Archív anyagaink
2004. március

(márc.31.)

Parlamenti munka     

Surján László írásbeli kérdést intézett Kökény Mihály miniszterhez a gyógyszerárak befagyasztása tárgyában: Mik a befagyasztás indokai és mik lesznek a következményei? - címmel.

1889. március 31.
Elkészült az Eiffel-torony Párizsban

Bayer köszöntötte a tizenhat éves Fidesz-t     

Ha tizenhat évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy a Fidesz tíz év múlva az ország egyik megkerülhetetlen és meghatározó politikai ereje lesz, kinevettem volna - mondta Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója pohárköszöntőjében kedden, a Fidesz 16. születésnapja alkalmából, a Bibó-kollégiumban.

Orbán: jogfosztás előtt áll a kárpátaljai magyarság   

Ukrajna stratégiai együttműködésre törekszik az Unióval, ezért elvárható, hogy olyan törvényeket alkosson, melyek lehetővé teszik, hogy a területén élő kisebbségeknek legyen parlamenti képviselete. A jelen helyzetben a magyarok jogfosztás előtt állnak, mert az ukrán választójogi törvény módosításával elveszthetik parlamenti képviseletüket.

Miért nem írja alá Medgyessy Péter a Nemzeti Petíciót?     

A Fidesz országgyűlési frakciójának elnöksége közleményben fejtette ki, miszerint érthetetlen, hogy Medgyessy miért nem írja alá a petíciót.

Kósánénak nincs helye az EU Parlamentben     

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetsége nyilatkozatban szólította fel Kósánét, hogy lépjen vissza az EU Parlamenti jelöltségtől.

Röviden

Gál J. személyiségi jogot sértett - Jogerős ítélet született Demeter Ervin felperesnek Gál J. Zoltán kormányszóvivő ellen indított perében. Az Orbán-kormány titokminisztere Gál J. Zoltán egy sajtótájékoztatón elhangzott sértő kijelentéseit kifogásolta.

Világújdonságnak számító technológia a Borsodi Sörgyárban - A technológia lényege, hogy a sört nem üvegbe, hanem műanyag palackba töltik, amelynek azonban a hagyományos palackkal szemben jobb a gázzáró képessége. Így a beletöltött ital még 3 hónap múlva is hasonló minőségű, mint a visszaváltható üvegben forgalmazott.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.30.)

82 éve, 1922 március 30-án halt meg Hugonnai Vilma grófnő,
az első magyar orvosnő

Agrártámogatás Szlovákiában és nálunk     

A szlovák gazdák már megkapták az agrártámogatás nemzeti részét, több mint egy hónappal a határidő lejárta előtt. Nálunk meg csak arról nyilatkozik a miniszter, hogy mennyit kaphatnak az uniós forrásokból.

A Fidesz aláírásgyűjtésének nincs akadálya   

A Fidesz aláírásgyűjtésének nincsenek adatvédelmi aggályai, a párt a törvényi előírásnak eleget téve hétfőn bejelentkezett kezdeményezésével az adatvédelmi nyilvántartásba - közölte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

A meg nem született magzat: jogi személyiség     

Áttörést jelenthet az Egyesült Államok szenátusának 50:49 arányban meghozott döntése.

Röviden

Az uniós csatlakozás után személyi igazolvánnyal utazhatunk az Európai Gazdasági Térség országaiba. Az Országgyűlés mai döntésének értelmében májustól a személyi igazolvány úti okmányként szolgálhat, és 90 napi tartózkodásra jogosít minden uniós országban, valamint Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben. Az adatellenőrzés nem szűnik meg a határokon, és a 14 éven aluliak számára, valamint az unión kívüli államokba való utazáshoz továbbra is kell az útlevél.

Elbocsátotta dolgozói nagy részét a Hajdú-Bét Rt. - A felszámolás alatt álló baromfifeldolgozó az elmúlt néhány napban 1600 munkásának küldött felmondólevelet. A korábban debreceni, most kecskeméti székhelyű vállalkozásnak az ország négy megyéjében, Hajdú-Biharban, Szabolcsban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Békésben vannak üzemei. Információk szerint csak a törökszentmiklósi és a debreceni üzemben tartanak meg minden ott dolgozót.

Meghaladta az 1,1 milliárd forintot az ORFK adósságállománya -  A hiány már az elmúlt három hónap alatt megközelítette a tavalyi adósság teljes összegét. A  működési kiadásokat is csak úgy tudják fedezni, hogy már hosszabb ideje nem fizetnek tb-t. A helyszíni bírságokból befolyó összegek sem az államkasszába kerülnek, hanem a napi működési kiadásokra fordítják.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.29.)

Összefogás MSZP módra    

Az Európai Parlament néppárti frakciójának magyar megfigyelő tagjai értetlenül olvasták és felháborodva utasítják vissza Kósáné Kovács Magdának gyűlölet és félelemkeltő nyilatkozatát.

Orbán Viktor: A petíció mindenki számára fontos    

A petíció nem csak a Fidesszel szimpatizáló embereknek fontos, mert ha nem módosul az abban foglalt javaslatoknak megfelelően a költségvetés, akkor az uniós csatlakozásnak Magyarországon sokkal több vesztese lesz, mint nyertese - mondta Orbán Viktor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában

Sztálin ne legyen Budapest díszpolgára!   

"Mint az közismert, Sztálin Budapest díszpolgára immáron 56 esztendő óta. Kérem miniszter úr állásfoglalását a tekintetben, hogy ez a tény Magyarország térségbeli kapcsolataira milyen politikai hatást gyakorolhat, továbbá, hogy Sztálin díszpolgársága hogyan befolyásolhatja hazánk Ausztriával, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával, Finnországgal, Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Ukrajnával kialakított kedvező kapcsolati rendszerét" - írja a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője a külügyminiszterhez intézett nyílt levélben.

Röviden

A svájci elnök szerint hazájának az EU-ban a helye -Joseph Deiss svájci szövetségi elnök szerint hosszú távon a legjobb megoldás az lenne az alpesi ország számára, ha csatlakozna az Európai Unióhoz. "Ábrándokat kergetnek azok (a svájciak), akik azt hiszik, hogy az EU-n kívül maradva, a közös terheket nem viselve ugyanolyan, sőt jobb elbánást kaphatunk Brüsszeltől, mint az EU tagállamai" - mondta több svájci lapnak. Úgy vélekedett: javára válna Svájcnak a schengeni egyezményhez való csatlakozás is, mert az minden tekintetben megnövelné az ország biztonságát.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.28.) Vasárnapi gondolat

 

Óraátállítás: 1 órával előbbre kell állítani a mutatót

Martens: Orbán Viktorral szabadabb lesz Magyarország   

Magyarország szabadabbá válik, ha ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnöke - mondta Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szombaton, a Fidesz rendezvényén hozzátéve: Nem egészséges dolog, ha a nómenklatúra szürkéi még a hatalom folyosóin csellengnek.

Lesz alkotmány az újabb EU-csúcsig    

Európa 2010-re a világ legversenyképesebb térségévé, munkahelyteremtést elősegítő, tudásalapú társadalommá szeretne válni .

Kevesebb adókedvezmény a gyerekek után?   

Az adókedvezmény csak egy bizonyos jövedelemszint alatt járna, a családi pótlékot pedig a gyerekek életkora szerint is differenciálnák.

Röviden

Átlagosan egy százalékkal csökkenti a lakáshitel kamatokat áprilistól a Földhitel és Jelzálogbank.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.27.)

Orbán Viktor beszéde a Fidesz nagygyűlésén

Szövetségi gyűlés az Arénában   

A szombati szövetségi gyűlés a Fidesz néppárttá alakulásának többéves folyamatát zárja le. Ennek eredményeként a Fidesz - "a korábbiakhoz nem hasonlítható módon" - olyannyira megerősödött, hogy nemcsak a közép-európai polgári oldal mércéjével mérve, hanem Magyarországon belül is, a legszervezettebb pártnak tekinthető - jelentette ki Kövér László l.

Budapesten tartja majd alakuló ülését az Európai Néppárt újjáválasztott EP-frakciója    

Budapesten tartja alakuló ülését július 1-jén az európai parlamenti választások után az Európai Néppárt újjáválasztott frakciója, amely arra számít, hogy a legnagyobb erőként kerül ki ebből a választási küzdelemből.

EU-csatlakozás: Országgyűlési határozat   

A Fidesz támogatja, hogy Magyarország uniós csatlakozása alkalmából az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogadjon el, de a végleges szöveg kialakításához módosító javaslatot nyújt majd be. (A nyilatkozat-tervezet teljes terjedelemben olvasható.)

Röviden

A népszerűségvesztés áll a háttérben - Lemond tisztségéről Lesek Miller lengyel kormányfő. A minszterelnök Lengyelország Európai Uniós csatlakozásának másnapján, május 2-án válik meg posztjától. Ezt ő maga jelentette be Varsóban tartott sajtóértekezletén, miután kormányának bizalomvesztéséről tárgyalt Aleksander Kwasniewski államfővel.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.26.)

Fidesz-MSZP 54-31 * Gallup   

Csak a lakosság negyede elégedett a kormányfővel.

A baloldal  kereszténydemokrata szemmel    

Az Európai Néppárt parlamenti frakció egyik háttéranyagának egy érdekes részlete világossá akarja tenni az európai polgárok szavazataiért versengő két nagy párt, a kereszténydemokraták és a szocialisták politikája közötti eltéréseket. A magyar olvasó számára is érdekes gondolatokat a hazai helyzet elemzésével kiegészítve adjuk közre.

Szövetség született - több mint 24 ezer érdeklődő   

Több mint huszonnégyezren szerettek volna részt venni a Fidesz szombati szövetségi gyűlésén, de helyszűke miatt csak 12.500-an lehetnek majd jelen a Budapest Sportarénában megrendezendő eseményen.

Röviden

Megkezdődött az EU-tagállamok és a csatlakozó országok másfél naposra tervezett brüsszeli csúcsértekezlete, amelytől elsősorban a terrorizmus elleni konkrét intézkedések bejelentését és az alkotmányozás folyamatának újraindítását várják.

Megnyitják a nagyközönség előtt a felújítás alatt álló New York Kávéházat. A mennyezetet díszítő festmények restaurálása már elkészült, érdemes megnézni. Az érdeklődők április 1. után előre egyeztetett időpontban idegenvezetők segítségével rövid körsétát tehetnek a restaurálás alatt álló épület termeiben. (Látogatási időpont egyeztetés: 06-70-587-3377-es számon, munkanapokon 9-17 óráig)

Várhatóan ősszel avatják boldoggá IV. Károly királyt Rómában - mondta Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.25.) Gyümölcsoltó Boldogasszony

Tiltakozás a Vajdaságból  híresztelés miatt  

Tegnap mi is tallóztuk azt a cikket, amely miatt a vajdasági Nagybecskerek püspöke tiltakozó levelet írt a ma.hu szerkesztőségének. A rémhírnek bizonyult információ tallózásáért mi is elnézést kérünk!

Kovács László nem ökör    

Kovácsot nem jellemzi az ökör következetessége: olykor igazat is mond.

Szájer: a kormány csak szavakban hirdet megegyezést   

A kormány ismét csak szavakban hirdet nemzeti megegyezést európai ügyekben, a valóságban azonban ezzel ellentétesen cselekszik - mondta Szájer József.

110 éve született Aba-Novák Vilmos  

A művészet támogatása kevésbé jellemző a bankokra, mint amennyire nyereségükből futná. A Volksbank szervezésében a művész születésének 110. évfordulója alkalmából március 16-án megnyílt Aba-Novák Vilmos tárlat ritka példa ennek az ellenkezőjére.

Röviden

Szerdán is eredménytelen volt a brókerbotrányt vizsgáló bizottság ülése. A kormánypárti képviselők nem szavazták meg a fideszes elnök napirendi javaslatát. Demeter Ervin többek között Medgyessy Péter miniszterelnök meghallgatását is szerette volna elérni.

Megkezdődtek Ciprus újraegyesítésének tárgyalásai - Az ENSZ-terven alapuló megállapodást április 20-án párhuzamos népszavazáson szentesítené a ciprusi görög és török közösség. Egyezség hiányában csak a nemzetközileg elismert Ciprusi Köztársaság csatlakozna május elsején kilenc másik ország társaságában az Európai Unióhoz, az Észak-ciprusi Török Köztársaság az unió kapui előtt maradna.

Bemutatta kormányának tagjait - alig néhány órával hivatali esküjének letétele után - Lawrence Gonzi, Málta új miniszterelnöke. A 50 éves kormányfő kedden este tette le a hivatali esküt. A szigetország új külügyminisztere John Dalli, aki korábban már többször volt pénzügyminiszter. A bel- és igazságügy miniszter valamint a kormányfő-helyettes tisztét Tonio Borg tölti be. Gonzi elődje Fenek Adami előrehaladott életkora miatt mondott le.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.24.)

Az ökumené sajátos formája Hargita megyében  

Rendőrségi erődemonstráció Lázárfalván.

Közeleg a nyugdíjrendszer összeomlása    

Laurence Kotlikoff, a Boston University közgazdász professzora szerint nem kizárt, hogy a csökkenő számú fiatal fellázad a jövőben az idősek eltartása ellen.

Változás a munkaviszony bejelentése terén   

Az új munkaviszonyokat még a munkavégzés megkezdése előtt, a munkaviszonyok megszűnését egy munkanapon belül kötelező lesz május 1-jétől bejelenteni a munkáltatóknak egy központi adatbázisba.

Újabb adónem a taxisoknak?  

Április elsejétől csak az úgynevezett drosztokon szállhatnánk taxiba - legalábbis így határozott egy fővárosi rendelet. Hogy ez kivihetetlen, az nem számít. Fő, hogy fizessenek a taxisok egy újabb adót.

Röviden

Aurelio Amendola Michelangelo Dávidja Budapesten című fotókiállítása szerdától látogatható a Magyar Kultúra Alapítvány csodálatos épületében. A tárlat anyagát az a több mint negyven fénykép alkotja, amelyek a michelangelói remekműről készültek a közelmúltban, és az olasz Motta Kiadó gondozásában megjelent könyvben is szerepelnek. A kiállítás április 14-ig tekinthető meg.

Május elsejétől bárki egy telefonhívással megtudhatja, hogy munkáltatója fizeti-e utána a járulékokat. Ekkortól működik ugyanis az EMMA, azaz az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis, amely csaknem 2 és fél millió munkavállaló és több mint háromszázezer munkáltató összes adatát tartalmazza. Szakértők abban bíznak, hogy a naprakész nyilvántartással minimálisra csökken a foglalkoztatási szabálysértések száma. Az EMMÁT-t a 185-ös ingyenes telefonszámon lehet majd hívni, májustól.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.23.)

Győzőtt az alkotmányosság a kormány és az országgyűlési szavazógépezet felett!

Mádl Ferenc elnök úr az Országgyűlés által tavaly december 15-én elfogadott úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében fordult az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra irányuló indítvánnyal,  mert különösen a felügyelet vezetőire vonatkozó rendelkezéseket ítélte aggályosnak.

Az AB alkotmányellenesnek minősítette a PSZÁF elnöke és helyettesei megbízatásának megszűnésével kapcsolatban hozott szabályokat.

Európai Parlamenti képviselők választásának  szabályai  

A belügyminiszteri rendelet tartalmazza a fontosabb határidőket, a listaállítás, a kampány és a választás szabályait. Az elmúlt héten Mádl Ferenc köztársasági elnök kitűzte az Európai Parlament tagjainak választását június 13-ára, és ezzel elkezdődhetett a kampány is.

Kortárs Közgazdaságtani Kisszótár    

A szótár a-tól v-ig néhány közgazdasági fogalomnak adja meg a - nem hivatalos - meghatározását. Pl: áfa: az állam részére nyújtott speciális hitel, amelynél a kamatot is a hitelnyújtó fizeti.

Gondok vannak a sajtószabadsággal  

A Katolikus Újságírók Világszervezete (UCIP) szerint kedvezőtlen jelek tapasztalhatók Magyarországon a sajtószabadságot, az emberi jogok betartását illetően.

Kalász István: Tavaszi séta  

"De mert nagyon szeretem az anyámat, kicipelem a lakásból. Sétálni viszem, hurcolom, hogy friss maradjon a hatvannyolc éves teste, lelke. És séta közben kiderül, másképpen látjuk a világot. Ez persze a korunkból adódik, mondom okoskodva. Lehetséges, de az is lehet, hogy a múltunkból ered, mondja erre bosszantóan bölcsen az Anyám."

Röviden

Hatvan ember 23 év munkájának gyümölcse érik be azzal, hogy az iowai lelkészek nagyothalló közössége befejezte az Újszövetség amerikai jelbeszédre történő lefordítását. A fordítást DVD-n és videokazettán kívánják forgalomba hozni a nyáron.

Leáll a diósgyőri kohászat, ugyanis megszüntek a termelést folytató Borsodi Nemesacél Acélgyártó Kft. működési feltételei. Ezzel megpecsételődött az 1.200 embert foglalkoztató cég sorsa.

Az Európai Unió hétfőn meghosszabbította az amerikai baromfi behozatalára elrendelt tilalmát a madárinfluenza elterjedésének megakadályozására hivatkozva. Az importtilalom április 23-ig szól és nem csupán az élőállatra, de a tojásra és a feldolgozott húsrais vonatkozik.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.22.)

Szja-bevallás: hétfő éjfél a határidő!

Katona már nem MDF-es alelnök  

Csöndben távozott az MDF általános alelnöki posztjáról Katona Kálmán, aki szerint lejárt a párbeszédről való nyilatkozatok ideje. Ezért nem is volt ott Monokon.

Milyen lesz a Kovács Kampány?    

Kovács magabiztosan nyilatkozik a Népszabadságnak: 12 helyre számít, 13-nak már nagyon örülne. Figyelem, ez biztosan igaz, nagyon örülne ha 13 helyet szereznének!! Egyebekben az EU kampányról szóló üzenete leginkább a Fidesz elleni gyűlölködést tükrözi és a rágalom módszere sem került ki a nagy összefogást hirdető kampánykodás eszköztárából.

A víz világnapja  

"A víz fontos. Felelős vagy érte."

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél és a halálnál 

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél és a halálnál - hangsúlyozta II. János Pál pápa, osztozva a március 11-i madridi terrorcselekmények áldozatai családjának fájdalmával.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Az Amerikai Egyesült Államok katolikus püspöki karának buzdítása: A katolikus hagyomány szerint a felelős állampolgárság erény; a politikai folyamatban való részvétel erkölcsi kötelesség. Minden hívő hűséges állampolgárságra hivatott, legyen tájékozott, aktív és felelős résztvevője a közéletnek. 

Internet a Lufthansa repülőgépein - A német légitársaság lesz az első a világon, ahol akár a repülőgépek fedélzetén is lehet majd internetezni. A szolgáltatást a Lufthansa mintegy nyolcvan "távolsági" repülőgépén lehet igénybe venni.

Az észak-olaszországi tartományok többsége összefogást sürget az alkoholmentes síelésért. Valle d`Aosta, Piemonte és Trento megye polgármesterei a jövő hónapban szeretnének olyan megállapodást kötni, amely a következő síszezonban engedélyezné egy speciális sícsendőrség létrehozatalát. Ezek szerint a 2004/2005-ös idényben a síléces biztosurak bárkivel végeztethetnek alkoholpróbát. A vétkesek pedig komoly büntetésre számíthatnak.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.21.) Vasárnapi gondolat

Kereszténydemokrácia a XXI. században   

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szervezésében március 30-án 18 órakor kereszténydemokrata politikusok tartanak előadást a fenti témában.

Így élünk Pannnóniában 

Viccként érkezett, de valójában a hazai állapotok megjelenítése akasztófa-humor formájában.

Röviden

Néhány nap múlva lejár az adategyeztetési határidő - Több százezren még nem keresték fel adategyeztetésre számlavezető bankjukat. Erre már két hetük sincs, ugyanis a pénzmosás elleni törvény április elsején hatályba lép, Az egyeztetést elmulasztókat azzal büntetik, hogy elsejétől nem rendelkezhetnek a számlájukon lévő pénz sorsáról, bankjuk megtagadja az üzleti megbízások teljesítését is.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.20.)

Kampányfogás vagy harácsolás? 

A kormány intézkedéseinek már a bejelentése a vezető gyógyszergyártó cégek részvényeinek tetemes zuhanásával járt. E cégekben lévő részvényeit most akarja piacra dobni az állam. A gázipar esetében a cégek érdekeit nézte a Medgyessy kormány. Most mintha a részvényvásárlók javát szolgálná. Vajon miért?

Jótékonysági koncert a Szent István-bazilikában  

Jótékonysági hangversenyre kerül sor a dévai árvák javára, 2004. március 27-én 19.30 órakor Budapesten, a Szent István-bazilikában. A koncerten jelen lesz Csaba testvér is, aki beszédet mond, illetve a hangverseny előtt szentmisét mutat be 18 órakor a helyszínen. A lelki élményen kívül mindenki kap egy szép és igényes, hazavihető ajándékot.

Megújult a firenzei Kossuth-kápolna   

Csorba László, a Római Magyar Akadémia igazgatója, aki egyébként „civilben” történész, és 1848-49-cel foglalkozik a Magyar Rádióban beszélt azokról az olaszországi magyar sírokról, amelyek a szabadságharchoz kötődnek.

Röviden

Április 18-án állítják fel az aradi Szabadság-szobrot - jelentette be Markó Béla mai, aradi látogatásán. Az RMDSZ elnöke a helyszíni szemlét követően közölte, az aradi vértanúk emlékét idéző szoborcsoport a Tűzoltó térre kerül, arra a talapzatra, amelyet korábban már előkészítettek erre a célra

Felszámolja magát a magyar Parmalat - A felszámolási eljárás "legkorábbi időpontban" történő megindításáról szóló végzés meghozatalát kérte a Parmalat Hungária Rt. a Fejér Megyei Bíróságtól.

Maradnak Medgyessy csodatanácsadói - Az Index információi szerint a kormányfő kabinetjében szóba került, hogy meghosszabbítják a Greenberg-csapat eredetileg május végéig szóló szerződését. A kormányfő környezetében ugyanis a várakozásoknak megfelelő eredménynek értékelik a miniszterelnök népszerűségének mélypontját kimutató friss közvélemény-kutatást. Medgyessy Péter amerikai tanácsadói a budapesti megbeszélések után egyébként Bukarestbe utaznak tovább, mivel a román szociáldemokraták is őket bízták meg a 2004-es választási év kampányainak lebonyolításával. (forrás: index )

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.19.)

Honlap-ajánló: Nemzetismeret 

Hasznos ismeretek Magyarország történelméről és kultúrájáról - az Interneten.

Szentmise az informatika és internet védőszentje ünnepén  

Ünnepi szentmise keretében tartanakk megemlékezést 2004 április 4-én 18.00 órakor Sevillai Szent Izidor az informatika és az internet védőszentje emléknapján.

Változások az utazásban a májusi csatlakozás után   

Májustól "elméletileg" személyi igazolvánnyal is utazhatunk az uniós tagországokba. A Határőrség szóvivője szerint egyelőre biztonságosabb, ha utazásnál ott az útlevél is, mivel előfordulhat, hogy a személyit a távolabbi államok határőrei nem ismerik meg. Orodán Sándor tájékoztatása szerint: májustól a vámvizsgálat is megszűnik a magánszemélyek határátlépésekor.

Röviden

Szaharai homok hullott Belgiumra - A meteorológusok szerint a homok a Vizcayai-öböl felől fújó délnyugati szelekkel érkezett az ország fölé, s mivel csütörtökön Belgium számos körzetében esett az eső, a finom homokszemcsék eljutottak a talajig. Néhány nappal ezelőtt a Szahara felett óriási vihar kavargott, s ekkor hatalmas mennyiségű homok került a levegőbe, több kilométeres magasságba.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.18.)

Exkluzív interjú Orbán Viktorral 

Orbán Viktor: Magyarországon zajlik egy gyógyulási folyamat. Az, amiben negyven-egynehány évig részünk volt a nemzetről való gondolkodás ügyében, az nem volt természetes, és az emberek szép lassacskán visszatérnek azokhoz az értékekhez, amelyek nélkül a saját életüket sem tudják biztonságosan berendezni. Ez nem megy család nélkül, ez nem megy munka nélkül és ez nem megy a haza nélkül sem.

Politikus vagy államférfi?  

Három dolog tesz egy politikust államférfivá. Ez a három dolog tehát, a célok jó megfogalmazása, a képesség arra, hogy ezeket hitelesen közvetítse, és hogy alá tudja rendelni minden egyéni ambícióját a közösség érdekeinek - nyilatkozta a Hitvallás című lapnak  Pálinkás József.

Fidesz javaslat a gyógyszeráfa megszüntetésére  

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a költségvetésből egyenlítse ki a január óta a fogyasztókra áthárított 5 százalékos gyógyszeráfa összegét. A legnagyobb ellenzéki párt az Orbán-Medgyessy találkozó megállapodása alapján törvényjavaslatot nyújt be a gyógyszereket sújtó áfa megszüntetéséről.

Röviden

A gyógyszer gyártók túlnyomó többsége nem írta alá a határidőig, kedd este tíz óráig a szerződést az országos egészségbiztosítóval. A nagy cégek többsége elfogadhatatlannak tartja azt a javaslatot, hogy a támogatott készítmények utáni árbevétel 15%-át vissza kelljen fizetniük a biztosító pénztárába.

A Fővárosi Bíróság (FB) szerdán kihirdetett jogerős ítéletében elutasította a Citadella 4-U Kft. keresetét, amelyet a 2002-ben engedély nélkül épített, majd hatóságilag elbontott Citadella terasz és kávézó miatt nyújtott be a bírósághoz.

A Vatikán tiltakozása nyomán a kínai hatóságok szabadon engedték az állam által el nem ismert római katolikus egyház egyik püspökét, akit két hete vettek õrizetbe - közölte szerdán egy katolikus missziós hírügynökség.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.17.)

A parlamentből jelentjük  

Kedden Ékes József napirend előtti felszólalására Kovács László válaszolt, s abban olyan tudatlanságról tett tanúbizonyságot, hogy felvetődik alkalmatlanságának kérdése. Surján László ezt írásbeli kérdés formájában fel is tette a miniszterelnöknek.

Alkotmánybírósághoz fordultak a történelmi egyházak  

Négy egyház közös beadványban fordult az Alkotmánybírósághoz az esélyegyenlőségi törvény miatt kedden - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.

Bokros-Medgyessy féle fogfinanszírozási rendszer  

Szlovákiában is Bokros-Medgyessy féle fogfinanszírozási rendszert vezetnek be. Az eredmény valószínűleg hasonló lesz a hazaihoz.

Merre indult Medgyessy?  

A Népszabadság március 6-i számában „Elindultam – várom, hogy jöjjenek utánam” címmel készült interjút Medgyessyvel, de az interjúból végül is nem válik világossá, hogy merre indult el Medgyessy – sőt az sem, hogy egyáltalán elindult-e valamerre. Így aztán nehéz lesz őt követni.

Röviden

Március 14-én vasárnap délelőtt teljesült a zsibóiak egyik régi álma, amikor a református templomkertben felavatták ifjabb báró Wesselényi Miklós egészalakos bronzszobrát, Sepsi József zilahi szobrászművész alkotását.

Az erdélyi Négyfalu templomkertjében  felavatták Petőfi Sándor szobrát március 15.-e alkalmából. Alkotója a bákói születésű Serban Bonaventura, szobrászművész. Mintegy 300-an vettek részt az eseményen.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.16.) Ismét kezdődnek a hétköznapok

Magyarságunk, európaiságunk  

Orbán: Az uniós csatlakozás elsősorban hétköznapokból és nem jelszavakból, üres ígérgetésekből áll. Csupán annyi változik, hogy Európa számunkra Magyarország lesz.
Áder:
Ők úgy gondolják, hogy nekünk Európába kell mennünk, mi úgy gondoljuk, hogy szívesen élünk itthon, Európában
.

Ti tudjátok, mi az ünnep (Benkő Levente írása)  

Szép glossza jelent meg a kolozsvári Krónikában. Mondhatni kötelező olvasmány.

 

Magyaritteben (Vajdaság) a  Kossuth mellszobor önkéntes pénzadományokból készült el, Horvay János akkori fiatal szobrászművész munkája. 1904. május 14-én, nagy ünnepség közepette leplezték le. Utána minden évben március 15-én megkoszorúzták, egészen 1918-ig. 1919. február 25-én a szobrot egy megszálló szerb katona átlőtte, majd lelökték a talapzatról. Két nap ott hevert a szobor a talapzata mellett, majd éjnek idején gondos, hazafias kezek eltüntették. A száz éves szobor ismét áll. Új időket élnünk.

Meghívó  

Március 18-án az Arcvonal Irodalmi Kávézóban Seszták Ágnes vendége Hollós János a Magyar Rádió alelnöke.

Kossuth és Széchenyi díjasaink    

Mádl Ferenc a Parlament Kupolatermében, a Szent Korona előtt mondott köszöntőjében elmondta: Kossuth Lajos és Széchenyi István olykor más utat keresett és talált a nemzet felemelkedéséhez, de gondolataik, sőt még szavaik is egyeztek, amikor a tudás, az alkotás fontosságáról beszéltek. Mint mondta, Kossuth és Széchenyi, e két szellemóriás méltóan kifejező névadója annak a két kitüntetésnek, amelyet átadhat az arra érdemes alkotóknak.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Új magyar nyelvű napilap  Reggeli Újság címmel a romániai Bihar megyében. A szerkesztőség közleménye szerint az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. által kiadott lap "alternatívát" kíván nyújtani a megye magyar olvasóinak. "Utoljára 1944-ben jelent meg több magyar nyelvű napilap Nagyváradon" - jegyzik meg a kommünikében. Dénes László, a lap főszerkesztője kifejtette: egyik politikai irányvonal mellett sem kívánja elkötelezni magát. A közéleti események bemutatása közben ugyanakkor kritikusan kívánja tükrözni a társadalmi visszásságokat.

A spanyol szocialisták haza hívják Irakból a katonáikat. És a magyarok?

Valószínűleg páratlan kincsre bukkant egy szolnoki gyűjtő egy fővárosi bolhapiacon. Szénási Gyula birtokába egy 1849-ből származó Kossuth-kézirat került. A régiséggyűjtő a szegedi szeméttelepről származó relikviát egy első világháborús osztrák katonai jelvényért cserélte el.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.15.) Nemzeti Ünnep

 

Fej fej mellett a néppárt és a szocialisták Spanyolországban: szoros eredményt jósolnak a közvéleménykutatók.
A szocialisták
43 %-ot értek el, a Néppárt 38-at kapott.

Az ünnepnapok sajátossága, hogy dátumuk felcserélhetetlen. Sem egy nappal előbb, sem egy nappal később nem lehet méltó módon megemlékezni róluk. A Nemzeti dal sem március 14-én vagy március 16-án, hanem éppen március 15-én hangzott fel Budapesten.
Ezért mi, akik a szeretet és az összefogás erejében hiszünk, március 15-én találkozunk a Budai Várban és szerte az országban, hogy közösen felidézzük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges napjait, s tovább éltessük a nemzeti megújulás és polgárosodás szellemét.

Ezúton is hívunk minden érdeklődőt március 15-i központi rendezvényünkre, amely déli 12 órakor kezdődik, egyszerre három várbeli helyszínen: a Szentháromság téren, a Dísz téren és a Hadik-szobornál. A három helyszín közötti utat különböző árusok sátrai fogják szegélyezni. A programban színvonalas politikai és kulturális események követik egymást déltől fél hatig, egyidejűleg mindhárom színpadon. A Szentháromság téren (a Szent István szobornál) jön majd létre az a kuratórium a jelenlévő polgárokból, amely kiadja majd a Szabadság Díjat egy arra érdemes polgártársunknak; a kuratóriumba a helyszínen lehet majd jelentkezni. Ugyanitt, 15 órától kerül színre Kerényi Imre rendezésében egy játék, amelyben számos ismert közéleti személyiség is részt vesz.
Szeretettel és barátsággal várjuk a polgári körök tagjait, és minden honfitársunkat, aki jó szándékkal érkezik! Találkozzunk a Budai Várban 2004.március 15-én délben!
 

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Szövetség a Nemzetért Polgári Kör
 

Kovács  beszédesen hallgat Bayerről  

Sok mindent nem értettünk a külügyminisztérium magatartásában. M. Szabó Imre levelei is a falra hányt borsót juttatják eszünkbe. Kovács sokatmondó hallgatása feltárja: ez az ember nem is érti mi egy külügyminiszter feladata. (Csak összehasonlításul: Horn annak idején szót emelt a Prágában börtönbe csukott Deutsch Tamásért. Ezek szerint Horn alulmúlható.)

A nép velem van (Medgyessy)   

Ha a pártok elsumákolják a javaslataimat, a néphez fordulok. Medgyessy Péternek ez az ötlete sokak idegeit felborzolta, lásd például a szabaddemokraták nyilatkozatait. A nép, az istenadta nép viszont nem rohan, hogy közös listát, kisebb parlamentet és maga választotta elnököt akarjon, inkább állást, lakást, gyógyszert, nyugdíjat szeretne. Legalábbis a Gallup szerint.

Megszólal az olvasó   

Örömmel adjuk közre egyik olvasónk levelét, amellyel az államadósság növelésével kapcsolatos hírre reagált. KÖVETENDŐ PÉLDA!

 

Röviden

II. János Pál a harmadik a hosszú ideig "uralkodó" pápák sorában. Csak Szent Péter és IX. Pius állt tovább az Egyház élén. Vasárnap volt pápaságának 9281. napja. 58 éves korában foglalta el Szent Péter székét, most 84 éves. Egészsége gyenge, lelke erős. Múlt vasárnap arra kérte a katolikusokat, imádkozzanak érte, mert talán már hamarosan távoznia kell. Egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsőséget...

Már vasárnap délután megjött a hír, hogy érvényes az orosz elnökválasztás: meghaladta a résztvevők száma az ötven százalékot. Vasárnap estére az is világos lett, amit mindenki sejtett, hogy ez az érvényesség egyben Putyin győzelmét is jelenti.

Az ünnepen még látható: Óriásfotó kiállítás az Országház előtt. Herman Róbert a kiállítás szombati megnyitóján azt mondta, hogy "Szent István államalapítása és az 1945-ös illetve az 1989/90-es fordulaton kívül nem volt még ilyen pozitív értelemben vett fordulópont a magyar történelemben". 1945-tel van vitatkozni valónk, mert Hitler veresége valóban pozitív fordulat, de a 45 éves orosz megszállás nagy ár volt.

Döbrentei Kornél mégis elutazott New Yorkba. Történetének részletes ismertetése megtalálható a Magyar Nemzet on line kiadásában.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Levélszemét - szemét levél
    A Microsoft keresi a valós megoldást. A legrosszabb változat: kerüljön pénzbe az email levelezés is.

  • Nem eszik forrón a kását
    Sokat hallhattunk arról, nem egyszer épp a magyarországi kormány politikusaitól, hogy az Erdélyi Nemzeti Tanács, illetve az ottani Magyar Polgári Szövetség fellépése a magyarságot kiszoríthatná a romániai politikai életből. Ezzel szemben a gyakorlat másra utal.

  • Horn osztályoz
    A Magyar Rádió Háttér című műsorának vendégeként Horn Gyula értékelte a kormány teljesítményét. - Ön szerint merrefelé billen a mérleg, ha most hirtelen megvonná a mérleget? tette fel a riporter a kérdést. Válasz: "Közepes eredményt tudnék megfogalmazni". Az interjú tele van csúsztatásokkal. Szerkesztőségünk örömmel várja, ha ezeket cáfolattal megírnák nekünk a tisztelt olvasók.

(márc.14.) Vasárnapi gondolat

Hamisan szól a Himnusz  

Aki a keresztény értékek mentén létrejött Európát megfosztaná ettől az értékrendtől, az történelmet hamisít. Kirekeszti Európa közösségéből II. János Pált, aki régóta küzd azért, hogy a kibővülő Európai Unió készülő alkotmányos szerződésébe kerüljön be utalás a keresztény értékekre, Robert Schumannt is, az európai integráció egyik alapítóját. Kirekeszti Schillert, aki nem átallott olyan sorokat írni az unió himnuszává választott versébe: „Mint mi egymást, úgy ítél / minket Isten fenn az égben.” Mi több, kirekeszti Beethovent, aki az Örömódával – nem tesz mást, mint kinyilvánítja az öröm isteni eredetét.

Nem sok dolog növekszik manapság, de az államadósság igen  

Az állítólag sikeres bankárnak, Medgyessy Péternek a kormányzása alatt Magyarország pénzügyi helyzete sokat romlott, hazánk kockázatos és rossz adóssá változott.

Medgyessy disznólkodik   

Úgy látszik, hogy csak egy disznóra telik a kormánynak, arra is csak úgy, hogy a levágás elmaradásáért a gazda nem kap kárpótlást, viszont egy évig még etetnie kell az állatot, ami tetemes költség és egyben valószínű túlhízást jelent.

 

Röviden

Öt személyt, három marokkóit és két indiait, letartóztatott a spanyol rendőrség a madridi terrortámadásokkal összefüggésben. A letartóztatásokat Angel Acebes spanyol belügyminiszter jelentette be szombat este. Az öt ember nyomára egy mobiltelefon vezetett, amelyet egy robbanószerekkel megrakott hátizsákban találtak az egyik felrobbantott vonaton.

Az árbefagyasztás hat hónapja alatt a kormány tárgyalások útján szeretné elérni, hogy a társadalombiztosítás kasszáját és a lakosságot is kímélő megoldás szülessen a gyógyszerek áráról. Szóba jöhet a gyógyszereladások visszafogása, az orvosok gyógyszerrendelési szokásainak megváltoztatása, az egészségbiztosítási pénztár ellenőrzési tevékenységének javítása. Kérdés, mit tettek az elmúlt két évben?

Március 15-i ünnepély a cserhátsurányi iskolában:


Havon, de már tavaszi napsütésben.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.13.)

 

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében Kulcsár Attila kiadható Magyarországnak. A döntés Dieter Böhmdorfer igazságügyi miniszter elé kerül, aki márciusban határoz az ügyben. Azoknak, akik eddig egyengették a "bróker" útját, új módszert kell kitalálniuk egy esetleges kitálalás ellen.

Imavirrasztás a csatlakozó országokban 

Az unióhoz csatlakozó tíz ország fővárosában március 13-án, szombaton imavirrasztást tartanak egyszerre, amely során II. János Pál pápa együtt imádkozik a fiatalokkal. A magyarországi helyszínen, a Szent István Bazilikában Erdő Péter esztergomi érsek vezeti a szertartást.

 

 

Mára virradóan elhunyt König bíboros

Szókincsváltás a kormányzati kommunikációban  

Tilos a megszorítás, a leépítés szavak használata a magyar kormányban ami a Draskovics-csomaggal kapcsolatos megszólalásokat illeti. A kormányszóvivői iroda által pontokba szedett iránymutatás többek között szigorú nyilatkozási tilalmat rendelt el a megszüntetendő, vagy összevonásra kerülő intézmények dolgozóira is.

Kalász István:  Az idő elve    

"...arra gondoltam, hogy az időben van valami aljas tulajdonság, hiszen minden sebet, fájdalmat elmos, és vele sodorja a következetességet,..."

Röviden

Bugár Béla nem veszi át március 15-én a neki szánt magas kitüntetést Budapesten. Bugár Béla nemrég közvetlen vitába is keveredett a budapesti kormánnyal, amiért Kovács László MSZP-elnök fogadta Robert Ficót, a szlovákiai Smer (Irány) párt elnökét.

Március 14-től minden délben díszőrjárat teljesít szolgálatot a köztársasági elnök hivatala, a Buda vári Sándor-palota előtt.

Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökét választotta alelnökévé az Európai Unió legfelsőbb bírósági vezetőinek szerdán Párizsban megalakult szervezete. A szervezet célja az európai jog alkalmazása során szerzett tapasztalatok kölcsönös megosztása .

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.12.)

604. március 12-én, 1400 éve hunyt el Nagy Szent Gergely

Ezen ünnepi alkalomból Nagy Szent Gergely jubileumi év megszervezését vállalta magára a Gregorián Társaság, valamint a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet (MALEZI).

Milliók közpénzből a Való Világnak  

A Miniszterelnöki Hivatal szerint az uniós tájékoztatás része a botrányos műsor - az RTL Klub Való Világ 3 című produkciója kilencmillió forintos támogatást nyert el a kancellária pályázatán uniós tájékoztatásra. A Magyar Rádió két műsora mindössze kétmilliós támogatásban részesült, a Duna TV pedig hárommillió forintot kapott.

Meghívó  

Kereszténydemokrata megemlékezés 1848 márciusáról. - Az MKDSZ és a KDNP budapesti szervezetei a leghitelesebb 48-as helyszínen, a Pilvax Kávéházban ünnepelnek vasárnap délután 4 órakor.

Röviden

Elfogadták az Európai Parlamentben azt a magyar módosító indítványt, hogy az észak-déli folyosó Lengyelországon, Szlovákián és Magyarországon át egészen az Adriáig vezessen. Ez azt jelenti, hogy az EU hajlandó finanszírozni a 6-os főközlekedési út felújítását, összekapcsolását az észak-déli folyosóval.

Román, magyar és német nyelvű táblák jelzik ezután a közutakon Brassó megye határát. A megyei önkormányzat közgyűlése a magyar képviselők kezdeményezésére szavazta meg a határozatot. A döntés annál inkább figyelemre méltó, mert bár száz évvel ezelőtt még nagyjából egyenlő arányban éltek ezen a vidéken magyarok, szászok és románok, mára a 30 ezres lélekszámú brassói magyarság szórványnak számít, a szászok pedig gyakorlatilag száz százalékban kivándoroltak.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.11.)

 

Az Európai Parlament elfogadta, hogy 100 millió Euróval megemeljék a csatlakozó országok részére a Kohéziós Alap 2004. évi kifizetéseit.
Ezzel az Alap összege közel háromszorosára emelkedet. A döntés végleges.

Újabb intő Magyarországnak  

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön aggodalmának adott hangot a magyar miniszterelnöknek azzal a javaslatával kapcsolatban, hogy a parlamenti pártok állítsanak közös listát a júniusban esedékes EP-választásokra. Az állásfoglalást az a határozat tartalmazza, amelyet strasbourgi plenáris ülésén szavazott meg a képviselőtestület az EU-hoz idén csatlakozó országok felkészülésének előrehaladásáról.

A balodal lejáratja a magyar orvosokat  

A Főváros Fidesz-MKDSZ frakciója tiltakozik a kirekesztő és társadalomra veszélyes tendencia ellen, amellyel a bizalomra épülő szakmák hitelességét akarják lejáratni baloldali politikusok.

A szentatya békefelhívása  

„Az egyhetes vatikáni nagyböjti lelkigyakorlat idején sem felejtkeztem meg arról a fájdalmas helyzetről, amely Afrika egyes országaiban, a Közel-Keleten és főleg Szentföldön és Irakban uralkodik. Testvéreinkről van szó, akik az erőszak és a terrorizmus elfogadhatatlan tettei miatt szenvednek, és amelyek csak tovább súlyosbítják a térség szeretett népének életkörülményeit. Miközben imádkozom és imát kérek értük, mindenkit arra szólítok fel, hogy lépjen a megbocsátás és kiengesztelődés útjára”.

UCIP tanácsülés és szimpózium Magyarországon  

A Katolikus Újságírók Nemzetközi Szövetsége (UCIP) március 15-21. között megrendezendő tanácskozásának címe: „A keresztény újságírók felelőssége szemtől szemben a lelki elvárásokkal és új szabadságokkal Európában”.

Erdő Péter bíboros birtokba vette címtemplomát  

Március 9-én, kedden este Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek birtokba vette római címtemplomát, az Aventinus dombon lévő Santa Balbinát.

Röviden

A szentatya a Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának elnökévé nevezte ki Mary Ann Glendont, a Harvard Egyetem jogász professzorát, aki 1938-ban született az Egyesült Államokban. Férjezett, három gyermeke van. A bostoni és chicagói egyetemeken kívül Rómában a Gergely egyetemen, illetve az Apostolok Királynője egyetemen is oktatott. A Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának alapítása, 1994. január 19-e óta tagja.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.10.)

Orbán Viktor: Az EP-választási kampány elkezdődött 

A választási kampánystratégiáról tanácskozott a Fidesz frakciója a tegnapi négyórás frakcióülésen.Elemezték a közvélemény-kutatásokat, majd Orbán Viktor pártelnök többek között a mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy az európai parlamenti választási kampányban a belföldi kérdésekről, az emberek biztonságáról, a munkahelyekről és a gazdasági problémákról kell beszélni.

Átadták a Közjegyzői Digitális Levéltárat  

Megkezdte működését a közjegyzői okiratok és határozatok számítógépes archiválására létrehozott Közjegyzői Digitális Levéltár.

Röviden

A mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala az idén januárban 14,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Április 20-ra tűzték ki a Ciprus újraegyesítését célzó ENSZ-tervről szóló népszavazás időpontját, bár az újraegyesítési tárgyalások egyelőre egy helyben topognak. A népszavazásra való előkészületek előmozdítása érdekében Alvaro de Soto, az ENSZ közvetítője a földközi-tengeri szigetország újraegyesítéséről folyó tárgyalásokon arról tájékoztatta a ciprusi görög és török közösség képviselőit, hogy a népszavazás időpontját április 20-ban határozták meg. A szigetország két részében egyidejűleg megtartandó népszavazás időpontját eredetileg április 21-re tűzték ki, ezt azonban élesen bírálta a görög sajtó. A dátum ugyanis az 1967. évi görögországi katonai hatalomátvétel évfordulója.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.09.)

„Antall József megalapozta, Orbán Viktor felépíti”  

Franka Tibor interjúja Surján Lászlóval V. rész

A gondolatot nehéz szavakba önteni, ha nincs 

MP ámokfutása és más ügyek (4.)

A magyarországi népességcsökkenés okai és távlatai 

Magyarország lakossága huszonöt éve csökken, 1993 óta pedig rohamosan fogyatkozik. A rendszerváltáson és több kormányzati időszakon átívelő jelenség sokkal súlyosabb, mint máshol Európában, és csak a társadalmi tőke szintjének emelkedése orvosolhatja.

Március 16-tól drágul a posta   

Megszűnik belföldön a helyi és távolsági levelek eddigi megkülönböztetése, a levelezőlapok kedvezménye is eltűnik, megszűnik az igen kedvelt kiscsomag kategória is. A nemzetközi forgalomban csak európai és Európán kívüli országok kategória marad (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság azonos díjazású Angliával). A képeslap 35 forintról 48 forintra, a szabványlevél 20 százalékkal, 40-ről 48 forintra drágul. A legyakoribb szolgáltatások árai 20-30 %-kal emelkednek a közölt 10 % helyett, de van olyan szolgáltatás is, amely közel 200%-kal drágul (350 gr-os kiscsomag 200,- Ft helyett 550 Ft-ba kerül majd).

Röviden

Prágában megkezdődött a visegrádi négyek kormányfői értekezlete. A találkozó témája az Európai Unió közelgő kibővítése. A tanácskozáson Leszek Miller lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök, valamint a vendéglátó cseh kormányfő Vladimír Spidla vesz részt. Medgyessy Péter miniszterelnök fontos hazai programjaira (ötleteit népszerűsítő kampánykörút) hivatkozva nem utazott el Prágába, ezért Magyarországot Juhász Endre, az európai uniós ügyek koordinálásáért felelős miniszter képviseli.

Élőben nézhető lesz az interneten az aradi Szabadság-szobor felállítása. A Szabadság-szobor Egyesület tagjai és történészek által létrehozott internetes oldal technikai és grafikai kivitelezését a város első internet-szolgáltatója, az Internext biztosítja. A  cég hamarosan felszerel egy webkamerát a Tűzoltó téren, amelyről megtekinthető lesz a munka előrehaladása.

Az idén 117 dolgozójától válik meg a Nógrád Volán Rt. miután napi háromezer kilométerrel csökkentette a szolgáltatást januártól, a járatok leállítása a megye 129 települése közül 53-at érint.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.08.)

Megalakult a Szövetség munkás tagozata  

„Magyarország hajtóműve csak a munkahelyteremtés, a munkahelyek biztonsága, a munka európai szintű megbecsülése lehet” - szögezte le Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Munkás Tagozatának alakuló ülésén. A beszéd teljes szövege olvasható.

„Antall József megalapozta, Orbán Viktor felépíti”  

Franka Tibor interjúja Surján Lászlóval IV. rész

A gondolatot nehéz szavakba önteni, ha nincs 

MP ámokfutása és más ügyek (3.)

Fidesz-MKDSZ: Demszky hagyja abba a bohóckodást! 

Demszky Gábor főpolgármester nem a probléma megoldásában, hanem folyamatos gerjesztésében érdekelt, hogy ezáltal Budapest védelmezőjeként tüntethesse fel magát - szögezi le a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

Az előzetes eredmények szerint 10 év baloldali kormányzás után a jobboldal nyerte a választásokat Görögországban. A konzervatív Új Demokrácia (NDK) párt egyértelmű győzelmét jelzik előre a vasárnapi görögországi választásokon a szavazófülkék kijáratánál végzett felmérések (exit-poll). A görög állami televízió számítása szerint az ellenzéki Új Demokrácia a szavazatok 45,5 százalékára számíthat, míg az országot csaknem 11 éve (rövidebb megszakítással 23 éve) kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) 40,2 százalékot érhet el. Az új miniszterelnök KARAMANLIS Konstantinos, aki Thessaloniki parlamenti képviselője és az Új Demokrácia Párt elnöke.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.07.) Vasárnapi gondolat

Orbán Viktor Kassán   

Magyarországnak érdeke, hogy Kassa erős regionális központtá váljon, amely számunkra is előnyökkel jár. Ugyanakkor fontos az is, hogy a magyar és a szlovák kormány minél hamarabb megépítse a Kassa-Miskolc közötti autópályát - jelentette ki Orbán Viktor szombati sajtóértekezletén Kassán, miután megbeszéléseket folytatott Zdenko Trebulával, a város főpolgármesterével.

„Antall József megalapozta, Orbán Viktor felépíti”  

Franka Tibor interjúja Surján Lászlóval III. rész

A gondolatot nehéz szavakba önteni, ha nincs 

MP ámokfutása és más ügyek (2.)

Meghívó könyvbemutatóra 

A pécsi Pro Pannonia Kiadó ismételten kiadja Robert Schumann könyvét Mádl Ferenc elnök úr bevezetőjével. A Budapesti Könyvvásáron lesz a bemutató.

Várják a jelentkezéseket a Mariazelli Ifjúsági Találkozóra 

Mariazellben 2004. május 21-23-án háromnapos nemzetközi ifjúsági találkozót rendeznek, amelyre az egész országból várja ifjúsági csoportok jelentkezését a Katolikus Ifjúsági Mozgalom.

Röviden

A Baranya megyei Magyarhertelenden, lakossági fórumon a miniszterelnök azt találta mondani, hogyha az ellenzék nem támogatja azokat a kétharmados törvényeket, amelyek szükségesek azokhoz a változásokhoz, amik javítják az emberek életkörülményeit, "akkor megtaláljuk a módját annak, hogy a normál parlamenti többségünkkel élve átvigyük azokat".

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.06.)

Orbán Viktor szlovákiai látogatása   

Figyelmeztetni kell magunkat arra, hogy ugyanazokat a hibákat még egyszer ne kövessük el, amelyeket már elkövettünk - jelentette ki Orbán Viktor pénteken a zsúfolásig megtelt révkomáromi sportcsarnokban, ahol több mint félezer ember előtt a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vendégeként mondott beszédet és válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

„Antall József megalapozta, Orbán Viktor felépíti”  

Franka Tibor interjúja Surján Lászlóval II. rész

A gondolatot nehéz szavakba önteni, ha nincs 

MP ámokfutása és más ügyek (1.)

Tájékoztató a MKPK tavaszi üléséről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2004. március 2-4. között megtartotta tavaszi rendes ülését.

Röviden

Egy hellyel visszacsúszott Magyarország az Euromoney magazin legfrissebb országkockázati listáján. Míg szeptemberben a 35. helyet foglaltuk el, most a 36.-at a vizsgált 185 ország közül. A régióból Magyarországot csak Szlovénia előzi meg. Az elemzés a rangsor felállításánál a politikai stabilitást, a gazdasági teljesítményt, az adósságmutatókat és a hitelminősítést veszi figyelembe.

Rudi Zoltánt választotta a Magyar Televízió Rt. elnökévé a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriuma.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.05.)

Munkások és polgárok   

A Heti Válasz az évtizedek óta autószerelőként dolgozó újdonsült elnököt: Kontur Pált - az MKDSZ tagját - a tartásról, a Fideszről és a kuglizásról kérdezte. Nem volt egyszerű dolga Orbán Viktornak, amikor elnököt keresett a Fidesz munkástagozata élére. A kutatásnak azonban meglett az eredménye: Kontur Pál vezetésével alakul meg a kétkeziek érdekeit képviselő csoportosulás.

 

Kivágás a Nógrád Megyei Hírlap március 4-én megjelent számából:

Az emelt díjas telefonon talán nem kell véleményt nyilvánítani,
de mi a 303-ra végződő számot hívnánk.

„Antall József megalapozta, Orbán Viktor felépíti”  

Franka Tibor interjúja Surján Lászlóval I. rész

Honlap-ajánló: Magyarország templomai az interneten

Már 2003. novemberétől működik a Magyar templomok nevet viselő, egyházi építészettel foglalkozó honlap. A kezdeményezés célja, hogy Magyarország minél több templomáról igényes, szép fotók jelenjenek meg az interneten.

Röviden

Az aradi Szabadság-emlékművet várhatóan április elején, az eredetileg előkészített talapzatán, a Tűzoltó téren fogják felállítani - erről hozott határozatot csütörtökön este a román kormány. A kormányhatározat megszületéséről Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke tájékoztatta az MTI-t. A döntés ugyanis annak gyümölcseként jött létre, hogy az RMDSZ az elmúlt napokban részletesen áttekintette a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel az idei protokollum (együttműködési megállapodás) megkötésének lehetőségeit, a még függőben lévő problémákat.
 

 (Rómától kenyeret és cirkuszt kapott a nép. Medgyessytől már csak cirkusz kapható.) Medgyessy azt hirdeti, hogy javaslatai nélkül a politika ma sem az embereket érdeklő dolgokról szólna. Ugye a munkanélküliek, az iskolába éhesen érkezők, a saját lakásban hiába reménykedők, a megszűnt buszjáratok miatt falvaikba zártak, a földjeik műveléséből megélni nem tudók mára mind fellélegeztek: megtalálták a megoldást! Hiszen őket csak Közös lista, kisebb parlament, s elnök közvetlen választása érdekelte eddig is. Minden bajnak vége.

 

Jogerős az a korábbi ítélet, amely szerint az Élet és Irodalom valótlanul állította, hogy Kondor Katalin, a közszolgálati médium elnöke úgy állította össze az intézmény átvilágítandó munkatársainak névsorát, hogy abból kihagyta politikai elvbarátait. Az és néven is ismert lap (Se nem  élet se nem irodalom) egyebek mellett azt is valótlanul állította, hogy Hollós János, az intézmény alelnöke nem emelte azoknak a rádiósoknak a fizetését, akik nem mutatták be az átvilágítási határozatot.

 

Koalíciós enyelgés: Az igazságügy-miniszter úgy látja, nincs közjogi akadálya, hogy az európai parlamenti választással egy időben referendum legyen a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről. Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő viszont kizártnak tartja a június 13-ai népszavazást. Mint mondta, biztos abban, hogy az SZDSZ részéről többen is az Alkotmánybírósághoz fordulnának.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.04.)

A pápa boldoggá kívánja avatni az Unió „atyját"  

A Szentatya Európa keresztény gyökereit kívánja hangsúlyozni azzal, hogy szándékában áll boldoggá avatni Robert Schuman, volt francia kormányfőt és külügyminisztert, az Európai Szén- és Acélközösség egyik alapítóját, az egységes Európa gondolatának megalkotóját.

Programajánló   

Útonjárás címmel tart előadássorozatot Nemeshegyi Péter SJ a Faludi Akadémián.

Diplomák és szakképesítések elismerése az EU-ban  

Abban az esetben kell az európai közösségi jogot alkalmazni a diplomák elfogadásakor az unióban, ha "szabályozott", azaz bizonyos oklevélhez kötött szakmát kíván gyakorolni a munkavállaló.

Röviden

A felsőoktatásban idén nem lesz garantált béremelés, az Oktatási Minisztérium erre nem tud keretet biztosítani - mondta Stark Antal, a tárca gazdasági helyettes államtitkára a parlament oktatási bizottságának szerdai budapesti ülésén.  

EU-rovatot indított a Startlap. A tizenöt kategóriába csoportosított linkek naponta frissülnek, és egyebek közt olyan témakörökben kínálnak bőséges ismeretanyagot mint az oktatás, szervezeti felépítés, gazdaság, munkavállalás, pályázatok, Magyarország és az EU.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.03.)

"Munkaellenes gazdasági rendszerben élünk"  

A HírTV interjúja Orbán Viktorral.

Az Európai Unió polgára  

Május elsejétől fogva minden magyar állampolgár az Európai Unió polgára lesz. Vajon hányan tudják, hogy ez mivel jár?

Még egyszer Medgyessy "országértékelő" beszédéről   

Medgyessy Péter beszédének végén tett javaslatai (parlament létszámának csökkentése, köztársasági elnök közvetlen választása, közös EP lista) jók és eredeteik. A baj csak az, hogy ami azokban eredeti az nem jó, ami pedig jó az nem eredeti.

A kommunista önkényuralom elítélése  

Az Európai Néppárt XVI. Kongresszusának 2004. február 5-ei határozata vihart kavart idehaza a kormányoldal pártjaiban. A tisztánlátás érdekében adjuk közre a határozat szövegét.

Meghívó Kiskunfélegyházára  

Március 4-én az MKDSZ helyi szervezetének vendége Harrach Péter, az MKDSZ elnöke az országgyűlés alelnöke.

Röviden

Az USA Today című napilap keddi számának diplomáciai forrásokra hivatkozó értesülése szerint az ENSZ Felügyeleti Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) legújabb - negyedéves - jelentése megerősíti David Kay amerikai fegyverszakértő következtetéseit, amelyek szerint a bagdadi rezsimnek nem voltak tiltott fegyverei a tavaly márciusi amerikai invázió előtt.  

Magyar egyetem indulhat Szabadkán - Heves vita után a szabadkai önkormányzat elfogadta kedden az észak-bácskai városban létesítendő egyetem tervét. Szerb, magyar, horvát, angol és német nyelven oktatnának humán tudományokat és közgazdaságtant, s ezen felül mérnökképzés, valamint ügyviteli és műszaki menedzserképzés is folyna. Az egyetem létrehozásának tervét Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vezette bizottság dolgozta ki..

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.02.)

Nem megegyezés, hanem színjáték   

A nyilvánosság előtt tárgyalt Medgyessy Orbán Viktorral, ezzel kifejezte, hogy nem megegyezni, hanem szerepelni akart.

Kritika balról  

Kedves olvasóink valószínűleg nem várják, hogy Thürmer Gyulától olvasnak a a Magyar-Hon-Lap hasábjain. Most mégis megtörténik ez a csoda.

"A Magyar irodalom története"  

Könyvbemutató a római Magyar Akadémián.

„Családok a közműdíjak szorításában"   

"Az áremelés módja – valamint az úgynevezett kompenzáció – súlyosan sérti a nagycsaládosok esélyegyenlőségét, mivel nem veszi figyelembe a többgyermekes családok létszám miatti energiaszükségletét, így ezek a családok jövedelmüknek aránytalanul nagy hányadát kénytelenek közműdíjakra fordítani, 35-40, nemritkán 50 százalékát is! "

Röviden

Módosította az áfa-törvényt az Országgyűlés. Ezután ismét vissza lehet igényelni egyes uniós és magyar költségvetési támogatások áfáját.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az újpesti önkormányzat a főváros szombaton elfogadott forrásmegosztási rendelete miatt. A polgármester elmondta, hogy az Alkotmánybíróság már korábban megállapította: alkotmánysértő az a gyakorlat, ahogy a főváros elosztja a központi forrásokat és a fővárosi kivetésű adókat a 24 budapesti önkormányzat között. Derce Tamás továbbá valótlanságnak, valamint tények nem ismeretének nevezte Gy. Németh Erzsébet MSZP frakcióvezető kijelentését, mely szerint idén 18,5 százalékkal több állami támogatást kapnak az önkormányzatok.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(márc.01.)

 

 

 

Hamvazkodás után, Krisztusba öltözve

Az ökör következetessége  

Február utolsó hétvégéje rámutatott, hogy az ország miniszterelnöke nem a vak ló bátorságával, hanem az ökör következetességével ragaszkodik hirtelen jött megalapozatlan ötleteihez. Szelle György összeállítása egy bukófélben lévő ember szerencsétlen kapkodásának láttatja, mégpedig többnyire kormánypárti politikusok illetve szakemberek szemüvegén keresztül, a népszavazásos ámokfutást.

Hétfőn kezdődik a tájékoztató kampány   

Március 1-jén kezdi meg az európai parlamenti (EP) választásról szóló lakossági tájékoztatást az Országos Választási Iroda (OVI) - közölte a szervezet vezetője.

Az állam a legrosszabb gazda?  

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint az SZDSZ vezetőinek javaslata az állami vagyon két éven belüli teljes privatizációjáról nem közérdekű gazdaságpolitikai terv, hanem brutális államtalanítás.

PAX TV jövő heti műsora  

Vallási témájú dokumentumfilmeket és beszélgetéseket sugárzó adó. Vételi lehetőség: műhold AMOS 1 (Nyugati 4 fok) 11,260 GHz, horizontális polarizáció MPEG 2/DVB

Heti filmajánló  

A heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Röviden

A kereszténydemokraták fölényes győzelmet arattak a hamburgi tartományi választásokon. Az egykori szociáldemokrata fellegvárban a CDU az előző választáshoz képest 20 százalékkal javított teljesítményén.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

 

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére