellen. Ez nem csak hihetetlen és felháborító, hanem szerintünk természetellenes is. Ezért, a kettős állampolgárság leghatározottabb támogatása mellett, röviden összefoglaljuk érveinket.

Felhívás   

Szervezzünk imaláncot a Kárpát-medencében december 3-án, pénteken 16.00-tól.

Szűrös, Pozsgay és Für igennel szavaz   

A Százak Tanácsa Közhasznú Egyesület tagjai a kétigenes népszavazáson két igennel voksolnak - derül ki az egyesület közleményéből.

 A Kossuth Rádióban hallottuk  

A riporter kérdésére: A szavazók az igen és a nem pártiak részéről is tényeket hallanak. Hogy döntsenek, melyik igaz, és melyik lesz jó nekik? - Cser Ágnes válaszolt.

Postabezárások  

Precedens értékű pert nyert Komlóska.

Röviden

Jogi érveket sorakoztat a Független Jogászfórum az igen szavazat mellett - mondta a Magyar Rádiónak Jakab István választmányi tag. Jakab István: „Az Alkotmány 6.§.3.bekezdéséből indulunk ki, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyar nemzetiségűek sorsáért. Sajnos, nem ezt tapasztaljuk, hanem a kormány-megnyilatkozások azt sugallják, hogy a 800 ezer magyar Magyarországra özönlése milyen terhet ró Magyarországra.”

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.2.)

Szocialista kármentési esély   

A Kossuth Rádió reggeli krónikájában elhangzott beszélgetéséből kiderül, hogy a közvéleménykutatások nem igazolják, hogy a baloldali szavazók közül kevesebben támogatnák a kettős állampolgárságot.

 Család és egészség 7.  

Surján László írásának 7. része. (A hét részből álló cikk egybefüggően is olvasható az "Olvasnivaló" rovatunkban.)

Meddig tart Gyurcsány hatalma?  

MSZP-n belül is megkérdőjelezik sokan elutasító politikáját. Nincs ugyanis ésszerű magyarázat arra, hogy miért kellene nemet mondania az MSZP-nek a határon túliak magyar állampolgárságára. A választók csak 2006-ban döntenek majd, az MSZP frakció azonban akár holnap is megvonhatja tőle a bizalmat.

Röviden

A Legfelsőbb Tanács menesztette az ukrán kormányt. - December 1-én az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta az ukrajnai helyzet stabilizációjáról szóló rendeletet, amelynek értelmében leváltják Viktor Janukovics kabinetjét. A Korrespondent internetes kiadvány szerint a rendeletre 229 szavazat futott be a parlament központi számítógépébe, amelyek közül 228 támogatta a kormány leváltását. Egy-egy rendelet elfogadásához 226 szavazat szükséges.

 

Minden szakmai és etikai vád alól mentesítették tegnap Siklós Mária építészmérnököt, a Nemzeti Színház tervezőjét. A Legfelsőbb Bíróság (LB) végérvényes határozata szerint a Magyar Építészkamara jogsértően zárta ki tagjai közül 2000 szeptemberében a tervezőt

 

 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

"Meghagyom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemségek alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák őket atyafiknak, vérüknek."

Bocskai István fejedelem intelme 1606-ból

(dec.1.)

Vörösmarty Mihály
költő és drámaíró
204 éve, 1800. december 1-én született Kápolnásnyéken

Győzött a józan ész!  

Az MSZP társadalompolitikai tagozata közleményben kéri, hogy a párt hagyjon fel kampányával. A tagozat mindenkinek a lelkiismeretére bízza a döntést.

Negyvenöt egész és két tized   

Ezt a számot érdemes megjegyezni. 45,2 százalék. Ennyit vert rá a Fidesz-KDNP jelöltje Szécsényben az MSZP-SZDSZ által ajánlott szocialistára.

 Család és egészség 6.  

Surján László írásának 6. része. (A hét részből álló cikk egybefüggően is olvasható az "Olvasnivaló" rovatunkban.)

Vétkesek közt cinkos, aki néma  

A külföldön élő románoknak, szerbeknek, horvátoknak vagy szlovákoknak az érintett államok részéről automatikusan jár a kettős állampolgársághoz való jog, mert ők románok, szerbek, horvátok vagy szlovákok. Magyarország jelenleg érvényben lévő törvényei még a könnyített honosítás lehetőségét is megtagadja az utódállamokban élő magyaroktól - írják a svájci magyarok.

Röviden

Az Európai Parlament két magyar képviselője, Becsei Zsolt és Hegyi Gyula is tagja annak a tényfeltáró bizottságnak, amely január végén a Vajdaságba és Belgrádba utazik. Két teljes napot töltenek a Vajdaságban, ahol egyebek között az etnikai kilengések néhány helyszínét keresik fel. A küldöttség Belgrádban a szerb kormány belügyi és kisebbségügyi minisztereivel tárgyal. December közepén két év szünet után újra összeül az Európai és a szerb-montenegrói parlament közti vegyesbizottság. Külön napirendi pont lesz a Vajdaság ügye. A vajdasági parlamentből egy magyar képviselőt is meghívtak az ülésre.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

 

 

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére