Archív anyagaink
2004. július

(júl.31.)

Sajátos figyelmeztetés a Magyar Rádió honlapán

Nekünk Draskovics Tibor pénzügyminiszter jutott az eszünkbe.

Eurobarométer 

Először együtt a régi és az új országokról készült kutatási jelentés.

Hazugságok, rágalmak (4) 

Új sorozatot indítottunk, amelyben a Medgyessy-ciklus beigazolódott hazugságaira, rágalmaira hívjuk fel a figyelmet időrendi sorrendben. A sorozat darabjait az Olvasnivalók között egyben is elérhetővé tettük.

Röviden

A nemzetközi piacokon újabb csúcsokat döntött az olaj ára, a csütörtöki kis mértékű csökkenés után. New Yorkban negyed százada nem tapasztalt magasságokba szöktek az árak, Londonban pedig az első Öböl-háború óta a most a legdrágább az olaj.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.29.)

A magyar államadósság növekedésének jelentősége és oka 

Az utóbbi két évben 30%-kal megnövekedett magyar államadósság jelentőségének lebecsülése gyakori jelenség a magyar sajtó némely orgánumaiban. Ezt tekinthetnénk kormánypárti PR-fogásnak is, de felmerül a gyanú, hogy nemcsak az, hanem a pénzügyek mai irányítóinak szakmai tévedése, illetve e tévedésnek sajtóbeli tükröződése. Ma ugyanis személy szerint is ugyanazok kormányoznak Magyarországon, akiknek regnálása idején – 1985 és 1989 között – megduplázódott Magyarország államadóssága.

Fókuszban a gyógyfürdőfejlesztés 

A fideszes Bánki Erik szerint a gyógyturizmus fejlesztése nemzeti ügy, ennek ellenére a kormány megszüntette az előző kabinet pozitív lépéseit e területen is. A képviselő azt is hibának tartja, hogy megszüntették a 10 éves egészségturizmus-fejlesztési programot, illetve a nemzeti és EU-s pályázatok kiírását a fürdőfejlesztésre.

Hazugságok, rágalmak (3) 

Új sorozatot indítottunk, amelyben a Medgyessy-ciklus beigazolódott hazugságaira, rágalmaira hívjuk fel a figyelmet időrendi sorrendben. A sorozat darabjait az Olvasnivalók között egyben is elérhetővé tettük.

Röviden

Hidegrekord Budapesten - még soha nem mértek 1870 óta olyan alacsony hőmérsékletet Budapesten - a nap legmelegebb szakában - július 28-án, mint tegnap. A maximum értékek minimumát tekintve 1918-as rekordot döntött meg az időjárás: aznap 18,1 Celsius fok volt a legmagasabb hőmérséklet, most viszont csak 16,8-et mértek.

Elfogták a szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő drogcsempész fiait - Tóth József szocialista képviselő két fiát, valamint társukat azzal gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy február óta legkevesebb száz kilogramm marihuánát hoztak be az országba Amszterdamból, és ezt terjesztették Szegeden.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.28.)

Az informatikai és távközlési bizottság rendkívüli ülése 

Rogán Antal, az ügyészséghez fordul az informatikai minisztérium óvodai számítógépekre kiírt, közbeszerzési pályázata miatt. A fideszes politikus ezt a testület keddi, rendkívüli ülésén jelentette be.

A Kárpát-medencei Magyar Professzorok VIII. Találkozója 

Egységes magyar nyelvű felsőoktatási hálózat kialakítására van szükség Erdélyben, s annak oktatási intézményeit elsődlegesen állami forrásokból kellene finanszírozni - szögezik le a Kárpát-medencei Magyar Professzorok VIII. Találkozójának résztvevői kedden elfogadott ajánlásukban, kérve a magyar kormányt, hogy támogassa a megkezdett beruházások befejezését.

Honlap-ajánló: Szép Magyarország  

Egy tartalmas folyóirat indulására hívta fel a figyelmünket a főszerkesztő. Mi pedig jó szívvel adjuk tovább a hírt és ajánljuk a felkereshető honlapok közé a magazin internetes változatát.

Hazugságok, rágalmak (2) 

Új sorozatot indítottunk, amelyben a Medgyessy-ciklus beigazolódott hazugságaira, rágalmaira hívjuk fel a figyelmet időrendi sorrendben. A sorozat darabjait az Olvasnivalók között egyben is elérhetővé tettük.

Röviden

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal az ellátásszervezőkről és a gyógyszerforgalmazás liberalizálásáról szóló törvénytervezetek visszavonását követeli. A testület mai ülésén leszögezték: a törvénytervezetek az egészségügy minden szereplőjének, a civil és társadalmi szervezetek többségének elfogadhatatlanok, mert súlyos, visszafordíthatatlan károkat okoznának a betegeknek és az egészségügyi ellátásnak. (radio.hu)

Sáskajárás Észak-Afrikában - A sivatagi sáskák Algéria és Mauritánia déli vidékei felé vonulnak, de veszélyeztetik Csádot, Líbiát, Marokkót, Nigert, Tunéziát Szenegált és Malit is. Az ENSZ szakértői szerint a sáskák a következő hetekben méginkább elszaporodnak, és kiírtásuk mintegy 80 millió dollárba kerülne. Jelenleg egy négyzetkilométeren mintegy 50 millió rovar található, amelyek egy nap alatt akár 130 kilométert is képesek megtenni. A jól fejlett állatok saját súlyuknak megfelelő mennyiségű élelmet fogyasztanak, ami mintegy napi két gramm.

A ritka kincsekre bukkantak a szakemberek az épülő téglagyár területének átvizsgálásakor Tiszavasváriban. A legértékesebb tárgy azonban egy rendkívül ritka, úgynevezett próbasúly, amelyből a világon ezenkívül csak három darab ismert. A kék üvegből készült 1400-1500 éves kincset bécsi szakértők segítségével azonosították a Nyíregyházi Jósa András Múzeum szakértői. A leletek a megyei múzeumban lesznek láthatóak. (uno.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.27.)

"... Hiába, mindig vonzó az, ami nagy, és még vonzóbb a nagyobb.
Azért aki dombra hágott hegyekre kívánkozik,
s aki hegyen volt, az égbetörõ sziklákra kapaszkodik ..."
(Eötvös Loránd)

1848. július 27-én, 156 éve született
Eötvös Loránd
világhírű magyar fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója
Honlap-ajánló: Eötvös Lóránd virtuális múzeum

Írjad meg véleményedet az EP magyar képviselőinek 

Összeállításunkban mind a 24 Európai Parlamenti magyar képviselő szerepel. A képre kattintva az Európai Parlament honlapján a képviselőről szóló információkhoz juthatunk (pl. milyen szakterületen tevékenykedik), a névre kattintva pedig levelet küldhetünk a képviselőnek. Kérdezhetünk tőle, tájékoztathatjuk a környezetünkben lévő gondokról, véleményt formálhatunk az Európai Parlament napirendjén szereplő kérdésekről. Ez nemcsak lehetőség, hanem szinte kötelesség.

Nemzetként az Európai Unióban 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Hírlevelében Ágoston András a Kárpát-medencében élő emberek helyzetét elemző, az anyaország Európai Uniós tagságával kapcsolatos helyzet kihívásait taglaló fontos írást közölt. Ezt ismerteti Surján László.

Hazugságok, rágalmak (1) 

Új sorozatot indítunk, amelyben a Medgyessy-ciklus beigazolódott hazugságaira, rágalmaira hívjuk fel a figyelmet időrendi sorrendben. A sorozat darabjait az Olvasnivalók között egyben is elérhetővé tesszük.

Röviden

A Lehel Csarnok július 30. és augusztus 2. között rendezi meg a Lehel Napokat. Ebben az évben a hazai tájak íz-, zamat- és ételkülönlegességeit mutatják be mesterszakácsok az érdeklőknek. A szervezők gondolnak a gyermekekre is: a csarnokba látogatók szüleikkel együtt megismerhetik a tájegységek népi játékait, valamint a hagyományos piaci kereskedést. A program a Lehel téri Szent Margit templomban zárul, ahol ingyenes koncertet ad a Stella Kamara Kórus Kodály, Bartók, Liszt, Bárdos és J.S. Bach műveiből. (hírTV)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.26.)

Értékek földje, Európa

Értékek földje 

Vajon valóban az értékek földje Európa? Vajon nem koptak-e meg, nem váltak-e választási jelszavakká ezek az értékek? Balkenende miniszterelnök úr nyomán mi is vitát kezdeményezünk európai ügyeinkről, európai értékeinkről. Olvasóinkon (is) múlik, siker lesz-e ez, vagy kudarc.

Mindszenty-kutatás 

„Legszembetűnőbb erénye az egykori zalaegerszegi apát, plébánosnak a megalkuvás nélküli elvhűsége. És ez az erény kettős alapon nyugszik, a vallásos hit és a hazaszeretet szilárd fundamentumán."

Röviden

Ahogy Júdás...  Egy 53 éves férfi Bélavár külterületén halálra gázolt egy kivilágítatlan kerékpártost, segítségnyújtás nélkül elhajtott, majd otthonában felakasztotta magát. Adott a bűn, megvan a bűnhődés de valójában nincs magyarázat a két értelmetlen, elkerülhető halálra.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.25.)

Jaj, de unom a politikát...

Vasárnap van.  A keresztény hagyomány szerint ilyenkor nem dolgozunk, ez a nap a test és a lélek felüdülésére van. Igaz, az Emberfia ura a szombatnak is, de mintha az európai ember mára teljesen elszakadt volna ettől az "örökségtől" Munkaszünet ugyan a szombat is, mégis kevés családban van éles különbség e között a két nap között.

A Magyar-Hon-Lap a nagy ünnepeken mindig ünnepi hangulatot akart közvetíteni, s a napi acsarkodás elmaradt. Ezért több dicséretet kaptunk olvasóinktól. Miért ne alkalmaznánk ezt minden vasárnap? Törekvéseink voltak már erre, hiszen vasárnapról vasárnapra kitettünk egy Vasárnapi Gondolat címet, amelyre kattintva pár perces elmélyedéshez segítettük az érdeklődőket. Ezt most is megteheted, ha IDE kattintasz.

A mai napon a katolikus templomokban az Úr imádságáról és általában a kérő imáról szóló evangélium részletet olvassák fel Lukács megfogalmazásában. Közéleti jellegünket nem tudván megtagadni, Mindszenti mondása jut eszünkbe: ha van egy millió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől. Van?

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.24.)

Arató szerint csökken a fiatalok adója 

Vajon hogyan érik el a szocialisták, hogy az adócsökkentés csak a fiatalok számára lesz 5-10 százalékos? Az azonos keresetű idősebbeknek miként marad változatlan az adója? Nem lesz ez alkotmányellenes ez az életkor szerinti megkülönböztetés?

Az EPP jelentése várhatóan elmarasztalja Romániát 

Az Európai Néppárt számára készített jelentés szerint a román helyhatósági választási törvény és annak gyakorlati alkalmazása antidemokratikus és diszkriminatív - közölte pénteken Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Demszky óriáshernyói alkalmatlanok a fővárosi közlekedésre?  

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a 4-es és 6-os villamos vonalára szánt új szerelvények alkalmatlanok a fővárosi közlekedésre. Dorner Lajos munkacsoportvezető kifejtette: a Siemens Combinok használatához át kellene építeni a Margit hidat, mert azon jelenleg az új szerelvények nem férnek el. Demszky Gábor főpolgármester azonban kitart amellett, hogy Európa legkorszerűbb és legbiztonságosabb villamosait sikerült megvásárolniuk.

Röviden

Nem tudtak euópaiul vislekedni az Európa Parlament baloldali nőtagjai. Fogalmazzunk pontosabban: Az Európai Parlament nőbizottságának alakuló ülésén felrugták a parlamenti szokásjogot a baloldali képviselők. A parlamenti erőviszonyok alapján ennek a bizottságnak most az Európai Néppárt adhat elnököt. Ám a posztra magukat képzelő vagy a témát, a nők esélyegyenlőségét kisajátítani akaró tagok felrugták az egyezséget és kijelentették: abortusz ellenes ember nem lehet ennek a bizottságnak a vezetője. Ellenjelöltet is állítottak. Az ülés botrányba fulladt, s a levezető korelnök elnapolta. A folytatás jövő héten, Brüsszelben.  A nemzeti parlamentekben is az a szokás, hogy a bizottsági helyeket, főleg a vezető posztokat a frakcióközi megállapodásokra alapítják. Ennek egyoldalú felrúgása baljós jel. A történet előre jelzi, hogy a néppárt hiába kötött a szocialistákkal megállapodást, nem fog tudni megfelelően együttműködni velük.

Jövő héten Magyarországra látogat Colin Powell amerikai külügyminiszter - jelentette be pénteken a washingtoni külügyminisztérium. Az MTI értesülése szerint Colin Powell július 27-én érkezik Budapestre, ahol Kovács László külügyminiszter meghívására előadást tart a magyar nagyköveti konferencián. A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint Colin Powell a jövő héten Egyiptomot, Szaúd-Arábiát és Kuvaitot érintő közel-keleti körútra indul, hogy az Irakban kialakult helyzetről és a közel-keleti békefolyamatról tárgyaljon.

Művészetek Völgye - Hatvan kiállítás, kézműves vásár, mesterség-bemutató, 3500 fellépő művész, 800 produkció és 50 helyszín várja a Völgy visszatérő és új vendégeit a pénteken megnyílt 16. Művészetek Völgyében, a Balaton-felvidék hat kis falujában. A program a kapolcs.hu-ról letölthető.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.23.)

Megvalósult álom 

Alcide De Gasperi - aki 1945- től 1953-ig Olaszország kereszténydemokrata kormányfője volt - már 50 éve nincs közöttünk, álma azonban megvalósult.

Gallup - pártpreferenciák  

Az európai parlamenti választás után egy hónappal a lakosság jóval nagyobb része foglal állást pártkötődéséről, mint korábban.

Minden EP-bizottságban jelen lesz a Fidesz-MDF-delegáció 

A Fidesz és az MDF közös európai parlamenti (EP) delegációja az egyetlen a magyar képviselőcsoportok közül, amely minden EP-bizottságban helyet kapott - jelentette be Szájer József, e delegáció tagja csütörtökön Strasbourgban.

Röviden

A Magna Steyr osztrák autóipari vállalat 400 millió eurós fejlesztéssel új gyártótelepet kíván létesíteni Kelet-Európában. Magyarország a magasan kvalifikált munkaerőnek és jó földrajzi adottságainak köszönhetően lehet esélyes - nyilatkozta a cég vezetése.

Távozik az országos rendőrfőkapitány - Megerősítette a belügyminiszter azokat a feltételezéseket, melyek szerint a közeljövőben távozik posztjáról Salgó László országos rendőrfőkapitány. Lamperth Mónika közleményében bejelentette, hogy Salgó a közelmúltban azzal fordult hozzá, hogy a jövőben külügyi területen szeretne tevékenykedni. A belügyminiszter válaszul közölte a főkapitánnyal, hogy elfogadja a kérését.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.22.)

 


José Manuel Durao Barroso, Portugália miniszterelnöke lesz az Európai Unió Bizottságának
új elnöke

Barroso, akit az Európai Tanács egyhangúan jelölt a posztra, nem nyerte el a szociáldemokrata frakció támogatását és élesen támadták a kisebb baloldali frakciók is. A szociáldemokraták valószínűleg gyengíteni akarták az Európai Néppárthoz tartozó jelöltet, aki végül fölényes győzelmet ért el. 413 igen szavazatot kapott, 251 nem mellett. Hivatalát október elsejével foglalja el. Tisztelettel és szeretettel gratulálunk.
 

 

Schmitt Pál lett az EP Fidesz-MDF delegációjának vezetője 

Schmitt Pál, az európai parlamenti választások Fidesz-listájának vezetője lett a Fidesz és az MDF közös európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője - közölte Szájer József, az eddigi képviselőcsoport-vezető kedden Strasbourgban.

Lehetőségeket kért a frissen csatlakozott országoknak Barsiné Pataki Etelka  

Magyar hozzászóló is volt a frissen megalakult Európai Parlament első, valódi munkanapján. A téma a holland elnökség fél évre szóló terveinek megvitatása volt.

A székely autonómia és a kettős állampolgárság 

Az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvései szükségessé teszik a párbeszédet a többi romániai nemzeti kisebbséggel, a politikai pártokkal és a civil társadalom képviselőivel - fogalmazódott meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Röviden

Az Európai Bizottság elnökjelöltje Barroso azt ígérte, ha megválasztják, új fejezetet nyit az európai integrációban. Európának erős, hiteles és független bizottságra van szüksége – nyilatkozta José Manuel Durao Barroso. A volt portugál kormányfő hozzátette: szeretné, ha Európa nem csak egy piac lenne, hanem szociális és kulturális értelmet is nyerne. Az Unió törvényhozói csütörtökön szavaznak arról, elfogadják-e az egykori portugál kormányfőt az Európai Unió kormányának számító Bizottság elnökének.

A 167 ezer jelentkezőből a felsőoktatási intézmények több mint 108 ezer hallgatót vettek föl, 58 ezret államilag finanszírozott, 50 ezret költségtérítéses képzésre. A kormány előírása szerint 62 ezren tanulhatnak ősztől államilag támogatott formában, az üresen maradt helyeket augusztus közepéig töltik be. Már meg is hirdették a pótfelvételiket: augusztus 6-áig több mint négyszáz alapképzésre, és kétszáz diplomásoknak meghirdetett szakra lehet pótfelvételire jelentkezni

A rokonok hívják haza az Irakban civilként dolgozó magyarokat - szorgalmazza a honvédelmi miniszter! Az alkalmazó cégekről tud ugyan a magyar diplomácia, de az egyes emberek biztonságát nem képesek garantálni - mondja Juhász Ferenc. A terroristák több külföldi civil túszt ejtettek Irakban, és ez arra figyelmeztet, hogy jobb megelőzni a bajt.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.21.)

A magyar nyelvről 

Az Erdélyi Magyarság második negyedéves számában egy összeállítás erősíti nemzeti öntudatunkat. A kis cikkben a magyar nyelvről, mint első számú "hungaricumról" készült összeállítást ismertetjük.

Megkezdte munkáját az újjáválasztott Európai Parlament 

A magyar parlamenthez hasonlóan a korelnök elnökletével választották meg a parlament elnökét: Josep BORRELL-t, majd az új elnök vezetésével megválasztották a parlament alelnökeit.

Demszky és az erkölcsi kötelesség 

Demszky Gábor hétfőn a Népszavában cikket írt arról, hogy a magyar polgári képviselőknek a liberálisok jelöltjét, Geremek urak kellene támogatniuk az Európai Parlament elnöki tisztségére, saját maga azonban nem adta le szavazatát Geremek úrra.

Röviden

Megszülettek a felsőoktatási felvételi ponthatárok az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFFI) döntése alapján. Az eredmények keddről szerdára virradó  éjjel az internetre is felkerülnek:

Tour de France - Lance Armstrong megnyerte a francia kerékpáros körverseny 15. szakaszát, ezzel összetettben is átvette a vezetést.

Elrendelték az első hőségriadót hazánkban. Az előrejelzés szerint mától péntekig 35 fok fölött lehet a legmagasabb hőmérséklet

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.20.)

Egyre kilátástalanabb a fogyatékossággal élők helyzete 

A Fidesz szerint a fogyatékossággal élők, az idősek, a gyermekek és az önhibájukon kívül munkanélkülivé váló emberek helyzete egyre "drámaibb és kilátástalanabb", noha az alkotmány tartalmazza a szociális biztonság jogát - közölte Mátrai Márta országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyilvános országjelentés 

Hatodik alkalommal hozta nyilvánosságra országjelentését a Magyar Európai Üzleti Tanács, amely 15 európai multi magyar leányvállalatainak vezetőit tömöríti. Az idei jelentés közel kilencven ajánlást fogalmaz meg, elsősorban a magyar kormány számára az üzleti környezet, a gazdasági prioritások és a társadalmi felkészültség területén.

Program-ajánló: Tér-Film-Zene Fesztivál  

A híres Bécsi Komolyzenei Filmfesztivál alapján hagyományteremtő szándékkal idén először Budapesten is megrendezik a Tér-Film-Zene Fesztivált. A július 16. és augusztus 1. között zajló rendezvénysorozat keretében az Országház előtti parkolóban felállított két, egyenként harminc négyzetméteres óriáskivetítőn mozizhat a nagyközönség díjtalanul.

Röviden

A Vaslady nem kap több pénzt - megszűnik a brit visszatérítés -A Vaslady kiváltságát, amellyel évente 4,6 milliárd eurót kap vissza Nagy-Britannia az európai költségvetésből, a Bizottság az összes nettó befizető tagállam között osztaná szét. (Bruxinfo)

Már üzemel az olimpiai villamos - Huszonöt nappal az olimpia augusztus 13-ai megnyitója előtt üzembe helyezték az új athéni villamost. A 26 kilométeres pálya a főváros centrumát és a különböző versenyhelyszíneket köti össze. A légkondicionált kocsikkal közlekedő jármű 26 állomást érint, és a tervek szerint naponta 80 ezer utast szállít majd.

70 évre emelnék a nyugdíj korhatárt Nagy-Britanniában, ezzel teremteve lehetőséget a magasabb nyugdíjak biztosításához. A legnagyobb brit vállalati szférát képviselő lobbyszervezet (CBI) szerint a változtatás segítene a kisjövedelmű dolgozóknak, és javaslatuk szerint 2020-2030 között kerülhetne bevezetésre az új rendszer. (BBC Online)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.19.)

A kormány továbbra sem csökkenti az adókat? 

Medgyessy Péter és a kormány választási ígéretei ellenére nem tesz lépéseket az adó- és járulékcsökkentés érdekében, csupán a szavak szintjén áll a terhek mérséklése mellett - írja Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a miniszterelnökhöz címzett nyílt levelében.

Az új EU-tagállamok állampolgárainak arányos uniós alkalmazásáról 

Az új EU-tagállamok uniós alkalmazottainak arányos jelenléte mellett érvelt az EU-intézmények pénteki költségvetési egyeztetésén Surján László, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője.

Légből kapott nyári hírek 

Ha az álhíreink valamelyike mégis valósnak bizonyul, az a merő véletlen műve!

Röviden

A csaló betárcsázó programok elterjedésének megakadályozása és a kezdő internetezők betárcsázókkal kapcsolatos tájékoztatása érdekében létrehozták az első hazai "betárcsázó-védelemmel" foglalkozó információs weblapot. A weblap célja nem az internettől való elijesztés, hanem segítségnyújtás és egyelőre a http://www.netert.hu/vedekezz címen található. (radio.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.18.) Vasárnapi gondolat

1374. július 18-án, 630 éve halt meg Francesco Petrarca olasz költő

XXXV. Szonett a Daloskönyvből

Magamban lassan, gondolkodva járom
Az elhagyott, a puszta néma tájat,
S szemem vigyáz, hogy arra most ne járjak,
Hol a homokban emberé a lábnyom.

Menekvésem csak ez: rejtőzni vágyom
Az emberek elől, kik rámtalálnak,
Mert arcom őrzi visszfényét a lángnak,
Mely bennem ég s jókedvem tűnni látom.

S már azt hiszem, csak a hegyek s a völgyek,
Folyók és erdők érthetik meg éltem,
Mert máshol mélyen rejtve van keserve.

De bármilyen vad s zord utakra törjek,
El nem hagy Ámor, ő kíséri léptem
Vitázva, kérdezgetve és felelve.

Az EPP magyar képviselői a Vajdaságban 

A vajdasági magyarverések kapcsán Zomborra és Szabadkára látogatott két európai parlamenti képviselő. Az Európai Néppárt tagjai - Gál Kinga és Becsey Zsolt - tárgyaltak a vajdasági magyarság vezetőivel, akik hatékony politizálást és a magyar érdekek képviseletét kérték tőlük.

Erdélyi körutazások fiataloknak 

Két felhívást kaptuk erdélyi utazásra. Számunkra a szervező ismeretlen, mindössze annyit tudunk róla, hogy nemcsak a Határon Túli Magyarok Baráti Körének tagja, hanem a Magyar-Hon-Lap rendszeres olvasói közé tartozik.

Röviden

333 fős a magyar olimpiai küldöttség - 212 versenyző és 84 kísérő utazik az athéni olimpiai játékokra - döntött a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése. További 180 ember, a sajtó, a televízió és a rádió képviselői, a sportági szakszövetségek vezetői és a meghívott díszvendégek kísérik el az olimpiára utazó sportolókat.

A rendőrök továbbra is jogszerűen vehetik le azoknak a járműveknek a rendszámát, amelyeken a magyar trikolórt kék színű EU-matricával ragasztják le. Mindezt annak ellenére tehetik, hogy a Legfőbb Ügyészség a napokban úgy foglalt állást: ez nem tekinthető bűncselekménynek. A két hatóság egyetért abban, hogy a büntetőeljárás elkerülhető. A szabálysértési viszont nem.

II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte Tim Berners Lee-t, a világháló feltalálóját. A forradalmi találmány atyja a nyolcvanas évek végén a genfi székhelyű Európai Részecskefizikai Laboratórium munkatársaként dolgozta ki a szerverek és böngészők kapcsolatán alapuló webet. (radio.hu)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.17.)

Párbeszéd az életszínvonalról 

A két kormánypárt közötti adócsökkentési verseny idején érdemes szembesülni a tényekkel. Az idei év csak veszteséget hozott az átlagpolgárnak. A cikk könnyedebb stílusa a nyári melegnek, s nem a téma komolyságának szól.

Röviden

Szerényedő szocialisták. Egyelőre csak a felét veszi fel a bruttó 6,14 milliós jutalomnak a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szocialista elnöke, Agócs István. A megyei közgyűlési elnökök rendszeresen kapnak milliós jutalmat, az Agócsnak megszavazott összeg azonban még párttársainak is szemet szúrt. - Az összeg felét az elnök "önként" zárolja, s arról a megyei közgyűlés később dönt. Ez az MSZP megyei pártelnökségének határozata. A hír akár rokonszenves is lehetne, de: (1) Ha a zárolás önkéntes, akkor a pénz sorsáról a zároló Agócs továbbra is sajátjaként rendelkezhet, a "zárolást" csak ő oldhatja fel. (2) Ha a közgyűlés egyszer már megítélte a hat milliót, miért döntene másképp? (3) Megszabhatja-e egy megyei pártbizottság, hogy miként döntsenek a képviselők? A régi reflexek szerinti döntéshozatal akkor is helytelen, ha éppen jó irányú a beavatkozás.

Ezüst érem alkoholból: A Világgazdaság hírül adta: Luxemburg után Magyarországon isznak a legtöbb alkoholt az emberek. Ez a 2002 évi adat, s az akkori ezüstérmet a 96 nyolcadik, 94-es ötödik hely is megalapozta. Ezek a régi adatok pdf formátumban letölthetők az Interneteről.

 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.15.)

 

 

Ember tervez... - Nem tudom, helyes lenne-e befejezni a közmondást. Talán nem az Úristen, hanem emberek, pontosabban emberek felületes munkája  "végzett" terveinkkel. Ez a hét "szabadságra" küldte a Magyar-Hon-Lapot. Előre láttuk, hogy az idei nyár nem teszi lehetővé, hogy sokéves gyakorlatunkat: a szó szerint naponkénti megjelenést, folytassuk. Hírlevelünk olvasóit értesítettük, hogy lesznek kimaradások. Az időnként ránk kukkantók pedig szembesülhettek a ténnyel: július 11. után napokig nem változott a honlap. Ezt a hetet Brüsszelben töltöm, folyik az Európai Parlament jövő heti hivatalos megnyitásának előkészítése. Erről külön cikkben foglalkozom. Magyarországi munkatársak szabadsága és az én belgiumi tartózkodásom akadályozta a napi megjelenést. Pedig megpróbáltuk a lehetetlent. A Pannon MobiCard megvásárlásával lehetővé vált a GPRS alapú kapcsolat, s azt remélhettem, hogy a megszokott számítógépes környezetből viszonylag gyorsan fel lehet tölteni az új oldalt. Azt azonban senki nem árulta el a vásárláskor, hogy a Pannonnak Belgiumban nincs egyetlen GPRS szolgáltatóval érvényes szerződése. Napokba került, mire kiderült, hogy miért nem működik itt az, ami máshol zavartalan.  Mára tovább jutottunk: megtudtam, hogy ha GPRS nem is, de az un. adat alapú internet kapcsolat létrehozható Brüsszelben is. Ez az oldal így jut el hozzád, kedves olvasó. Ősszel az Európai Parlament talán hozzásegít, hogy innen is kényelmesebben tarthassam a kapcsolatot a Magyar-Hon-Lap iránt érdeklődőkkel. 

Megértést kér, és a honlapról való le-nem-szokásodban bízva köszönt:

Surján László

 

Fertőznek-e a postkommunisták?  

A cím magyarázatra szorul: Posztkommunista az a magát szociáldemokratának képzelő személy, aki hajdanán büszke volt kommunista mivoltára és a régi rendszer feltétlen híveként bőven részesült annak kiváltságaiban. A hazai közéletben tapasztaltak szerint a posztkommunista legjellemzőbb tulajdonsága, hogy hazudik. Százados vagy ezredes - mondják az ilyen emberre, mivel minden századik, ezredik szava igaz. Mához egy hétre kiderül, fertőző-e ez a baj.  

(júl.11.)

 

Röviden

 

A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) csatlakozik azokhoz, akik szerint az MSZP elnöke semmiféleképpen sem tölthet be kormányzati, vagy más olyan tisztséget, amely a párt vezetésétől elvonná az energiája nagy részét - mondta Újhelyi István. - Újhelyi a Fibisz elnöke, s parlamenti képviselősége mellett most lett a miniszterelnök médiaügyi főkoordinátora, s ezért kijelentése inkább a most uralkodó szlogenszerű kijelentések szolgai visszhangja, mint hiteles állásfoglalás.

 

Két országos televíziós csatorna is leközölte a Sopron Tv felvételeit, amelyeken Medgyessy Péter mutogat az őt kifütyülőknek az MSZP soproni, június 8-ai, kampánygyűlésén. A Sopron Tv egyik tulajdonosa, Hajnal Sándor feljelentette a TV2-őt és a Hír Tv-t, szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése miatt.
Sváby András felháborítónak tartja a rendőrségi eljárást. Neki ez egy időutazás, hiszen újságíróként nem dolgozott akkor, amikor az újságírókat ehhez hasonló atrocitások érték - mondta a Blikknek a Napló főszerkesztője. - "Arról nem is beszélve, hogy saját időmből, saját pénzemből utazhatok Sopronba, egy egész napomat elrontják ezzel a hercehurcával. Az ominózus felvételt egyébként a Hír Tv-től szereztük meg, és az ő hozzájárulásukkal közöltük le a műsorban" - tette hozzá Sváby András.
- Nemcsak időutazás ez. A kormány sajtópolitikája öngól. Olyan, irányukban elkötelezett embereket fordítanak maguk ellen, akikre inkább építeniük kellene. Mi magunk természetesen ezt nem kifogásoljuk -:)) sőt! Sváby kijelentésében persze az is benne van, hogy a Hír Tv elleni fellépésben súlyosbító körülménynek értékelik, hogy a TV 2 is leadta az anyagot, miközben a TV 2 elleni eljárást megszüntetik. De ne vágjunk az események elé. 

 

(júl.10.)

A kormány állítsa le a Nemzeti Tankönyvkiadó eladását  

Pálinkás József, a Fidesz Kulturális Tagozatának elnöke nem tartja elfogadhatónak, hogy a kormány a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját tervezi, ezért a politikus péntek délelőtti sajtótájékoztatóján szólította fel a kabinetet, állítsák le a folyamatot.

Esélyegyenlőség szocialista módra 2.   

Tegnap adtunk hírt arról, hogy megszüntette a kormány a súlyosan sérültek üdülési támogatását, s most itt az újabb esélyegyenlőséget csökkentő hír. A gyógypedagógiai képzés normatívájának tervezett csökkentését bírálta több fogyatékos szervezet képviselője és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának főigazgatója pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Ismét az egyházé a nagyváradi püspöki palota   

Több mint negyven év után visszakerül a katolikus egyházhoz a nagyváradi püspöki palota. A bukaresti legfelső bíróság pontot tett a nyolc éve húzódó per végére. A háromból egy bíró ellenvéleményezésével kihirdették, hogy a püspökség megnyerte a pert. A tulajdonjog mellé a használati jogot is megkapta püspökség mint jogos tulajdonos.

Röviden

Elesett az ezredik amerikai Irakban - Csütürtökön Szamarra városában fegyveresek támadták a helyi iraki és amerikai katonai egységek laktanyáját. A központi épület a támadás során összedőlt. Az összetűzés során megsebesült egyik katona később belehalt sérüléseibe, jelentette a CNN.

 

Illegális az izraeli fal - Az ENSZ Nemzetközi Bírósága szerint jogellenes a Ciszjordániában épített palesztin ellenes izraeli fal. Eszerint a fal illegális és azt le kell bontani és a hátrányosan érintetteknek kártérítés jár. A szöveg úgy fogalmaz, hogy a fal ellentétes a nemzetközi joggal. Izrael máris közölte, hogy nem fogadja el a nemzetközi bíróság döntését, mert szüksége van olyan biztosító rendszerre, amely távol tartja területétől az öngyilkos palesztin merénylőket.

 

Sztálin a tébolyult? - Angol tudósok vizsgálják őrültségét - Sztálin kegyetlenségének oka a téboly lehetett, és áldozatainak milliói menekülhettek volna meg, ha a diktátor pszichiáterhez fordul - állapította meg egy brit kutató.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.09.)

Az Európai Néppárt csütörtöki  üléséről 

Befejeződött az Európai Néppárt négynapos budapesti értekezlete. A legnagyobb európai parlamenti frakció a zárónapon nyilatkozatot fogadott el, amely egyebek mellett arról is szól, hogyan növeljék az európai versenyképességet.

Megszüntette a kormány a súlyosan sérültek üdülési támogatását   

Tavaly húszezer olyan fogyatékos juthatott el a magyar tenger üdülõibe, akik még életükben egyetlenegyszer sem mozdultak ki otthonról. Az õ speciális nyaralásuk ugyanis nem egyszerû, akadálymentes üdülõre van szükségük, speciális ellátásra és segítõ személyzetre. Idén a kormány ezt az üdülési támogatást megszüntette.

Felhívás a kistelepülések összefogására   

"A kistelepülésekért, az őket  hátrányosan érintő döntések, és azok következményei ellen együtt, erőinket egyesítve kéne küzdenünk, mert külön-külön gyengék vagyunk."

Röviden

Kilencen pályáznak a Duna Tv elnöki posztjára - közölte csütörtökön, a beadási határidő lejárta után a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke. A testületi tagoktól származó értesülése szerint megvásárolta a pályázati csomagot Cselényi László, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója, Lugossy László, a Duna Televízió volt alelnöke, Koltay Gábor filmrendező és Pekár István is, aki szeptemberig elnöke az intézménynek

 

A miniszterelnök felmentette Szanyi Tibort vidékpolitikai kormánymeghatalmazotti megbizatása alól, de Szanyi továbbra is az FVM politikai államtitkára marad.  Szanyinak állítólag azért kellett távoznia, mert többszöri nekifutásra sem sikerült olyan vidékfejlesztési programot a kabinet elé terjesztenie, amely elnyerte volna a miniszterelnök és a miniszterek többségének tetszését.

 

Felmentette Kolozsvár polgármesteri hivatala jogi osztályának éléről a város új polgármestere azt a közhivatalnokot, aki Gheorghe Funar polgármestersége idején az anyakönyvi hivatal megbízott vezetőjeként nem volt hajlandó összeesketni a boldogító igent magyarul is kimondó fiatal párokat.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.08.)

Az Európai Néppárt szerdai üléséről 

Az Európai Néppárt stratégiai célja, hogy José-Manuel Durao Barroso legyen az Európai Bizottság elnöke. Ennek érdekében egyezségre kell jutni az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójával - erősítette meg a Néppárt budapesti frakcióülésén Hans-Gert Pöttering. .

Segíts a dévai gyerekek nyaraltatásában!   

A debrecen-nyíregyházi egyházmegyei karitász 2004. július 10-24-ig a Dévai Gyermekotthonból 31 gyermeket fogad, akik nyíregyházi családoknál töltenek el egy hetet, majd a Gergelyiugornyán létesített karitászüdülőben. A gyerekek ellátásához nyújtott segítséget köszönettel elfogadják a karitászcsoportok. .

Esélyt adni a reménynek   

Nevelőszülőket keres a szovátai Szent József Otthon.

Röviden

Hét, határon túli magyar szervezet társult a június 16-án, Nagyváradon megalakult Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácshoz. A tömörülés nem egyetlen autonómia koncepciót támogat, hanem egyenként képviseli az európai fórumokon a határon túli magyar közösségek saját tervezeteit.

 

A kormány döntése alapján 2011-ig 66 református és 19 evangélikus ingatlan ügyét rendezik. A kormányszóvivő a kabinet ülése után elmondta, a most elfogadott jegyzék alapján az egyházak évente közlik, hogy mely ingatlanok rendezését kérik. Az egyházak vagy visszakérik az ingatlant, vagy a kártalanítást választják. (Info Rádió)

 

Telefon – elmaradt a tarifacsökkenés - Bár a hírközlési hatóság kemény díjcsökkentést írt elő, a vezető távközlési társaságoknak sikerült perek indításával megakadályozniuk, hogy versenytársaik mérsékeljék áraikat – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő. .

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.07.)

2004. július 6-án, kedden 23.33 -kor, meghalt
Thomas Klestil, Ausztria köztársasági elnöke
2 nappal hivatali idejének lejárta előtt
Nyugodjék békében!

A leggyorsabban fejlődő térség lehetünk 

Orbán Viktor az Európai Néppárt budapesti frakcióülésének másnapján, az Európa előtt álló kihívásokról szóló értekezleten vett részt és beszédet mondott.

Továbbra is biztosított a hírszolgáltatás a határon túlra   

Továbbra is biztosított lesz a határon túli magyar sajtó számára a hírszolgáltatás az Illyés Közalapítvány (IKA) és a Pénzügyminisztérium keddi megállapodása értelmében. A közlemény szerint Géczi József Alajos (MSZP), Herényi Károly (MDF) és Potápi Árpád (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Illyés Közalapítvány Kuratóriumának tagjai kedden megállapodtak a határon túli magyar lapok hírellátását biztosító MTI-szolgáltatás további finanszírozásáról.

XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor   

Közép- és Kelet-Európa az Európai Unió bővítése után címmel rendezi meg 2004. július 19. és 25. között idei szabadegyetemét a budapesti Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány, a kolozsvári ErGo Egyesület, Jakabffy Elemér Alapítvány és Alternatíva Egyesület.

Röviden

A következő öt-tíz év európai növekedésének központja Közép-Európa lesz, amelyben kulcsszerepet fog játszani Horvátország is - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor megbeszélést folytatott Ivo Sanader, horvát miniszterelnökkel. Orbán Viktor az EU-tagság irányába mutató lépésként értékelte Horvátország leendő felvételét a NATO-ba.

 

A WWF jelentése szerint Ausztráliának jelentős fenyegetéssel kell szembenéznie a globális felmelegedést illetően. Aszály és erdőtüzek nehezíthetik meg az ország életét, amely elutasította a kiotói egyezmény ratifikálását. (Reuters)

 

Végre betemetik Kolozsvár főterén a gödröket? - Kolozsvár új polgármestere tárgyalásokat kezdeményezett a történelmi múzeum igazgatójával a főtéri gödrök sorsáról – számolt be a Szabadság. Emil Boc a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: miután a szakember véleményét is meghallgatja a főtéri ásatásokról, egyeztetni fog a két alpolgármesterrel, majd a közös álláspontot a városi tanács elé terjesztik. (MNO).

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.06.)

Az Európai Néppárt Budapestre költözött 

Bábeli zűrzavar az Országházban: huszonöt ország képviselője, vagy egy tucat különböző nyelven beszélt a Felsőházi teremben. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt megkezdte 4 napos konferenciáját Budapesten.

Program-ajánló: Nyár a Lánchídon 2004    

Az elmúlt szombattól hét héten át ismét birtokukba vehetik a Lánchidat hétvégenként reggel tíztől este tízig a turisták és a szórakozni vágyó budapestiek. A forgalom elől - szombat reggel nyolctól vasárnap éjfélig - lezárt hídon másodjára rendezik meg a főváros legnagyobb ingyenes nyári fesztiválját, amely az idén száz különböző programmal várja a látogatókat. Minden alkalommal más hazai turisztikai régió mutathatja be különlegességeit, kulturális értékeit.

Röviden

Alkotmányellenes az adótörvénynek az a része, amely az adóhatóságnak lehetővé tette a lakások és gépkocsik átvizsgálását. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a jogszabály aránytalanul korlátozza a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapvető jogot, ezért a törvénynek ezt a részét megsemmisítette.

 

Az "év kiállítása" a Műcsarnokban - Pablo Picasso 92 könyvillusztrációját bemutató tárlat, amely a spanyol Bancaja Bank gyűjteményéből származik. Magyarországon 37 éve nem rendeztek ilyen gazdag Picasso-kiállítást; a látogatók a különleges rajzkészségű festő és szobrász 1944 és 1969 között készített grafikáiból láthatnak válogatást. (A tárlat szeptember 12-ig látható.)

 

Vádat emelt Molnár Csaba alezredes ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntette miatt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Az alezredes, akit július 1-jével megbíztak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénzügyi nyomozó főosztályán a felderítő osztály vezetésével a vádemelés tényétől függetlenül a helyén marad, mert még nincs jogerős ítélet ügyében - közölte Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.05.)

Emlékezés Teleki Blankára 

198 éve, 1806. július 5-én Hosszúfalván született Teleki Blanka grófnő, reformpedagógus, a női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa.

A disznó után drágul a baromfi is    

A sertéshús ára az európai csatlakozásunk óta már 30-40 százalékkal emelkedett, és még további 20-25 százalék áremelkedés várható. A szakemberek szerint a sertéshús árának növekedését követni szokta a baromfihús drágulása is.

Celestino Migliore érsek beszéde az ENSZ-ben  

Celestino Migliore érsek július 1-jén beszédet mondott az ENSZ értekezletén, a Szentszék állandó megfigyelői státuszának megerősítése után .

Röviden

Az Európai Bizottság elnökét közvetlenül kellene választani - jelentette ki a posztról hamarosan távozó Romano Prodi. A finn sajtónak adott nyilatkozatában kifejtette: ha azt szeretnénk, hogy az EU polgárai a sajátjuknak érezzék az európai intézményeket, akkor egy napon el kell jutni odáig, hogy ők döntsenek az EU elnökének személyéről. Ehhez azonban legálabb egy generációnyi időnek még el kell telnie - tette hozzá.

 

Laikusok tanácskozása Fatimában a keresztények politikában való részvételérõl - A « Gaudium et spes » zsinati konstitúció, a lelki és etikai értékek népszerűsítése az EU új tagországaiban és a keresztények részvétele a politikai életben – többek között ezek a témák állnak a laikusok nemzeti tanácsa európai fóruma középpontjában, mely július 4-7. között kerül megrendezésre Fatimában. Ezen témák mellett még megvitatják majd a lelkiség és a társadalmi szerepvállalás kapcsolatát, a keresztény értékek jelenlétét az európai Alkotmány megalkotásában, az ökumenizmus, az evangelizáció és a történelem hatását az egyes nemzeti közösségek lelkiségére.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.04.)

Hervad már...  

Surján László képriportja a Tihanyi félsziget fáiról, amelyek állva hallnak meg.

Magyarul lehet felvételizni rendőrnek, katonának    

Van egy olyan paragrafus az oktatási törvényben, amely kimondja, hogy a katonai és a rendőri oktatás, valamint az illető oktatási intézményekbe történő felvételi vizsgák nyelve a román. Most azonban sikerült elérni, hogy a törvénybe beiktassanak egy kiegészítést, mely így hangzik: felvételizni a Romániában élő nemzeti kisebbségek nyelvén is lehet.

Könyvajánló: MSZPénz  

A botrányok időről időre változnak, a szereplők rendre visszatérnek.

Röviden

Dávid Ibolya készül az új koalícióra. Noha az MDF meghatározó személyiségei elítélték az MDF kampányát, illetve azt az elemet, amely a Fideszt és az MSZP-t összemossa, megalapozatlanul vádolja, az elnökasszonyt elvakítja az 5 százalék. A kisebbik ellenzéki párt elnöke Somló-hegyen, az Antall József Alapítvány által rendezett szabadság-napi megemlékezésen úgy fogalmazott: az MDF felelőssége közbelépni, hogy vége legyen annak a színjátéknak, amelyben a két nagy társulat csak a színpadon játszik ellenséget, míg másutt, a gazdasági hatalomban könnyen szót értenek.
Hétfőn Orbán Viktor és Dávid Ibolya együtt szerepelnek az Európai Néppárt budapesti frakcióülésén. Vajon ott is ezt a hangot üti meg a "testvérpárt" elnöke? Megnyilatkozásait figyelve az ember megérti a mondást: az ellenfeleimmel magam is elboldogulok, csak a barátaimtól ments meg Uram!

 

40 százalékkal emelkedett átlagosan a sertéshús ára az elmúlt két hónap alatt. A Vágóállat és Hústermék Tanács titkára szerint az ár-emelkedés oka, hogy keresleti piac alakult ki a sertés iránt. A felvásárlási árak pedig 235 forintról 310 forintra emelkedtek. Zádori László úgy véli: a karaj ára 1200 forintig is emelkedhet.

 

CNN-fotó

Harmincan meghaltak, tizenketten eltűntek, és szintén tizenketten megsérültek a legújabb adatok szerint a Fülöp-szigetek északi részén átsöprő Mindulle tájfun következtében. Az áldozatok többsége megfulladt vagy az áradások okozta balesetekben halt meg A tájfun - amely szombatra már Tajvant is elérte - a Fülöp-szigeteken 385 ezer ember kiköltöztetését tette szükségessé, s közel 14 ezer házat rombolt le vagy rongált meg. Az országos polgári védelmi hivatal szerint az anyagi kár több mint 13 millió dollár.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.03.)

Vereség után - megújulás előtt  

Surján László postaládájában egy szórólapot talált a XII. kerületi MSZP elnökétől.

Budapesten ülésezik az Európai Néppárt   

Elismerés Magyarországnak, hogy nálunk ülésezik az Európai Parlament legnagyobb frakciója.

A husztiak harcolnak a magyar iskoláért   

A magyar iskolaügy érzékenyen befolyásolja egy-egy magyar közösség jövőjét. Kárpátalján jó másfél éve, 2002. novemberében a szláv többségű Huszt megyei jogú város képviselőtestülete úgy döntött, hogy költségvetési gondokra hivatkozva a város egyetlen magyar oktatási intézményét beolvasztja az ukrán iskolába.

Röviden

Nem nyilatkoznak az MSZP-s képviselők a kormány újabb, frissen bejelentett megszorító jellegű intézkedéséről. Szabó Lajos, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: keddig nem kíván véleményt nyilvánítani az ügyben. A  szocialista képviselőcsoport kedden ülést tart, ahol várhatóan ez a kérdés is szóba kerül. A kormány itthon csak a fel nem használt pénzek elköltésének szigorításáról beszél, kifele azonban a lépést a költségvetés hiányának mérséklésére tett intézkedésnek "adja el". (Nem is sikertelenül: a forint erősödött.) A hírek szerint a nyertes pályázatokat sem lehet kifizetni. Ám a megszorításokkal való riogatás bizonyára most is a gaz ellenzék hazugsággyárából származik...

 

"Tragikus az az elképzelés", amely szerint a hatszáz főnél kisebb települések postahivatalait bezárják. "Ennek az intézkedésnek óriási társadalmi kára lesz" - szögezte le Hargitai János. Ha az elképzelés valóra válik, a magyar települések közel hatvan százalékában megszűnik "a normál postai szolgáltatás".
Hargitai János hangsúlyozta: ha a Fidesznek lehetősége lesz rá, 2006 után felülvizsgálja "ezt az elhibázott intézkedést".
 

 

Al-Kaida fenyegetés - Terrortámadásokkal fenyegette meg Európát egy al-Kaidához kötődő szélsőséges csoport. Az üzenet szerint miután bin Laden ajánlatát Európa nem fogadta el, a legrosszabbra kell felkészülni. Április 15-én az al-Kaida terrorszervezet három hónap haladékot adott az európai nemzeteknek, hogy kivonják katonáikat a muszlim országokból. A csoport felszólította a muzulmánokat, hogy saját biztonságuk érdekében távozzanak a nyugati országokból.

 

300 ezer forintos minimálbér Franciaországban - 1150 euróra, azaz mintegy 300 forintnak megfelelő összegre emelkedet a francia minimálbér. A francia kormány így végrehajtotta a 2005-ig ígért 11,5 százalékos béremelés első részét - hangzott el a köztévé híradójában. A Raffarin-kabinet tavalyi határozatának megfelelő 5,8 százalékos emelés EU-mérték szerint is nagy, a szakszervezetek azonban még így is alacsonynak tartják. A magas munkaerőköltség miatt azonban a francia munkaadók külföldre telepíthetik a munkahelyeket.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.02.)

A kis falvak és a kormány  

"... jön egy kormányrendelet, mely kőkeményen megmondja: Te kis falu vagy, baromira nem érdekel jól működteted-e közoktatási intézményeidet, ÉN A KORMÁNY, úgy gondolom ez nekem sokba kerül. Tehát pofa be, és csatlakozz valamelyik más falu intézményéhez, mondj fel alkalmazottjaidnak, fizess nekik végkielégítést."

Legazemberezték az autonómia kezdeményezőit   

A Székelyföld területi autonómiáját megvalósítani kívánó törvénytervezet szenátusi vitáján, kedd délután, a törvényt kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt, független képviselő tartotta meg előterjesztését.

Röviden

Elsejétől Hollandia látja el az Európai Unió elnökségét - A holland vezetés legfőbb feladata a konszolidáció: a kormány be kívánja bizonyítani a 25 tagú unió működőképességét. 2004 első félévében az ír elnökség alatt az unió történelmi lépéseket tett: 10 új állammal 25 tagúra bővült a szervezet, elfogadták az unió alkotmányát és megállapodtak a bizottság következő elnökének személyéről is.

 

A hét elején elsüllyedt egy tartályhajó a hamburgi kikötőben. Az ezer tonnányi kénsavrakomány fele a vízbe jutott és onnan az Elbába is beleáramlott. A hamburgi kikötő haltetemekkel van tele, a 60 méteres mélységben fekvő tartályokból pedig az összes sav kiszabadulhat, mert elmarja a tárolók falát. A sav kihozatalához szakértők szerint több napra van szükség.

 

Szeretnénk jobb híreket, de sajnos nem mi írjuk őket, hanem az élet. Pontosabban a kormány. Ha nem történik gyökeres változás a szakma elismerésében, öt éven belül komoly fennakadást jelenthet a gyógyításban a fiatal orvosok hiánya – idézte a Magyar Rádió Dr. Lakner Lászlót, a szombathelyi kórház főigazgatóját. A kórház helyzetét nem az elvándorlás fogja megrendíteni, hanem sokkal inkább az utánpótlásból fakadó gondok. Rövidesen országos szinten is gond lesz. Egyes szakmák területén már érezhető az orvoshiány. Szombathelyen például a patológián, a pszichiátrián és a radiológián várnak újabb szakemberre. A hiány több más szakmában is jelentkezik az ügyeleti beosztásnál.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(júl.01.)

Az azonnali csapatkivonást 61% helyeselné  

A Gallup felmérése szerint a magyarok 79%-a helyeselné, ha a csapatokat a "közeli jövőben" visszavonnák Irakból.

Jelentős különbségek az IKEA európai áraiban  

Érdekes IKEA ár összehasonlítás - olcsóbb a cseh és a holland IKEA a magyarnál, és az árak között akár 40 százalékos is lehet a különbség Európa egyes országaiban.

Röviden

Áremelés a BKV-nál - A vonaljegy ára 140 forintról 145-re, az átszállójegyé 240 forintról 250-re, a tanuló és nyugdíjas bérleté 1850 forintról 2050-re, a havibérlet ára pedig 5200 forintról 5400-ra nő.

 

Emelkedik az államadósság - nettó 20 milliárdnál járunk. A nemzetgazdaság nettó adóssága ez év első negyedévének végén 20,1 milliárd euró volt, ami kissé emelkedett a tavaly év végi 19,3 milliárd euróhoz képest - közölte a jegybank szerdán. A bruttó adósság 46,8 milliárd euró volt az első negyedév végén, szemben a múlt év végi 45,7 milliárd euróval.

 

Elbocsájtja 400 dolgozóját a Flextronics - Elbocsájtja 400 dolgozóját a sárvári ipari parkban működő szingapúri székhelyű Flextronics. A leépítésre a megrendelések visszaesése miatt van szükség. A cég személyzeti igazgatója, Papp Péter elmondta: összevonják a zalaegerszegi és sárvári ipari parkok irányítását.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

 

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére