Archív anyagaink
2003. március

(márc.31.)

A Fidesz tizenötödik születésnapja - Orbán Viktor    

Orbán Viktor emlékezete szerint a Fidesz megalakulásakor az alapítók egy békés, hidegháború utáni Európáról álmodtak. A Fidesz tizenötödik születésnapi ünnepségét, a párt alakulásának helyszínén, a budapesti Bibó Kollégiumban tartották.

Honlap-ajánló: GKRTE   

A furcsa rövidítés Gödöllő és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület nevét takarja. A szépen, ízlésesen kialakított oldalakon a gödöllői régió turisztikai kínálatát igyekeznek bemutatni. Emellett sok-sok egyéb hasznos információkkal is szolgálnak.

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Szocialista kiszavazó showként kezdődött meg az MSZP Kongresszusa. A szervezők mindenkit, így a diplomáciai szervezetek vezetőit, és a párton kívüli kormánytagokat is a kongresszus kezdetére hívták, majd rögtön zárt üléssel nyitották meg az ülést. Így az is megesett, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a sajtósok gyűrűjében negyedóráig keringett az épületben, mire a szervezők egy megfelelő helyiségbe elvezették. A megjelent nagykövetek egy része nem is értette, hogy mi történik most. 

Vasárnap meghalt a brit kereskedelmi tévék híradóit készítő ITN televíziós cég második riportere is Irakban, a budapesti születésű Gaby Rado, aki a Channel 4 híradóit tudósította.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.30.) Vasárnap

XXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár   

Vasárnap is tart még a találkozó a SAP Rendezvénycsarnokban és a Körcsarnokban, ahol a hagyományőrzés, etnomozi és vásári kavalkád minden változatával találkozhatunk.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB kódolatlan műsor SR: 27500 FEC: 3/4 VPID: 1536 APID: 1537 PCR: 1536 .

Röviden

Orbán Viktor beszéde a Fidesz Országos választmányi ülésén.

Boross Péter is részt vesz a csatlakozási szerződés aláírásán  április 16-án, Athénben. - Orbán Viktor igenje meghatározza az én álláspontomat is, ami nem változott, miszerint csak a korábbi kormányfők együttes jelenléte esetén veszek részt az ünnepélyes aktuson - fogalmazott Boross Péter.

Ismét Kovács az MSZP elnöke Szili Katalint elnökhelyettessé választotta a Magyar Szocialista Párt budapesti tisztújító kongresszusa. A párt két alelnöke Hiller István és Szekeres Imre lett. Az országos választmány elnökének Jánosi Györgyöt választották.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.29.)

Orbán Viktor válaszlevele Medgyessy Péternek   

Orbán Viktor elfogadta Medgyessy Péter meghívását az uniós-csatlakozás aláírására, mely az április 15-16-án, Athénben rendezett EU-csúcstalálkozón fog lezajlani.

Ismét nőtt a Fidesz és csökkent az MSZP népszerűsége   

A kormány és a kormánypártok egyre kevéssé népszerűek. Ám a Gallup márciusi mérés szerint még mindig 5 százalék előnye van az MSZP-nek a Fidesz előtt.

EU kampány kormány módra   

A kormány intenzíven győzködi az embereket: mondjanak IGEN-t. A polgári oldal is az IGEN híve, de attól tart, a kormány tevékenysége árt a csatlakozás ügyének. Mindezt humorral fűszerezve láthatod ezen az oldalon.

Szerbia: megtalálták Ivan Stambolic  gyilkosait   

A szerb rendőrség elfogta Ivan Stambolic néhai szerb elnök gyilkosait, és megtalálta a 2000. augusztus 25-én eltűnt politikus holttestét.

NOE - közlemény  

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete mélységesen elítéli a tv2 és az RTL Klub tv csatornákon sugárzott Big Brother, illetve ValóVilág című produkciókat (és eljövendő utódaikat) .

Röviden

ORBÁN VIKTOR az MTV PÉNTEK ESTE című műsorának vendége volt pénteken este. Témák: Igent mond-e Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására? Hogyan újul meg a Fidesz-MPP? Hogyan értékeli az iraki háborút és annak politikai, gazdasági hatásait? - a nap folyamán az adás szövegét is elérhetővé tesszük majd.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag megszavazta az iraki "Olajért élelmiszert" program folytatását.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.28.)

ÉRZELMEK ÉS GAZDASÁG  

Bod Péter Ákos előadása a csatlakozással kapcsolatosan: "Félreértés ne legyen, én igennel fogok szavazni, és  mindenhol erre kértem azokat, akik meghallgatták a véleményemet. "

Orbán Viktor: A jövőben bízva mondjunk igent  

Orbán Viktor komoly esélynek tartja Magyarország uniós csatlakozását, hozzátéve, hogy az ország szempontjából ma már a belépést követő időszak az igazán fontos.

Jean Vanier: Emberré Lenni  

Minden emberi lényt arra kell bátorítani, hogy döntéseket hozzon, és így felelősséget vállaljon saját maga és mások sorsáért.

Kovács, a megtévesztő  

Folytatódik az MSZP pervesztési sorozata. Kovácsot megtévesztésért marasztalták el, már jogerősen.

Röviden

A "hét törpe" (az EU hét kisebb állama) miniszterelnöki szintű megbeszélésen készül a Konventben kialakult vitapontokról véleményt formálni. Nem akarják megzavarni az elnöklés jelenlegi rendjét. Ha muszáj lesz, akkor csak aktív kormányfőt fogadnának el erre a posztra.

Immár biztos, hogy a villámháború ugyanúgy indokolatlan remény volt, mint mindig a korábbi esetekben. 120 000 újabb katonát irányítanak az amerikaiak a térségbe. Azt még csak kevesen vetik fel, hogy Irakban Bush megtalálta a maga Vietnámját.

Váratlanul nyugdíjazását kérte Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. Április 1-jén vonul nyugdíjba. Utódjául a pénzügyminiszter Nagy Jánost nevezte ki, aki jelenleg az Európai Csalásellenes Hivatal magyarországi koordinációs irodájának vezetője, a PM pénzügyi ellenőrzések főosztályának megbízott vezetője.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.27.)

Színházi Világnap

Színház az egész világ - ismételhetjük Shakespeare szavait, főleg most, amikor a színészeket ünnepeljük.

Néhány program a Színházi Világnap alkalmából

A Belgiumi Magyar Egyetemi Tanárok Baráti Körének felhívása  

"Összefoglalva az Európai Unió olyan értékrendet biztosít, melyet nyugodt szívvel elfogadhatunk: szabályozott versenyt, társadalmi szolidaritással. Az Európai Unió fejlődése folyamatos, a kormányközi módszerek mellett a föderális szempontok is periódusoktól függően eltérő hangsúllyal kerülnek előtérbe. Magyarország mindkét esetben megőrzi döntési jogát, és érvényesítheti befolyását az európai ügyekben."

Önállóan de együttműködve  

Rövidesen megújítja egymással való szerződését a Fidesz és az MKDSZ.

Nem kormány, az ellenzék ellenzéke  

Orbán Viktor is viselte tegnap a fehér szalagot, ami a békéért való vágyat jelképezi. Egy rádióinterjúban elmondta, hogy a kormány az ellenzék ellenzéke, s itt lenne az ideje, hogy kormányozzon is. Irak? Könnyű volt elkezdeni, a háborút meg is lehet nyerni, de a béke megnyerése nehezebb lesz. Semmifajta nemzetközi kötelezettségünk nincs, aki erre hivatkozik, a saját felelősségét akarja elhárítani" - mondta Orbán Viktor a Medgyessy-kormány háborúpárti politikájáról.

„Van anyaország”  

Németh Zsolt Fidesz-alelnök, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az erdélyi Krónika lapnak kijelentette: elvárja a román kormánytól, hogy lépjen fel az alapvető emberi és kisebbségi jogok csángóföldi megsértése ellen.

Röviden

D-209-es stand senkinek sem kellett az Utazás kiállításon

A vasárnap befejeződött Utazás 2003 kiállításon a zsúfolt teremben egy stand üresen maradt. A kiállító helyén két virág árválkodott csupán, noha korábban a 209/D számú helyre a szervező Hungexpo emberei egy utazási iroda kiállítását szánták. Végül azonban a cég, "kedvezőbb elhelyezést" kapott.

Ennek az autónak a tulajdonosa nem volt ennyire "finnyás". Hiába, az ízlésről nem lehet vitatkozni. Ezt már a régi latinok is tudták. A jelenségen azonban lemérhetjük a rendszerváltás tényét: Régen alighanem elvitték volna, aki így kitér a megtisztelő stand elől.

A spanyol külügyminiszter elmondta: hazája kezdeményezte, hogy a NATO védje meg Törökországot, és Spanyolország részt vesz ebben, de ha a török csapatok bevonulnak Irakba, megváltozik a helyzet.

A kormányszóvivő szerint semmi köze az iraki konfliktushoz az Amerikai Egyesült Államok által javasolt támogatásnak, amelynek elfogadása révén Magyarország 15 millió dollárt kapna.

Szájer József, az Országgyűlés alelnöke, az Európai Konvent tagja megbeszélést kezdeményezett a történelmi egyházak képviselőivel az Európai Konventben előterjesztett javaslatáról, amelynek alapján a megszülető európai alkotmány egy szövegrésze utalna az egyházak szerepére.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.26.)

Nagykövetek Irakról   

Az amerikai és az angol nagykövet látogatást tett a külügyi bizottságban. Nem lehetett volna ezt akárcsak 15 évvel ezelőtt elképzelni. A megbeszélés kezdeményezője az Egyesült Államok volt, s Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy a megindult párbeszéd folyamatos lesz.

Tovább csökkent a népesség januárban   

A népességcsökkenés mértéke az idén januárban mintegy 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a népesség lélekszáma január végén a nemzetközi vándorlást is figyelembe véve 10 millió 149 ezer fő volt.

Informatikatörténeti kiállítás  

Mérföldkövek a számítástechnikában címmel informatikatörténeti kiállítás nyílik Neumann János születésének 100. évfordulója tiszteletére csütörtökön Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Röviden

Aknakeresésre kiképzett delfineket is alkalmaznak a szövetséges brit-amerikai erők a Perzsa-öbölhöz vezető hajózható csatorna megtisztításához. A delfinek úgy vannak kiképezve, hogy ne ússzanak a veszélyforrás közelébe, hanem azoktól egy bizonyos távolságra jelöljék meg a helyet.

Nem fogható Irakon kívül az iraki tévé adása - jelentette a BBC. A londoni közlés szerint a BBC Monitoring - a londoni rádió külföldi adásokat figyelő központja - kedd délután vesztette el az iraki tévé jelét, és az sem ismert, hogy Irakon belül fogható-e az adás.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.25.)

MagyarOnlineNet pályázat kiértékelése   

MagyarOnlineNet pályázatot hirdetett "Mit jelent magyarnak lenni?" címmel. 6 pályamű érkezett be, s mindegyik más-más életsorsot takar, de legyen a szerző 14 vagy 62 éves, süt belőlük a Haza szeretete. Érdemes a pályázatokat elolvasni, megszívlelni és természetesen a felkérésnek megfelelően szavazni is.

Lovas István New Yorkban   

Polgári Kör New Yorkban is működik. Lovas Istvántól közvetlenül tájékozódhattak az ottani magyarok az itteni helyzetről. Olvasóink pedig fényképes riportunkból megismerhetik az elhangzottakat.

Európai szavazási naptár 2003  

Összeállítottuk, hogy az Európai Unió tagállamaiban, illetve a csatlakozó 10 országban mikor, miről tartanak népszavazást, választást, s folyamatosan vezetni fogjuk az eredményeket is.

Röviden

Az 1989-ben elhunyt Márai Sándor újabb könyve került fel a német bestseller-listákra. Három hete még csak a 16., két hete a 12., az utolsó héten pedig a 11. volt a németül "Wandlungen einer Ehe" címmel megjelent kötet a Der Spiegelben megjelent szépirodalmi sorrend szerint.

Taroltak a magyarok az afrikai nyílt öttusa bajnokság váltóversenyében. Az egyiptomi Kairóban megrendezett viadalon a férfiaknál és a nőknél is a mieink állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Aranyérmeseink: Horváth András, Sárfalvi Péter, Kovács Gergely valamint Máthé Vivien, Vörös Zsuzsa, Simóka Nóra.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.24.)

MÉDIAEGYENSÚLY  

Médiaegyensúly - szép szó. Jelentése többrétű: nemcsak a sajtószabadsággal rokon kiegyensúlyozott tájékoztatás, hanem anyagi kérdés is. Hogyan reagálnak a hirdetők? Politikai szponzorálás folyik vagy reklámtevékenység? Erre keresi egy csoport a választ és segít ahhoz, hogy tényekre alapozott véleményt formálhassunk. A politikai szponzorálásra politikai indíttatású vásárlás illetve bojkott lehet a válasz.

Imádság - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén  

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, 20.00-kor Budapesten, a Regnum Keresztnél, Dózsa György út - Damjanich utca kereszteződése - közös imádság lesz.

Húsvét és pészach   

A Mindentudás Egyeteme előadás-sorozat április 14-i adása igazi szenzációval szolgál: Erdő Péter prímás és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi a húsvétról tart közösen előadást.

Heti filmajánló 

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Az F-Secure biztonsági cég szerint a háború első két napja alatt több mint ezer weboldalt törtek fel és írták át a rajtuk található szöveget.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.23.) Vasárnap

Batthyány-Strattmann László a boldogok között

 

Óvóhelyen, bombára várva...

Háború van most a nagyvilágban  

Háború van, ami ellen tiltakoznak az emberek, még akkor is, ha a megtámadott iraki vezetéssel sem akarnak azonosulni. Március 23-án indult az a Békeszalag akció, amelynek folytatását javasolja az Áprilisi Ifjak Egyesülete.

Zorand Djinjicről, vajdasági szemmel  

Szabó Palócz Attila vezércikke a vajdasági Képes Ifjúságban

Szavazások a Népszava OnLine oldalról   

Azért az mégis csak elgondolkodtató, hogy a Népszava olvasói is inkább Orbán Viktort kedvelik.

Röviden

Küldöttség élén Rómába érkezett ma reggel Mádl Ferenc köztársasági elnök, hogy jelen legyen Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának szertartásán.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.22.)

HÍREK AZ IRAKI HÁBORÚRÓL

BÁSZRA A SZÖVETSÉGESEK KEZÉRE KERÜLT

MAGYARORSZÁG NEM UTASÍTJA KI AZ IRAKI DIPLOMATÁKAT

Iraki jelentés szerint éjjel 207 ember sérült meg a bombázásokban.

Képriport a bombázásokról

MEGADTA MAGÁT AZ IRAKIAK 51. SZ. GYALOGSÁGI HADOSZTÁLYA, AMELY 200 HARCKOCSIVAL VÉDTE BÁSZRA VÁROSÁT.

EURÓPA SZERTE TILTAKOZNAK AZ AMERIKAIAK IRAKI HÁBORÚJA ELLEN.

AZ IRAKI KERESZTÉNYEK A BAGDADI SZENT JÓZSEF KATEDRÁLISBAN SZŰZ MÁRIÁNAK, A BÉKE KIRÁLYNŐJÉNEK AJÁNLJÁK FEL ORSZÁGUKAT. II. JÁNOS PÁL A SZENTOLVASÓ ELIMÁDKOZÁSÁT KÉRI.

 

Szlovénia holnap dönt az EU és a NATO csatlakozásról  

Holnap dönt Szlovénia népe a csatlakozásról Egyes elemzők szerint lehet, hogy csak az Európai Unióhoz való csatlakozás kap zöld utat. Az biztos, hogy a két döntésnek eltérő a támogatása. A megfigyelők ezt az iraki háborúval magyarázzák. A NATO és az Egyesült Államok számára megalázó lesz, ha a NEM győz vagy ha csak nyögvenyelős lesz az IGEN.

Magyarország 34. a Euromoney országkockázati listáján  

Magyarország egy hellyel előrelépett a brit Euromoney gazdasági folyóirat évente összeállított globális országkockázati listán, amelyen a térségbeli EU-tagjelöltek közül csak Szlovénia előzi meg.

Új létesítményeket adtak át a fővárosi állatkertben   

A korábbinál nagyobb, tágasabb környezetben élhetnek a gorillák a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az új gorilla-lakosztályt és főemlőskertet kedden nyitották meg az intézményben. 

Luxuskategóriába sorolták a nagycsaládosokat   

Egy földgázzal fűtő átlagos háztartásnak legfeljebb havi 680 forinttal lesz nagyobb a gázszámlája az októberrel kezdődő következő fűtési szezonban.

Röviden

Törökország megnyitotta légterét az Irak elleni háborúban részt vevő amerikai repülőgépek számára.

A történelemtanítás érdekeit súlyosan sértő koncepciónak nevezte az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság Ember és társadalom címmel közreadott tervezetét a Magyar Történelmi Társulat (MTT) tanári tagozatának közleménye. A tervezet komplex módon javasolja tanítani az emberismeretet, a történelmet és a társadalomismeretet. Az MTT közleménye arról tájékoztatja az általános és középiskolai tanárokat, hogy veszély fenyegeti a történelemoktatást. (Heti Válasz)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Mit (nem) tehet egy bíró?
    Nem lehet minden politikus Demoszthenész. Sajnálatos, de azok az őslények, akik az "óbeszél" szabályai szerint tanultak meg írni és olvasni, nem hajlandók értékelni, hogy Medgyessy Péter milyen magas színvonalon űzi az "újbeszél" szabályai szerint az intézményes szópusztítást.
  • A háború gazdasági hatásai
    Magyar gazdasági szakemberek, banki és pénzpiaci elemzők gyors lefolyású, recessziót nem okozó háborút valószínűsítenek, a nyugat-európai és amerikai vélemények azonban pesszimistábban ítélik meg az iraki konfliktus várható gazdasági hatásait.
  • Amerikai kérés a budapesti iraki képviselet bezárására
    A Külügyminisztérium vezetése megkapta és jelenleg tanulmányozza a budapesti iraki külképviselet bezárására vonatkozó hivatalos amerikai felkérést.
(márc.21.)

HÍREK AZ IRAKI HÁBORÚRÓL

Bagdadban "rengett a föld" a bombák becsapódása miatt és kigyulladt a repülőtér, Szaddam palotája és a kormányzati épületegyüttes

Az irakiak lelőtték az első amerikait a Rumeila olajmezőn. (Az eddigi halottak baleset áldozatai voltak.) (14:23)

Háború, már teljes erővel 2003-03-21 13:03

Az amerikai katonák már 150 km mélyen behatoltak Irakba

Lángoló olajkutak: ellentmondásos információk

Diktatúra mentes Föld, erősebb, egységesebb Európa kellene. Elemzés

Orbán Viktor Irakról, Európáról  

Orbán Viktor nyilatkozata szerint az ENSZ felhatalmazás nélküli iraki háború egy új világrend kialakulásra utal. Ebben a világban erős és egységes Európára van szükség.

Szövetség on line  

A Szövetség a Nemzetért polgári kör, amely a polgári körök mozgalmának lelke, hetilapot ad ki, amely on line is elérhető.

Hűségben, szeretetben  

A Szegények Orvosa a boldogok sorába kerül: Batthány-Strattmann László boldoggá avatása most vasárnap lesz Rómában.

Tüntetés a békéért  

Egy felhívás járja be a világot: vasárnap viseljünk fehér szalagot, hogy ezzel is kifejezzük békevágyunkat.

Babits Mihály: Miatyánk 1914  

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.20.)

HÍREK AZ IRAKI HÁBORÚRÓL

AZ IRAKIAK RAKÉTÁKKAL LŐTTEK KUVAITRA, AZ AMERIKAI ERŐK BEHATOLTAK DÉL-IRAKBA

VÁLTOZIK A FRANCIA ÁLLÁSPONT?

MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ TÁMADÁS, ITT AZ ELSŐ KUDARC. SZADDAM HUSZEIN VÉLT TARTÓZKODÁSI HELYÉRE HULLOTTAK AZ ELSŐ BOMBÁK, DE A HÍR NEM VOLT IGAZ. AZ ELŐJÁTÉKOT TEHÁT A DIKTÁTOR NYERTE.

NEMZETKÖZI REAGÁLÁSOK

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör  a háborús politikáról  

"Rendkívül sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a világ pillanatnyilag egyetlen nagyhatalma olyan lépéseket szándékozik tenni, amelyek sem a nemzetközi joggal, sem az elemi emberi igazságérzettel nem egyeztethetők össze."

TÁRKI közvéleménykutatás - EU csatlakozásról  

A népszavazás előtti utolsó, 1000 fős reprezentatív adatfelvétele alapján a megkérdezettek kétharmada biztosan, további egytizede pedig valószínűleg részt venne a népszavazáson.

 Honlap-ajánló: demszkyvaros.hu  

"Baloldali polgárok és Demszky-hívők számára az oldal megtekintése csak megbízható régi jó elvtárs felügyelete mellett ajánlott!" - idézet a honlapról.

 Meghívó: 2003. március 22.  

Az MKDSZ és a Barankovics Akadémia Alapítvány közös rendezésében "Nyitott szemmel az Unióba" címmel fórumot rendez. Előadó: SURJÁN LÁSZLÓ

Röviden

Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerdán arra figyelmeztette az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy a nemzetközi jog értelmében hadviselő félként és megszállóként "a legnagyobb felelősséggel" tartoznak az iraki polgári lakosság védelméért, illetve létfeltételeinek biztosításáért.

További intézkedésig szerdától felfüggesztették a taszári bázison dolgozó amerikai katonai kiképzők kimenőjét.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Újabb hamisvádügyi bukta: Kellernek mennie kell!
    Keller László vagy tökéletes mértékben felkészületlen és tudatlan, vagy hivatali pozícióját felhasználva kívánta befeketíteni a Szövetség a Nemzetért Alapítványt, de így vagy úgy, mennie kell - mutatott rá Hende Csaba, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
  • Feljutott az oltár magasára
    dr. Batthyány László boldoggá avatásának ünnepe közeledik, így egyre több írás születik róla. Most a soproni CyberPress internetes napilap cikkét ajánljuk elolvasásra.
  • Európai Parlament: nincs különbség a jelölt országok között
    Az Európai Parlament nem kapcsolja össze a bővítést az iraki válsággal. A testület illetékes bizottsága igent mondott a tíz leendő új tag belépésére.

(márc.19.)

Duna TV: megkezdődött az ausztráliai és új-zélandi sugárzás  

A Duna Televízió a világ magyarjait köti össze. Immár öt földrészen nézhető. Három hónapja van digitális sugárzása és mától mobiltelefonon is látható.

Csángóföld - segítségkérés Somoskának  

"Segítsünk rajtuk, hogy már most érezzék, hogy jó a Magyar Nemzethez tartozni"

 A Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása  

Sajnálatos és érthetetlen, hogy miközben köztudottan rossz az egészségügy finanszírozása, évtizedek óta hiányoznak egészségügyi intézmények karbantartási, felújítási forrásai, az állam e kötelezettségétől egyre inkább szabadulni igyekszik, egyesek számára a gyógyulás esélyeinek javítása helyett a kezelés elutasításának jogi feltételei tűnnek legfontosabbnak.

Röviden

Szlovéniai magyar püspök Peruban. Zserdin Antal Gellért, Peru közelmúltban felszentelt ferences püspöke vette át elődje nyugállományba vonulásával, a San Ramon-i apostoli vikariátus vezetését.

Nekünk csak az amerikaiak az ellenségeink - nyilatkozta híradónknak az iraki nagykövetség első titkára. A diplomata szerint bár negatívan változtak a kapcsolatok, hazája továbbra is baráti országnak tekinti Magyarországot.

Újjáépítené az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark azt a Pallavicini-kápolnát, amely még a második világháború során pusztult el. Az emlékpark skanzenjének eredeti terveiben is szerepelt a kápolna-rekonstrukció, a '90-es évek közepén lerakták alapkövét, de pénz híján még azóta sem épült fel. Minden település meghatározó épülete a templom, ez azonban a sakanzenból még hiányzik. A tervek szerint a piactéren épülne újjá az egykori földbirtokosok temetkezési kápolnája.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.18.)

Medgyessy Zalán Péter   

Megfutamodott Medgyessy Péter a külügyi bizottság ülése elől. A hivatalos indok a nemzetbiztonsági kabinet egyidejű ülése volt. A kabinet szerint Magyarország nincs veszélyben. Akkor miért kellett a miniszterelnöknek személyesen ott lennie? Miért nem lehetett akár csak néhány órával módosítani valamelyik ülés időpontját? Az ellenzék bármikor kész a megbeszélés megtartására. Erre a legfrissebb hír szerint holnap reggel 9-kor kerül sor.

Hol hibázott az USA és Anglia?   

Paul Reynolds (BBC online) rámutatott, az elmúlt időszak legnagyobb diplomáciai kudarcát szenvedte el az angolszász páros. Alábecsülte a franciákat, akik képesek voltak elvi álláspontjuk mellett kitartani.

Sodródunk a háborúba, lemállik a jogállamiság   

Használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek az Irakkal szembeni nemzetközi akciókban vesznek részt. Elemzésünk a kormánynak arról a tragikomikus döntéséről szól, amely szerint öt éve a parlament már felhatalmazta volna a mindenkori kormányt: ha háborúba szállnak az amerikaiak, ere mindig repülhessenek.

Hírek Szerbiából  

A B92 Rádió hírleveléből.

 Meghívó - 2003. március 28.  

Az Európai Katolikus Információs Központ (OCIPE Magyarország) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Európai Tanulmányi Központja konferenciát rendez "Népszavazás a csatlakozásról - keresztény felelősséggel" címmel.

Röviden

Paul McCartney május 15-én a Budapest Sportarénában koncertezik; ő az első, aki az egykori Beatles együttesből magyar közönség előtt lép színpadra.

A Balatoni Hajózási Rt. tájékoztatása szerint a  tartós hideg és a jég miatt az idén a kompok a megszokottnál több mint két héttel később indulnak. Mától Szántódról reggel hét és délután hat óra között, Tihanyból pedig reggel fél nyolc és délután fél hét között óránként indulnak a járatok.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.17.)

Kormánydöntés a légtérhasználatról   

Használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek az Irakkal szembeni ENSZ-határozatok kikényszerítését hajtják végre - foglalt állást a kormány vasárnap.

 Meghívó  

A Barankovics Akadémia Alapítvány TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG ÉS GLOBALIZÁCIÓ címmel konferenciát rendez 2003. április 5-én

 Új szavazást indítottunk!  

A SAJTÓKLUB ÉS AMI MÖGÖTTE VAN címmel arról várjuk olvasóink véleményét, hogy igazat mondott-e az államtitkár, azt kijelentve, hogy visszaélnek a Nemzetbiztonsági Hivatal nevével egyesek, amikor a Sajtóklub felvételeinek otthont adó tévéstúdió felrobbantásáról informálták a tulajdonost.

 Heti filmajánló   

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a holnapi nap az igazság pillanata lesz a világ számára" - mondta az amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnökkel és José María Aznar spanyol kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén. Nem fejtette ki bővebben, mit ért ezen, de megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország március 17-ét jelölte meg végső határidőként Irak tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.16.) Vasárnap

Ünnep a Várban  

Együtt voltunk és jó volt nekünk együtt lenni. Ahogy 155 éve nem féltek elődeink, mi is vidáman és hátsó gondolatok nélkül élveztük a kicsit csípős, de mégis csak tavaszi levegőt.

A kívülmaradás beláthatatlan következményekkel jár!  

Minden nehézség ellenére IGEN-t az EU-ra! Medgyessy Péter és kormánya az elérhetőnél rosszabb feltételekkel írta alá a csatlakozási szerződést, ezért az elkövetkezendő néhány évben bizony számolnunk kell nehézségekkel különösen a mezőgazdasági szektorban és az elmaradott térségek felzárkózása terén. Mindezen rövidtávú hátrányok azonban eltörpülnek azon hosszútávú, a magyarság jövőjére nézve végzetes károkkal szemben, melyet egy sikertelen népszavazás eredményezne.

 Honlap-ajánló: Ezredév Információs Pult  

A lap, egy faliújság, melyen regisztráció után a Kárpát-medencében és medencén túl működő magyar szervezetek, egyesületek, programszervezők, pályázatokat kiíró alapítványok ingyen helyezhetik el felhívásaikat.

Hírek Szerbiából  

A B92 Rádió hírleveléből.

Röviden

A Vatikán közölte, bármilyen események is jönnek, Bagdadban a nuncius a helyén marad. Mint ismeretes Magyarország is kiürítette az iraki nagykövetségét. Jegyezzük meg a nunciusnak és titkárának nevét: Fernando Filoni érsekről és Jean-François Lantheaume atyáról van szó.

Az USA és Anglia a magyar légtér és a kijelölt repülőterek átengedését kéri Magyarországtól, hogy kikényszeríthesse az ENSZ Irakkal kapcsolatos határozatának végrehajtását. Erről Kovács László külügyminiszter számolt be vasárnapi sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy pártközi megbeszélést tartottak az ügyben. Az egyeztetésen a Fidesz nem képviseltette magát. A kérés szombaton érkezett. A külügyminiszter közölte: a nemzetbiztonsági kabinet álláspontja szerint a légtér átengedéshez nincs szükség parlamenti határozatra A testület állásfoglalását a két kormánypárt teljesen, az MDF pedig lényegében támogatta. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kérését a nemzetbiztonsági kabinet támogatólag terjeszti a kormány vasárnap délutáni informális ülése elé.

Rendkívüli ülést tart a hét végén a török parlament. Recep Tayyip Erdogan pénteken bemutatta kormányát Ahmet Necdet Sezer köztársasági elnöknek. A kabinet megalakulása nyomán a parlament elvben újra szavazhat az amerikai katonák és hadifelszerelés beengedéséről. A lakosság továbbra is háború ellenes.

Március 15-én kokárdákkal ünnepeltek a klézsei magyarok is. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, annak klézsei fiókszervezete szervezte a méltó ünnepséget, amelyen a hallgatóság a márciusi ifjak történetét, a 48-49-es történetet, Magyarország későbbi sorsát ismerhette meg. Ugyanakkor a Himnuszt és a Kossuth nótát is szívesen énekelték a klézseiek. Az ünnepi együttlét után szóba kerültek a külsőrekecseni események. A szabadság ünnepén a szabadságról is beszéltünk így. Vajon tudjuk-e mindannyian mi a szabadság? Meg tudunk-e tanulni szabadon élni? Ha Klézsén kokárdát hord valaki az már a szabadság biztos jele. (Hegyeli Attila, klézsei magyartanár levele a csangomagyar listán)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.15.)

2003. március 15.
Nemzeti ünnep

Új reformkor  

Surján László ünnep-köszöntője:

   "Világítsa meg az Isten elménket,

      hogy mindig tudjuk, mit kell cselekednünk,

      hogy mindig tudjuk, mit cselekszünk,

      hogy mindig tudjunk cselekedni."

 A szabadság szinonimái  

A Heti Válasz a Magyar Távirati Iroda korabeli jelentéseiből vett idézetek alapján azt tekintette át, milyen célokra használták különböző politikai erők különböző helyzetekben a tavaszi nemzeti ünnepet.

 "Nem adjuk el a magyaroknak a gyermekeinket!"  

Lincshangulat alakult ki a Bákó megyei Külsőrekecsinben azt követően, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elkezdte gyűjteni a szülők kérvényeit a magyar nyelv iskolai oktatása bevezetésére. A rekecsini csángókat Eugen Ciuraru plébános bujtotta fel a magyar nyelv iskolai tanítása ellen azzal, hogy prédikációiban a magyartanulást halálos véteknek, a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást pedig júdáspénznek nevezte.

Múltidéző

"Éljen a Haza!" 1848-49 emlékezete - a Néprajzi Múzeum ünnepi emlékkiállítása 1999-ből

Sopronban a szabadságharc 151. évfordulójához kapcsolódóan az iskolák részére internetes honlap-készítő versenyt hirdettek. A beérkezett pályázati honlapok a szabadságharc szinte minden mozzanatát feldolgozták.

Jókai Anna: Ember és forradalom. Gondolatok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A Sportaréna a főváros új szimbóluma
    Orbán Viktor a volt sportminiszter és Skardelli György vezetõ tervezõ társaságában pénteken délelőtt ellátogatott a Budapest Sportarénába.
  • Egy élet Magyarországért
    Rácz Sándor, az 56-os Munkástanácsok elnöke március 17-én tölti be hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból keresték fel a DNP munkatársai, és arra kérték, hogy ossza meg velük azokat a tapasztalatait, melyeket egy hihetetlenül gazdag és tevékeny élet során gyűjtött. Rácz Sándor ma is tevékeny, sok fiatal megirigyelhetné munkabírását, kitartását, és elsősorban az önmagába vetett hitet.
  • Az Európai Parlament elnökének látogatása Magyarországon
    A magyar nép számára az EU-csatlakozás egy olyan, döntő pillanatot jelent, amivel az elmúlt évszázadok hányattatásai után egy igazi értékközösséget képviselő Európa részévé válik - mondta Pat Cox, az Európai Parlament (EP) elnöke pénteken a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen tartott előadásában.

(márc.14.)

Követeljük a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!   

A Sajtóklub sokak kedvence, sokaknak meg ellenkezőleg. A hatalom egyetlen helyes magatartása vele szemben az lehet, hogy "bár egy szavával sem értek egyet, az életemet is odaadnám, hogy elmondhassa azokat." A hírek szerint fényévekre vagyunk ettől.

Az Európai Unió keresztény alapokon nyugszik   

Magyarországnak sok olyan barátja, híve van, akit nem is ismer, vagy nem eléggé. Pedig sokat köszönhetünk nekik. Egyikükről, Biller Pistáról szól ez az interjú.

A kiskunfélegyházi FIDELITAS levele a polgármesterhez   

"Hogy lehet az, hogy valakinek magyarázkodnia kell azért, mert 1%-val bármely egyházat támogatni kíván, amelyre törvény adta lehetősége van? Hogy lehet az, hogy Magyarország legnagyobb egyháza, történelmi egyháza ilyenfajta negatív megkülönböztetést kap Kiskunfélegyházán?"

A magyar katolikus püspökök nyilatkozata  

A testület bízik abban, hogy „Európa nagyobb közösségében a mainál igazságosabb és testvériesebb világ alakulhat ki”, ezért azt ajánlja minden magyar állampolgárnak, hogy „saját lelkiismereti döntése és felelőssége szerint a népszavazáson támogassa Magyarország európai uniós csatlakozását.”

 Egyház és politika a közbeszédben

Hogyan tájékoztat a média? - Egyház és politika a közbeszédben címmel kétnapos konferenciát tartott Budapesten a Protestáns Fórum, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Concentrum elnevezésű, burgenlandi székhelyű vallásközi szervezet. A résztvevők nyilatkozatot fogadtak el.

Röviden

A Szépművészeti Múzeum 2003. március 13. - június 22. között kamara-kiállítás keretében mutatja be Verrocchio frissen restaurált Fájdalmas Krisztus-szobrát. Március 15-én a Múzeum mindenki számára díjtalanul látogatható.

Megnyílt a XXI. magyar sajtófotó kiállítás és vele egyidejűleg a National Geographic magazin fotóiból, "Mosolyogva könnyebb" címmel Gink Károly felvételeiből, valamint Jan Sibik cseh fotóriporter munkáiból nyílt kamaratárlat. A bemutatók április 20-ig láthatók.

Budakeszire mentek Pécsről az elefántok. Feltehetően nem jószántukból, hiszen nem élnek: a Zsolnay múzeumból ellopott két elefántot találták meg egy farakásba rejtve. Még szerencse, hogy szemmel láthatóan sértetlenek. Egyenkénti 501 kg súlyuk sem változott. Részletek a Sziréna című honlapról.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.13.)

Fel, Budára!  

Ünnepeljük együtt a Budai Várban a szabadság ünnepét, az 1848-49. évi szabadságharc és forradalom évfordulóját!

Kormányhatározat a magyar szlovákiai egyetem létrehozásáról   

A szlovák kormány szerdán elfogadta az oktatási miniszter tervezetét, amelynek alapján Selye János Egyetem néven Révkomáromban létrehozzák az önálló szlovákiai magyar egyetemet.

Iraki háború: a magyar katolikus püspökök nyilatkozata  

"A keresztény ember számára a mai körülmények között egy lehetőség van: a háború hazugságával szemben a béke igazságát választani."

 Egyéves a Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház március 15-én ünnepli felavatásának egyéves évfordulóját, s a születésnap alkalmából a teátrum nyílt napot tart szombaton.

Röviden

Több mint százezer aláírás gyűlt össze a kedvezménytörvény megmentéséért. Csoóri Sándor felhívására - melyben arra kérték a kormányt, hogy kövessen el mindent a státustörvény eredeti tartalmának megőrzéséért -  a petíciót eddig negyvenezer magyarországi és 65 ezer kárpátaljai magyar írta alá.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.12.)

Ma délután 12 óra 45 perckor merényletet követtek el Zoran Djindjics, Szerbia miniszterelnöke ellen a Köztársasági Képviselőház előtt. Szemtanúk szerint a Képviselőházzal szembeni, felújítás alatt álló épületről, két mesterlövész adta le a lövéseket. A merénylőket elfogták. A szálak valószínűleg a maffiához vezetnek, de a BBC tudósítója szerint a politikai gyilkosság sőt maga a (régi) titkosszolgálat sem kizárt. A múlt havi merénylet után a miniszterelnök kijelentette: nem hagyja megfélemlíteni magát. Így a helytállás hőse lett.

Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő  

Nem igazolódott be a Fidesz várakozása, hogy az általa kezdeményezett keddi parlamenti politikai vita tényszerű lesz - mondta sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz – Magyar Polgári Párt parlamenti frakcióvezető-helyettese a Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő című parlamenti vitanap tanulságait levonva. A már jól begyakorolt lekezelő, kioktató stílusát használta a kormányoldal.

Kormány: lapáton az eleje?  

Érthetetlenek a szempontok, amelyek alapján egyes miniszterek távozásáról felröppentett híreket még a kormányhoz közeli Népszabadság is nyilvánosságra hozza, ugyanakkor nem tudni, miért maradhat például Csillag, Lamperth, Juhász vagy László.

 IKSZ közlemény

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleménye az 1848-as forradalom és szabadságharc 155. évfordulója előtt.
"A 12 pont olyan alapvetés, mely irányt szab történelmi pillanatokban, hat a közélet világára, de egyúttal tükröt is tart a mindenkori hatalomgyakorlók elé. Szükséges tehát, hogy korszakok és felnövekvő nemzedékek megfogalmazzák saját koruk 12 pontját."  

Röviden

A dalai láma, a tibeti buddhisták legfőbb vallási vezetője Irak lakosságáért imádkozott kedden. A háború idejétmúlt elképzelés, rövidlátó megoldási kísérlet a nézeteltérések rendezésére -  mondta az arab ország elleni háborús készülődéssel kapcsolatban.

Megérkezett az idei esztendő első gólyája kedden délután Vörsre. A megfigyelések szerint a vörsi gólya az országban a legelsők között hozza a tavasz üzenetét. A védett madár tavaly és tavalyelőtt ugyanazon a napon, február 26-án tért vissza régi fészkére, ezúttal - az elhúzódó télnek tulajdoníthatóan - csaknem két hetet késett érkezése.
 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.11.)

Szocialista trükkök Máltán  

Prodi üdvözölte a máltai IGEN győzelmét, de a vesztes szocialista vezér kimutatta, hogy tulajdonképpen ő győzött. Hogy nincs igaza? Na és!

Tanuljunk: MILYEN A NÉMET ÉS OSZTRÁK NÉPPÁRTOK FELÉPÍTÉSE?  

Amikor Orbán Viktor  elhatározta, hogy egy valódi kereszténydemokrata néppártot épít a Fideszből, sokan nem értették, hogy ez mit jelent. Érdemes megvizsgálni, hogy milyen azoknak a pártoknak a felépítése, amelyek előrébb tartanak ebben a folyamatban.

Találd ki!  

A képen egy sajátos díszítésű épületbelsőt mutatunk. Mi az épület és melyik városban áll?

Hollókő garantált állami támogatást szeretne kapni  

A világörökség részeként számon tartott Hollókő nem részesül külön költségvetési támogatásban, saját költségvetése pedig nem elég a műemlékek helyreállítására és fenntartására, ezért a település polgármestere szerint garantált állami támogatásra van szükségük

A médiaháború újabb dicstelen fejezete  

Megalakult a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, miután az Országgyűlés hétfőn döntött az eddig hiányzó két jelölt, illetve a testület elnökének és elnökhelyettesének megválasztásáról. A szavazás előtt a Fidesz kivonult az ülésteremből.

 Heti filmajánló

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.   

Röviden

New York-i diplomáciai forrásból származó értesülés szerint egyre kevésbé valószínű, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden szavazni fog az Iraknak március 17-ei határidőt szabó határozattervezetről.

A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai március 15-én a központi ünnepségek miatt 14 órától látogathatók. Ezen a délutánon a belépés ingyenes.
 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.10.)

 Buzog az In-Forrás  

A Magyar Nemzet szombati száma igen kellemetlen tényeket ismertet Baja Ferenc államtitkári szerepléséről. Kérdés, hogy ebből lesz-e baja a híres vodkagyárosnak?

 Medgyessy még nem hallott Szerbia-Montenegróról  

A Magyar Szó on line kiadása vasárnap közölte Medgyessy levelét, amelyben a Jugoszláviával kialakítandó vízumkényszerről van szó. Kérdés, hogy vonatkozik-e mindez Szerbia-Montenegró polgáraira?

A pápa a háborúról és a békéről  

Keresztény emberek számára a háború és a béke között választani a jelenlegi nemzetközi helyzetben nem más, mint a gonosz és a jó között választani - hangoztatta vasárnapi Úrangyala imádságában II. János Pál.

Röviden

A finanszírozási rendszer miatt tiltakoznak a magyar háziorvosok. Február óta ugyanis minden harmadik praxisban 30-60 Ft körüli összeggel csökkent a bevétel. A gondot az okozza, hogy az ősszel bevezetett közalkalmazotti béremelés fedezetét február óta nem utalják át a praxisoknak. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciója azonnali megoldást vár, mert a tartalékok 1-2 hónap belül kimerülnek, és akkor el kell bocsátaniuk alkalmazottaikat .

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.09.) Vasárnap

 Az első népszavazás a bővítésről  

A legelső, ráadásul nem is kötelező népszavazás irányt mutat a máltaiak számára, és talán másokat is befolyásol. a részvétel igen magas 91-93 százalékos volt. Az előzetes eredmény: 53,5 IGEN

 Krónika  

A FényHíd e-mail újság állandó rovatának rövidített anyaga 2003. februári hírekkel.

Átlagbérek az EU országaiban  

A Külügyminisztérium honlapja tájékoztatja az érdeklődőket az Unióval kapcsolatos kérdésekről. Egy olvasó rákérdezett az uniós átlagbérekre. Mindössze tizenkét országból kapott adatot és azok is több évesek voltak.

Honlap-ajánló: Miért jobb?   

"Összegezve tehát, úgy gondolom, van két rendkívül káros folyamat ami ellen nem tettek eddig eleget:
1. A nemzet folyamatosan felejt, 2. A fiatalok információ híján könnyen a média tudatformálásának áldozatává válhatnak, ahelyett, hogy megismernék az érveket pro és kontra. Ezért két fő feladat van: Emlékeztetni és átfogóan tájékoztatni! Ebben a szellemben fogant ez az összeállítás is."

Röviden

Máltán befejeződött a népszavazás. Szép idő volt, talán ezért sokan mentek el. A népszavazási sorban ez a legelső lesz a felütés, ez adja meg a hangulatot a következőkre is. Adami miniszterelnök bizakodó, de eredményről még nem tudunk beszámolni. (8:20)

A MOB közgyűlése megtárgyalta a 2012-es budapesti olimpiai pályázat előkészítésének ügyét - adta hírül a WestelPress. A MOB közgyűlése örömmel látja a megvalósíthatósági tanulmány végkövetkeztetését, miszerint: „Bizonyos kritikus súlyponti feltételek teljesülése esetén egy 2012-ben, Budapesten megrendezésre kerülő olimpia mind műszaki, mind gazdasági szempontból megvalósítható.” - De ha ez van írva, miért drámázott Jánosi?

Többen emlékeznek, hány Medgyessy ígéret volta postásoknak, de senki nem tud egyet sem, ami teljesedett volna. Így azután ma tüntettek a postások. Szakszervezeti vezetőik bizonyára nem kaptak sokszázezres fizetést.

Százezernél is többen igényeltek magyarigazolványt Kárpátalján. Erdély után másodikként Kárpátalja lépte át a százezres határt. A magyarság lélekszámához viszonyítva azonban ebben a térségben a legnagyobb az érdeklődés az okmányok iránt, hiszen itt az érintettek 64 százaléka igényelte a magyarigazolványt.

A Kisgazda Polgári Egyesület budapesti országos tanácskozásán határozatba foglalta, hogy fontosnak tartja a teljes keresztény, nemzeti, polgári egység megvalósulását a jobboldalon, és elfogadja azt is, hogy a tervezett néppárt a Fidesz bázisán alakuljon meg.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.8.)

Maradt a megosztottság a BT-ben a háború kérdésében   

Hans Blix jelentése után a Biztonsági Tanács ugyanolyan megosztott maradt az Irak elleni háború kérdésében, mint volt, a frontok a főbb hatalmak között megmerevedtek.

Medgyessy csak a luxust szereti  

Tavaly már vettek 1550 darab új autót, de ez nem volt elég a szegénységpárti kormánynak. Nemsokára 410 darab luxusautót(!) vásárol a Miniszterelnöki Hivatal.

Nehéz dolog két úrnak szolgálni  

Több örömteli eleme van Medgyessy franciaországi látogatásának, már maga a tény, hogy a nyolcak levele után fogadták, azután az ígéret, hogy Franciaország nem fékezi emiatt a csatlakozást. Medgyessy mégis rosszul vizsgázott, mert nem zárta ki Magyarország részvételét az az Egyesült Államok által egyoldalúan megindítandó háborúban. Pedig tudhatná, erre soha nem fog parlamenti felhatalmazást kapni.   

Nők és férfiak Magyarországon - KSH   

Félmillióval több nő élt Magyarországon 2001-ben, mint férfi, és a születéskor várható élettartam is nyolc évnyi előnyt mutatott a nők javára, csak a kezdet biztatóbb a férfiakra nézve, ugyanis száz élve szülött lányra legalább száznégy fiú jutott.   

Röviden

Parlamenti pártok közös EU-kampánya:
A négy parlamenti párt képviselői közösen keresnek fel ötven települést, s ismertetik meg az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket.

Juszt pert vesztett a Magyar Nemzet kiadójával szemben. A riporter személyhez fűződő jogainak megsértése miatt fordult bírósághoz, azt sérelmezve: Lovas István cikkében bírálta azt a televíziós megnyilvánulását, amelyben Rogán Antaltól azt kérdezte: hogyan mer "szemtelen arcccal" hazudni. A bíróság indoklása szerint a per során a kijelentések tartalmát, nem pedig stílusát kell vizsgálni, és Juszt valóban arról faggatta Rogán Antalt, hogy miért hazudik nyilvánosan.

Málta népe ma szavaz - bár nem ügydöntő jelleggel - az Unióhoz való csatlakozásról. Az ellenzéki szocialisták a NEM hívei, a kormányzó kereszténydemokraták az IGEN mellett kardoskodnak. A közvélemény-kutatók szerint az IGEN áll jobban, de nagyon magas a bizonytalanok aránya is.
 

 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.7.)

Kovács Kelepcében   

Az MSZP egyik fő támadási iránya a státustörvény ellen az volt, hogy az Orbán kormány elmulasztott megegyezni a szomszédokkal. Most Pozsony nem sok hajlandóságot mutat a megegyezésre és ezzel blokkolja  a módosítást, amit viszont Bukarest sürget.

Európa Szabadegyetem – Polgári Köröknek   

Március 6. és április 12. között, minden csütörtökön este hat órai kezdettel a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Európa Szabadegyetemet rendeznek neves hazai és külföldi előadókkal. A Szabadegyetem célja az EU-val kapcsolatos párbeszéd megteremtése a polgárok és szakértők, illetve politikusok között.

Vigyázz, a humorban nem ismerjük a tréfát!   

Két vicc a lélektan és a belpolitika tárgyköréből.

Röviden

Magyar nyelven is kapható péntektől a National Geographic magazin, amelynek előfizetői példányai a napokban már megérkeztek az olvasókhoz - hangzott el a lapot bemutató csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. A hirdetésektől függően 140-160 oldalas lap bolti ára az első két hónapban 490, ezt követően 650 forint lesz.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.6.)

FÁKLYA 2003   

Ma reggel felgyújtotta magát Prágában egy 19 éves fiatalember. A saját maga által Fáklya 2003-nak nevezett akcióval az volt a célja, hogy az emberek elgondolkodjanak és csökkentsék a rosszat, amit minden nap elkövetnek.

Tisztújítás az SZDSZ-ben – de minek?   

"Nem kell csodálkoznunk tehát, ha az SZDSZ támogatottsága az elkövetkező években csökkeni fog, s ezt – minden, ezzel ellentétes megnyilatkozás dacára – a most megválasztott vezető garnitúra nagyobb része elő fogja segíteni. Ez ugyanis az uralkodó gazdasági elittől kapott feladata – s nem a párt önálló arculatának erősítése, népszerűségének növelése."

Magyarként Európában, magyarként az Európai Unióban  

A Professzorok Batthyány Körének állásfoglalása Magyarország belépéséről az Európai Unióba.

A Demokrácia Központ közleménye   

"A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségi tagjainak az MSZP, SZDSZ és MDF által történt megszavazása óta a Demokrácia Központ munkatársai telefonok, faxok és e-mailek százait fogadták, melyekben a polgári körök fejezték ki tiltakozásukat a kormánypártok és az MDF eljárása miatt."  

Röviden

Elkészült az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) hivatalos honlapja (http://www.eukk.hu), amelyen egyebek közt a csatlakozással és a szervezet működésével kapcsolatos információkat lehet elérni..

Az amerikai IBM mintegy 56 ezer számítógép monitort hív vissza, amelyek túlmelegedhetnek és füstölhetnek. Az 1997 júniusa és szeptembere között gyártott G51 és G51t Touch Screen 15 collos, katódsugárcsöves modellek áramköre túlmelegedhet, és esetleg tüzet is okozhat.

Az Európai Unió Bizottsága túlságosan korainak tartja arról nyilatkozni, hogy Románia vajon működő piacgazdaság-e vagy sem. Az Egyesült Államok hivatalosan tett ilyen értelmű kijelentést Bukarestben, de a Bizottság nem lát lehetőséget ennek megerősítésére vagy megcáfolására a következő ország jelentés előtt. Románia az egyetlen tagjelölt, amelyet az Unió még nem tekint működő piacgazdaságnak. Az USA jelzése talán válasz arra, hogy Románia támogatja az amerikaiak iraki beavatkozását.
 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.05.) Hamvazószerda

 Elhunyt Vénusz Gyula - Nyugodjék békében!
 

Március   

A tavasz ihlette versek egyik legszebbikét közöltük, kép-illusztrációval. Számos helyes megfejtés érkezett. A költő: Áprily Lajos. Játékos kedvű olvasóinktól most a dithyrambus szó magyarázatát várjuk.

Házasságok Nemzeti Hete  

A család válságáról sokat hallani. De mit gondolnak minderről maguk a családok? Angliában nagy és erősödő tábora van a hagyományos családi együttélésnek. A társadalom kutatói pedig sok adatot gyűjtöttek arról: családban élni nemcsak biztonságosabb és kényelmesebb, hanem egészségesebb is. Az állam érdeke a családok boldogsága.

Mi lesz a török parlamentben?  

A török képviselők ellenállása, ha nem is akadályozza meg a háborút, de szemmel láthatóan késlelteti.

Ma ötven éve halt meg Sztálin  

Műve sajnos túlélte őt, közöttünk járó szelleme olykor tettenérhető.

Meghívó   

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a Kovács Imre Társaság, beszédet mond: dr. Varga László országgyűlési képviselő, a K.I.T. örökös tiszteletbeli elnöke, Kalász Márton a Magyar Írószövetség elnöke és dr. Dobszay Károly.

Röviden

Megkezdődtek Németújváron (Güssing) a Batthyány-Strattmann László március 23-án történő boldoggá avatási ünnepségének előkészületei. A „szegények orvosaként" emlegetett gróf Németújváron, a Batthyány-család sírboltjában nyugszik. Boldoggá avatása alkalmából a testet áthelyezik a németújvári kolostor templomába. Ez esemény után a községben rengeteg zarándokra számítanak, akik főleg Magyarországról várhatók. Batthyányi-Strattmann László boldoggá avatása miatt Németújvár valószínűleg búcsújáró hellyé válik.

 

Elő UNIÓ? Amint az egy gazdasági tanulmányból kiderül, „a magyarok mentették meg a karácsonyi üzletet Burgenlandban". A tanulmány számadatai szerint a kiemelkedően jónak számító, összesen 35 millió eurós karácsonyi bevétel 10 %-át a magyar vásárlók hagyták a burgenlandi üzletekben.

 

Genfben a napokban több mint 150 ország képviselője ül össze azért, hogy több éves vita után véglegesítse a dohányzással kapcsolatos törvényekkel kapcsolatos álláspontot.
 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.4.)

Csekély részvétel mellett zajlott a népegészségügyi program vitája   

Az Országgyűlés megvitatta a népegészségügyi programot. A vitában Csáky képviselő úr (MDF) élesen támadta a kormányt, mintha csak cáfolni akarná a tegnap kialakult MDF-MSZP összefogás létét.

MTV-kuratóriumok: nincs megegyezés, van csonka kuratórium   

Az Országgyűlés megválasztotta az MTV kuratóriumi elnökségét, a Fidesz kivonult az ülésteremből a szavazás előtt.

MTV elnöki pályázat  

Nem indult újra az MTV elnöki pályázatán sem Baló, sem Friderikusz, sem Siklósi Beatrix, sem Székely Ferenc, sem Szenes Andrea, sőt még Fehér Anettka sem.

PARLAMENT - Hol van Vitéz Üvegszemű Keller László?   

Áder János napirend előtti felszólalásában rámutatott: 2003 februárjára nem azért fog emlékezni a magyar közvélemény, mert megbukott az első minisztere. Sokkal inkább az egyre sűrűsödő botrányokról lesz híres. Ez a február a titkolózások hava volt.  

Röviden

Az Európai Unió agrárminiszterei elfogadták a 0,9 százaléknál magasabb arányban génmanipulált termékek kötelező címkézését. A szabályok akkor emelkednek törvényerőre, amikor az Európa Parlament, szinte egészen bizonyos, hogy 2003 márciusában elfogadja őket.

Várhatóan júniusban kezdi meg működését Ezüstkor elnevezéssel egy internetes portál időskorúak számára. A honlapon a nyugdíjas korúakról és szervezeteikről olvashatók majd információk; az idősek a nekik szóló szolgáltatásokról is tájékozódhatnak, de üzenhetnek is egymásnak. A portál ugyanakkor nemcsak az öregedő korosztály fóruma lesz, hanem hozzátartozóik is hasznos információkat kaphatnak a családtagjaiknak nyújtható szolgáltatásokról.

Sztálin dédunokája, Visszarion Dzsugasvili is politikai menedékjogot fog kérni az USÁ-ban szerdán, azaz pontosan ötven évvel dédapja halála után - közölte maga az érintett egy interjúban. Ő már a második Sztálin családjából, aki politikai menedékjogot kér az Egyesült Államokban. A diktátor lánya, Szvetlána Allilujeva 1966-ban elmenekült a Szovjetunióból és amerikai állampolgárságot szerzett.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.3.)

Meghívó: Rabár Ferenc emlékest   

A Barankovics Akadémia Alapítvány és a Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért Egyesület "A magyar gazdaság az uniós csatlakozás küszöbén" - címmel tartja az emlékestet, melyen barátok és pályatársak emlékeznek.

Orbán Viktor az átalakuló Fideszről   

Orbán Viktor szerint a néppárttá átalakuló Fidesz az eddiginél nagyobb tagságot fog átölelni. A  Kossuth Rádióban elmondta, hogy az új szervezet a személyes párbeszédre épül majd, és kevésbé a médiára.

Könyv-ajánló: N. Horváth Margit: "Legyetek jók, ha tudtok!" 

A Pedellus kiadó gondozásában megjelent N. Horváth Margit legújabb könyve, egy etikai szöveggyűjtemény, "Legyetek jók, ha tudtok!" címen, ami tankönyvnek, és olvasmánynak is kitűnő.

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Hétfőn éjfélig lehet postára adni a felsőoktatási jelentkezéseket A diákok 155 jelentkezési hely és 4500 szak illetve szakpár közül választhatnak. A felvételi eljárásban lényegi változás nem lesz. Az idén az elérhető maximális 120 pont 60 százaléka - 72 pont - a jogszabályi minimum, ez alatt senki sem vehető fel sem államilag finanszírozott, sem költségtérítéses képzésre

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • IRAK: Már tíz rakéta megsemmisült
    Irak az amerikai készülődés megszüntetését kéri (fenyegetőleg) a leszerelésért cserébe.
  • EURÓPAI UNIÓ: Bayer Zsolt indulata
    Sokakat meglepett Bayer kijelentése, hogy nemmel szavaz majd az EU csatlakozásról. Mintha nem hallotta volna meg Orbán Viktor szavát: április 12-én nem a Medgyessy kormányról, hanem saját jövőnkről döntünk. A Gondola publicisztikája talán segít, hogy összekuszálódott gondolatainkat rendbe szedjük.
  • Pakisztán átadta a szeptember 11-i támadás kitervelőjét az amerikaiaknak
    Az amerikai sajtó a terroristák elleni harc ünnepi eseményeként tárgyalja Oszama bin Laden közvetlen munkatársának elfogását. 25 millió dollár volt kitűzve a fejére.
  • Busójárás Mohácson
    Mohácson sok ezren voltak kíváncsiak farsangvasárnap a hagyományos birkabundás, faálarcos, kereplős felnőtt és gyermek busók felvonulására, a népművészeti kirakodóvásárra, a nemzetiségi körtáncokra.

(márc.02.)

Március   

A tavasz ihlette versek egyik legszebbikét közöljük, kép-illusztrációval. Játékos kedvű olvasóinktól a szerző nevét kérjük.

Ima a békéért  

Az egyre fenyegetőbb iraki háború egyeseket tüntetésre késztet, mások a háború lelkes híveivé válnak. Sokan viszont úgy gondolják, hogy az utcai megmozdulások mellett - helyett hatékonyabb az imádság. Éppen az Egyesült Államokból indult útjára a felhívás: hétfőn fohászkodjunk a békéért.

Az USA megsértette Magyarország légterét   

Az országgyűlés honvédelmi bizottságának szombati rendkívüli ülésén a miniszter bevallotta: az amerikaiak becsapták Magyarországot.

Csurka és Dávid után Kuncze is maradt  

Győzelemmel felérő vereséget szenvedett el, hiszen esélytelen létére 25 százalékos támogatást kapott Bauer Tamás. Sikerét az is növelte, hogy Kuncze sok szempontból az ő gondolatait mondta el megválasztása előtti beszédében. Nem hallgathatjuk el viszont, hogy Kuncze azzal próbálta legyőzni ellenfelét, hogy antiszemita ízű kijelentést is tett.  

Röviden

A szabad madarak budapesti ügyvivői:
1. Pető Iván 2. Szent-Iványi István 3. Magyar Bálint 4. Eörsi Mátyás 5. Béki Gabriella 6. Ungár Klára  Nem szavazták be Horn Gábort, Mécs Imrét, Bauer Tamást. A vidéki tagok: 1. Fodor Gábor 2. Kis Zoltán 3. Wekler Ferenc 4. Kovács Kálmán 5. Csőzik László 6. Gusztos Péter. Nem jutott be többek között Kóródi Mária, és Világosi Gábor sem.

Bölcskei Gusztávot, a tiszántúli egyházkerület püspökét választották a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnökévé, míg a világi elnök Nagy Sándor, a dunamelléki egyházkerület főgondnoka lett.

Leszek Miller lengyel miniszterelnök szombaton felkérte Aleksander Kwasniewski elnököt, hogy mentse fel, Jaroslaw Kalinowskit miniszterelnök-helyettesi és mezőgazdasági miniszteri tisztségéből, mert a koalíciós együttműködés a továbbiakban nem folytatható.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.01.)

GYORSHÍR:
NINCS ÉRVÉNYES TÖRÖK DÖNTÉS AZ IRAKI HÁBORÚRÓL   

NOHA A TÖBBSÉG AZ AMERIKAI KATONÁK BEENGEDÉSE MELLETT DÖNTÖTT, A 264 IGEN MELLETT 251 NEM ÉS 19 TARTÓZKODÁS VOLT. EZ TEHÁT CSAK RELATÍV TÖBBSÉG, AZ IGEN NEM ÉRTE EL A JELENLEVŐK 50 %-ÁT.

Katolikusok a szegények érdekében   

Ha a keresztények szótlanul tűrik, hogy embertársaik a legmélyebb nyomorban éljenek, míg ők maguk bővelkednek - nem méltó követői Krisztusnak. A szegények - gazdagok feszültsége egyre nagyobb, különösen a világ olyan pontjain, mint Dél-Amerika. Brazília új baloldali elnöke azokra az egyháziakra támaszkodik, akik komolyan vették a szeretet parancsot. Itthon a szociális igazság érvényesítése a polgári oldal feladata lett.

Fidesz közlemény   

Harminckét fideszes politikus egyetértési nyilatkozata a néppárttá válásról.

Tiltakozó polgármesterek levele Medgyessy Péterhez  

"Ha a józan ész szavát követve Ön elszánja magát, és változtat az alapjaiban elhibázott 2003-as költségvetésen, ezzel valóban megnyílik a magyar falvak és városok előtt az európai uniós csatlakozásra való felkészülés útja, akkor Ön számíthat az ország több mint 3200 településének támogatására. Ha azonban elmulasztja ezt, ezzel olyan hibát követ el, amely később csak súlyos áldozatok árán lesz helyrehozható..."

Orbán Viktor a közeljövő kérdéseiről   

A 2002-es esztendő mérföldkő a magyar közéletben. Jelentős változás következett be, mely két nagy értékrend körül kristályosodik. Természetesen ez a pártok világában is megjelent, s két nagy néppárt kialakulásának irányába mutat mindenütt Európában. Erről Orbán Viktor beszélt a sajtó képviselői számára szervezett háttérbeszélgetésen.

Új szavazást indítottunk!   

Orbán Viktor elvállalta a néppárttá formálódó Fidesz vezetését. Egyben jelezte, hogy a polgári körök azon tagjait, akik nem idegenkednek a párttagságtól, szívesen látják a Fidesz szervezetében.  Erről olvasóink véleményét a szavazógép gyűjti.

Röviden

A Vatikánban fogadták az oda akkreditált nagyköveteket. A téma az iraki kérdés volt. A Szentszék arra kérte az államokat, hogy a törvény erejével és ne az erő törvényével oldják meg a problémát.

Az új cseh államfő: Václav Klaus, akit pénteken választott meg a cseh parlament. Az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt tiszteletbeli elnöke a megismételt elnökválasztás harmadik fordulójában egy szavazattal kapott többet, mint amennyi a megválasztásához feltétlenül szükséges volt.

Medgyessy Péter miniszterelnök a BM Duna-palotában tartott beszédében rámutatott: Az iraki helyzet kapcsán Magyarország is éles helyzetben van - amelyet úgy kell kezelni, hogy a lakosság biztonságban, nyugalomban érezhesse magát.
 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Itt a farsang áll a bál
    A rádió kincsestára felhőtlen örömöt okoz a farsang iránt érdeklődőknek. Megismerjük a szó eredetét, azt hogy az egyes nemzeteknél eltérő időben kezdődik. Hazánkban évek óta azt tapasztaljuk, hogy a végéről, Hamvazószerdáról mintha megfeledkeznének a bálok rendezői. Pedig enélkül értelmetlen húshagyó keddről beszélni, ha nem ismerjük a Nagyböjt fogalmát, nem értjük miért ezen a napon tömörülnek a nagy karneválok.

  • Demszky Gábor EP-képviselőként is főpolgármester maradna
    Demszky Gábor nem kíván lemondani főpolgármesteri posztjáról azután sem, ha jövő májustól, Magyarország uniós csatlakozását követően, az Európai Parlament (EP) képviselője lesz. A főpolgármester ezt írásban közölte Koltai Ildikó fideszes fővárosi képviselő erre vonatkozó kérdésére válaszolva.

  • A Gallup felmérése az uniós csatlakozás támogatottságáról
    A többség nem fél az eurótól. Csaknem négyszer annyian vannak a támogatók, mint az ellenzők.
  • Újabb titkos adatmentési megbízás
    A Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában álló, végelszámolás alatt álló In-Forrás Kht. 340 millió forintot fordít egy kormányzati adatmentési projektre, nem tudni azonban, hogy ki, milyen céllal bízta meg a kht.-t és ki állja a számlát. Rejtély övezi azt is, hogy hová, milyen céllal kerülnek kormányzati információk – tájékozódott a Magyar Nemzetet egy kancelláriához közelálló forrásból.

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére