Archív anyagaink
2005. szeptember

 

(szept.30.)


Szabó Ervin
szociológus, könyvtárigazgató, bibliográfus
87 éve, 1918. szeptember 30-án halt meg  Budapesten

Kétszáz éjszaka legszebb meséi 

Sorolom magamban az írókat, amelyek közé most őt is el kellene helyeznünk. Nem passzol be… Illetve – talán, igen, ide. Andersen és Gyurcsány. Grimm és Gyurcsány. No fene – csak összejött a párhuzam.

Törökország és az Európai Unió

Több magyar képviselő, pl. Őry Csaba, Surján László nemmel szavazott a törökökkel való tárgyalás megkezdésével kapcsolatos előterjesztésre. Nem szavazatuk - néhány felszólalóval ellentétben - nem azért volt, mert a szöveg túl szigorú, hanem mert tisztességtelen a törököket felvétellel hitegetni s közben elutasításukra játszani, ahogy a legtöbb tagállam teszi.

EU - Szoros magyar-osztrák együttműködés   

Magyar kezdeményezésre az Európai Parlament Néppárti Képviselőcsoportjának magyar és osztrák delegációja közös találkozót tartott. Szoros magyar-osztrák együttműködésről állapodtak meg az Európai Unió osztrák elnöksége alatt. Közös fellépést szorgalmaztak a kis- és középvállalkozások erősítésére és Horvátország uniós tagságának érdekében.

A Magyar Európai Üzleti Tanács 2005. évi jelentéséből   

Az uniós források önmagukban nem jelentenek garanciát a felzárkózásra. Az EU-támogatások katalizálni tudják a növekedést, de az alapvető feltételeket a magyar gazdaság- és társadalompolitikának kell biztosítania. A jelenlegi kormányzati struktúra munkamódszerében és szervezeti felépítésében alkalmatlan arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv programját kezelje.  Ha nem változik meg a kormányzati és közszolgálati struktúra, az államigazgatási struktúra, ha nem alakul ki a folyamatalapú munka – mérhető célkitűzés, mérés, visszacsatolás klasszikus ciklusa –, Magyarországnak esélye sincs arra, hogy az EU-forrásokat hatékonyan használja fel. Be kell látni, hogy a jelenlegi bürokrácia alkalmatlan ilyen jellegű feladatok kezelésére. - írja a 2005. évi HEBC-jelentés.

Röviden

Közel egymillió eurót nyert pályázaton az Alpok-Adria régió - A Martioska nevű programban öt ország: Ausztria, Horvátország, Magyarország, Olaszország, és Szlovénia vesz részt.

Négy új bemutató az Operában ebben az évadban - A próba című, Johann Sebastian Bach és Presser Gábor zenéjére koreografált rockbalettet Fodor Antal, Csajkovszkij Anyeginjét Kovalik Balázs, Bartók triptichonját (A fából faragott királyfit, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint) Szinetár Miklós, A nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-darabot pedig Vidnyánszky Attila viszi színre.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.29.)


Szervét Mihály
 orvos, az erdélyi unitárius egyház szellemi atyja
494 éve, 1511. szeptember 29-én született Spanyolországban

Cselekedni kell 

A Politiken című dán lap „Az EU vegye fel a munkaruhát!” címmel közölte Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök cikkét. Dániában 2005. szeptember 27-én tartották volna az Alkotmányos Szerződésről szóló népszavazást.

Fortélyos félelmek honában

Lebontani a múltat? Talán lehet – de az embereket nem. Azokat legfeljebb meggyőzni lehet – no de lehet-e? Itt van, persze, az esély, hiszen most valóban dönthetnek az emberek. Hogy kinek higgyenek. Ennek a kormánynak? Amely három év alatt sem tudta költségvetésében kiegyenlíteni azt a bértömeg-növekedést, amely pedig messze nem volt annyi sem, amennyit ígértek.

Program-ajánló   

A hét végén kerül megrendezésre a XI. Muramenti Regionális Vásár és Kiállítás. A 11 éve indult kezdeményezés mára jelentősen kinőtte magát és a Nyugat-dunántúli régió valamint a határmenti területek egyik meghatározó és legdinamikusabban fejlődő rendezvényévé vált. A vámhatárok megszűnésével most válik igazán realitássá és elérhetővé a nemzetköziség megteremtése.

Invitáló  

Két hét végi kulturális eseményre invitáljuk olvasóinkat "is".

Versnyi hazám – Wass Albert: Véren vett ország  

Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.

Röviden

Nő a múzeumok látogatottsága - A múzeumok látogatottsága és presztízse folyamatosan emelkedik Magyarországon, a Pécsett megrendezett Országos Múzeumigazgatói Konferencián hangzott el, hogy amíg 2003-ban 9 millióan, addig 2004-ben már 11,3 millióan keresték fel a hazai múzeumokat. Az intézmények társadalmi fogadtatása kedvező, a sajtóban pozitív hírértékük van, a kiállításokra egyre szélesebb társadalmi rétegek kíváncsiak.

Szobrot állítanak Tabódy István tiszteletére - Bicske Város Önkormányzata és a Római Katolikus Egyházközség október 1-jén szobrot állítt vitéz Tabódy István kanonok, tb. főesperes, c. esperes, a Magyar Honvédség vezérőrnagya halálának 5. évfordulója alkalmából. Az emlékművet Domonkos Béla szobrászművész készítette. A katonai tiszteletadással egybekötött ünnepség 10 órakor kezdődik a katolikus templomkertben, majd ünnepi szentmisét mutat be Szabó Tamás tábori püspök.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.28.)


Sik Sándor
 pap, költő, irodalomtörténész
42 éve, 1963. szeptember 28-án halt meg Budapesten

Bort iszik és vizet prédikál   

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nyáron bejelentette, 25-ről 20 százalékra csökkentik az ÁFA felső kulcsát. Arra az ellenvetésre, hogy a kereskedők ezt nem fogják az árban érvényesíteni, azt a biztatást kaptuk, hogy majd megkérjük őket és majd az árkommandó ellenőrzi a dolgot. Most meg az állami tulajdonú ÁAK Rt. szóvivője bejelentette: az autópálya-matricák bruttó ára valószínűleg nem változik jövőre, a nettó ár viszont emelkedik, vagyis lenyelik az ÁFA-különbözetet.

Borrell az alkotmányozásról és a pénzügyi kerettervről  

Az alkotmány és a pénzügyi keretterv elfogadása a két legnagyobb kihívás az unióban Josep Borrell szerint. Az EP elnöke üdvözölte az új, romániai és bulgáriai megfigyelőket, és közölte, José Barroso bizottsági elnök is Strasbourgba utazik, hogy találkozzon a Parlament vezetőivel.

Meghívó   

A Képmás Családmagazin tovább folytatja sikeres rendezvényeit. A Képmás Est következő vendége Jókai Anna lesz szeptember 29-én.

Röviden

Napirenden a Vajdaság ügye - Mégis szerepelni fog az Európai Parlament napirendjén a vajdasági magyarok ügye. A plenáris ülés 2005. szeptember 26-ai megnyitását követően a képviselők ugyanis megszavazták, hogy az üzbegisztáni helyzet helyett ezzel az üggyel foglalkozzanak az emberi jogok megsértésével kapcsolatos viták számára fenntartott időkeretben. A vitát 2005. szeptember 29-én, csütörtökön, várhatóan kora délután tartják.

A szlovákoknak bejött: euró 2007-ben - Az OECD 2005-ös országjelentése szerint sikeres volt a szerkezeti reform a szlovák gazdaságban, amely a dinamikus termelésnek, az egészséges makromutatóknak, a tőke- és munkapiaci liberalizációnak, valamint az adó- és szociális reformnak köszönhetően igen kedvező változáson ment keresztül az elmúlt években.

Már 399.987 embernek nincs munkája - A regisztrált munkanélküliekkel számított munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított arány - 3 százalék volt augusztusban Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont 18,5 százalék - derül ki a Foglalkoztatási Hivatal internetes címén olvasható adatokból. A budapesti ráta az elmúlt 4 évben 2,2-2,8 százalék között változott.

Elsöprő Fidesz-győzelem Dunavarsányban, Bóna Zoltán, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi választást Dunavarsányban - Az újraválasztott 13 tagú önkormányzati képviselőtestületben a Fidesz, illetve az általa támogatott független jelöltek 8 mandátumot szereztek. Az eddigi polgármester, az MSZP-SZDSZ közös jelöltjét még egy független is megelőzte.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.27.)



Báthory István
Erdély fejedelme, Lengyelország királya
472 éve, 1533. szeptember 27-én született Szilágysomlón

Sie sind ein Arschloch…   

Az államcsőd most itt van a nyakunkon – akár bevalljuk, akár nem. S hogyan próbál ebből kikeveredni a kormány? Egész nyáron azt sugallják, hogy nem lesz választási költségvetés; nem fogjuk túlígérni magunkat; s most, szeptember végén, már vadul nyílnak völgyben és hegyen, falun és nagyvárosban a szegfűk… S kit érdekel, hogy ott messze, a távolban, már hó takará el az eurós tetőt…?

Erősödő magyar néppárti érdekképviselet az Európai Parlamentben  

Az Európai Parlament hétfőn kezdődő ülése a magyar nemzet számára történelmi jelentőségű. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség három megfigyelője bekapcsolódott  a parlamenti munkába.

Hargitai János interpellációja   

Miniszter Úr! Mielőtt felharsanna a szocialista papagáj-kommandó, hogy a Fidesz nem tud örülni az ország sikereinek, és a kákán is csomót keres, megkérdezem Öntől: Emlékszik-e arra, hány alkalommal figyelmeztette a Fidesz Gyurcsány Ferencet és kormányát arra, hogy rosszul tudja a könyvelés szabályait, hiszen a szóban forgó összeg mindenképpen adósságot növel. Erre sajnos minden esetben arrogáns, pökhendi választ érkezett.

Versnyi hazám – Szécsi Margit: Papírkorona   

"mert beteg a föld, a haza, és szerelmünk is: beteg,
beteg az álmunk: egy vekni kenyérért is eladó -
...
Nincs ami táplálja a fényűzést, kirabolva az ország."

Röviden

A holland közszolgálati televízió tudtul adta, hogy Jan Peter Balkenende miniszterelnök október 10-én Magyarországra látogat, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem díszdoktorává avatják. Az egyetem rektora szerint a holland miniszterelnök a díszdoktori címet azzal érdemelte ki, hogy munkája során a nemzeti és nemzetközi színtéren is példamutató módon egyezteti össze a hitet és a politikát.

Halmozottan sérült gyermekeken akar spórolni a kormány - Pénzhiányra hivatkozva bezáratja Budapest egyetlen halmozottan sérült gyermeket is ellátó bölcsődéjét a szociális minisztérium. A Fidesz szerint nem szabad megszüntetni a különleges szolgáltatásokat nyújtó intézményt, amelyből nincs több a fővárosban, így nehéz lesz ezeknek a gyerekeknek megfelelő helyet találni.

Jóváhagyta a magyar parlament Bulgária és Románia csatlakozási szerződését - Elfogadta a Bulgária és Románia európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényjavaslatot a parlament hétfői budapesti ülésén. A Ház a javaslatot 257 igen, hat nem és egy tartózkodás mellett fogadta el.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.26.)


 Schöpf-Merei Ágoston (Schoepf-Merei)
gyermekgyógyász, az MTA l. tagja
201 éve, 1804. szeptember 26-án született Győrött

Megrettenve a végső igazságtól  

Olyan ez, mint amikor belépünk egy galériába, kiszúrunk egy hamis Chagallt, utána egy lopott Rippl-Rónait, végül kiderítjük, hogy az első terem valamennyi kiállított darabja kétes eredetű; de nem állunk meg itt, és nem követeljük a galériás szigorú felelősségre-vonását. Hanem bemegyünk a következő terembe, és kezdjük elölről…

Abszolút többséget szerzett a jobboldal a lengyel választásokon   

A mérsékelt jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt végzett az első helyen. A baloldal a vártnál jobban, de így is nagyon gyengén szerepelt

Alapításának 975. évfordulóját ünnepli a Szeged–Csanádi Egyházmegye  

Szegeden májusban tudományos konferencián idézték fel az egyházmegye történetét, vasárnap délelőtt tíz órakor pedig ünnepi szentmisében emlékeztek meg az alapító Szent Gellértről.

Versnyi hazám: Utassy József – Zúg Március  

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?

Röviden

Schröder nagykoalíciót akar - A szociáldemokrata politikus a német közszolgálati televízióban azt mondta, mindent megtesz azért, hogy létrejöjjön a SPD és a kereszténypártok közös kormányzása. A leendő kancellár személyéről Schröder, aki korábban magának akarta a tisztet, most kijelentette: nyitott kérdés, hogy ki vezesse a következő német kormányt, de előbb a koalíció kérdését kell megoldani.

Nemzetközi regionális kereskedelmi repülőtér épül Szegeden - Jövő áprilisra elkészül Szegeden a nemzetközi regionális kereskedelmi repülőtér – jelentette be a hét végén a város polgármestere. A repülőtér kifutópályájának megépítéséről szóló kivitelezési szerződést szombaton írták alá.

Hazánkban tartják nemzetközi konferenciájukat az egyetemi lelkészek  - Vasárnap délután a leányfalui Szent Gellért lelkigyakorlatos házban megkezdődött az Egyetemi Lelkészek Nemzetközi Konferenciája, amelyre 24 országból – köztük Olaszországból, Magyarországról, Skóciából és Romániából, Ausztriából, Németországból, Írországból, Ukrajnából, Nagy-Britanniából, Lengyelországból, Szlovákiából, Spanyolországból, Svájcból, Belgiumból, Bosznia–Hercegovinából, Ciprusról, Horvátországból, Lettországból, Litvániából, Portugáliából, Csehországból, Oroszországból, Szlovéniából, és Svédországból – 58 résztvevő érkezett.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.25.) Vasárnapi gondolat


Barabás Miklós festménye
id. Markó Károly
id. Markó Károly festőművész
214 éve, 1791. szeptember 25-én született a felvidéki Lőcsén

"Furcsán néznek ránk Gyurcsányék miatt Brüsszelben"  

Nehéz dolog ma magyarnak lenni az unió intézményeiben, furcsán néznek az emberre Gyurcsány Ferenc ténykedései miatt – jegyezte meg Surján László pénteki sajtótájékoztatóján, kiemelve: az unió 100 milliós büntetést akar bevasalni Magyarországon.

Gyurcsány és a hitelesség  

Számok nyelvén homályosan láttatni; ez volt nálunk a tuti negyven évig, vagy még tovább; na ná, hogy az ebben az iskolában végeztek ezzel próbálkoznak. Varga Mihály cáfolhatja "oket az igazság tényeivel - de nekem, mondom, ne legyen se naiv, se idealista.

Hallgatva a híreket ...   

A mai trend, a ma példamutató vezetője az, aki csak magával törődik, és senki mással? Ha édesanyjáról nem tud gondoskodni, akkor hogyan akar egy egész nép, egy ország vezetője lenni?

Versnyi hazám – Sinka István: Csengett az ég, pengett a föld   

Sápadt és rövid hajnal volt,
olyan, mint soha azelőtt.

Röviden

A bíróság leállíttatta a budai városképet rontó építkezést - A Budapest Világörökségéért Alapítvány pert indított a rózsadombi volt SZOT-szálló közérdek-sértő megnagyobbítása miatt. A terv megvalósítása a Fővárosi Tervtanács tiltakozása szerint Budapest egészére nézve visszafordíthatatlan kárt okoz, ennek ellenére a beruházás építési engedélyt kapott. A környezetében már ma is léptéktelen, városképet zavaró épület két emelettel való megmagasítása a világörökségi panoráma érvényesülését is sértené, így várható, hogy az UNESCO most is hangot ad nemtetszésének, ahogy a budai rakpart kiszélesítését a civilek szintén az UNESCO-val együttműködve tudták megelőzni.  

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.24.)


Vas István
költő, író, műfordító
95 éve, 1910. szeptember 24-én született Budapesten

ElgURulÓ  - az ECOSTAT közel, az euró távol 

Nem bátor nemzeti önvédelem, hanem érdekeink elleni merénylet az euróövezethez való csatlakozás halasztása. A Medgyessy-Gyurcsány duó két évet már csúsztatott, mára 2010 már csak vágyálom.

Igaza van Gyurcsánynak!  

A tények objektív figyelembevétele teszi hitelessé mindazokat, akik felelős pozícióban vannak és nyilatkoznak a nyilvánosság előtt. Gyurcsány Ferenc az orosz miniszterelnökkel való eszmecserét követő sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy hazánk most érte el azt a szintet, amelyben 1989-ben (!) volt.

Wass Albert szobra és emléktáblája is süllyesztőbe került Vicén   

Wass Albert szobra után a Romániában háborús bűnösnek tekintett egykori író nevét viselő iskola emléktáblája is a süllyesztőbe került Vicén - írja a mai Krónika. A Beszterce-Naszód megyei falu iskolája volt az utolsó az erdélyi tanintézetek sorában, amely a háborús bűnösként megpecsételt magyar író nevét viselte.

A szociális törvény szeptemberi módosításai  

A szociális törvény szeptember 1-jei fontosabb módosításai az ápolási díjat és a rendszeres szociális segélyt igénylőket érinti.

Röviden

Hatástalan kormányzati intézkedések - A KSH legfrissebb adatai azt mutatják, hogy semmilyen eredménye, hatása nincs a kormány fogadkozásainak a munkanélküliség csökkentésére, a foglalkoztatási helyzet javítására. A nyáron nem csökkent az állástalanok száma, pedig ebben az időszakban elvileg az idénymunka-lehetőségek is javíthatnának a mérlegen. Tovább emelkedett a regisztrált munkanélküliek körében a pályakezdők aránya (19,7 százalék), ami azt jelenti, hogy minden ötödik fiatal pályakezdő állástalan.

Nyakót hazugságon kapta a bíróság, újabb elvesztett személyiségi jogi per -A Bíróság ítéletében kimondta, hogy Nyakó István súlyosan megsértette Papcsák Ferenc, fideszes országgyűlési képviselő személyiségi jogait. Az ítélet alapján a szocialisták szóvivőjének, az igaztalan rágalmazás miatt, egymillió forintos kártérítést kell fizetnie, az ítéletet pedig közzé kell tennie a Magyar Szocialista Párt honlapján. 

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.23.)

 

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy
Velics Gyula
a KDNP V. kerületi örökös elnöke, a Pro Civibus díj tulajdonosa,
türelemmel viselt szenvedés után életének 81. évében szeptember 9-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Hamvait 2005. október 3-án 15.00 órakor a Szent István Bazilikában tartandó gyászmise után, a Bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra.
Nyugodjék békében!

 


Kenessey Jenő
karmester, zeneszerző
100 éve, 1905. szeptember 23-án született Budapesten

Költő hazudj, csak rajt ne kapjanak 

Arany Jánosnak a címben idézett szavai persze a költői szabadságokra, a nemcsak megengedett, hanem kívánatos túlzásokra utalnak. A politikai újságírás számára nem adnak felmentést. Mi most épp azt akarjuk megmutatni, hogy mennyire rajtakaphatók korunk "költői".

Családtámogatás - a Fidesz reagálás  

Harrach Péter Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjánk szociális kabinetvezetője nyilatkozatot adott ki a kormányszóvivői tájékoztatót követően.

Magyarország Kelet-Ázsia-politikája   

Az elmúlt időszakban két olyan konkrét kérdés körül bontakozott ki éles szembenállás a két kelet-ázsiai hatalom, Japán és Kína között, amely kérdések a bilaterális kereteken túllépve kikerültek a nemzetközi politika színterére is: az egyik Japán aspirációja az ENSZ BT állandó tagságára, a másik a Tienanmen téri vérengzés óta Kínát sújtó fegyverembargó feloldásának kérdése. Az előző megakadályozásához a Kínai Népköztársaságnak elemi érdeke fűződik, míg a második kérdésben Tokió jelentette ki, hogy az embargó feloldása alapvető biztonságpolitikai érdekeit sértené. A világ (és benne az EU) államai két pártra szakadtak mindkét kérdés megítélését illetően.

Amikor hallani a gondolatainkat  

Csütörtökön Európa számos városában, hazánkban többek között Budapesten is, autómentes napot tartottak. Míg tőlünk nyugatabbra ilyenkor a környezet szennyezésének csökkentése kerül előtérbe, addig nálunk a hangsúly az autós-biciklis ellentétre irányul.

Programajánlók  

Két helyszínre is szól mai invitálásunk.

Röviden

Brutális hiánynövekedés a láthatáron: Ferihegy nélkül elszáll a büdzsé! - Az autópálya-építések elszámolásának átsorolása 432 milliárd forinttal növelheti az idei költségvetési hiányt, ami - több más deficitnövelő tételt is figyelembe véve - a GDP 2,5 százalékával növelheti az önkormányzati szektort is figyelembe vevő államháztartási hiányt - derül ki egy, a NAPI Gazdaság birtokába került dokumentumcsomagból.

Dávid Ibolya a jövőről - "Nagyon nehezen tudom elképzelni az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció létrejöttét, ugyanis először a természetes szövetségesek között kell körülnézni, de vannak helyzetek, mikor a kényszer mást diktál" - reagált egy kérdésre az MDF elnöke.

Leállítja legdrágább műsorait az MTV? - Az adásidő csökkentését, illetve egyes műsorok leállítását sem zárta ki Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke, ha az MTV nem kapja meg a költségvetésben szereplő állami juttatásokat. Rudi azonban arról nem tudott nyilatkozni, hogy a műsorok mekkora arányát érintheti egy ilyen intézkedés.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.22.)


Glatz Oszkár festménye
Herczeg Ferenc
író, újságíró, az MTA tagja
142 éve, 1863. szeptember 22-én született a bánáti Versecen

Lendületben az ország 

Minden kormány maga határozza meg az euró övezethez való csatlakozás időpontját és a hozzá vezető út egyes állomásait is. Az Unió csak azt kéri, hogy mondják meg a jelöltek, mik az elképzeléseik és ehhez tartsák is magukat. Az alábbiakban összefoglaljuk a Medgyessy-Gyurcsány kormány vesszőfutásának történetét. Aminek a végén az a nem éppen örvendetes bejelentés áll, hogy a jegybank elnök véleménye szerint a 2010-es euró bevezetésnek nincs reális alapja.

Hisz-e Kéri az IMF-nek?  

Magyarország előkelő teljesítményű gazdaságból az EU új tagországai között a lassabban növekvő gazdaságok csoportjába lépett vissza - áll az IMF jelentésében.

Gyurcsány bejelentésre készül   

Hogy borul a költségvetés, nő a hiány, távolodunk az eurótól…? Nehogy már ezért voltam egy frászban egész nap. De kérem – ezt legkevesebb négy hónapja tudjuk. Merő egy pánikban vannak – ez minden mozdulatukon, minden gesztusukon látszott. Ez lesz az a nagy-nagy bejelentés? Hogy adószedőink harcban állnak, Bokros Lajos azonnal jöjjön Budapestre?

Invitáló – Rockszínház a Patakyban  

A Piccolo Színház zenés társulata 2005 őszétől Rock és Musical Színház néven a Pataky Művelődési Központban folytatja munkáját. Szinte „természetesen” a nagy sikerrel: a szombati évadkezdés a Jézus Krisztus szuperszár előadásával kezdődik.

Röviden

Fogatlan az oroszlán - Gyurcsány büszke a "bankadóra" Valószínűleg a kamat és árfogyalmnyereség adóra gondolt, de nincs mire büszkének lennie. A kamatadót könnyen kijátszhatják az ügyfelek – vélik a bankárok. Jelenleg ugyanis a betéteket összesítő, bankrendszer szintű adatbázis nem létezik, és adatvédelmi okokból sem tartják valószínűnek, hogy ilyen kialakítására a közeli jövőben sor kerülne. Ezért csak szét kell aprózni a betéteket, s máris elkerülték az érintettek az adót. Persze lehetne az évi ötvenezer forintos értékhatárt lentebb vinni, de ekkor valóban a csekély nyugdíjat folyószámlán tartó emberek is sérülnének.

Világgazdaság úgy értesült: a miniszterelnök hamarosan bejelenti, hogy a 2006-os költségvetési hiány nagyobb lesz a konvergenciaprogramban vállaltnál. A lap a korábbi tendenciák alapján akár 5,5-6 százalékos GDP-arányos hiányról ír. A számok mögött az autópálya-építések elszámolása és az Eurostat módszertana mellett valószínűleg az áll, hogy a korábbi fogadalmak ellenére mégis választási költségvetés készül.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége túlzott mértékűnek tartja a sör jövedéki adójának tervezett 20 százalékos emelését - hangoztatta Kiss Elemér, a szövetség elnöke, korábbi - beosztásával össze nem egyeztethető magatartás miatt felmentett - kancellária miniszter.

A Times cikkírójának első budapesti benyomása az volt, hogy a város a háztetőtől a félemeletig olyan, mint Párizs, onnan lefelé viszont Isztanbul: mocskos a kövezet, elfuseráltak az üzletportálok. Az ország mintha nem szabadult volna meg teljesen a történelmi múlttól: a Parlamentben sűrűn „árulóznak” a pártok, az egyik oldal Horthy-sarjadéknak titulálja a másik felet, az meg válaszul sztálinistának minősíti őket. Ezzel együtt a brit látogatónak ismerősnek tűnnek a gondok, de még a paradoxonok is. Így például az, hogy az országot egy 43 éves milliomos vezeti, aki a balközép élén többek között az egészségügy privatizálását szorgalmazza, amit a jobbközép a szegények érdekeire hivatkozva elutasít.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.21.)

A nap szentje:

Máté apostol

Ad vagy elvesz a reform?  II.  

Végére értünk a reformnak alig nevezhető ötletroham elemzésén, amelyet „ezzel talán hatalmon maradnak” jeligével dobott be valaki a Köztársaság téri pártház postaládájába.

Mert megérdemlik

 "A baloldalon pedig egy marxista párt, amelynek hivatalos neve Baloldali Párt óriási teljesítményt nyújtott. Fél évvel ezelőtt e párt még csak nem is létezett, most pedig Kelet-Németországban megverte a kereszténydemokratákat, és ott 25 százalékot tudhat maga mögött, országos szinten pedig majdnem 9 százalékot." Eftársak, hát most vagy van újra Kelet-Németország, vagy a megújult rádió végre kezd jól dolgozni!

Vértelen átmenetünk véres komédiája   

Sztálin gyermekei elkezdtek privatizálni, tőzsdézni, majd – amikor már túlságosan kilógott a lóláb – elkezdték lekommunistázni és lekissztálinozni azokat, akik, ha hibáztak is, csak egyben: valóban a törvényes és békés átmenetet tartották szem előtt. Holott, ha egy átmenet – átmenet, akkor bizony a törvényei is ahhoz igazítottak…

Álláshirdetés  

"Most, hogy jövőre jön a skandináv tipusú szociális haló, már meg is jelent az első álláshírdetés GYES-en lévő kismamáknak. Persze a szezont megint összekeverték a fazonnal: csak a stílus skandináv, a szociális érzékenység még emeszpés". Kiss János olvasata...

Az ember tragédiája 3.  

Aztán hogy ezzel a sok csökkentéssel jár-e egyáltalán jól valaki a szupergazdagokon kívül, azt még nem hallottam. Eddig két számot ismerek: egy két gyerekes családét - ők rosszul járnak -, és a jövő tavasszal leköszönő miniszterelnökét - ő jól jár. Mi is, mert végre távozik.

Röviden

Nem fogynak a lépcsők: babakocsis anyukák és kerekesszékesek tüntettek - Mintegy 100-120 babakocsis anyuka és kerekesszékes mozgáskorlátozott tüntetett kedden a Kossuth téren, szakadó esőben, a középületek, közterületek és a tömegközlekedés elmaradt akadálymentesítése miatt. A közintézményeket, postákat, gyógyszertárakat és aluljárókat az eredeti tervek szerint már ezév január elsejéig akadálymentesíteni kellett volna. A kormány most a tervek szerint 2010-ig kitolja a már egyébként is lejárt határidőt.

Az egyetemek saját bevételeit is zároltatná a kormány - A tartalékképzési kötelezettség mérséklésére kérte a kormányt a Magyar Rektori Konferencia – közölte a szervezet elnöke. Klinghammer István emlékeztetett, hogy a felsőoktatásnak 35 miliárd forintot kell ebben az évben megspórolnia, melyből 31 milliárdot az egyetemek saját bevétele tesz ki. Sió László (Fidesz) szerint morálisan is elfogadhatatlan, hogy a felsőoktatás saját bevételeire is szemet vetett a Gyurcsány-kormány.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.20.)


Tamási Áron
író
108 éve, 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán

Ad vagy elvesz a reform?   

Nincs szerencséje a szocialistáknak a csomagokkal. A Horn kormány bukását nem a pufajka, még csak nem is a tocsikolás okozta, hanem alapvetően a Bokros csomag. Noha az a megszorítások csomagja volt, most meg állítólag a tehercsökkentésé érkezik, mégis sok a fanyalgó, kétkedő hang, s távolról sem csak az ellenzék soraiban. Kevés konkrétum, sok szlogen hangzott el ma a parlamentben, éles pengeváltásokkal kísérten, amire a választó aligha lelkesedik, talán a már megfáradt saját csapatok lelkesítésére jó. Gyurcsány a régi módon megint a kürtre kötötte rá a gőzt, nem a mozdonyra. Vajúdtak a hegyek, egérke született.

Verbális terror   

Akkor senki nem beszélt mellé, elvtársak. Hiszen az egy tiszta felállás volt. Egy párt, vegytiszta kormány, maximus-lenniminusz. Ennyi. Most viszont – parlamenti demokrácia van. Többpárt-rendszerrel. Szabad választásokkal. Amelynek van egy győztese és egy vesztese. S mintha mégsem ilyen világban élnénk…

Vajdasági vizsgálóbizottság  

Kétnapos ülést tart Brüsszelben az Európai Néppárt vezetősége. Martens elnök úr bejelentette, hogy a párt vizsgálóbizottságot küld a Vajdaságba. Meghívják a vajdasági magyarok képviselőit is Brüsszelbe - Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, az Európai Néppárt alelnöke javaslatára.

Schröder kosarat kapott  

Vörösödés vagy a hatalom elvesztése: ez a két lehetősége van Schröder kancellárnak, aki úgy gondolkodik, mint itthon a Kovács Medgyessy kettős: igaz, hogy a Fidesz/MDF közös lista több támogatót kapott, de az két párt - mondták akkor.

Röviden

Kölcsönből újítják fel a sárospataki Református Nagykönyvtárat, melynek mennyezeti freskójából augusztusban egy jókora darab leszakadt- Kölcsönből látja el közgyűjteményi feladatait a sárospataki Református Nagykönyvtár, és ebből a pénzből javítják ki a beázások okozta hibákat is - közölte a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának vezetője. Dienes Dénes professzor elmondta: a műemlékvédelmi hivatal által kijelölt szakember szerint az egész felület felújítása mintegy 17 millió forintba kerülne, amelyre nincs pénz, így hitelt fognak felvenni a munkák elvégzésére.

Tovább szigorítják a Sulinetet - Novembertől tovább szigorítják a Sulinetet, amely ezentúl csak akkor vehető igénybe, ha valaki komplett számítógépet vagy laptopot vásárol. A kiegészítő termékeket, a monitorokat és a nyomtatókat kivették a kedvezményezetti körből.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.19.)

Haubner Máté
evangélikus lelkész, szuperintendens
211 éve,  1794. szeptember 19-én született Veszprémben

Márton Áron szobrot avattak   

A szoboravató egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ezévi ülésének záróeseménye volt 2005. szeptember 16-án.

Újra birtokba vehetjük szülőföldünket, ne késlekedjünk!   

Sürgősségi kormányrendelettel november 30-ig hosszabbították meg a föld- és erdő-visszaszolgáltatási kérvények benyújtásának határidejét. A román kormány azzal indokolta meg a határidő több mint két hónappal való meghosszabbítását, hogy nem minden egykori tulajdonosnak volt ideje beszerezni a szükséges iratokat.

Faludy mellett nem lehet meghalni  

A nyelv tehát még hangsúlyaiban is változik; soha semmiben sincs állandóság. Legfeljebb a remény lehet az; a remény abban, hogy a nyelv, ha változik is, de megőriz, túlél, győzedelmeskedik. Azon, amin én már nem tudok.
Verseiből:

     "Nyomor, perlekedés meg éhség
      felé menetel a haza".

Dráma két tételben 

Kommentár nélkül adjuk közre a képben megfogalmazott drámát, amely azonban nem mindenki számára jelent tragédiát.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.18.) Vasárnapi gondolat

Simándy József
 operaénekes
89 éve,  1916. szeptember 18-án született Kistarcsán

Ha elszabjátok, szabhatjuk…  

Valahogy nincs kedvem bemenni – aki csak meglát, mindenki pénzt kér tőlem. Pedig a múltkor már látványosan kifordítottam a folyosón a zsebeimet, hogy lássák: a nincsből nem tudok adni. Mégis – olyan megértőek ezek az egyszerű emberek, szívecském. Hiába, no, az ember nem gép – bizony, érzelmei vannak…

Az ember tragédiája 2.  

Százmilliárdot lopni statisztika, százezret lopni halálos bűn. Ez amolyan "kissztálinos" megjegyzés volt részemről, hadd örüljön a Kóka.

Kulturális Örökség Napjai szeptember 17-18.  

Több mint kétszázharminc településen összesen ötszáz épület nyílt meg szombaton a nagyközönség előtt, és számos kulturális sétaútvonal várja az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai alkalmából a hétvégén. A szombat-vasárnapi ingyenes épületlátogató program középpontjában az idén a várak, erődítmények, kastélyok, kúriák és paloták állnak, a szlogen: "Kő kövön... marad".

Találós kérdés 

Várjuk a kedves megfejtők leveleit: mkdsz@hu.inter.net

Röviden

Véget ért az Eucharisztikus Kongresszus - Az Eucharisztikus Kongresszus a koraesti órákban szentmisével zárult, amelyet a hívek a Bazilikában, és a Szent István téren egyaránt figyelemmel kísérhettek. Erdő Péter bíboros beszédét hálaadással kezdte az Eucharisztia évéért, és azért, hogy a magyarok is részesei lehettek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.17.)


Stróbl Alajos szobra

Pulszky Ferenc
 politikus, országgyűlési képviselő, régész, művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja
191 éve,  1814. szeptember 17-én született Eperjesen

Artistának plakátból van az országa  

Szélkakas, mondja Gyurcsány, miközben épp ő pörög-forog, a pártjával együtt, egy nyikorgó, rozsdás vasrúdra tekeredve, s pillog, kétségbe esetten, minden irányba: vajha, nem tűnik fel valahol egy eladó identitás?

Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának állásfoglalása  

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) 2004. szeptember 10-i alakuló ülésén a Magyar Köztársaság kormánya számára elfogadott ajánlás, illetve a Magyar Országgyűlés elnöke által a fenti ülésen tett bejelentés alapján a Magyar Országgyűlés összehasonlító tanulmányt készített az Európai Unióban létező autonómia-formák és a kettős állampolgárság uniós gyakorlata tárgyában, illetve megvizsgálta a nemzeti kisebbségvédelem közösségi szintű érvényesítésének lehetőségeit. A tanulmányokat a KMKF megvitatta és a bennük foglaltakkal egyetértett.

Röviden

Orbán Viktor kapta az idei Aracs-Főnix-díjat - A Fidesz elnöke Szabadkán vette át a kitüntetést, amelyet minden évben a délvidéki magyar szellemi élet képviselőiből álló testület ítél oda.  Az Aracs Társadalmi Szervezet alapította díjat, évente azoknak a neves magyar intézményeknek vagy személyiségeknek adják át, amelyek vagy akik munkájukkal a nemzeti megújulás tudatát erősítik a magyarságban.

Feszült várakozás Németországban - Németország vasárnap kancellárt és kormányt választ. Mivel az országban nem tartanak a hazánkban megszokott "kampánycsendet", a pártok a vasárnap esti urnazárásig győzködhetik a szavazókat. Szükségük is lesz rá, most úgy néz ki: minden szavazat számít. A közvéleménykutató-intézetek legfrissebb felmérései szerint fej-fej mellet végezhet a két oldal.

Mától Horvátországban is van OTP - A horvát Nova bank mától az OTP banka Hrvatska d.d., röviden OTP bana d.d. nevet kapta. Az OTP Bank Rt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé a 98,26 százalékos tulajdonába tartozó, zadari székhelyű, volt Nova banka új cégnevét.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.16.)


Barabás Miklós festménye

hidvégi Gróf Mikó Imre
művelődéspolitikus, miniszter, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja
129 éve,  1876. szeptember 16-án halt meg Kolozsvárott

Százmilliárddal csökken az önkormányzatok költségvetése  

A belügyi tárca politikai államtitkára világossá tette a kormány eddig titkolt szándékát: ismét csak az önkormányzatokon, a kisebb településeken élő embereken fog spórolni a kabinet. Az államtitkár elismerte, hogy jövőre mintegy százmilliárd forinttal csökken az önkormányzatok költségvetése.

Az ember tragédiája 1.  

"A Magyar Szocialista Párt vizuális megjelenése ma inkább hasonlít egy vándorcirkuszéhoz, mint egy professzionális pártéhoz." - mondta volt Hiller István.

Invitáló - Receptek örömre és étvágyra  

Egy ünnepben mindig öröm osztozni; s akár ezredszer is szívet melengető élmény.

Bőregerek térfoglalása a Pesti Brodwayn   

Főszerepben természetesen Dr. Bőregér. Az előadás az eredeti bécsi operett-hangulat kedves játékossága mellett újszerű, váratlan fordulatokban gazdag zenés színházi élményt kíván nyújtani. Az előadás egy átmulatott éjszaka pezsgőbe áztatott története. Kellőképpen frivol, szórakozásra és szórakoztatásra vágyó emberek találkozója. Felajzott hölgyek és urak izgatott, vidám, olykor keserű kalandja. Egy őrült éjszakának lehetünk szemtanúi…

Röviden

A katolikus hírügynökségekről cseréltek eszmét az európai püspökkari szóvivők és sajtóreferensek Varsóban - Szeptember 14-15-én tartották meg az európai püspöki karok szóvivőinek és sajtóreferenseinek éves nagygyűlését, amelynek középpontjában idén a katolikus hírügynökségek témája állt. A napirendi pontok között szerepelt még a püspöki karok webmesteri hálózatának kérdése, az ifjúsági világtalálkozók, valamint a II. János Pál pápa halála körüli események média-hatásának vizsgálata.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.15.)

Hubay Jenő  (Huber)
hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus, akadémikus
147 éve,  1858. szeptember 15-én született Pestem

Kókától kókadtan  

Ez a sztálinozás azért, épp közöttük, kissé sikamlós… Sok kicsi sztálint emlegetni a megyéket, járásokat, városokat „kézben tartó” párttitkárok világa után; akkor, amikor e kiskirályok épp ezt az elveszített hatalmat várják vissza az utódpárttól...

Honlap-ajánló: Európai Parlament  

Borrell házelnök indította el az Európai Parlament új honlapját.

Felhívás - Ifjúsági innovációs műsor a Duna Televízióban   

Fiatal magyar feltalálók és tanáraik, mentoraik jelentkezését várják Magyarországról és a szomszédos országokból!

Talentum - játék a weben   

Levelet kaptunk István atyától: "Mivel reklámra nincs sok lehetőségem, kérlek benneteket, hogy adjátok tovább barátaitoknak is a Talentum játék hírét! "

Röviden

Alkotmánybíró-választás: újabb egy hét halasztás - Újabb egy héttel elhalasztotta ülését az alkotmánybírákat jelölő bizottság. A Fidesz nem állított új jelöltet ezért a szerdai ülés eredménytelenül zárult. A nagyobbik ellenzéki párt korábban két jelöltet is megnevezett, de ők nem kaptak bizottsági támogatást. Ezért a Fidesz már nem akar új jelölteket megnevezni.

Vizi E. Szilveszter: Több pénzre lenne szükség az Akadémia működéséhez - Jövőre is legalább az ideinek megfelelő összeggel 37,5 milliárd forinttal gazdálkodhat a Magyar Tudományos Akadémia – erről a köztestület elnöke számolt be, miután tárgyalt Gyurcsány Ferenc kormányfővel. Vizi E. Szilveszter azt is közölte: az Akadémia működőképességének megőrzéséhez az ideinél egymilliárddal többre lenne szükség. (Info Rádió)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.14.) A szent kereszt felmagasztalásának ünnepe

 Michael Haydn
  zeneszerző, a nagyváradi püspök koncertmestere, Joseph Haydn öccse
268 éve,  1737. szeptember 14-án született Rohrauban

Elszomorító, elgondolkodtató  

A holland NRC Handelsblad „Spielberg nem jön többet Budapestre” címmel közli a lap budapesti tudósítója, Tijn Sadée írását.

A vereség első napja

Egy dolog mindenképpen a császári udvar javára írható: ők nem alapítottak Kossuth-rendjelet, s nem állították azt, hogy ifjú korukban reformköri Pilvaxosokként a kiegyezés előkészítésén munkálkodtak.

Nem lát, nem hall, de hülyeségeket beszél  

Mintha csak egy számítógépes játékkal játszanának, nem az országgal. Az a baj ezzel a játékkal, hogy nekik hiába lesz új "identitásuk", az elért eredményeik itt maradnak a nyakunkon. Meg pénzt is mindig nekünk kell bedobni a gépbe.

Röviden

A Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelőnél szeptember 8-án szlovák oldalon is meg kellett volna kezdődnie az építési munkáknak, azonban az Új Szó helyszíni tudósítása szerint munkavégzésnek nyoma sincs, pedig állítólag a határátkelő építésének anyagi fedezete biztosított. Bár az ukrán oldalon a befejezéshez közelednek a munkálatok, Kijev egy újabb diplomáciai jegyzéket küldött Pozsonynak, amelyben a hivatalos megnyitó 40 nappal történő elhalasztását kérte. A szlovák fél ezzel nem ért egyet, és ezért kész a határátkelő megnyitására, ahogy az elkészült. Már aligha áll le a dolog, de sajnos nagyon nyögvenyelősen történnek a dolgok. 

Szeptember 30-án a lengyelországi Wislában találkoznak a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - államfői - közölte a lengyel köztársaság elnöki hivatal Varsóban. Az államfői találkozón, amelyet eredetileg tavaszra terveztek, de II. János Pál pápa halál miatt elhalasztottak, áttekintik a visegrádi csoport együttműködésének kérdéseit, az európai uniós és a transzatlanti kapcsolatokat.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.13.)

Bárczi Gusztáv
 gyógypedagógus-orvos
115 éve,  1890. szeptember 13-án született Nyitraudvarnokon

Ezt is mi fizetjük meg  

A múlt héten a baloldali okosok telezengték a világot azzal, hogy az áfa csökkentése megint csak a gazdagoknak kedvezne, meg egyébként is marhaság. A Fidesz egyébként nem áfát, hanem jövedéki adót javasolt csökkenteni. Most a kínai utazás kábulatában megszületett az áfalenyomó Gyurcsány képe, megváltozik a szavalókórus is. Tegnap azt írta valamelyik okos, hogy az ellenzék nyomásásra, de hagyjuk a politikát és nézzük a szakma alapokat

Meghívó Palócföldre  

Szeptember 24-én, vasárnap állítják fel Herencsényben a "Palócok Vigyázó Nagykeresztjét" a község fölött emelkedő Gyürky hegyen.

Olvasónk levele a miniszterelnökhöz 

"Sajnálom önt. Kezdetben azt kívánta, hogy Orbán Viktor fogja be a száját. Most meg az a baja, hogy nem beszél, illetve, hogy nem ön előtt beszél, s nem mond számokat. "

Lyon: „Bátorság a béke humanizmusához”  

Lyonban tartják a XIX. Nemzetközi Béketalálkozót és Békeimát, a Lyoni Egyházmegye és a Sant’Egidio Közösség szervezésében szeptember 11. és 13. között A rendezvény mottója ebben az évben: „Bátorság a béke humanizmusához”.

Röviden

7 százalékos áremelést tervez a Volán - Itthon a magas üzemanyagárak miatt 7 százalékos jegyáremelést tervez a helyközi és a távolsági buszokon a Volán. A Volán Egyesülés gazdasági igazgatója az Info Rádiónak azt mondta, a kormány árcsökkentő javaslata nem segít a cégen, mivel a Volán amúgy is visszaigényli a gázolaj forgalmi adóját.

Peking megtiltotta a püspököknek a római utat - A kínai hatóságok közölték a négy püspökkel, akiket a Pápa meghívott a vatikáni püspöki szinódusra, hogy nem utazhatnak Rómába, mivel nem történt előzetes egyeztetés Pekinggel.  A Kínai alkotmány ugyan elismeri a vallásszabadságot, de a valóságban csak az un. hazafias hívők gyakorolhatják szabadon vallásukat, tehát azok, akik elismerik a kínai kommunista pártot, mint legfőbb tekintélyt. Peking nem ismeri el a Pápának azon jogát, hogy püspököket nevezzen ki, ezt a jogot a kormány magának tartja fenn.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.12.)

Tersánszky Józsi Jenő
író
117 éve,  1888. szeptember 12-én született Nagybányán

Történelmi sebek gyógyítása  

Az Európai Unió nem akar új „kínai falat” húzni maga köré. Az új szomszédság politika kiemelt célja a határon átnyúló együttműködés támogatása. Ez többek között azért is indokolt, mert a legutóbbi bővüléssel az Uniónak olyan szakaszok is a határvonalává váltak, amelyeken államhatár a XX. század közepe előtt soha nem volt. Itt a határon átnyúló együttműködés családokat egyesíthet, évtizedes sebeket orvosolhat. 1991 óta tizenötödik alkalommal gyűjtött össze több ezer érdeklődőt a lengyel Krynica-ban rendezett Közgazdasági Fórum. A szeptember 7-től 10-ig tartó rendezvény záró programja a Janus Levandovsky elnökletével valamint Elmar Brok és Surján László részvételével zajló kerek-asztal beszélgetés volt. A téma az Európai Unió megújuló külpolitikája volt.

Léka Géza: A jezsuita 

A Hitel folyóirat júniusi számából vettük át az írás, azt remélve, hogy közelmúltunk egy szeletét olvasóink elé tárva, tisztább képet kaphatunk a kádári-rendszerről.

Jótékonysági koncertkörútra indul Erdélybe a Muzsikás együttes 

A Muzsikás együttes 2005 szeptember 23. és 30. között erdélyi hangversenykörútra indul, végiglátogatva a nagyobb erdélyi városokat. A régóta tervezett út az Udvarhelyszéket sújtó természeti katasztrófa miatt jótékonysági köncertkörútra változott. A Muzsikás a turné során keletkezett bevételt az árvízkárosultak megsegítésére ajánlja fel.

Röviden

Áfa-törvény-módosítás - október 1-jétől kívánja a kormány 5 %-kal csökkenteni az üzemanyag ÁFA-kulcsát. Az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel a jövő hétfőn tárgyal és végszavaz az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását kezdeményező kormányjavaslatról. A  házszabálytól eltérést minden frakció támogatta.

Morgan Stanley: 2013 előtt nincs euró - A korábbi konszenzusos 2009-10-es euró bevezetési dátumok a közép-európai országok egy részénél több évvel is kitolódhatnak - véli Oliver Weeks, a Morgan Stanley elemzője. Lengyelország, Magyarország és Csehország esetében az euró várhatóan csak 2012-13-ban válhat nemzeti fizetőeszközzé.

Teljesen magyar tannyelvűvé vált a Bolyai Farkas Líceum  - Markó Béla szövetségi elnök hétfőn, szeptember 12-én, 9 órakor részt vesz és beszédet mond a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanévnyitóján. Mint ismerete, a csaknem fél évezredes tanintézményben 2005-től kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás.

Elhúzódó felújítások bénítják a forgalmat - Szeptember óta minimum duplájára nőtt az útidő a fővárosban, sőt a legnagyobb dugókban bizonyos belvárosi utcákat már meg sem lehet közelíteni belátható időn belül - mondta az egyik taxistársaság munkatársa. A taxisoknak sok bajuk van a felújított utakkal is, mert "agyonlámpázzák" őket. A nyáron kezdődött felújítások idén elhúzódnak, némelyik csak október közepén fejeződik be.[origo]

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.11.) Vasárnapi gondolat

Dr. Pető András
orvos, a konduktív mozgásterápiai képzés megalapozója
112 éve,  1893. szeptember 11-én született Szombathelyen
és
74. születésnapján 1967. szeptember 11-én halt meg Budapesten

Mindszenty József emlékmű  

Szeptember 18-án kerül sor Mindszenty József bíboros, hercegprímás emlékművének megáldására a Miród forrásnál.

Honlap-ajánló: A történelmi Magyarország Várai 

Csak gratulálni lehet az igényes, szép, szórakoztató és egyben informáló Honlaphoz! Lenyűgöző az oldal és minden elismerés illeti a szerkesztőket a befektetett munka nagysága és igényessége miatt. Megérte hiszen egy egyedülállóan szép és értékes honlappal lett gazdagabb a világháló!

Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus 

Szeptember 17-én kerül sor a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszusra, amely az Eucharisztia Évének magyarországi záróeseménye lesz. A találkozónak, amelyen minden egyházmegye képviselteti magát, a budapesti Szent István-bazilika és a templom előtti tér ad otthont. A rendezvény célja, hogy az Eucharisztiát állítsa a középpontba, és a pápai felhívást követve emlékeztessen arra a kincsre, amelyet ezen az áldozaton keresztül kapott az Egyház.

Emlékezzünk

2001. szeptember 11-re

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.10.)

Márkus Emilía
színésznő
145 éve,  1860. szeptember 10-én született Szombathelyen

Surján László cikke a Népszabadságban  

Bennem is él a vágy, hogy legyen új kiegyezés, de a múltat nem lehet úgy eltörölni, hogy az idő múlásával egyre fiatalabbak veszik át a stafétabotot. A rendszerváltás sikerén és kudarcán gondolkodva ismételten Lampedusa Párduca jut eszembe, miszerint sok mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi se változzék. Mi ezt a "semmi sem változott" érzést nehezményezzük, a baloldal legjobbjai pedig azt, hogy tényleges eredményeiket sem ismerjük el. Gyakran jut eszembe Antall József híres mondása: méltóztattak volna forradalmat csinálni. Fegyveres forradalomra nem vágyom. Remélni viszont azt remélem, hogy vitáinkat előbb-utóbb mégiscsak el lehet demokratikus úton, azaz választásokkal dönteni. A kormányzásnak az a minősége, amelyet 2002 óta tapasztalunk, megalapozza reményeimet. Sokunknak elege van abból, hogy semmi sem változott. Ugyanazok akarnak irányítani, akik ugyanúgy sajátjukként kezelik a közvagyont, mint régen. Ugyanúgy az orrunknál fogva akarnak vezetni, mint régen.

Ha meddő a völgy: sivatag 

Engem korántsem zavar, ha egy hozzánk betelepedő magával hozza a kultúráját; megismertet például a szerzetesek eledelével, vagy az édes-savanyú levessel. De ne akarja nekem körettel adni a brassóit – mert azt zokon veszem.

Röviden

Csizmár Gábor elismerte - A munkaügyi miniszter Püspökladányban elismerte, hogy egyre rosszabb a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési lehetősége.  Csizmár Gábor az okok között említett, hogy nincs szerves kapcsolat az oktatási rendszer és a munkaerőpiac között.

Szabálytalanságok az sms-kampányában -Több szabálytalanságra hívta fel a figyelmet a kormány nemrég lezárult sms-kampányával kapcsolatban az adatvédelmi biztos, aki a politikai marketing mielőbbi törvényi szabályozását szorgalmazza.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.09.)


szobra a szegedi Dóm téren

Izsó Miklós
szobrász
174 éve,  1831. szeptember 9-én született Disznóshorváton

Kavargatják, fűszereznek…  

Lám, kik is kavarják oly nagy egyetértésben, mostanában, a szaftot, és a rántást. Jó étvágyat – s mi hadd főzzünk csak magunknak…

Rendhagyó jótékonysági est a jövő Zeneakadémiájáért  

A jelenleg példátlanul nehéz anyagi körülmények között működő Zeneakadémia, hírnevének megőrzése és öregbítése érdekében segítőket, partnereket keres az üzleti világból Magyarországon és külföldön egyaránt.

Pavarottival koncertezik a MÁV Szimfonikus Zenekar 

A MÁV Szimfonikus Zenekar eddig már öt alkalommal koncertezhetett a magas „C” királyával, s idén ősszel is két közös fellépésre készülnek.

A szocialisták bemutatkoznak 

Eddig mázlim volt: kimaradtam a kormány sms-játékából és Gyurcsány Ferenc sem hívott még fel. Az MSZP "ilyen még nem volt" plakátjait viszont már nem fogom megúszni, négy megaméretű reklámra is rálátok az ablakból

Röviden

Jogellenesen távolították el a KSH-tól Vukovich Gabriellát is - A Fővárosi Munkaügyi Bíróság  jogellenesnek mondta ki Vukovich Gabriellának a KSH elnökhelyettesi székből történt elmozdítását. Ezzel az ítélettel az érintettek munkaügyi pereiben eljáró bíróságok alig több mint egy év alatt ötödször jutottak arra a következtetésre, hogy a KSH  három érintett vezetőjének - Mellár Tamásnak, Soós Lőrincnek és Vukovich Gabriellának - 2003 novembere és 2004 áprilisa közötti felmentése minden lényeges elemében jogellenes volt.

Juscsenko menesztette az ukrán kormányt - Korrupciós vádak és lemondások sorozata után Viktor Juscsenko ukrán elnök leváltotta Timosenko miniszterelnököt és az egész kormányt valamint a biztonsági tanács titkárát. Az ügyvezető miniszterelnök Jurij Jehanurov lett.

Bokros radikális gazdasági reformokat sürget - Az Amerikai Kereskedelmi Kamara, vagyis az AmCham és a kanadai valamint a brit kamara közös rendezvényén Bokros Lajos  felhívta a figyelmet a tetemes államháztartási hiányra, az ikerdeficitre és a hatalmas méretűre duzzadt közszférára, amelyek akadályozzák a gazdasági növekedés további gyorsulást.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.08.)


rézmetszet

Zrínyi Miklós
horvát-dalmát és szlavón bán
439 éve,  1566. szeptember 8-án Szigetvár ostrománál halt hősi halált

Találós kérdés  

A dolgozó sztrájkol, a bíróság elítél, a vezérigazgató magabiztos, a szocialista privatizál, mi az? Nem hiszem, hogy a ma újságolvasó magyarjának sokat kell gondolkodnia, hogy kimondja a megfejtést: Ferihegyi repülőtér.

Nyílt levél a Magyar Köztársaság miniszterelnökének 

A magyar művészeti szervezetek aláírásukkal szeretnék hangsúlyozni a kultúra területén kialakult tarthatatlan állapot miatti közös tiltakozásukat.

Meghívó jótékonysági hangversenyre 

„Nem vitt el semmit a víz, hisz a jólelkű szomszédok megmaradtak"

Röviden

Leépítések: két nap alatt 700 ember - szerdai bejelentések szerint a Berwin Ruhagyár dunaújvárosi részlege 300, az Új MiZo Rt. 238 dolgozójától válik meg idén. Keden a kecskeméti ThyssenKrupp Nothelfer Kft. közölte, hogy 115 fős leépítést tervez. A Fidesz kormányzati lépéseket szorgalmaz: ideje, hogy a Gyurcsány-kormány helyreállítsa a kis- és közepes vállalkozások versenyképességét, melyek százezrek számára teremthetik meg a biztos foglalkoztatás lehetőségét.

Kitelepítettek találkozója - Szeptember 10-én, délelőtt kezdődik Komáromban, a Monsotori erődben a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak IV. Országos Találkozója. Ökumenikus egyházi szertartás, és kulturális programok keretében emlékeznek a történelmi eseményekre. A találkozót a komáromi Kecskés László Társaság szervezi, és minden olyan település kapott meghívót az eseményre, ahova és ahonnan az MTA kutatóanyaga szerint sor került kitelepítésre, deportálásra.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.07.)


kőnyomat Barabás Miklós festménye után

Felsőbüki Nagy Pál
ügyvéd, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja
228 éve,  1777. szeptember 7-én született Fertõszentmiklóson

Itthon az Unióban - Vetélkedő  

Vizi E. Szilveszter, a MTA elnöke a védnöke annak az országos vetélkedőnek, amelyet az 1987-ben, 1988-ban és 1989-ben született fiatalok részére rendeznek ITTHON AZ UNIÓBAN címmel.

Ezt is jobban csinálják, mint nálunk 

Szlovákiában korlátozni akarják a privatizációs bevételek felhasználhatóságát.

Nyílt levél Bozóki András miniszternek   

Az öntevékeny alkotók és művelődési közösségek – százezrek – nevében tiltakoznak a kormányzat és a kulturális tárca közelmúltban megvalósított és tervezett, a magyar civil társadalmat sértő intézkedései ellen. Nyílt levél Bozóki András miniszternek.

Tudni, ha lesz mit - szóljatok   

Eltűntnek lett nyilvánítva tizenvalahány milliárd forint; és ismertté vált a sikkasztással gyanúsíthatóak köre. Az egyik vádlottról azóta a sajtó jelentős része bizonyítani próbálja: valójában ártatlan, csupán az ellenzék-közeli ügyészség által írt szerepet játssza el. A másik vádlott annyira szigorú házi őrizetben él, hogy Hegyeshalomnál kérték meg: talán mégse ruccanjon ki Bécsbe függönyt vásárolni. A harmadik most hazatért, és a kormánykoalíció volt igazságügy-minisztere vállalta el az ő védelmét.

Röviden

János Károly király meghívta XVI. Benedek pápát Spanyolországba - XVI. Benedek pápa hétfőn Castel Gandolfóban kihallgatáson fogadta a spanyol királyi párt, János Károly királyt és Szófia királynét. Az uralkodó újságírói kérdésekre válaszolva felfedte a találkozó néhány részletét. „Meghívtam a Pápát Spanyolországba a családok valenciai világtalálkozója alkalmából” – mondta János Károly király, aki e meghívással a spanyol kormányfő kívánságát is tolmácsolta.

Belga főpásztorok közleménye - Belgiumban szeptember 10-én felvonulást rendeznek a családokért, adta hírül a belga katolikus hírügynökség. Az ország katolikus főpásztorai közleményben mutatnak rá, hogy kollektív kezdeményezésről van szó. A békés felvonulás válasz arra törvényjavaslatra, amely lehetővé tenné homoszexuális párok számára gyermekek örökbefogadását.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.06.)


szobra Kiskőrösön

Szendrey Júlia
költő
137 éve,  1868. szeptember 6-án halt meg Pesten

Magyarország legkorábban 2011-ben vezetheti be az eurót  

A legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch elkészítette a tíz új EU-tagról kiadott idei éves eurókonvergencia-jelentését. A nagyobb közép-európai uniós gazdaságok közül egyedül Szlovákiának van esélye arra, hogy még ebben az évtizedben az euró övezet tagja lehessen.

Meghívó  

2005. szeptember 13-án, kedden, 18 órakor az Óbudai Szt. József Templomigazgatóság (volt OLI) előadótermében előadást tart Tomka Ferenc "HALÁLRA SZÁNTAK MÉGIS ÉLÜNK!"
 címmel az 1945-1990 közötti egyházüldözésről és az ügynökkérdésről.

Eretnek tűnődések   

De vajon miért gondolták ők a legtermészetesebb eszköznek, és tekintették elsődleges menekülési lehetőségnek - élve a világ legerősebb országában… - azt, hogy a pokolban is fegyvert ragadjanak?

Pelikán a világhálóban   

Nézze Pelikán! Most az egyszer hazamehet, de tartsa észben, hogy figyeljük magát! A könyvletöltő oldalt bezárjuk. Majd összefogdosunk az utcán két suhancot, rendezünk nekik egy kirakatpert... - Pelikán sejti, mi következik. - ...és maga tanúskodni fog ellenük. El fogja mondani, hogy a vádlottak orosz kémek...

Röviden

Orbán: Minden szerződést töviről hegyire át fogunk vizsgálni - A vita nem a privatizációról szól. Azzal szembesülünk, hogy hosszú évek óta nincs megállapodás Magyarországon a nemzeti vagyon köréről – jelentette ki Orbán Viktor az Info Rádió Aréna című esti műsorában. A Fidesz elnöke kijelentette: egy „nemzeti vagyonszerződés” során kétharmados törvényhez kötné a társadalom számára fontos vagyontárgyak magánosítását

Folytatódik az "Opera-bál": menesztették az ügyvezető igazgatót - Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató az intézmény művészeti vezetésével Kesselyák Gergelyt, az ügyvezetéssel Závecz Ferenc helyett Kunos Józsefet bízta meg, marketing igazgatónak Herczeg Tamást nevezte ki. Szeptember 2-án önként távozott az operaház sajtóosztályának két munkatársa. Réfi Zsuzsanna, az Operaház volt sajtófőnöke és Soós Emese volt sajtóreferens hétfőn arról tájékoztatott, hogy szakmai hitelük megőrzése érdekében váltak meg a dalszínháztól. "Az új vezetés képviselete a magyar sajtóban, eddigi működése alapján, emberileg és szakmailag vállalhatatlan" - mondta Soós Emese.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.05.)


Pollák Zsigmond metszete

Garay János
költő
152 éve,  1853. november 5-én halt meg Pesten

Római zarándoklat a vatikáni magyar kápolna jubileuma alkalmából  

A Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolnát II. János Pál pápa 1980. október 8-án szentelte fel. A negyedszázados jubileum alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 8-ára római zarándoklatra hívja a katolikus hívőket. A kápolna megszületésének körülményeit, művészeti és történelmi jelentőségét ismerteti a cikkben Farkas Attila, az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács titkára.

Toldi spongyabobban   

Hétvégén került megrendezésre az Újpesti Városnapok elnevezésű rendezvénysorozat. Délelőtt lementem sétálni a rendezvénysorozat egyik közeli helyszínére, leginkább testmozgási célból, nagy izgalomra nem számítottam. Szerencsémre idén sem akarták elvonni a figyelmemet a kellemes időről, a szervezők csak az átkosbeli május 1-i felvonulásokon megszokott hangulatot nyújtották: sör, virsli, dübörgő hangfalak, unalmas és kevésbé érdekfeszítő fellépők. A gyerekeknek azért raktak ki számtalan játékot, őket hál'Istennek nem lehet egy pohár sörrel elégedetté tenni.

Röviden

Szépülnek az apostolok Prágában - Két-három hónapig pihen, s nem fog működni nagyjavítás miatt Prága egyik legnagyobb turisztikai látványossága, az óvárosi városháza toronyórája, a nevezetes Orloj.

Hídavatás Pozsonyban - Hídavatót tartottak vasárnap Pozsonyban: a város új, ötödik hídja hétfőn hajnaltól járható A 231 méter hosszú félkörívű, 5 240 tonnás szerkezet 517 méter hosszúságú hídtestet hordoz.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.04.) Vasárnapi gondolat

Maléter Pál
katonatiszt, az 1956. évi forradalom és szabadságharc honvédelmi minisztere, mártírja
88 éve, 1917. szeptember 4-én született Eperjesen

A Fidesz kitart a kettős állampolgárság mellett  

Napra pontosan háromnegyed évvel a kettős állampolgárságról rendezett népszavazás után találkozik hétfőn a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A népszavazást követő, első ilyen jellegű találkozón a kormányfő tájékoztat majd a nemzeti felelősség öt pontjának eddigi eredményeiről és a tervezett változtatásokról a meghívott tíz szervezet vezetőjének.

Minisztériumi kézivezérlés a KSH-nál   

"Mondj igazat: elbocsátanak, avagy mi zajlik a KSH-nál" - címmel tartott szombat délelőtti sajtótájékoztatóján Révész Máriusz beszámolt arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnál két embernek felmondtak, egy pedig önként távozott az intézménytől, mert a Pénzügyminisztériumnak nem tetszett, hogy valós adatokat hoztak nyilvánosságra a költségvetés hiányáról.

Röviden

Elkészült a Szent Borbála Szakkórház - Szeptember 3-án bányásznapi ünnepi rendezvénysorozat keretében 12 órakor adták át Szent Borbála Szakkórház felújított és részben újonnan épített épületét Dorogon. Az ünnepségen Erdő Péter bíboros áldotta meg az épületegyüttest.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.03.)

A nap szentje:

Nagy Szent I. Gergely
 pápa 590-602 között

Arthur Koestler: Egy halott Budapesten   

A nemzetnek mindenkire, mindannyiunkra szüksége van - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Balatonszárszón, a szocialista politikusok találkozóján. Hangsúlyozottan mindkét politikai oldalnak szóló üzenetekkel érkezett, ahol a népi baloldal 1943-as találkozójának szellemét kívánták feleleveníteni. Mindenkire – kivéve Arthur Koestlerre. Szintén friss hír: sem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, sem a Nemzeti Kulturális Alap döntéshozóinak, vezetőinek az ingerküszöbét nem érte el Arthur Koestler születésének centenáriuma, aki a Terror Háza Múzeumtól néhány száz méterre, a Szív utca 16-ban született, és aki élete végéig teljes lelkesedéssel vállalta magyarságát.

Botrányszmog az Operaházban  

Nem botrány, csupán borús, szmoggal telített levegő. Valahogy így lehetne összegezni az Operaház évadnyitó társulati ülését. A legjellemzőbb motívuma ennek vélhetően az a lázas kíváncsiság lehet, amellyel egymást faggatták a társulat tagjai: miért van néhányuknál sárga rózsa? Miért hozták, mire készülnek? Csak annyi történt: a nézőtéren, véletlenszerűen elszórva, néhány rózsaszál fogadta az érkezőket, amelyek a kezdésig, természetesen, gazdára is találtak. A később érkezők pedig fordítottan értelmezték a gesztust – biztos így fognak tiltakozni, kommentálták. Akadt, aki azt sérelmezte: neki nem is szóltak… Szkeptikusság és dac; valahogy így kezdődött az Operaház százhuszonkettedik évada.

Pannon Freskó Pekingben   

A Magyar Állami Népi Együttes táncosai Pekingben adják elő a nyár elején bemutatott, Pannon Freskó című előadásukat.

A diktatúrák ellen   

Az Európai Parlament is fejet hajtott a Szolidaritás előtt: a parlament épületében kiállítás nyílott, amely felvázolta a lengyelek harcát a diktatúrák ellen 1939-től 1980-ig. Képes beszámolónk révén olvasóink is áttekinthetik ezt a fájdalmas-diadalmas korszakot.

Ákosra figyel a Nagy Testvér   

A Magyar Televízió 2005. márciusa óta zajló műsorában, A Nagy Könyvben a nézők szavazatai alapján a 12 legnépszerűbb könyv között George Orwell 1984 című regénye is szerepel. Az Orwell művét népszerűsítő televíziós versenyfilm felvételei szeptember 1-jén kezdődtek Budapesten. A film főszereplője, "arca" Kovács Ákos énekes, előadóművész, zeneszerző, szövegíró.

Röviden

A német kancellárjelölt szerint Ankara Ciprussal kapcsolatos álláspontja akadályozhatja a csatlakozási tárgyalásokat, Ausztria, Szlovénia, Magyarország és Szlovákia pedig össze kívánja kapcsolni a Törökországgal történő tárgyalások megkezdését a Horvátországgal való tárgyalások megkezdésével.

A Corriere della Sera elítéli az egyes olaszországi mecsetekben és vallási iskolákban a prédikátor-tanárok által folytatott, és a szülők többsége által is helytelenített szélsőséges indoktrinációt és uszítást. Emiatt el kell utasítani a milánói muszlim általános és középiskola akkreditációs kérelmét, mert az ott terjesztett tanok ártanak a nemzetbiztonságnak.

Basescu államfő a román nagyköveteknek vázolta a román külpolitika legfőbb prioritásait: 1) Románia 2007. január 1-ei EU-s csatlakozása. 2) Románia NATO-beli pozíciójának megerősítése, és a stratégiai partnerség fejlesztése az USA-val és Nagy-Britanniával. 3) A Fekete-tenger térségre vonatkozó stratégiájának kidolgozása folyamatban van, várják Románia fontosabb szövetségeseinek véleményét, ezt követően terjesztik a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé. 4) A nyugat-balkáni konfliktusok végleges feloldása. 5) Szoros kapcsolattartás az ország határain kívül élő 8 millió románnal. 6) Erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat Kínával, Japánnal, Indiával és Dél-Koreával, valamint Izraellel és az arab világgal.

A magyarok nem hisznek abban, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök együttműködött a volt Securitateval. Csendes László, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság RMDSZ-es tagja, akit azzal vádolt a Cotidianul, hogy megakadályozta a sajtó hozzáférését Markó szekus-dossziéjához, hírlapi kacsának tartja az ügyet, mivel a dosszié alapján az állapítható meg, hogy Markót megfigyelték, s az semmiképpen, hogy besúgott volna. Kincses Előd, a Maros megyei RMDSZ volt elnöke, aki Markó Bélával nincs túl jó viszonyban, szintén nem tartja meggyőzőnek a hírt.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.02.)

Fadrusz János
szobrász
147 éve, 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban

Költségvetés, átmeneti pénzzavarban   

A befektetői bizalom elleni károkozásról szónokolnak azok, akik a mai napig nem számoltak el tételesen az 1989-ig felhalmozott államadósság bevételi és kiadási oldalairól. És nem mutatták be az „állami vagyon újrafelosztásának” becézett, a kapcsolati tőke alapján megvalósított privatizáció konkrét egyenlegét. A vagyonügynökség arra az egyszerű kérdésre sem tudott válaszolni, hogy akkor mennyi is volt valójában a privatizált államvagyon értéke, összege?

Kártyázzuk el várainkat   

Izgalmas látni és elképzelni a magasból kirajzolódó csomorkányi, salföldi vagy dörgicsei templom légies romjait. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik már bejárták hazánk minden zegét-zugát, és azoknak is, akik nem ismerik Magyarországot.

Pályázat katolikus fiatalok számára   

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik.

Kísértet járja be Európát  

A hírek szerint a francia kormány néhány héten belül listát fog nyilvánosságra hozni, a lista pedig azon iparágakat tartalmazza majd, amelyeket meg akar, - és nyilván meg is fog -, védeni a külföldi felvásárlóktól. Senkinek nem jutott eszébe ezért "lekomcsizni" őket.

Röviden

Megkezdődött a tanítás az alsó és középfokú iskolákban

(A képre kattintva hallhatjuk is Weöres Sándor versét)

Magyarország nem akar belépési díjat szedni - Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökének jelezte: Budapest nemmel fog szavazni arra a bizottsági szándékra, amelynek értelmében a Magyarországra beutazó nem uniós állampolgárok belépési díját be kellene szorozni az itt-tartózkodás napjainak számával. Reméljük, tartja a szavát!

Az al-Kaida vállalta a júliusi londoni merényletek elkövetését -Egy arab nyelvű műholdas tv-csatorna állítólag a birtokába jutott annak a videoszalagnak, amelyen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vállalja a július 7-én a brit fővárosban elkövetett öngyilkos merényleteket. (MTI)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(szept.01.)

önéletírása és aláírása az 1668 szeptember 9-iki levelén
gróf 
Bethlen Miklós
erdélyi államférfi, kancellár és emlékiratíró
363 éve, 1642. szeptember 1-jén született Kisbunban

Alkalmas-e György Gábor arra, hogy az Európai Bizottságot képviselje?   

Kulcsár VIP listáján és az MSZP európai listáján is szerepelt az a György Gábor, aki rövidesen vezetni fogja az Európai Bizottság magyarországi képviseletét. A döntés joga Bizottságé, de Surján Lászlónak, mint képviselőnek mindenképp joga van megkérdőjelezni a nyertes alkalmasságát. Kételyei kifejtésére szolgál az ismertetett írásbeli kérdés, amelyet a Bizottsághoz benyújtott.

Házfalakról lecsorgó vöröslő fájdalom, avagy   

A Szolidaritás történetét látványos jubileumi emlékezés elevenítette fel. De van már vagy öt éve annak, hogy egy fiatal lány (aki amúgy a mai ellenzék lelkes híve…) rábökött a jelvényre, és azt kérdezte: ez mi?

A francia példa   

A francia ipari miniszter azt mondta, nem minden francia vállalat külföldi felvásárlását ellenzik, de általában erősíteni akarják a francia cégek versenyképességét és függetlenségét. Egyenlő játékszabályokat akarnak. Olyan védelmet adnának a francia vállalatoknak, mint amelyet az esetleges felvásárló vállalat anyaországa nyújt saját vállalatainak a külföldiekkel szemben. Ennek érdekében rövidesen átfogó EU szabályozást kezdeményeznek. Ezen kívül elkészítik a stratégiai ágazatok listáját, amelyek nem kerülhetnek külföldi ellenőrzés alá.

Magyar népmese az Állatkertről   

Mese az Anyukáról, aki maga vitte el lányát a sárkányhoz. Igaz, nem a barlangjába, csak a kertjébe. A sárkány meg tehet egy szívességet…

Röviden

Ellenőrző testület: Gellért Kis súlyos jogsértése Súlyos jogsértést követett el Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöke azzal, hogy önkényesen visszatartotta a Magyar Rádió üzemeltetési díját - állapította meg a közalapítvány ellenőrző testülete

A Le Figaro az Athén melletti légi katasztrófa kapcsán: A légi közlekedés biztonságáról 2004 júliusában közzé tett francia parlamenti jelentés Ciprust, Magyarországot és Görögországot nevesíti olyan államként, amely elmarasztalható a biztonsági ellenőrzés területén.

Üzlet és politika, két külön világ. Vagy mégsem. Az ukrán 1+1 TV esti híradójában a kárpátaljai Som településről öt perces riportot sugárzott. A téma a magyarországi Premix cég által a kárpátaljai Ózon kft-n keresztül Kárpátaljára szállított veszélyes hulladék. Mivel ezt nem megfelelő helyen és módon tárolták, augusztus 18-án a lakosság megmozdult. A szülők addig nem akarják a gyerekeket iskolába engedni, amíg nem szállítják el onnan a hulladékot, és nem számolják fel a szennyeződést. Az Ózon cég tulajdonosa, Gál József tagadta, hogy a hulladék veszélyes lenne a környezetre, és megismételte, hogy a szállítmányt engedéllyel hozták be. A riporter megjegyezte, hogy a cég közel áll a Medvedcsuk féle (Egyesült) Ukrán Szociáldemokrata Párt befolyása alatt álló, az elnökválasztás előtti megyei vezetéshez és a párt politikusaihoz.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

 

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére