Archív anyagaink
2005. november

(nov.30.)


önarckép
Vaszary János
festőművész
138 éve, 1867. november 30-án született Kaposvárott

Gyurcsány és az EU-költségvetés tervezete 

Félrevezette a nézőket a miniszterelnök.

Mit tett identitásunk megőrzéséért az Orbán-kormány? (II.)   

„...amit együtt felépítettünk, azt tőlünk már el nem vehetik, és az elkészült művek nem egyszerűen csak épületek, hidak és utak, hanem a nemzeti újraeszmélődés részeiként létező alkotások..."

Blairnek is mennie kell…   

...hosszan sorolhatnánk a példákat a kormányfői felelőtlenségre. Ahogyan önfeledten lubickol a percnyi ígéretek áradatában… S közben mintha senki sem figyelne arra, hogy már ez, önmagában, milyen nagy bajt feltételez. Mert hiszen egy megalapozott, kiszámított, magabiztos kormánystratégia nincs arra rászorulva, hogy ígérgessen. Ezt sem egy lendületben lévő gazdaság, sem egy egzisztenciális biztonságban, elérhető perspektívákban gondolkodó állampolgár nem igényli tőle. De mind a gazdaság, mind a polgár – amennyiben valóban érdekli a sorsa, és nem pénzmosásra, vagy nem segélylétminimumra rendezkedik be – a minden napra egy ígéret dömpingje alatt csak elkezd tűnődni. Valóban minden rendben van?

Meghívó   

A „Magyar mezőgazdaság és a vidéki települések jövője” címmel tart előadás Dr. Ángyán József, Font Sándor, Túri Kovács Béla és Obraczán Ferenc a MAGOSZ Főtitkára.

Versnyi hazám –  Tekintet nélkül  

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

Röviden

Az MSZP listáján indul a 2006-os választásokon Mécs Imre. Kuncze Gábor sajnálatosnak nevezte a politikus döntését. "Így döntöttem, mert úgy gondoltam, hogy egyrészt a szociálliberális elvek, másrészt 56 képviselete nagyon fontos" - indokolta döntését Mécs. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy Mécs nem bízik abban, hogy SZDSZ-es jelöltként bejuthatna a parlamentbe. Kérdés továbbá, hogy hány 56-os fogja őt szocialista színekben saját képviselőjének tekinteni.

A 2006-os költségvetés hiányát 1.531 milliárd forintban, kiadási főösszegét 7.506,8 milliárd forintban, bevételi főösszegét pedig 5.975,8 milliárd forintban határozta meg az Országgyűlés kedden. A költségvetés 2005. évi hiányát 1.033  milliárd forintra tervezték. A pénzügyminiszter azt ígérte, hogy a GDP 1,4 százalékkal csökkenteni fogja a hiányt.....

Az idén csak az szja-törvény nyolcszor módosult, és még a költségvetési törvény is érinteni fogja az adózást - mondta el a keddi konferencia bevezetőjében Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese hozzátéve: ezért jelenleg az APEH is tanul.

A teljes lakosság körében Győzike 2.7 milliós nézettség mellett 55.6%-os közönségarányt ért el november 28-án. Szegény hazánk! Bizony változás kell, de győzik-e a Győzikék?

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Semjén Zsolt a Fidesz-KDNP szövetségről
    Fidesz-KDNP névre hallgat a nagyobbik ellenzéki párt és szövetségesei választási listája 2006-ban. A kereszténydemokraták szerepe az lehet, hogy jobbra lezárják a bizonytalan szavazókra hajtó szövetséges táborát és elszívják a levegőt a MIÉP-Jobbik összefogás elől. A KDNP elnökét pártja szerepéről és 2006-os reményeiről kérdeztük.

  • Hétévente kötelező a továbbképzés
    A pedagógusok tanulására fordítható támogatás jövőre több mint harmadával csökken.

  • Mi a francot akar tőlünk az EU? - Lovas István jegyzete
    Kérdezte haragosan Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök annak a globális brit lapnak adott interjújában, amelyet a világ vezetői nagy figyelemmel kísérnek.

  • Budapesti Olimpia Mozgalom egy magyarországi olimpiáért
    A napokban alakult szervezet célja, hogy 2016-ban, vagy négy évvel később a magyar főváros adjon otthont a világ legnagyobb sporteseményének. A szövetségben sportolók, gazdasági szakemberek, és közéleti személyek egyformán megtalálhatók.

(nov.29.)


Rosti Pál

földrajztudós, néprajztudós, fotográfus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
175 éve, 1830. november 29-én  született Pesten

Beszéljenek a tények VI. 

Sorozatunk következő darabjában azt vizsgáltuk, hogy miként alakult a minimálbér az utolsó nyolc évben, s mennyiben közelítjük meg az EU-s átlagot a bruttó bér százalékában.

Mit tett identitásunk megőrzéséért az Orbán-kormány? (I.)   

„...amit együtt felépítettünk, azt tőlünk már el nem vehetik, és az elkészült művek nem egyszerűen csak épületek, hidak és utak, hanem a nemzeti újraeszmélődés részeiként létező alkotások..."

Csaba testvér erdélyi beszámolója   

A beszámoló mellett egy meghívást is kaptunk december 4-re. 18 órától lesz egy szentmise Budapesten, az Országúti Ferences templomban (Mártitok útja), melyet Dr. Pápai Lajos mutat be. A szentmisében szeretnének hálát adni a jó Istennek, amiért sikerült befejezni a Szovátai Szent József gyermekvédelmi központot.

Megette már az e hetit…?   

Amennyiben az árképzés kizárólag a magánszektor lehetősége – akkor ez a szektor milyen miniszterelnöki kompenzáció ígérvényének hatására mond le nyeresége négy százalékáról? Ám ha Gyurcsány, kormányfői minőségében, befolyásolhatja ezt az árpolitikát – akkor miért hazudott az Orbán-kormányról? Két roppant egyszerű kérdés ez, tisztelt állampolgárok.

Versnyi hazám –  Szabad-e így élni?  

Szabad-e így élni, szabad-e így élni?
Időmet, erőmet rossz pénzre cserélni,
Pengőm számolgatni, fontolva kiadni,
Magam bizonytalan sorsra sose hagyni.

Röviden

Munkanélküliség: egy év alatt 1,2 százalékkal nőtt - A munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt az idén az augusztus-októberi időszakban, ami 1,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál és megegyezik a július-szeptemberivel – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Vatikáni delegáció Isztambulban Szent András ünnepén - Walter Kasper bíboros vezetésével hétfőn érkezett Isztambulba az a vatikáni küldöttség, amely november 30., Szent András apostol ünnepe alkalmából látogat az ökumenikus patriarkátus központjába. „Várva várt látogatásról van szó” – nyilatkozta a SIR hírügynökségnek Georges Marovitch, a Török Püspöki Konferencia szóvivője. „Része ugyanis annak a folyamatnak, amely XVI. Benedek pápa 2006-ra tervezett törökországi útját készíti elő, és kétoldalú találkozóival gazdagítja az ortodoxokkal folytatott ökumenikus párbeszédet.”

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • „Győzelem esetén visszaállítjuk a családi adókedvezményt”
    Azokat támogatnánk, akik munkára és nem a segélyre alapoznak – mondja Harrach Péter

  • Miért utálják a politikát Magyarországon?
    Hammer Ferenc vitairata egy újszerű, egységes fogalmi rendszerben vizsgálja a hazai politikai kultúráról, ezen belül a közéletről, a nyilvánosságról, az állampolgárságról, illetve a média állapotáról és teljesítményéről az elmúlt években keletkezett közkeletű értékeléseket. (A teljes anyag letölthető pdf formátumban.)

  • Szlovákia beelőzött
    Az eddig szomszédai után kullogó Szlovákia a visegrádi négyek közül elsőként csatlakozott az euróbevezetés előfeltételeként szabott árfolyamrendszerhez. A váratlan lépéstől a korona stabilitását remélik, ám elemzők szerint a szűk sáv újabb támadási felületet nyit a spekulánsoknak.

  • Fagyigép is kell az olcsóbb államhoz?
    A legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón ismét beszámoltak az "olcsó állam" látszatáról, amely kimerül a foglalkoztatotti létszám folyamatos csökkentésének ígéretében. Az érzéketlen kormány csak beszél a karcsúbb államról, miközben a minisztériumok milliárdokat költenek hivalkodó beruházásokra, házi-fényképészekre, fagyigépekre, napozóágyakra, irodabútorokra és luxusautókra.

(nov.28.)


dr. Kozma László
villamosmérnök, egyetemi tanár
103 éve, 1902. november 28-án született Miskolcon

Beszéljenek a tények V. 

Sorozatunk V. részében a gáz áremelkedését hasonlítottuk össze az ígérettel és az infláció mértékével.

Szaván fogjuk a MIÉP-et    

Arra kérjük a MIÉP és a JOBBIK szimpatizánsait, hogy figyeljék a tényeket, s ha a MIÉP riogatási nem válnak valóra, válasszák a biztosabb megoldást.

Éljünk tudatos életet   

Olvasónktól kapott írás ugyanarra hívja fel a figyelmünket, amelyre Rónay György idézetünk utal az első "Adventi gondolat"-ban: a mai világban hangsúlyozni kell, tudatosan kell figyelnünk ara, hogy az értelmünk irányítsa tetteinket, életünket.

Komolyzene is érkezik Koreából   

A Zeneakadémia rektora, dr. Batta András és Kim Sang He szándéknyilatkozatot írt alá a két intézmény együttműködéséről. A megállapodás keretében sor kerül többek között tanár-, professzor- valamint hallgatócserék lebonyolítására, mesterkurzusok tartására, valamint a zenetudomány területén közös projektek kialakítására.

Invitáló   

 Szarka Gyula, a Ghymes együttes tagja Alku címmel készítette el szólóalbumát, lemezbemutató estje a Kolibri Színházban lesz.

Versnyi hazám –  Nem emel föl  

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feloldoznám.

Röviden

Bubik István-díj először - Trill Zsolt, a beregszászi Illyés Gyula Színház tagja kapja meg elsőként a Magyar Művészetért - Bubik István-díjat - jelentették be az alapítók. Az egy éve, autóbalesetben elhunyt színművész emlékére létrehozott elismerést december 15-én adják át. Gubcsi Lajos alapító, a Magyar Művészetért Díjat odaítélő testület elnöke Kubik Anna vezetésével kuratóriumot kért fel, amely évente egy alkalommal adományozza a Bubik István-díjat az arra legérdemesebbnek tartott, 35 évnél fiatalabb színésznek, rendezőnek.

Meggyújtották az első gyertyát az ország legnagyobb adventi koszorúján - Szeged egyik terének szökőkútjában állítottak fel a nyolc méter átmérőjű koszorút. Az építésébe bárki bekapcsolódhatott. A szökőkút közepén egy fenyő is áll, a koszorút pedig a hagyományoknak megfelelően három lila és egy rózsaszín embermagasságú gyertya díszíti. A karácsonyi felkészülés kezdetét jelképező első gyertyát Botka László polgármester és Gyulay Endre megyés püspök lobbantották lángra.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Adósságcsapdába kergethet az áruhitel
    Karácsonyi akció, ingyen hitel, alacsony THM, alig kamat. Jön a bevásárlási szezon, nyakunkon a levakarhatatlan hirdetésekkel, és egyre gyakrabban elénk kerül a pénzügyi felügyelet figyelmeztetése is: vigyázat, csak óvatosan a fogyasztási hitelekkel.

  • Fidesz-javaslat az áramszolgáltatók extraprofitjának mérséklésére
    Hétfőn kívánja benyújtani javaslatát a Fidesz a Parlamentbe, melynek célja a luxusprofit megszüntetése és a lakossági áramár 10 százalékos csökkentése lenne – minderről Rogán Antal beszélt vasárnap délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján. Rámutatott arra is, hogy minden magyar család jelenleg évi 5500 forintos luxusprofitot fizet az áramszolgáltatóknak.

  • Mérgező anyag került a Tiszába ömlő Visóba
    Nátriumcianid-maradékot tartalmazó mérgező anyag került a Tiszába ömlő Visó folyó vizébe vasárnapra virradóra a romániai Petrobisztra körzetében, a nagybányai Remin vállalat egyik borsai színesfémérc-kitermelő üzemének régi zagytározójából.

  • Tanult a Fidesz a hibájából? - Mi lesz a kis pártokkal?
    Elemzői vélemények, amelyben  arra voltak kíváncsiak, hogy a kampány résztvevőitől milyen viselkedést várhatók, illetve milyen sors várható a kis pártokra.

(nov.27.) Advent I. vasárnapja

 


Benda Kálmán
történész
92 éve, 1913. november 27-én született  Nagyváradon

Advent Teréz anyával 

A legnagyobb borzalom is úgy érint meg, hogy nemesebbé tesz. Ha nem térsz ki előle, hanem segíteni próbálsz. Emberként az emberen.

Adventi gondolatok    

A jeleket talán akkor értelmezzük helyesen, az előkészületi időt úgy töltjük be a várt Istenséghez méltóan, ha magukba nézve számot vetünk tetteinkkel, ha rendezzük gondolataikat, ha a bennünk élő szeretetet az önvizsgálódás próbája  alá vetjük.

Gyermekrajzokat várunk   

November 20-án hirdettük meg, hogy szívesen közreadnánk az olvasóink által beküldött gyermekrajzokat. Kedvcsinálónak azonmód ki is tettünk kettőt. Igaz, még csak 26-a van, tehát nem sok idő múlt el, mégis szeretettel küldjük el ismételten a felhívást.

Szellemi Guantanamok   

A terrorizmus, természetesen, nem igazolható; de egy olyan terrorizmus-ellenes küzdelem sem, amely – végső soron – szemet huny az egyetemes emberi jogok garanciáinak megsértései fölött.

Versnyi hazám –  Adventi hajnal  

harmatozza az Úr, az áldott,
a békét és az igazságot.

Röviden

„Vészhelyzet Afrikában – a szavaktól a tettekig” - A békéről való párbeszéd helye volt november 24-26-a között a római Capitolium és az Eliseo Színház, ahol megrendezték a Béke Nobel-díjasok VI. csúcstalálkozóját. A nemzetközi konferencia Mihail Gorbacsov kezdeményezésére született, aki Róma polgármesterével, Walter Veltronival közösen vezette az idei megbeszéléseket. A tanácskozások több, mint 20 béke Nobel-díjas részvételével, köztük Lech Wałesa-val zajlottak.

Száz jászol – kiállítás Rómában -Öt földrész különböző nemzetiségű, népviseletbe öltözött gyermekei alkották azt az élő betlehemet, amely a népek közötti béke és testvérisége jelképeként megnyitotta a hagyományos „Száz jászol” – kiállítást Rómában. A „Száz jászol” – kiállítás idén harmincadik születésnapját ünnepli, ezúttal 160 különböző, hagyományos és "modern" jászol képviseli a világ jászolkészítő művészetét. Olaszország 10 tartományából, illetve további 20 országból, köztük Magyarországból származnak a kiállított betlehemek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Advent 2005 – letölthető adventi naptár
    Advent 1. vasárnapján, november 27-én elkezdődik a karácsonyi előkészület ideje. A lelki előkészületet hivatott szolgálni a Szombathelyi Egyházmegye honlapjának adventi kalendáriuma, amely december 25-ig minden napra képekkel illusztrált rövid elmélkedést tartalmaz.

  • XVI. Benedek pápa levele Erdő Péter bíboroshoz
    Szombaton közzé tették azt a levelet, amelyet XVI. Benedek pápa intézett Erdő Péter bíboroshoz, Magyarország prímásához, abból az alkalomból, hogy november 10-én különmegbízottjának nevezte ki a máriapócsi jubileumi év ünnepélyes lezárásának szertartására, amelyre 2005. december 3-án kerül sor.

  • Nőtt a Fidesz előnye
    A Szonda szerint megállt az elmúlt hónapokra jellemző, a Fidesz és az MSZP támogatottságában megfigyelhető közelítő tendencia, sőt a visszájára fordult a trend.

  • „Mi a fenét akar tőlünk Európa…?” - Interjú Fricz Tamás politológussal
    Mi a fenét vagy mi a poklot szeretne Európa tőlünk? Az utóbbi napokban ezzel a kérdéssel vált a magyar miniszterelnök – így Magyarország is – híressé a nemzetközi piacon. Ez lett a legfelkapottabb idézet, amely Magyarországról megjelent mértékadó gazdasági lapokban, hírügynökségeknél és internetes portálokon.

  • Valamit a tempóérzékről
    A Népszava publicisztikájának szerzője szerint „a politika nagymértékben tempóérzék dolga"..

(nov.26.)


Stein Aurél (Sir Marc Aurel Stein)
régész, geográfus, Belső-Ázsia és Irán világhírű tudományos kutatója
143 éve, 1862. november 26-án született Pesten

A vak ló bátorságával... 

Sok baj van a gazdaságban, de a legnagyobb probléma az, hogy a jelenleg kormányzó politikai elitnek nincs veszélyérzete, nincs válságtudata.

Az uniónak van lehetősége szankciókat alkalmazni Magyarország ellen    

Surján László az MTI-nek elmondta, hogy a szocialisták véleményével ellentétben az Európai Uniónak van lehetősége szankciókat alkalmazni Magyarország ellen a deficiteljárás miatt, bár úgy tűnik, hogy az erről szóló szabályt egyelőre nem érvényesítik.

Bizalom nélkül nincs siker eredmény   

A Nemzeti Rákellenes Programot, s természetesen egy sor más, a rák megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos kérdést tárgyalt a Magyar Onkológusok Társasága. A találkozón szó volt a civil összefogás rendkívüli fontosságáról, s a konferenciának különleges jelentőséget adott az is, hogy először tűzték napirendre a támogató-kiegészítő kezelések kérdéskörét (például az Avemárét). A hazai onkológusok legnagyobb tekintélyei s - házigazdai minőségben - Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó utcai gyermekklinika onkológusa köszöntötte a tárgyaló feleket, s összegzi most számunkra tapasztalatait.

Versnyi hazám –  Nagycsütörtök  

Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal

Röviden

Felfüggesztett börtönt kaptak a magyarverők - A mulatságon részt vevő magyar társaságot tavaly májusban támadta meg és bántalmazta súlyosan húsz-harminc szerb fiatal Törökkanizsán. Több hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a törökkanizsai bíróság a városban tavaly történt tömegverekedés vádlottjait, akik több magyar fiatalt összevertek.

A következő kormány kontójára is megállapodtak - Megegyezett az Országos Érdekegyeztető Tanács a következő három évre szóló minimálbér-emelésről, illetve a jövő évi országos béremelési ajánlásról. Jövőre az idei 57 ezer forintos minimálbért 62 500 forintra emelik, 2007-ben 65 500 forintos, 2008-ban 69 000 forintos lesz a minimálbér.

Vásárral, betlehemmel, harangjátékkal vár a Budapesti Karácsony - A fővárosban szombattól rendezik meg a Budapesti Karácsonyt. A december 26-áig tartó programok fő attrakciója ismét a Vörösmarty téri vásár lesz, amelyet ma már Európa legjobb karácsonyi vásárai között tartanak számon.

Tallózó(A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Az országépítő Makovecz Imre
    A napokban 70. életévét betöltő Makovecz Imrét köszöntötték november 23-án este az Éghajlat Könyves Kávézóban abból az alkalomból, hogy megjelent Molnár Pálnak az építésszel készült interjúkötete: Az országépítő címmel.

  • Alternatív kormányt alapít a Fidesz
    A Fidesz már a választások előtt megalapítja kormányát, igaz, csak alternatívat, jelentette be Schmitt Pál. A párt alelnöke egy pénteki debreceni sajtótájékoztatón felsorolta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány milyen ígéreteket nem teljesített.

  • Erősebb fogyasztóvédelemre van szükség!
    Erősebb fogyasztóvédelemre van szükség Magyarországon, amely segít megvédeni az állampolgárok érdekeit a monopolhelyzetben lévő, luxusprofitot felhalmozó vállalatokkal szemben. A magyar kormány hozza nyilvánosságra az EU-nak küldött levelét, amelyben a hosszú távú szerződések felülvizsgálata és ezzel a villamosenergia árának csökkentése mellett kötelezi el magát.

  • MSZP-s szórólap is jár a nyugdíj mellé
    Megindult a harc a nyugdíjasokért. Debrecenben szórólapokon hívják az MSZP kampányába őket. Az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a héten 3 millió nyugdíjasnak küld a kormány intézkedéseit népszerűsítő tájékoztatót.

  • Ne Vásárolj Semmit Nap
    A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra igyekszik felhívni a lakosság figyelmét, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal. Tegnap, azaz november utolsó péntekje volt immár hatodik alakalommal a fogyasztási szenvedély megállítását/lassítását célul kitűző nap hazánkban és szerte a világban.

(nov.25.)


Árva Bethlen Kata  grófnő
író, a szegények és a betegek gondviselője
305 éve, 1700. november 25-én született Bonyhán

Tehetetlen a kormány a munkanélküliséggel szemben    

Balsai Istvánnak (Fidesz), az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnökének reagálása a KSH legfrissebb munkanélküliségi adataira.

Írók ne háborúzzanak egymással, mondja Joanne Harris   

A hét elején Budapestre érkezett Joanne Harris, angol írónő, többek között a Partvidékiek, az Ötnegyed Narancs és a Francia Konyha című könyvek szerzője.  Világhírű műve a Csokoládé című regény, melyből film is készült. Az írónő magyarországi látogatása alkalmából az Ulpius-ház Könyvkiadó két új művét jelenteti meg magyarul: a Francia piac című szakácskönyvet és a Szent bolondok című regényt.

Az örök Kalotaszeg 

In memoriam Varga Ferenc „Csipás”

Meghívó 

Kamaraest a Karinthy Szalonban 2005. november 27-én 18.30-kor.

Versnyi hazám –  Kozmopolita költészet  

Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?

Röviden

Görög katolikus jubileum Rómában - A Szentatya megáldotta a máriapócsi Kegykép aranyból készült glóriáját. A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének 100. évfordulója alkalmából jubileumi évet tartott a Hajdúdorogi Egyházmegye. Az ünnepi év lezárásakor december 3-án az aranyból készült glóriát Erdő Péter bíboros, a pápa személyes küldötteként helyezi el Mária és a kisded Jézus feje fölött. Ezt a glóriát áldotta meg november 23-án, az általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa .

Sólyom László határon túli püspökökkel találkozott - a köztársasági elnök november 24-én, csütörtökön délután a határon túli püspökökkel találkozott a Sándor-palotában. A találkozón a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyház tizenhét magyar püspöke volt jelen. A meghívottak a környező országokból érkeztek, így Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából és Horvátországból.

Orbán Viktor határon túli magyar püspökökkel találkozott - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke adventi találkozón fogadta a határon túli: erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar püspököket. A november 23-án megtartott budapesti találkozón szó esett a határon túli magyar közösségek helyzetéről és arról, milyen fontos a magyar vállalkozói tőke eljutása a szomszéd országokba, hiszen az ottani vállalkozók a magyarországi tőke segítségével erősödhetnek meg.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • 5,9 százalékkal drágul jövőre a vízdíj a fővárosban
    Budapesten jövőre a vízdíj 5,9 százalékkal, a csatornahasználati díj 5,85 százalékkal, a BKV-tarifák pedig átlagosan 10 százalékkal drágulnak - erről csütörtökön este döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az ellenzékiek elutasították a városvezetés által benyújtott javaslatokat. Nem szavazta meg a víz- és a csatornadíj emelését Atkári János független főpolgármester-helyettes sem. Az általa szakmailag rossznak minősített előterjesztés kapcsán szerinte a városvezetés nem képviselte kellő határozottsággal az önkormányzat érdekeit a cégekkel szemben.

  • Durvuló hangnem a gazdaságpolitikában
    A 2006-os választások közeledtével egyre nagyobb feszültség jellemzi a gazdaságpolitikai vitákat. Az elmérgesedett hangnem az elmúlt héten már nem csupán a pártok egymás közötti vitáiban volt érzékelhető, de áthatotta a kormány és az Európai Unió konfliktusát, és egyes elemzők nyilatkozatait is.

  • A nadrágszíjművelet
    A megszorítás politikája a szociális elszegényítés politikája, és ezt sem az ellenzék, sem a jegybankelnök, sem Brüsszel nyomására nem fogom bevezetni - jelentette ki a múlt hét végén Gyurcsány Ferenc. Eközben idősek és fogyatékosok tüntetnek, szakemberek és egyházak tiltakoznak az utóbbi évtized legszigorúbb szociális költségvetési tervezete ellen.

(nov.24.)


Gábor Áron
 tüzér őrnagy, az önálló székely tüzérség megteremtője és főparancsnoka
191 éve, 1814. november 24-én született a Háromszék vármegyei Bereck-en
(a különféle életrajzokban 21-e és 27-e is szerepel születési dátumként)

Egyhangú pontozással   

Az őszi közvéleménykutatások eredményétől megriadtaknak nemcsak az ismét javuló adatok adhatnak bátorságot, hanem az a látványos magabiztosság, ahogy Orbán Viktor átvette a közbeszéd irányítását. Mind a nemzeti garancia törvény, mind az áram árának csökkentése szakmai, politikai, erkölcsi siker volt a Szövetség számára.

Egyikünkre semmi szükség   

Tamási Orosz János fanyar glosszája lakóközösségünkről/országunkról.

Klebelsberg Kuno örökségét kutatva 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Németh László Kulturális Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Pedagógiai Intézete gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter örökségének feltárására, szellemi és tárgyi hagyatékának ápolására, születésének 130. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet középfokú oktatási intézményekben tanuló, illetve a felsőoktatásban részt vevő diákok /15-25 éves korig/, valamint pedagógusok számára.

Meghívók 

Halottak napjától Virágvasárnapig - szombaton 19 óra
Széchenyi Kör - péntek 18 óra

Versnyi hazám –  Nem illet engem?  

csak jobban rettegek
attól, hogy hitvány lehetek,
jobban, mint a haláltól.

Röviden

A fővárosi SZDSZ hazugságokkal akarja hergelni a budapestieket. Az SZDSZ közleményében ugyanis valótlan az az állítás, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szociális és Lakásügyi Bizottságában a fideszesek nemmel szavaztak a lakásrezsi támogatás emelésére. A fideszes politikusok ugyanis, - akárcsak az MDF-es bizottsági tag - tartózkodtak a szavazáskor. Tartózkodásukkal jelezni akarták, hogy nem értenek egyet azzal a gyakorlattal, hogy egy alapítvány közbeiktatásával jusson el a támogatási összeg a rászorulókhoz. A Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat közvetlenül fizesse ki a rászorulóknak a lakásrezsi kompenzációt, amelyet nem korlátozhat egy alapítványnak átutalt összeg nagysága, hanem minden rászoruló biztosan, közvetlenül és gyorsan megkaphat.

Bejelentették a 67. lourdes-i csodás gyógyulás hírét - Gerardo Pierro salernói érsek hivatalosan bejelentette, hogy az egyházmegye egy híve Anna Santiello a Lourdes-i kegyhelyen megmagyarázhatatlan módon meggyógyult. A csodás gyógyulás 1952-ben történt, de az eredményt hivatalosan csak most ismerték el. A ma már 94 éves asszony, Anna Santiello is jelen volt november 11-én, a hivatalos bejelentésen, amelyre a salernói egyházmegyei szemináriumban került sor. Anna Santiello súlyos szívbetegségben szenvedett születésétől kezdve. 40 éves korában állapota még kritikusabbra fordult, orvosai és hozzátartozói tanácsa ellenére a lourdes-i kegyhelyre látogatott, és az ott szolgáló szerzetesek megmerítették a forrás vizében. A beteg nő azonnal meggyógyult és amikor visszatért Salernóba a kardiológus is megerősítette a jó hírt.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Győzelme esetén 10 százalékkal csökkenti az energia árát a Fidesz
    Amennyiben a Fidesz 2006-ban megnyeri a választásokat legalább 10 százalékkal csökkenti a villamos energia árát - szögezte le Fónagy János. Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság is a hosszú távú villamosenergia vásárlási szerződések felülvizsgálatára és a versenyhelyzet megteremtésére ösztönzi a kormányt.

  • Közös nyilatkozatot adott ki a négy történelmi magyar egyház
    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös nyilatkozatot adott ki Kuncze Gábor, SZDSZ elnök levelének kézhezvétele után.

  • Orbán Viktor "patrióta gazdaságpolitikát" sürget
    Orbán Viktor "patrióta gazdaságpolitikát" sürgetett Révkomáromban, ahol felvidéki gazdasági vezetőkkel, élvonalbeli magyar vállalkozókkal, polgármesterekkel találkozott a Fidesz-MPSZ gazdasági konzultációjának küldöttsége. A Fidesz szeptemberben indult konzultációjának célja, hogy a magyarországi és a határon túli magyar gazdasági szféra érintettjeinek bevonásával, véleményük és ötleteik meghallgatásával igyekezzen kialakítani az új magyar gazdaságpolitika körvonalait, majd a széles körű szakmai párbeszéd summázatára alapozva készüljön el a párt gazdasági programja.

  • Botrányfilm a brókerbotrányról
    Kontraszt című műsorunk vendége volt Obersovszky Péter, akinek Kulcsár és a haverok című filmjét a múlt héten mutatták be. A készítővel Amin Zoltán többek között arról beszélgetett, hogy brókerbotrány szálai hova vezetnek.

(nov.23.)

 


dr. Dobri János
erdélyi református lelkész és cserkészvezető
91 éve, 1914. november 23-án született Brassóban

 

Bizottsági nem a termékdíj-törvény módosítására   

Elutasította a termékdíj-törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat általános vitára bocsátását az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága.

Az igazság napja   

Mit tettek képviselőink a vegyi anyagok szigorúbb szabályozásáért?

Meghívók   

Könyvbemutatóra
„Dr. Battyány Strattmann László - a szegények orvosa”  című előadásra

Színházi - ajánlók   

Kiálts a szeretetért - Teréz anya élete
Miskolc vendégjátéka Budapesten

Gárdos Péter Mikulása 

Az ajánlott film történek lényege, hogy mi történik, ha egy szőrős szívű, csak önmagára figyelő, lopós, csalós, hazudós ember és egy tiszta szemű kislány találkozik.

Versnyi hazám –  Ars Poetica  

Légy Orpheus, kinek szavára
a konok ősgyűlölködés fölenged;
légy Orpheus, kinek szavára
a mocskos száj mély némaságba dermed!

Röviden

Kancellárrá választották Angela Merkelt - Angela Merkelt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét kedden kancellárrá választották. Ő a második világháború utáni nyolcadik kancellár a Német Szövetségi Köztársaságban, s az első nő a kancellári poszton Németország történetében.

Magyar sikerek a nemzetközi klarinétversenyen - Két dobogós helyezést ért el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két hallgatója a carlino-i nemzetközi klarinétversenyen. Az Egyetem japán hallgatója, Machimaru Shuichiro első helyen végzett kamarazene kategóriában, Rumy Balázs pedig második lett a senior (18-35 év) kategóriában. Ez utóbbi kategória a legerősebb, a versenyen indulók legtöbbje itt indult, összesen 37-en.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Gyurcsánnyal a harmadik világba?
    A KSH szerint a magyar társadalom 2 százaléka alkotja a felső osztályt. A lakosság közel fele a középosztályhoz tartozik. „A közép fejlesztése helyett a hangsúlyt a lemaradók felzárkóztatására, az elöl haladók elindítására és támogatására helyezzük” – mondta Gyurcsány Ferenc a napokban. Kontraszt című műsorunkban Amin Zoltán beszélgetett Hegedűs Zsuzsa, Párizsban élő szociológussal.

  • Fidesz-javaslatok a villamos energia árának csökkentésére
    A Fidesz több elemből álló javaslatcsomagot dolgozott ki a villamos energia árának csökkentésére – jelentette be Varga Mihály kedden. A javaslatok között szerepel a valódi versenyhelyzet megteremtése az energia-piacon, valamint az is, hogy 2006-ra 10 százalékkal kell csökkenteni az árakat.

  • Az egészségügyi politikát kizárólag pénzügyi szempontok vezérlik?
    Nem szakmai, hanem kizárólag pénzügyi szempontok határozzák meg a kormány egészségügyi politikáját a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. Éger István holnap találkozik a miniszterelnökkel, akitől egyebek mellett az orvosi túlmunkában és a recept-felírások enyhítésében vár segítséget.

(nov.22.)


Charles De Gaulle
francia politikus és tábornok,
 az V. köztársaság megalkotója
115 éve, 1890. november 22-én született Lille-ben

Légvár alapozás   

Rossz lépés jó irányba.

Járainak, Almuniának, Barrosonak mennie kell   

"...tessék olyan helyzetet teremteni számomra, amelyben az unió pénzügyi biztosának kijelentései nyomán nem a forint, hanem az euró gyengül…  "

Beszéljenek a tények IV. 

A 2002-ben megalakult kormány egyik fontosnak látszó intézkedése volt, hogy felújította a népegészségügyi programot és pénzt is rendelt mellé. A szép reményeket azonban eloszlatják a tények: a programra fordítható összeg évről évre fokozatosan csökken.

Versnyi hazám –  Kuplé a Vörös villamosról...  

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér
nem sirató csak szomorú

Röviden

Felfüggesztették a verespataki kutatást - a gyulafehérvári semmítőszék és ítélőtábla felfüggesztette a földtani kutató fúrásokat. A pert az Alburnus Maior nevű civil szervezet indította, amely kétségbe vonta a megyei környezetvédelmi ügynökség által kiadott fúrási engedély jogszerűségét.

Megszüntették az eljárást a Lelkiismeret 88 ellen - A bíróság megszüntette mind az 50 szabálysértési eljárást, amelyet a rendőrség indított a Lelkiismeret 88 Csoport Gesztenyés kerti tüntetése miatt. A demonstrálók két éve Medgyessy és Nastase koccintása ellen tüntettek. Akkor a tüntetést a rendőrség feloszlatta, és 51 személyt, köztük több időst és fiatalkorút, illetve újságírót vettek őrizetbe. A BRFK korábban a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozva tiltotta meg a rendezvényt.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Balogh László: Cenzúra az Országgyűlésben
    Az újkori parlamentarizmus történetében példátlan eset történt a 2005. november 21-i ülésnapon. A Ház vezetése megváltoztatta és cenzúrázta egy tervezett napirend utáni felszólalást.

  • Kelet-Európa sokkal gyorsabban melegszik, mint Nyugat
    Egy új tanulmány szerint a széndioxidnál van egy sokkal fontosabb tényező is Európa felmelegedésében: ez pedig a víz, pontosabban a vízpára. Kontinensünk azonban nem egyenletesen melegszik, keleten például drasztikusabban nő a hőmérséklet, mint nyugaton.

  • Újabb azonosítót kapnak a diákok
    Oktatási azonosító számot kap november végéig másfélmillió diák és tanár. Az azonosító segítségével a jövőben jobban ellenőrizhető lesz az oktatási jogviszony, illetve az ezzel járó juttatások. Sok tanárt meglepett az azonosító bevezetése, pedig az oktatási tárca szerint az iskolák kézikönyvet is kaptak a közoktatási nyilvántartással kapcsolatos tudnivalókról.

(nov.21.)


Hatvani István

orvos, fizikus, kémikus, matematikus. (Hazánkban ő tanított először kémiát)
287 éve, 1718. november 21-én született Rimaszombaton

Invitáló - Keresztényszociális Magyarországért vitaest   

A Keresztényszociális Műhely szervezésében kerül sor 2005. november 23-án, szerdán 18 órakor a Keresztényszociális Magyarországért vitaestre, Budapesten. (XVI. kerület, Jókai Mór utca 6 sz. I. em.) A rendezvényen többek között Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is előadást tart.

IKSZ-nyilatkozat   

Az a nemzet jár jó úton, mely az ország jövőjét Családok Szövetségeként képzeli el. A jövő útja nem az egyensúlyozgató bevándorláspolitika, hanem a tudatos családpolitika.

Könyvajánló 

II. János Pál pápaságának kétségkívül leginkább közismert jellemvonása az, hogy Péter utóda fáradtságot nem kímélve újra és újra útra kelt, hogy apostoli látogatásai során a világ számos országában találkozzon a katolikus hívekkel és hirdesse az evangéliumot. A 104 útról most egy érdekes kötet látott napvilágot.

Vers és dallam a régi magyar költészetben   

A magyar kultúra oly mértékben nem kap hivatalos támogatást, hogy - anyagiak hiányában - körlevelekben kénytelenek terjeszteni pl. a régi magyar zenei programokat.

Meghívó  

A KÉSZ újpesti csoportja  hagyományteremtő Szent Cecília napi meglepetés hangversenyre invitálja Olvasóinkat is.

Versnyi hazám –  Nyitogató  

Nyiss ki, mint késő virágot,
nem tavasz, nyár remekét,
nyisd ki bennem a világod
s e világ szeretetét.

Röviden

A kommunizmus áldozatainak emlékműve Pozsonyban - Az ünnepség résztvevői között nagy számmal voltak olyanok is, akik a kommunista uralom alatt fogságban szenvedtek. Közülük sokan azt vallják: a keresztény hit adott nekik erőt az ellenálláshoz. A résztvevők között a katolikus ellenállás vezető személyiségei is jelen voltak, mint a szlovák parlament elnöke, Pavol Hrusovsky, Jan Carnogursky és Frantisek Miklosko. A megemlékezés ünnepi fogadással zárult a pozsonyi prímási palotában.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • „A Fidesz a felkészülés időszakában van”
    Orbán Viktor szerint a Fidesz nem kezdte el választási kampányát, csak a felkészülés időszakában van, amelynek egyik fő feladata legalább 100 ezer önkéntes segítő összegyűjtése, akik majd a kampány aktív résztvevőiként ellensúlyozhatják a torz médiaviszonyokat. A választási program kapcsán hangsúlyozta: Magyarországnak új gazdaságra, új államra és új politikára van szüksége, s arra, hogy 2006 a változás éve legyen.

  • Budapest álljon a változás élére!
    Budapest az 1873-as egyesítését követően 15 évvel már igazi főváros volt. Büszke volt magára, a nemzet is büszke volt rá, és amikor változtatni kellett, akkor annak az élére állt. Közösen arra kell biztatnunk Budapestet, hogy álljon ismét a változás élére! Biztassuk, hogy bújjon ki a fékentartó, megosztó, megbéklyózó, energiákat elvesztő, a tegnapot gyötrő vitákból - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap az Új Budapest Központ második fővárosi születésnapi rendezvényén és díjátadásán elmondott beszédében.

  • Újabb francia folyóirat méltatja József Attila kötetét
    A XX. század egyik legnagyobb költőjeként mutatja be a szerinte szómágus József Attilát a Marianne című francia politikai folyóirat legfrissebb száma a költő Aimez-moi (Szeressetek engem) címmel franciául kiadott összes versének megjelenése alkalmából.

(nov.20.) Vasárnapi gondolat



Kerényi Jenő
szobrász
97 éve, 1908. november 20-án született Budapesten

Metrót a Virágpiacig   

Miként azt a Fidesz már korábban felvetette, jobb lenne, ha a tervezett 4-es metró végállomása az Etele tér helyett a Budaörsi úti virágpiacnál lenne.

Foley érsek az Információs Társadalom Csúcstalálkozóján Tuniszban   

„A mi felelősségünk, hogy enyhítsük a szolidaritás és az emberség hiányát, emberek millióinak és a jövő nemzedékek javára.”

Gyermekrajzokat várunk!  

Kedvcsinálónak közre is adunk kettőt. Azonos témára készültek, két testvér alkotásai, egy vers illusztrációi. Beküldeni bármiféle gyermekrajzot lehet.

Érik a hazai közgazdasági Nobel-díj   

Ha lenne egy Járai nevű ló, akkor még lóversenyre is járnék. És azon a héten, amikor ismét leszedik róla a keresztvizet, én – hátha bejön a „fordíts rajta” trükkje – kimennék és megtenném biztos nyerőre. Csak az a baj, hogy nem sokat keresnék, mert nagyon sokan ugyanezt tennék; a sorban előttem lobogtatnák nyerő tikettjeiket a Veresek, Petschingek, Lengyelek és a többiek…

Kérdés, nem kérdés  

Ismét jelentkezünk hétvégi pihentetőül politikai humorral.

Versnyi hazám –  Szózat s kiáltás 

A végtelenség mától rövidebb lett,
mondta valaki a temetőben,
s a szomszéd fának nekidőlt.

Röviden

Szent Erzsébet-megemlékezés Kassán - immár ötödik éve – a hívek egyre nagyobb részvételével két napos ünnepséggel emlékeznek meg Árpád-házi Szent Erzsébetről. Idén a megemlékezésre november 12-én és 13-án került sor. Az ún. Szent Erzsébet Akadémia két előadója idén Németh Emma szociális testvér és Dr. Jávor Béla budapesti ügyvéd volt. Németh Emma testvér a kassai születésű Salkaházi Sára életszentségéről, Jávor Béla pedig az erkölcs és a politika összefüggéseiről tartott előadást.

"A II. János Pál pápához fűződő szeretetkötelék nem bomlik föl többé" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa az elődéről szóló film vatikáni világpremierjén
November 17-én, csütörtökön délután fél hatkor a vatikáni VI. Pál-teremben XVI. Benedek pápa jelenlétében bemutatták a „II. János Pál pápa” –c. amerikai-olasz filmet. Az eredetileg két részes tévéfilm külön a világpremierre készült rövidített változatát hatezren nézték meg a Szentatyával együtt, köztük az olasz politikai élet méltóságai.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Véget ért a tihanyi apátság jubileumi éve
    A 950 éves Tihanyi Bencés Apátság jubileumi esztendeje hálaadó szentmisével ért véget az apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek ünnepén, november 17-én.

  • Barroso Budapesten: Gyurcsány megértést kért, Orbán azt, hogy az unió ne büntessen
    A magyar miniszterelnök megértést kér az Európai Bizottságtól, mert az ország fejlettebbé válása és igazságosabbá tételében kell változtatásokat végrehajtani, amelyek azonban terhelik a költségvetést. Orbán Viktor azt kérte az Európai Bizottság elnökétől, hogy az Unió ne büntesse Magyarországot a kormány hibái miatt.

(nov.19.) Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe

 


Dudits Andor: A hetvenéves Schulek Frigyes
Schulek Frigyes
építész, műegyetemi tanár, az MTA tagja
164 éve, 1841. november 19-én született Pesten

Szent Erzsébet rózsája daganatos betegek rehabilitációja javára  

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1999-ben alapította a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Az Árpád-házi szent legendájára utaló kitüntetés az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek és a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál, hogy az együttérzés, a felebarátaink iránti felelősség és az önzetlen cselekvő szeretet keresztény eszményét az egyénekben és a közösségekben ébren tartsa. A díj átadására immáron hatodik alkalommal kerül sor november 20-án jótékonysági műsor keretében.

Kilátástalanul kockázatos lízing   

Hazudni, a hatalomért, általában sem érdemes; de néhány évtizeden belül kétszer is ezt tenni – kilátástalanul kockázatos „visszalízingelése” az osztályhatalomnak. Különösen akkor, ha nincs hová visszahátrálni.

Simonyi Imre: A negyedik osztály  

Vajon miről is jutott eszünkbe Simonyi Imre egy régi írása? Talán arról, hogy a Polgári Körök egyik kiadványának megjelenése a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot sajtórendészeti vétség elkövetésének megalapozott gyanújára inspirálta? Talán arról, hogy a fiatal Baloldal miskolci elnöke azt mondta az ellenzék plakátjainak letépkedéséről: "rendőröktől nem kell félni, mert szóltam nekik, tudják, hogy fogunk mi éjszaka kóvályogni"? Talán arról - hogy valami itt lóg a levegőben...?

Mezőkövesdi röplap  

Egy tipp újabb sajtórendészeti vétség indítására. Talán ezt is meg merik cselekedni.

A Fidesz Elnökségének közleménye   

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Elnöksége megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az MSZP semmilyen eszköztől nem riad vissza politikai ellenfelei ellehetetlenítése, valamint a választópolgárok megfélemlítése érdekében.

Versnyi hazám –   Fonák világ 

E megváltozni nem tudó lopók
azoktól, kiknek mindenét ellopták,
most már a semmit, orv kezük nyomát,
az őrült reményt - gazul visszalopják

Röviden

Jubileumi szentmise a Szent István-bazilika megnyitásának 100. évfodulóján. A misét Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be. A templom építéséért már az 1810-es években gyűjtés indult, az alapkövet azonban csak 1851-ben helyezték el. Az építkezés Hild József tervei alapján kezdődött meg, halála után Ybl Miklós kapott megbízást a folytatásra. Az épületbelső és a képzőművészeti díszítés már Kauser József irányításával készült el. A Szent István-bazilika felújításának húszéves folyamata 2003-ban zárult le.

Ki akart kamatemelést, hogyan szavazott Járai? - A jegybank közzétette az október 24-i Monetáris Tanács-ülés rövidített jegyzőkönyvét. A szavazáson a tanács tagjai közül tíz fő a szintentartás, két fő pedig 25 bázispontos kamatemelés mellett szavazott. Járai Zsigmond, Bihari Péter, Bihari Vilmos, Csáki Csaba, Hardy Ilona, Kádár Béla, Kopits György, Neményi Judit, Oblath Gábor, Szapáry György a tartásra, Adamecz Péter és Auth Henrik pedig az emelésre voksolt.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Almunia kérése a magyar kormányhoz
    Két figyelmeztetés két nap alatt. Tegnap az Európai Bizottság a várható magas államháztartási hiány miatt figyelmeztette Magyarországot. Az unió pénzügyi biztosa most pedig arra kéri a magyar kormányt, hogy ne halassza el többször az euró bevezetésének dátumát. Joaquin Almunia szerint ez a bizonytalanság negatív reakciót válthat ki.

  • Eljárás indult a Fidesz két munkatársa ellen
    A Fidesz vizsgálatot követel a miniszterelnöktől amiatt, hogy eljárás indult egy országgyűlési képviselő szórólapokat terjesztő munkatársai ellen.

  • Keller klán az állami vállalatoknál
    Keller László 2002-es közpénzügyi államtitkári kinevezése óta családjának tagjai felkerültek a Szerencsejáték Rt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Budapest Airport és az Országgyűlés fizetési listájára. A volt államtitkár szerint ez családi ügy, a magánéletet pedig el kell választani a politikától.

  • A helyzet súlyos - Romániában előbb lesz euró, mint itt?
    Jövőre a GDP-érték 8, vagy akár a 10 százalékát is elérheti a magyar államháztartási hiány, az euró bevezetése pedig a következő évtized közepén válik reálissá - áll a JP Morgan Magyarországra vonatkozó elemzésében. Az elemzőcég hozzáteszi: új Bokros-csomag nem valószínű.

(nov.18.)


Tildy Zoltán
református lelkész, politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök
190 éve, 1889. november 18-án született Losoncon

Befogadó Budapest  

Európai és nem európai országok, uniós tagállamok és a felvételükre még várakozó országok kulturális miniszterei, valamint neves társadalomtudósok és művészek vesznek részt azon a találkozón, amely csütörtökön este kezdődött a Parlament épületében.

Mert ami itt folyik…   

Szóval, mondom, gondban vagyok – bár ez nem igaz. Értem én, hogy miért az a vezető hír: Gyurcsány ezt meg azt mondta. Hogy meg ne halljuk az igazságot. De törjön le a keze annak, aki ezt, ebben a formában, megszavazza majd…

Hat szobában heten  

Sajtóközlemény Orbán Viktor "gazdagodásáról".

Az első Hamvas Béla-szobor   

Átadták a Hamvas-fürt bordíjat - Mihály Gábor szobrászművész alkotását - a budapesti Vármegye Galériában.

Versnyi hazám –  Csillag után 

„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”

Röviden

XVI. Benedek pápa fogadta Mose Kacav izraeli államfőt - A látogatás alkalmat adott arra, hogy áttekintsék az Izrael és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok fejlődését, a diplomáciai kapcsolatok 1994-ben történt felvétele óta eltelt időszakban. Kacav elnök már a látogatás előtt bejelentette, hogy meghívja államfői látogatásra a Pápát Izraelbe. Az elmúlt hetekben XVI. Benedek hasonló meghívást kapott Ariel Saron kormányától, az izraeli főrabbiktól és a betlehemi polgármestertől. A Szentatya a maga részéről késznek mutatkozik arra, hogy Izraelbe látogasson.

Bélyegek a Svájci Gárda tiszteletére - A Vatikáni és a Svájci Posta két különböző bélyeget adott ki a Svájci Gárda 500 éves jubileumának alkalmából. Az egyik, 85 rappenes bélyeg az őrségváltást, míg a másik, 1 frankos bélyeg a Gárda felsorakozását jeleníti meg.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Miért nem fizet a magyar állam?
    Több tízmilliárd forinttal tartozik a magyar állam a két vezető magyar jelzálogbanknak. A Kincstár nem fizet, de ígér. Az ÁFA visszafizetések késleltetése nem jött be, a nyugdíjakat időben ki kell fizetni, így az államnak hozzá kellett nyúlni az állami támogatásból (is) élő jelzálogbankokhoz, és egyszerűen nem fizeti az állami kamattámogatásokat.

  • Elvonásra ítélve
    Az utóbbi évtized legnagyobb megszorítására készül a kormány az idősotthonoknál. Negyvenezer ember ellátása kerülhet veszélybe, miután a szellemileg leépültek kivételével általános lesz a pénzelvonás. Az érintettek hétfőn a parlament előtt tiltakoztak a tervezet ellen.

  • 10 milliárdnyi privatizáció után 9 milliárd forint hiány
    Rogán Antal szerint ez az V. kerület utolsó három évének egyenlege. A fideszes politikus úgy látja, hogy a kerület szocialista polgármestere nem törődik a városrész polgáraival, inkább szolgálati autókra, és képviselői bérlakásra költik a pénzt. A helyi Fidesz ezért szociális javaslatokkal fordul az önkormányzati testület felé.

(nov.17.)


Wigner Jenő
magyar származású, Nobel-díjas fizikus, vegyészmérnök
103 éve, 1902. november 17-én született Budapesten

Cenzúra az Európai Parlamentben  

Világosan fogalmazó magzatvédelmi kiállítás nyílt november 15-én az Európai Parlament épületében. Rövid életű volt: betiltották az "Élet és gyermekek Európában" című kiállítást.

A kiáltó ellentétek világa: Magyarország   

Bár Magyarország az elsők között a világon, 1912-ben vezette be a családtámogatási rendszert legelőször a köztisztviselőknek, közel 100 esztendő után ott tartunk, hogy a gyermekszegénység felszámolásának tennivalóiról konferenciát kell rendeznünk. Jelenlegi bankszektorunk viszont alig több mint 10 éves múltra tekint vissza, s a tőkére, vagy az eszközökre vetített adózás utáni megtérülési mutatók az Európai Unió átlagának kétszeresét érik el. Az internetes sajtó két írását állítottunk egymás mellé, melyek elolvasása után önként adódik cikkünk címének sommás ítélete.

Egyre több befektetőt vonz Románia  

A holland Het Financieele Dagblad „Egyre több befektetőt vonz Románia” című írása a működő tőke folyamatos kelet-felé történő vándorlását bizonyítja.

Versnyi hazám –  Deák Ferenc  

Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.

Röviden

Újabb "kreatív" könyvelésre utaló jelek? - A pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint novemberben deficit, decemberben pedig többlet alakul ki az államháztartásban, s így tartható a korábban prognosztizált 4,6 százalékos GDP arányos pénzforgalmi hiány, amelynek összege 1.022-1.023 milliárd forint. Ha ez igaz, akkor ennél az összegnél kellene 2006-ban a GDP 1,4 százalékával kisebb hiánynak lennie, mert ezt ígérte Veres János. A beterjesztett költségvetésben azonban több mint 1500 milliárd a tervezett hiány! Valami itt ismét "kreatív" könyvelésre utal.

Orbán: Patrióta gazdaságszemléletre van szükség - Magyarország jövőjét a munka, a család, a nemzet és a tisztelet értékrendre kell építeni - mondta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Gazdasági Konzultáció tanácskozásán. A Fidesz elnöke szerint optimális méretű, erős, aktív államra van szükség, ahol patrióta gazdaságszemlélet uralkodik, vagyis mindenkor a magyar vállalkozókat részesítik előnyben, hiszen az az ország nem lehet sikeres, ahol a mintegy másfél millió embernek munkát adó vállalkozók nem sikeresek. Ezért az elsődleges cél a teljes foglalkoztatottság megteremtése az ország minden pontján.

A Süddeutsche Zeitung „Brüsszel nagyobb versenyt követel az áramszolgáltatásban” címmel számol be az európai energiapiac liberalizálásával kapcsolatos legutóbbi fejleményekről. A lap szerint az Európai Bizottság Németország és több más tagállam esetében is bírálta az energiapiacok gyenge működését, a szolgáltatók csekély számát és a fogyasztóknak biztosítandó választási lehetőségek hiányát. Ezzel összefüggésben a lap idézi Neelie Kroes versenypolitikai biztos kijelentését, aki ellenzi a nagy szolgáltatók fúzióját, így aggályosnak tartja az EON részesedését is a MOL gáz-üzletágában. (Brüsszel 2006 januárjáig készít el, - ha nem halasztja m ég sokdszorra is - a jelentést a tranzakcióról.)

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A KSH jelenti: létszám és kereset
    Folytatódott a létszámcsökkenés. A nettó átlagkereset 101 300 forint, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 74 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 131 900 forint.

  • Bulgária betiltotta az erőszakot a tévében
    A bolgár médiatanács megtiltotta minden erőszakos cselekményt tartalmazó műsor televíziós és rádiós sugárzását, amely romboló hatással lehetne a gyerekek erkölcsi fejlődésére – jelentették be kedden Szófiában.

  • Vége az olasz nemzeti egységnek
    A római parlamentben szerda este a kormánytöbbség szavazataival megszületett az Északi Liga álma, az az alkotmányos reform, amellyel teljesen átalakul az olasz intézményes rendszer. 

(nov.16.)

A nap szentje:

Emlékkeresztje a baranyai Réka-völgy bejáratánál, valószínű születési helyéhez közel
Skóciai Szent Margit
Skócia királynéja
912 éve, 1093. november 16-án halt meg Edinburghben

Pontosítás a Magyar Hírlap cikkéhez  

A ránk leskelődő veszély jogi alapja a kohéziós alapot létrehozó jogszabályban van. Elfogadhatatlan, ha az ezzel a területtel foglalkozó miniszter rosszul tájékozott. Az idézett rendelet részletből az is kitűnik, hogy felelőtlen és hazánk felzárkóztatását veszélyeztető magatartás az érvényes konvergencia programot nem megtartani - írja Surján László.

Haverokról szavak nélkül  

Annak látszataival, hogy a szervezett bűnözés és a politika valahol időnként mintha egymásba érne – eddig is találkoztunk. Hogy a politika olykor mintha ösztönözné is a hivatali korrupció megjelenését – dettó. Ezt látványosan sejtetni; összesomolyogni riportalannyal, az Obersovszky-mindentudás ajakbiggyesztő pózában – édeskevés.

Törőcsik Mari felejthetetlen ünnepei 

"Sugallatos művész. Nem eszközeiből él, hanem eszköztelenségéből. Mer szabadon érintkezni közönségével" - írta róla Pilinszky János. Törőcsik Mariról, akit mi is szeretettel köszöntünk hetvenedik születésnapján; s az alkalom kapcsán újra olvasásra ajánlunk egy vele készült karácsonyi interjút, 2001-ből, a szeretetről.

Versnyi hazám –  Csak a gazdagodás 

A lelkiismeret hozzászokik
az önáltatáshoz, ámításhoz.

Röviden

Bennfentes Fészekrakó - kormánypárti lakókkal - a XX. kerületben (amely egyébként Hiller István szocialista pártelnök képviselői körzete), enévente 20-30 bérlakás válik igényelhetővé. A helyi Fidesz szervezet szerint a kerület mintegy 900 lakáskérelmet utasított vissza, négyet fogadott be. A négy lakást, melyek lakbérét a hátrányos helyzetűek pénztárcájához szabták, 2-2 SZDSZ-es, illetve MSZP-s kerületi képviselő kapta. Hiller István pártelnök az ügyben nem kívánt nyilatkozni.

A milánói egyetem rektora magyar díszdoktori címet kapott - hétfőn délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai épületének II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében díszdoktorrá avatták Lorenzo Ornaghit, a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem rektorát.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Segítse-e az Unió Franciaországot?
    Az európai képviselők a sajtóból értesültek, hogy az Európai Bizottság állítólag 50 millió euróval akarja Franciaországot segélyezni a zavargások miatt. A képviselők nem értik ennek értelmét és indokát, s az ötletet senki nem támogatta.

  • Vélemények az MSZP és a FIDESZ javaslatairól
    A politikai küzdőtér aktivizálódását jelző néhány javaslattal kapcsolatban kérdezte a Gallup az emberek véleményét egy telefonos vizsgálat keretében. A válaszok tanúsága szerint mindkét oldal vezetője népszerű javaslatokat fogalmazott meg, bár a miniszterelnök közjogi ötlete valamivel jobban megosztja a válaszadókat.

  • Brüsszel: európai püspökök plenáris ülése a zsinatról
    A 40 éve lezárult II. Vatikáni Zsinat és annak tanítása áll az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága soron következő plenáris ülésének középpontjában, amelyet november 16. és 18. között tartanak Brüsszelben.

(nov.15.)


Johannes Kepler
német csillagász és matematikus
375 éve, 1630. november 15-én halt meg  Regensburgban

Civil összefogás  

A hideg sem szegte kedvét annak az ezres tömegnek, akik hétfőn délelőtt a Felvonulási térről indulva a Parlament elé vonultak, így tiltakozva a szociális normatíva jövő évi csökkentése miatt.

Fiktív történet N.P. gazdáról  

Majd újra fordult a kocka, újra felfedezték, hogy N.P. gazda jót tesz, értékes munkát végez. Vissza is adták neki parlagon hagyott, gaz verte földjét. Ugyanakkor a gépeit, az elvett értékeit nem adták neki vissza, helyette évről évre némi támogatást szavaznak meg neki, hasonlóan ahhoz, ahogy a hozzá hasonló módon a közért tevékenykedőknek. Egyeseknek még ez a csekély alamizsna is fáj, ezt is el akarják venni tőle.

Fidesz Szociális Kabinet közleménye 

Gyurcsány Ferencnek és kormányának be kellene látnia: az, hogy ha egy nyugdíjas-otthonban egy szobához adott esetben WC és zuhanyzó is tartozik, az nem tekinthető luxusnak - az ugyanis például Gyurcsány Ferenc magánuszodájánál kezdődik.

Digitalizálják a Nemzeti Kottatárat  

Hároméves, negyvenmillió forint értékű adományprogram keretében az IBM Magyarország megoldja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár digitalizált zenei dokumentum-kezelését – kaptuk ma a jó hírt. Mert valóban jó – egy jelentős lépése ez az alakuló mecenatúrának.

Versnyi hazám –  Interjú  

Az emberiség a jövőtől - gondolom –
pontosan azt fogja megkapni, amit
a múltban és a jelenben keresett magának.

Röviden

Répássy nem sértett személyiségi jogot - A Fővárosi Bíróság elutasította Ferenczi Lászlónak, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának Répássy Róbert fideszes képviselő ellen benyújtott keresetét. Az ítéletben az áll, hogy Répássy Róbert nem sértette meg az államtitkár személyiségi jogait, amikor Kulcsár Attila vallomásból idézett, mert egy folyamatban lévő büntetőeljárásban tett nyilatkozat nyilvánosságra hozatala nem jogsértő.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Veres András: Valótlanságot állított Gusztos Péter
    A katolikus püspöki konferencia titkára katolikus-, és keresztényellenes provokációnak tartja az SZDSZ vasárnapi tájékoztatóját. Gusztos Péter ügyvivő arról beszélt, hogy pártja sokallja a katolikus egyháznak és az egyház képviselőinek juttatott javakat.

  • Magyarország áll legtávolabb az euróbevezetéstől
    A tíz új uniós tagállam közül Magyarország áll legtávolabb az euróbevezetéstől, mivel az egyedüli ország, amely az átállás egyetlen számszerű kritériumát sem teljesíti - állapítja meg a jegybank novemberi konvergenciajelentése. Járai a költségvetést okolja.

  • Ráront-e Gyurcsány a középosztályra?
    Dehogy ront, nem ment el az esze. Csak elszólta magát, mint Horn Gyula bográcsozás közben a lakossági fórumon.

(nov.14.)


Telegdi-Róth Károly
geológus, paleontológus, egyetemi tanár, az MTA l. tagja
119 éve, 1886. november 14-én született Budapesten

A rendszer, lényegét illetően, hazug  

Mert hogy van az, hogy elvileg privatizálni kellett a nemzeti vagyont ahhoz, hogy csökkentsük az államadósságot; a valóságban pedig ez az államadósság tovább nőtt, s közben létrejött egy olyan milliárdos réteg, amelynek vagyona bizonyíthatóan a volt nemzeti vagyonhoz köthető…?

Puskin és a szabaddemokraták  

Én nem írok levelet magának. Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatom jogomnak, hogy szívből megvessem kegyedet… Úgy nagyjából ennyit Puskinról – bár meglehet, hogy Önnek a harmadik s negyedik sor parafrázisa már nem is cseng ismerősen… Mert műveltsége, ha illik erre e szó, megrekedt az oly sokszor tévesen idézett szállóigék szintjén. Tudom, megsérti most magát néhány levele (amelyet olvasóink itt tanulmányozhatnak, eredetiben; s nem beszélem le őket, mert érdemes rápillantani a válaszok csokrára…) szülte gondolatom, de – üsse kavics. Félre szelídség, félre nyugalom.

Strasbourgi előzetes 

Jövőre prioritást kap a gazdasági növekedés, a szolidaritás, a biztonság. Strasbourgban...

Versnyi hazám –  Mese unokáimnak  

dehát ez már igazán
nem gyermekfüleknek való mese kedveseim
aludjatok 

Röviden

Beiskolázás sorsolással? - Korlátoznák az iskolák tanulóválasztási jogát a közoktatási felvételik során - közölte az oktatási tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón. A parlament előtt lévő törvénymódosítás vissza kívánja állítani a beiskolázási körzeteket. A körzethez tartozókat kötelező lenne felvenni, ha még marad hely, akkor először a halmozottan hátrányos helyzetűeket vennék fel, majd a többi jelentkező között sorsolnának.

Alkotmányellenes az állami szervezetek jogköre - Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi jog-egységi határozatát.A Legfelsőbb Bíróság határozata a Medgyessy-kormány idején tette lehetővé a közhatalommal rendelkező, ám a közvádlói hatalom gyakorlására fel nem hatalmazott állami szervezetek pót-magánvádlói fellépését a büntetőeljárásban. A Fidesz már akkor sem támogatta a szocialisták elképzelését, mondván, azt Keller László hivatalának felállítása miatt hozták létre. A volt közpénzügyi államtitkár regnálása idején többször próbált meg peres eljárást indítani a Fidesszel szemben, de minden kísérlete megbukott a bírósági szakban.

A Fidesz–MDF jelölt nyerte a faddi választást -Fülöp János, a Fidesz és az MDF közös jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Tolna megyei Faddon. A 3500 választásra jogosult közel negyven százaléka elment szavazni, s az ellenzéki pártok jelöltjére, Fülöp Jánosra majdnem háromszor annyian voksoltak, mint a második helyezett MSZP-jelöltre.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Magyar buszok Los Angeles utcáin - A BKV-val nem sikerült üzletet kötni
    A tengerentúlra több százat szállítanak, itthon viszont alig tudnak eladni belőle. Egy közel 19 millió dolláros értékű üzletnek köszönhetően Mátyásföldön gyártott buszok közlekednek majd Los Angeles utcáin. A BKV-val a magyar cég fennállása óta nem sikerült üzletet kötni.

  • Ki védi a nemzet érdekét?- Interjú Surján Lászlóval
    A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 2005. november 13-án interjú hangzott el, amelyben arról kérdezték, milyen ma magyarnak lenni Brüsszelben. Rossz. Viszont előny, hogy a tájékozódni kívánóknak Brüsszel is segít eldönteni, hogy az egymással tusakodó pártok közül melyik mond igazat. Az is kiderül, ki védi a nemzet érdekét.

  • Populizmus és populisták
    „A patologikus hazudozók gyakran vádolják azzal a másikat, amit ők maguk tesznek, vagy terveznek” Talán nincs is ember ma Magyarországon, aki ne vette volna észre, hogy az elmúlt hetekben mennyit változott a balliberális politikusok, politológusok és publicisták szóhasználata. Enyhülésről és mérsékeltségről természetesen szó sincs. Csupán annyi változott, hogy a szélsőjobboldalizás és a nacionalistázás helyett egy újabb fogalom, a populizmus kezd előretörni, és tért hódítani a közbeszédben. Hogy a kifejezés használata honnét ered és hova vezethet, arról Michiel Klinkhamer holland russzológus szól.

(nov.13.) Vasárnapi gondolat

 

Mészáros Mihály alkotása Dunaföldváron
Magyar László
afrikakutató
187 éve, 1818. november 13-án született Szombathelyen

Magyar szentek és boldogok napja  

A hazai katolikus naptárban november 13. a magyar szentek és boldogok napja. Ekkor mindazokra emlékezünk, akik szülőföldünkhöz illetve nemzetünkhöz tartoznak, és hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Név szerint már 70-en vannak.

Jüan, vagy won, ez itt a kérdés 

Veres Kreatív Jánost és Kóka KékPanda Jánost irigyli valóban az összes, évtizedek óta kormányközi igazmondásra kényszerített nyugat-európai pénzügyes és gazdasági kolléga… Akik, lám, most Szanyi Ellető Tiborban is emberükre akadnak.

Meghívó 

A KÉSZ és a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület november 16-án 18 órakor Dag Hammarskjöld estet rendez.

Talentum - internetes játék  

Az Új Ember Kiadó internetes játéka négy különböző kategóriában indul diákok és felnőttek számára. 4 nyolchetes fordulóból áll, melyekben hetente öt feladatot kell megoldani a humán és reál műveltség, a hitélet, a sport, a művészet és egyéb területekről. A fordulók végén a játékosok értékes nyereményekhez juthatnak, és eséllyel indulnak a főnyereményekért is.

Versnyi hazám –  Noé bárkája felé  

Mert leapad majd a víz.
És fölszárad a sár.

Röviden

Erdő Péter bíborost pápai legátussá nevezte ki a Szentatya - XVI. Benedek pápa Erdő Péter bíborost, esztergom–budapesti érseket pápai legátussá nevezte ki a máriapócsi kegyhely jubiláris ünnepségére, amelyre december 3-án, szombaton kerül sor. Az ünnepi szertartás zárja le a jubileumi évet, amelynek során a máriapócsi kegykép utolsó könnyezésének centenáriumára emlékeztek.

„A végtelen a tudományban, a filozófiában és a teológiában” címmel nemzetközi Kongresszust tartottak november 9 és 11 között a Pápai Lateráni Egyetemen. Arra törekszenek, hogy megváltoztassák a hívek tudománnyal kapcsolatos mentalitását, másrészt szakképzett beszédpartnereket kínáljanak fel a tudományos világ számára, hogy tiszteletteljes párbeszédet tudjanak folytatni egymással.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Magyarország missziós terület?
    A fenti címmel tanulmányi napot tartottak a Sapientia Szerzetesi Főiskolán, elgondolkodtató ugyanis, hogy a magyar népesség 25%-a nincs megkeresztelve.

  • Ma avatják Rómában boldoggá Charles de Foucauld-t
    Charles de Foucauld-t, a francia hadsereg egyik katonatisztjét, aki szerzetesként majd remeteként élt, november 13-án avatják boldoggá a Szent Péter-bazilikában, mondta a per posztulátora.

  • Erdő Péter szentbeszéde a lisszaboni városmisszión
    A lisszaboni városmissziós héten Magyarországot Erdő Péter bíboros, prímás érsek és egy 43 fős küldöttség képviselte, a november 13-ig tartó missziós hétre több mint 10 000 embert, főleg fiatalokat vártak Európa, Ázsia, Afrika és Amerika számos országából. Az első városmissziót 2003 májusában Bécsben szervezték meg. A következő év októberében Párizs adott otthont a rendezvénynek. Idén Lisszabon a helyszín, 2006-ban pedig Brüsszel. A városmisszió helyszíne 2007-ben Budapest lesz.

  • "Vissza kell találni a magyar gyökerekhez"
    Vissza kell találni a magyar gyökerekhez, ez az egyetlen út a túléléshez - jelentette ki Orbán Viktor Piliscsabán gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter születésének 130. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi konferencián.

  • Újabb, s most jogos koalíciós háborgás
    Az SZDSZ megpróbálja visszahívni elmaszoposodott szavazóit, s most - bár káső bánat, ebgondolat - fellép a vényírási előírások értelmetlennek tűnő megváltoztatása ellen. Végre nem minden rosszat az ellenzéknek kell kimondani.

(nov.12.)


Camille Claudel mellszobra
Auguste Rodin  
 francia szobrász
165 éve, 1840. november 12-én született Párizsban

Plázaszocialisták  

Ismételjük akkor meg: a szocialisták szerint az idő már meghaladta a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését, a gyermekek után járó adókedvezmény megtartását, a panel-felújítási program finanszírozását, valamint azt, hogy a gáz- a gyógyszer- és a villany ára csak az infláció mértékével növekedhessen, s hogy a mindenkori kormány köteles legyen az ÁFA-t időben visszatéríteni a vállalkozóknak.

Az infláció csökken, az élet drágul 

Budapesten jövőre a várható, 2%-os inflációnál jóval nagyobb mértékben drágulnak egyes közműszolgáltatások, elsősorban a víz- és csatornadíjak. 

Koreai gumiabroncsok Magyarországról  

Nemcsak a Fideszt érdekli, hogy mekkora támogatást kaptak a kóreaiak. A Neue Zürcher Zeitung „Az ipari telephelyek öldöklő versenye Kelet-Európában - Koreai gumiabroncsok Magyarországról” című november 10-én megjelent írása szerint a közép-kelet-európai országok egyre nagyobb szubvenciókkal versenyeznek a külföldi befektetők kegyeiért.

Írjanak új kabarét 

Úgy tűnik, valóban itt az ideje egy új humorfesztiválnak; nos, a Rádiókabarén nem múlik. Mert meghirdették – ennek részletei csütörtökön, a Petőfin. 

Versnyi hazám –  Majomország  

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

Röviden

Megszületett a német pártok nagykoalíciós megállapodása - Péntek esti értesülés szerint megszületett a német konzervatív pártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták (SPD) nagykoalíciós megállapodása. Ez lenne a háború utáni német történelem második nagykoalíciós kormányzásának alapja. A körülbelül 130 oldalas megállapodás részleteit később ismertetik. A koalíciós megállapodást a jövő héten még a pártok kongresszusainak is el kell fogadniuk.

Pécsre érkezett a Chagall-kiállítás - Szegedről a baranyai megyeszékhelyre érkeztek Marc Chagall mindeddig Nizzában őrzött Odüsszeia-illusztrációi, az alkotásokat Európában, Franciaországon kívül, Magyarországon láthatja először a közönség. A Chagall-kiállítás december 30-ig látható a pécsi művészetek házában. A szervezők remélik, hogy hasonló sikere lesz, mint a Tisza-parti városban, ahol másfél hónap alatt 28 ezer érdeklődőt vonzott. A litográfiákat később Győrött és Debrecenben is bemutatják.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Szocialista demokratizmus
    Gyurcsány Ferenc 1990 előtt KISZ-titkárként a Fidesz elszigetelésére szólított fel. A kormányfőn kívül előző életében Petrétei József igazságügy-miniszter és Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár is az ellenzék feltérképezésén buzgólkodott.

  • Egyre kevesebb a pénz a falugondnokságokra
    Még mindig sok az ellátatlan terület a régióban, a jelenleginél több falugondnoki szolgálatra lenne szükség Nyugat-Dunántúlon, azonban évek óta csökken a központi támogatás mértéke.

  • Minimum teljesíthetné az MSZP az ígéreteit
    Nagy baj, hogy a legnagyobb kormánypárt három és fél év után még mindig látványpolitizálást, dumakormányzást folytat. Most éppen érdemi döntések helyett minimálprogramot ígérgetnek.

  • Magyar-osztrák kiállítás az Ermitázsban
    Pénteken nyílik a szentpétervári Ermitázsban a Bécs és Budapest a századok mezsgyéjén (1870-1920) című látványos magyar-osztrák kiállítás.

(nov.11.)

A nap szentje:

Georg Raphael Donner alkotása a pozsonyi székesegyházban
toursi
Szent Márton
született Sabariaban (Pannónia), 316/317-ben, meghalt Candesben, 397. november 8-án

Uniós vizsgálat az MVM előnytelen szerződései miatt  

A Fidesz örömmel és megnyugvással értesült arról, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Magyar Villamosművek Rt. hosszú távú szerződései ügyében. Remélik, hogy az  elindult hivatalos EU-vizsgálat hozzájárul a magyar állam és az emberek számára rendkívül előnytelen szocialista ballépés kárainak enyhítéséhez.

Felhívás 

Hétfőn, 14-én demonstráció a szociális normatívák tervezett csökkentése ellen.  

Tízezer gyermek karácsonyáért  

38 x 23 x 14 cm. Egy átlagos cipősdoboz mérete… Bizony, már ekkora doboz is elég ahhoz, hogy Ön másoknak örömet szerezzen.

Invitáló - Tzumóként a tengeren túlról 

Oláh Cumó Árpád először 1997-ben, a Bartók rádió által szervezett, Jazz a Márványteremben című sorozatban mutatkozott be a közönségnek – akkor 17 esztendős volt. Egy évvel később, 1998-ban a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztőség által kiírt tehetségkutató versenyen – amelyet abban az esztendőben Füsti Balogh Gábor emlékére dzsesszzongoristák számára szerveztek – első helyezett lett.

Versnyi hazám –  Kamat  

Itt már semmi nem az enyém,
Sem az álom, sem a remény,
Sem a kútvíz, sem a kenyér,
Sem ami a testemhez ér.

Röviden

Az Aranybulla előtt iktatják be az Alkotmánybíróság elnökét - Az Alkotmánybíróság (AB) teljes ülése úgy határozott, hogy a jövőben Esztergomban az Aranybulla előtt tisztelegve iktatja be az AB új elnökét és köszön el a mandátumát kitöltő elődjétől. Az új elnököt, Bihari Mihályt 2005. november 12-én iktatják be hivatalába, a taláros testület jelenlegi elnökének, Holló Andrásnak megbízatásának utolsó napján.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

Kritika balról

  • Orbán: radikális adócsökkentésre van szükség
    Orbán Viktor szerint radikális adócsökkentésre van szükség. A Fidesz elnöke szerint a 2006-os büdzsé legfeljebb júniusig tartalmazza a szükséges forrásokat, májusban új költégvetést kell majd írni. Az adócsökkentés mértékéről még egyeztetnek a gazdasági szakemberekkel.

  • A változás arca
    A korábban csak Orbán Viktornak kijáró hangulati elemektől kísérve kapott szót a FIDESZ szövetségi gyűlésén Kósa Lajos, a párt hősi múltját felelevenítő, lendületes rock-zenével társított videoklip után a politikus beszéde egyértelművé tette: mostantól az országos közélet élvonalában kell üdvözölni a debreceni polgármestert.

(nov.10.)


Stróbl Alajos alkotása a Városligetben

gróf Károlyi Sándor
akadémikus, a Hangya Szövetkezetet és az újpesti kórház alapítója
174 éve, 1831. november 10-én született Pesten

Nemzeti Garancia-törvényről pontosan  

Elég volt… Többek között abból is, hogy immár semmi sem kiszámítható; amit az egyik kormány épít, azt a másik tönkre teszi. Pedig vannak olyan értékek, amelyeken nem kell, sőt, nem is szabad változtatni, kötődjenek azok bármely kormányhoz, bármely politikai rendszerhez, sőt, bármely történelmi korszakhoz. Az emberek ugyanis a változás mellett biztonságot is akarnak. Garanciát arra, hogy az elmúlt évek jó és hasznos vívmányai - bármilyen kormány is kerül hatalomra - nem tűnnek semmibe.

Az MSZP szélkakas magatartása  

...míg a szocialisták a más szemében meglátják az amúgy jogos szálkát, a sajátjukban nem zavarja őket a keresztben fekvő gerenda… Gyurcsány Ferenc és az MSZP azt mondja, hogy a Nemzeti Garancia-törvényben rögzítsék a pártok, hogy nem nevezik egymást hazaárulónak – miközben az MSZP gátlástalanul „lehazaárulózta” azokat az ellenzéki politikusokat, akik kétségbe merték vonni a gazdaság állapotára vonatkozó kormányzati propagandát…

Meghívó 

Csángó estre - Újpestre, november 12-én (szombaton), 19 órára.

Versnyi hazám –  Ady emlékezete  

-Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békítik a simák alattomba,
lány-duzzogássá haragvásait?

Röviden

Az olasz Panorama nevű lap egy cikke cáfolja, hogy Rácz Jenő magyar egészségügyi miniszter kijelentése, miszerint a madárinfluenza elleni magyar oltóanyag 100%-os védelmet nyújt a H5N1 vírus ellen, igaz volna. A szerző rámutat: a "magyar" vakcina (amelyet a ciprusi „Sumpter Ltd.” magyarországi leányvállalata, az „Omninvest Kft.” állította elő) teljes mértékben megegyezik a francia „La Groupe Sanofi-Aventis”, az amerikai „Chiron Corporation”, a kanadai „Id Biomedical Corporation”, valamint az ausztrál „CSL Group Ltd.” által már korábban kikísérletezett oltóanyagokkal. A magyar kormány ismét valótlanságot állított.

Európai tudományos díj magyar nyertese - A szaglás idegrendszeri alapjainak megértése területén kifejtett tudományos munkájának köszönhetően a Fiatal Európai Kutatók Díjának nyertesei közé került idén Nusser Zoltán, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének kutatója.

Sztrájkbizottságot hoztak létre Ferihegyen - Sztrájkbizottságot alakítottak a ferihegyi légiirányítók, mert a kormány a tervek szerint gazdasági társasággá alakítaná a költségvetési intézményként működő szolgálatot.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Áder János parlamenti felszólalása
    Miért nem támogatja a kormánypárti többség a Fidesz javaslatait? Az elmúlt három és fél évben a Fidesz 241 javaslatot tett le a Parlament elé. Ezek közül a kormánypártok egyetlen egyet sem fogadtak el. 31 kiegészítést tettünk az országgyűlés napirendjéhez, amelyek közül egyet sem fogadtak el, és most a Nemzeti Garanciatörvényre tett javaslatot is elutasították. Miért? Miért utasították el a gyermekek után járó adókedvezmény megmentésére tett javaslatunkat is?

  • Összegzés a miniszterelnök meggazdagodásáról
    Gyurcsány Ferenc meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek juttatott több száz millió forintos állami megrendelések és azok a privatizációk, amelyek súlyos jogi és erkölcsi aggályokat vetnek fel. Így összegezte a miniszterelnök meggazdagodását vizsgáló bizottság fideszes elnöke, Szijjártó Péter a testület féléves tevékenységét jelentéstervezetében.

(nov.09.)


Uray Tivadar
színész
110 éve, 1895. november 9-én született Munkácson

Meghívó holnapra  

Csütörtökön este 6 órakor Surján László az Európai Unió és a kereszténydemokrácia kérdéséről tart előadást.

Hetet s havat összehordanak  

Hiller szerint hét pontjuk semmiképp sem az Orbán Viktor által kezdeményezett nemzeti garanciatörvény alternatíváját jelenti – aminek akár még örülhetünk is. Hiszen remélhetjük, hogy azt, amit ez a hét pont nem tartalmaz, de az eredeti javaslat igen – önmagukra utcai aláírásgyűjtések nélkül is kötelezőnek gondolják. Hogy a gáz, a gyógyszer, a villany ára az infláció szintjének megfelelően emelkedjen; s a kormány köteles legyen az általános forgalmi adót időben visszatéríteni. S általában véve, hogy befejezzem: a kormány köteles legyen végre – kormányozni.

Egyedül Magyarországot kellett kétszer egymás után "meginteni"  

A magyar kormány újból nem képes teljesíteni az eurós konvergencia programban általa kitűzött hiánycélokat - állapította meg Brüsszelben a Bizottság után a 25 tagállam kormányait képviselő Tanács is.

Két vicc az Internet mélyéből 

Mi a különbség a Hong-Kongi kapitalizmus és a magyar gazdaság között.

Honlap-ajánló: Madárinfluenza - A valóság 

Levelet kaptunk, s úgy érezzük, hogy a honlapot valóban széles körben ismertté kell tenni.

Versnyi hazám –  Ne ítélj  

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Röviden

A brüsszeli szél elfújta a kártyavárat - az uniós pénzügyminiszterek ma jóváhagyták az Európai Bizottság súlyosan elmarasztaló értékelését a magyar költségvetés helyzetéről. A bizottság most újabb ajánlásokat dolgoz ki Magyarország számára a deficit csökkentésére. A komoly bírálatot azért kapta az ország, mert az előző két intézkedéscsomagot nem teljesítette a kormány.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A gyermekvállalás nagyobb támogatását sürgetik a szakemberek
    Nemzetstratégiára van szükség, hogy javuljanak a kedvezőtlen születési és halálozási számok Magyarországon – állapították meg az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom konferenciáján.

  • Strucc kormány - ECOFIN ülés
    Nem hihető, hogy a kormány ne tudná, magának és az országnak is árt, amikor nem fékezi meg a költségvetés hiányát. Mintha tudatosan hoznák minél rosszabb helyzetbe az államháztartást, hogy eleve ellehetetlenítsék az új kormányt.

  • Semmit a kéznek: veszély fenyegeti a Világörökség egyik darabját
    A Mogao-barlangrendszer festményeit és szobrait a 4. században alkották az első kínai buddhista szerzetesek. A 495 apró kamra falain a megvilágosodáshoz vezető út állomásai láthatók. A művek azonban veszélyben vannak. A szomszédos sivatagok homokviharjaitól telepített fák óvják a képeket - a turistáktól azonban semmi.

  • Szenzációs régészeti lelet egy börtönben
    A Közel-Kelet, de lehet, hogy az egész világ legrégibb keresztény templomára bukkantak a régészek Izraelben, a meggidói börtön területén, ahol 1700 palesztin foglyot őriznek. A szenzációs hírt az izraeli televízió esti híradójában jelentették be.

(nov.08.)


Munk Artúr
író, orvos
50 éve, 1955. november 8-án halt meg Szabadkán

Egy történelmi hasalás margójára  

"Mert Gyurcsány Ferenc ... most pedig alászállt a tömegszórakoztatás legsűrűbb posványába. Mert azért értse meg mindenki, aki ezt „jó fej”-ségnek nevezi, hogy az egyén politikai kultúráját, demokrácia-érettségét, ítéletalkotói képességét nem lehet a profi boksz lelátóinak színvonalára helyezni. Aki cirkuszt csinál a közös gondolkodás, a jövő, a demokrácia gyakorlásának lehetőségeiből – az maga sem vágyik többre a porondmester szerepénél.

Gyurcsány esete a garanciával 

avagy halotti beszéd a garancia törvény felett.

Meghívó 

Kereszténység, történelem, közélet címmel tart előadást ma Pajor András katolikus lelkipásztor, író Óbudán.

Versnyi hazám –  „Struggle for life”  

Öklöd mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a félúton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.

Röviden

Az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánl Macedóniának - A hivatalos indítvány egy szerdán megjelenő jelentésben szerepel majd. Kommentárok megjegyzik, hogy a tagjelöltté válás egyfajta politikai jelzés, de nem jelenti automatikusan a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Atomrakéta Magyarországon - Egy SS 24-es interkontinentális rakéta érkezett hétfőn Magyarországra. A több atomtöltet hordozására is alkalmas szovjet gyártású fegyvert szétszerelt állapotban Kecelre szállították, melyből természetesen eltávolították már a robbanófejeket és az üzemanyagot. A Hadtörténeti Múzeum az egyetlen olyan európai múzeum, amely most már rendelkezik az egykor félelmetes fegyverrel. Kecelen - sok más haditechnikai eszköz mellett - november 15-től bárki megtekintheti.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Nemzeti Garanciatörvényt hozhatna a parlament
    Kétharmados törvényi védelmet a tizenharmadik havi nyugdíjnak, a gyermekek után járó adókedvezménynek, a panelfelújítási programnak. Garantálja a mindenkori kormány, hogy a gáz, a gyógyszer és a villany ára csak az infláció mértékével növekedhessen, és azt, hogy a kormány köteles az ÁFA-t időben visszatéríteni - javasolta Orbán Viktor a Parlamentben.

  • Megtalálták Kopernikusz sírját?
    "Közel 100 százalékig biztosak vagyunk abban, hogy a koponya Kopernikuszé volt" – jelentette be Gassowski lengyel régészprofesszor, aki még DNS-vizsgálatokkal is szeretné alátámasztani a felfedezését.

  • Döntő szakaszban a német nagykoalíciós tárgyalások
    A német konzervatív pártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták (SPD) péntekig le akarják zárni nagykoalíciós tárgyalásaikat, hogy valamivel több idő jusson a koalíciós megállapodás megszövegezésére - vált ismeretessé Berlinben, miközben a döntőnek minősített hét első napján zárt ajtók mögött ötödik alkalommal tárgyaltak csúcsszinten az egyezségről.

  • Továbbra is nehéz lesz szabadulni a lakásoktól
    Továbbra is tart az ingatlanpiac egy éve kezdődött teljesítménycsökkenése az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb felmérése szerint. A piaci szereplők közül egyedül az ingatlanforgalmazók bizakodnak.

(nov.7.)


 Divald Károly
fotóművész
108 éve, 1897. november 7-én halt meg Eperjesen

Eljött a változás ideje! 

Az emberek változást akarnak, az országnak létkérdés a változás. A mi küldetésünk, hogy a változás megtörténjen. – Szövetségi Gyűlés a Papp László Sportarénában.

Adyt olvasva 

„Itt már csak ezután is mindörökké így lesz: kacérkodnak a kultúrával a semmiháziak s meghalnak a kultúra hasztalan vágyától a kultúrára alkalmasak.”

Hatni az értelemre 

Történhet-e velünk bármi jó, ha az egyén lemond a gondolkodásról, a társadalom pedig asszisztál e lemondáshoz, sőt, fogalmazásgátló módszereivel serkenti is azt...!? Bizony – sok még a tennivaló.

Könyvajánló – Gyalogjáró történelem 

Fűzfa Balázs beszélgetései azokkal készültek, akik nem alakították, hanem átélték a történelmet. Akik megélték és túlélték az olyan időket, amelyekkel mások csak játszadoznak, és játszadoztak.

Versnyi hazám – A számokról 

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok
adódjatok össze

 

Röviden

Károli Gáspár-díjak – Dienes Dénes egyháztörténész, Hafenscher Károly teológus és Sipos Gábor történész vehette át az idei Károli Gáspár-díjakat. Az 1997-ban alapított elismerést azoknak adományozza a kulturális tárca, akik kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományokban, vagy kiemelkedőt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása területén.

Magyarok, csehek, lengyelek a „szégyenpadban" – Magyarország - Cseh- és Lengyelországgal együtt - az euró átvételére legkevésbbé felkészült új EU-tagok között van - így foglalható össze az Európai Bizottság jelentése. Magyarország eddig egyetlen kérdésben határozott: a forint és az euró egy hónapig lesz párhuzamos forgalomban.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Megint rovót kapunk az Uniótól
    Várhatóan kedden megállapítják az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei, hogy Magyarország nem tett eleget korábbi ajánlásainak.

  • Megszűnik a használtautó import? Tovább drágul a használt?
    Hétfő délután lesz a zárószavazás a Parlamentben a jövő évi adótörvényekről. Mint ismeretes, a regisztrációs adó csupán két éve létező adónem, de már rengeteg vita és botrány forrása volt.

  • Már működnie kellene a mohácsi határkikötőnek, de még el sem kezdték
    Már működnie kellene az Európai Unió által is szorgalmazott déli határkikötőnek Mohácsnál, de még a közbeszerzési eljárást sem indították be. A létesítmény elengedhetetlen Magyarország számára, hiszen itt van az Unió déli kapuja, és jelentős bevételt is hozhat a hajóforgalom az ország számára.

(nov.6.) Vasárnapi gondolat


Kollányi Ágoston
Kossuth-díjas filmrendezõ
92 éve, 1913. november 6-án született Esztergomban

Egy cipőben? 

„A lényeg az, hogy – pillanatnyilag, egy éve – te vagy a miniszterelnök. Van egy kormányod; vannak szakembereid. (...) S ha már itt tartunk: hány program egy kormány; hány kormány egy program…?"

Invitáló – Zeneakadémia 

November 12-én, szombaton este 19 óra 30 perckor a Bécsben élő világhírű orosz zongoraművésznő, Elizaveta Leonskaya lép pódiumra a Zeneakadémia Nagytermében.

Invitáló – Vidám Színpad 

A Vidám Színpad háza táján a legfontosabb küszöbön álló esemény november 11-én Barta Lajos: Szerelem című vígjátékának bemutatója.

Versnyi hazám –  A meghasonlott évszak 

A világ süket s vakul. Egyre
kevésbé kíváncsi
arra, ami vesztébe sodorhatja.
Lépkedek fától fáig, bízhatok-e még
bennük?

Röviden

Európai Bizottság - Az Európai Bizottság szerint fel kell gyorsítani az euró bevezetésére irányuló felkészülést, enélkül ugyanis az átállás az összes országban bizonytalanná válhat. Brüsszelben részletes cselekvési tervet várnak, miközben Magyarország már az intézkedési terv megalkotásában is késésben van.

Össztűz a magyar művészeti oktatást tönkretevő büdzsére - Számtalan szakmai és szülői szervezet, valamint a Fidesz is tiltakozását jelentette be a 2006-os költségvetés azon része ellen, mely szerint jelentősen csökkenne a művészeti oktatásra szánt normatíva.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Bibó István: Tervezet
    „Magyarország e pillanatban a forradalom után az erkölcsi fegyelemnek és közéleti emelkedettségnek olyan állapotában van, amilyenben ezer éve nem volt, s a szovjet csapatok kivonulásának megtörténte és egy politikai s erkölcsi tekintéllyel bíró kormány intézkedései a közrend fenntartására teljességgel elegendők."

  • „Behajtókat már fogadtam”
    Miközben egy évvel ezelőtt a megkérdezett vállalkozásoknak nagyjából harmada, vagy még kevesebb nyilatkozott úgy, hogy meggyűlt a baja a partnerével – vagy azért, mert ő nem fizetett, vagy fordítva – ma már minden második ezt mondja.

  • Civil pályázati pénzeket kap a kormányközeli „holdudvar”
    Dacára annak, hogy a sokadik ígéret ellenére sem kapta meg az idei évre járó működési hozzájárulást az év elején pályázó hazai civil szervezetek többsége, a támogatási pénzekért felelős tárca vezetője, Göncz Kinga által korábban vezetett két alapítvány 14,5 millió forinthoz jutott, míg az egyik MSZP-káder lényegében saját szervezetének adott támogatást.

  • Törvénysértő gyógyszerreklám
    „A képernyőn bemutatott gyógyszert egyébként sem a madárinfluenza ellen fejlesztették ki, és még a szenzációhajhász, egymásnak durván ellentmondó sajtóhírekből is megállapítható, hogy a szer nem gyógyít vírusos megbetegedéseket, nem is vakcina, nem immunizál..."

(nov.5.)


S. Hegyi Béla alkotása
emléktábla a XXII. ker. Bálvány u.25. sz. ház falán
Cziffra György
zongoramûvész
84 éve, 1921. november 5-én született Budapesten

Novemberek radikalizmusa 

Kettőezeröt október huszonharmadika és november negyedike között Magyarországon felerősödött, és - ezzel párhuzamosan - nyílttá vált a gulyáskommunizmus visszarendeződése; vagy, ha úgy jobban tetszik, a gulyáskapitalizmus államrenddé válása. Tudom, persze, hogy ez sehogy sem tetszik; erre szokás azt mondani, hogy barokkos túlzás, valamint a demokrácia patakvérétől cikornyákos blaszfémia.

A magyar fejlesztési terv brüsszeli bírálata 

Az Európai Bizottság képviselői komoly kritikával illették a magyar kormány eddigi tervezési tevékenységét. Az EU kohéziós és strukturális alapjaiból érkező támogatások 2007-2013 közötti fogadására kialakítani kívánt rendszer teljes újragondolását kérték.

Romantika Rost Andreával 

Végre nem kell beérnünk a Messze a nagy erdő dallamával – mert ezt, többnyire, elénekelte már szólóestjein. Hétfőn viszont felcsendül Marica, Odette, Szilvia belépője, Rosalinda csárdása, s még számos örökzöld melódia Roberto Sacca és Anatolij Fokanov segítségével.

Versnyi hazám –  Aradi ősz 

Varjakkal árad az ég. Haynau gyümölcsfái
meggörnyednek a sáncon, láthatárunk iszonyú
kilincsei, sorsunkra nyitják a mindenség
vakablakait, a tömegsírokat, zászlókba
pelenkázott halottainkat tisztába teszi
az anyaföld,

Röviden

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez Paks ügyében - A Védegylet és az Energia Klub a paksi atomerőmű üzemidejének esetleges meghosszabbítása kapcsán levéllel fordul az országgyűlési képviselőkhöz, melyben az erről szóló határozati javaslat elutasítására kérik a képviselőket. A levél elolvasható itt.

Körbetartozás kiút nélkül - Százmilliárdot is elérheti a körbetartozások összege a hazai építőiparban. A késedelmes fizetés elsősorban a kis- és közepes vállalkozások létét veszélyezteti. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogást sürget és kormánybiztost neveztetne ki.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Úszik a minimálbér
    Pénteken sem sikerült kialakítania a minimálbér jövő évi emelésére vonatkozó közös álláspontot az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói és munkaadói oldalának, így folytatódnak a tárgyalások. A cégek képviselői a háromszintű minimálbér-terveket is kifogásolják.

  • Krakkóban folytatódik II. János Pál boldoggá avatásának folyamata
    A krakkói Wawel-székesegyházban bemutatott szentmisével pénteken megkezdődött az idén tavasszal elhunyt II. János Pál boldoggá avatásához vezető egyházi eljárás lengyelországi szakasza. A néhai Karol Wojtyla pápává választása előtt a dél-lengyelországi város érseke volt.

  • Vatikáni dokumentumok
    "A magyarok egyetlen bűne az volt, hogy követelték a legalapvetőbb jogok tiszteletben tartását" - mondta rádiószózatában XII. Piusz Magyarország szovjet invázióját követően.

(nov.4.)


Dr. Lóczy Lajos (Lóczi)
geológus, földrajztudós
156 éve, 1849. november 4-án született Pozsonyban

Amit nem felejthetünk 

„Még el se rendeztem a fejem alatt a szalmapárnát, máris nyílt a cellaajtó és két fegyőr intett, hogy menjek velük. Előbb a raktárba vittek, ahol gumicsizmát húzattak a lábamra, meg két gumikesztyűt adtak. Nem tudtam, mit akarnak. Gondoltam, mivel hentes vagyok, valami disznótor félére visznek."

Búcsú Európától 

„A szombathelyi vasútállomás váróterme tömve volt emberekkel. Lerítt róluk: a túlnyomó többségnek egyetlen egy célja van... Zokogó gyerekeket könnyeiket törölgető öregek próbáltak vigasztalni; asszonyok, lányok szorongva őrizték csomagjaikat, amíg a férfiak idegesen szívták cigarettájukat, és kutatva fürkészték az arcokat: akad–e közöttük olyasvalaki, aki átvinné, átvezetné őket a határon!?" – Péterfi Vilmos novellája

Alkalmatlan kormány, haszontalan költségvetés brüsszeli tükörben 

„Az elmúlt évben a kormány leszerepelt. Nem volt képes tartani a 2005-re tervezett hiányt, nem volt képes az ország problémáit megoldó, vagy legalább a megoldás felé elmozduló költségvetést beterjeszteni, kinevettette magát Brüsszelben, majd eljátszotta a becsületét." – Dr. Surján László beszéde a Parlamentben.

Petrovics Emilt köszöntötte Róma 

A római Magyar Akadémián, Itália egyik legpatinásabb, a cinquecento hajdani pompáját őrző épületében, a római Palazzo Falconieriben, ünnepi koncerttel tisztelegtek az idén 75. születésnapját ünneplő, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas zeneszerző előtt.

Meghívó – Kereszténység, történelem, közélet 

November 8-án vitaestet tart az MKDSZ és a KDNP III. kerületi szervezete Pajor András katolikus lelkipásztor közreműködésével.

Versnyi hazám –  Novemberben 

Novemberben szürkék az utcák,
novemberben szürkék az emberek.
Novemberben Budán és Pesten
nevetni nem lehet.

Röviden

Megkezdődött a jövő évi költségvetés vitája - A 2006-os költségvetésben nem könnyű azonosítani a jövő évi kiemelt célokat az Állami Számvevőszék szerint. Kovács Árpád ÁSZ-elnök a Parlamentben elmondta: a számvevőszék a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási alap bevételi oldalát túltervezettnek, miközben a kiadásokat alultervezettnek tartja.

Leépítés a Borsodi Sörgyárban - Október 28-án 33 dolgozójával közölte a Borsodi Sörgyár, hogy munkaszerződésüket 30 nap múlva felmondják. A karácsony előtt utcára kerülők közül 5 dolgozónak van lehetősége arra, hogy korkedvezményes, illetve előrehozott nyugdíjazását kérje.

Nagy zabálás – A Parlament Gobelin termében terített asztallal, sültcsirkével várta a képviselőket és az újságírókat a mezőgazdasági bizottság szocialista elnöke, demonstrálandó a magyar csirkehús egészséges voltát. Az uzsonnán részt vett a földművelésügyi és az egészségügyi miniszter is. Nyugdíjasok, létminimum alatt és körül élők csak a tévében láthatták a sültcsirkéket.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Kondor pert nyert a Népszabadság ellen
    Első fokon, nem jogerősen, részben helyt adott Kondor Katalin Népszabadsággal szembeni keresetének a Fővárosi Bíróság csütörtökön hozott ítéletében.

  • Köszönet a kormánynak
    „Számtalan honfitársam nevében köszönetet kell mondanom a kormánynak, és megkülönböztetett köszönetet a pénzügyminiszternek, mivel (ígéretük szerint) a jövő évi költségvetés tervezésének eredményeként, minden egyes állampolgárra 89682.- forintot fognak költeni."

  • Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke: Kétséges itt sok minden…
    Bármily tökéletesnek mondatik is a kormány jövő évi költségvetésének tervezete, bizony megszólta azt a T. Házban az Állami Számvevőszék is.

  • Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe
    „A Magyar Tudomány Ünnepe 2005" rendezvénysorozat megnyitójára a hagyományokhoz híven a magyar tudomány napján, november 3-án került sor, ezúttal a Pécsi Tudományegyetemen.

(nov.3.)


Vértes László
, régész, a vértesszőlősi előember feltárója
91 éve, 1914. november 3-án született Budapesten

Hordalék 

Mottó: „A nyilvánosságot nem kérni kell, hanem élni vele. Kérés nélkül." Avagy egy KISZ-titkár marginális szerepkörben.

És mi lesz az országgal? 

A nemzet alapvető érdeke a kultúra, visszhangzott; jól megmondta. Ezt teszi, azóta is. Lankadatlanul – mellébeszélve. Mert, sajnos, ez a lényeg. Ha elég hosszú ideig élünk – mindig eljönnek azok az évtizedek, amelyekben immáron szabadon beszélhetünk. Sőt, ha még tovább – akkor még olyan esztendők is reánk köszönnek, amelyekben tehetünk is valamit. Azért, amiért addig perlekedtünk csak…

Elvétett állami oltások... 

Hamarosan megszűnik az állam kártalanítási kötelezettsége a védőoltások esetleges szövődményeivel kapcsolatban. Az ügy azért érdekes, mert számtalan esetben büntetőeljárást indítottak olyan szülők ellen korábban, akik nem engedték, hogy gyermekük védőoltást kapjon. A TASZ és a Védegylet a pártok frakcióvezetőihez fordult.

Meghívó – A hetedik 

József Attila-est lesz november 5-én, szombaton a Karinthy Szalonban.

Versnyi hazám –  Óda a Magyar Ifjúsághoz 

S akkor, október 23-án... Mi történt akkor? Ki foghatja fel?
Ahogy néhány óra alatt megőszülhet a fej
rászakadt gyásztól,
néhány óra alatt te férfi lettél

Röviden

A leginkább Budapest drágult az unióban - Fogyasztói szempontból London a legdrágább, Varsó pedig a legolcsóbb város az Európai Unióban. A Dresdner bankcsoport londoni befektetési irodája 250 áru és szolgáltatás átlagárából készítette el összehasonlító felmérését. A 130-as listán szereplő városok közül Budapest lépett előre a legtöbbet, 15 hellyel. A magyar főváros az idei rangsorban a világ 81-ik legdrágább városa lett az egy évvel ezelőtti, 96-ik hely után.

Drágul a gáz, változhat a vény nélkül kapható medicinák ára - November 1-jétől több fontos szabály is változik. Bármikor változhat a vény nélkül kapható medicinák ára, a nagyfogyasztók számára 19 százalékkal drágul a gáz, valamint hatályos az új közigazgatási eljárásról szóló törvény.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Mindszenty József hercegprímás rádiószózata
    Elhangzott 1956. november 3-án.

  • 2006-os kártyavár költségvetés
    A Parlamentben elkezdődött a 2006. évi költségvetés vitája. Varga Mihály elmondta: „A 2006-os egy olyan kártyavár-költségvetés, amelynek tervezői is - a számok alapján - csak fél esztendőre láttak előre, amely nem járul hozzá ahhoz, hogy jövőre biztonságosabban lehessen tervezni a mindennapi életet, nem segíti, hogy több munkahely legyen, nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, megnehezíti az egészségügyi ellátások biztosítását, valamint lehetetlen helyzetbe hozza az oktatási rendszer működtetését."

  • Közös megemlékezés november 4-én
    A parlamenti pártok együtt emlékeznek az 1956-os forradalom mártírjaira a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál péntek délután.

(nov.2.) Halottak napja
 


Ignotus Hugó (eredeti nevén Veigelsberg Hugó))
  író, szerkesztő, kritikus, a Nyugat című folyóirat alapítója
136 éve, 1869. november 2-án született Pesten

Halottak-napi gondolat 

„Ha meghalok, sosem tudnám megmutatni többé a családomnak, mennyire szeretem őket; nagy adóssággal halnék meg: szeretetemet megtartottam magamban, ahelyett, hogy közösen táplálkoztunk volna belőle."

A világ hét új csodája 

Elindult az első globális szavazás a világ hét új csodájának megtalálására.

Kész örömmel 

Más kérdés, hogy immáron a Népszava szerint is nagy a baj. Nagyon nagy. Nem csak a választások kimenetelét illetően – hanem költségvetésileg. Mert lám, már mennyire szeretnének egy értelmes gazdaságkép-alternatívát. Akár az ellenzéktől is.

Invitáló - Balassi énekelt versei 

Koncert ma este a Magyar Rádió Márvány Termében – Balassi Bálint énekelt versei korabeli lantmuzsikával.

Versnyi hazám –  Boldog Özséb himnusza  

Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.

Röviden

Életműdíj Sütő Andrásnak és Domokos Gézának - Életműdíjjal tüntette ki Sütő Andrást és Domokos Gézát az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). A Székelyudvarhelyen megtartott ünnepi rendezvényen Hídverő-díjjal értékelték Görömbei András munkásságát. Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta a három díjazottat.

XII. Családkongresszus Máriabesnyőn - A Magyar Katolikus Családegyesület idén is megrendezi Máriabesnyőn Családkongresszusát. A 2005. november 3-5. között tartandó kongresszuson arról szeretnének közösen gondolkodni, hogy miként lehet felkészülni a meghívásra, arra, hogy a lakodalomra meghívják az Urat, aki aztán a vizet borrá változtatja.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Diákok a Házsongárdon
    Temetővé váltak a közparkok 1956 forradalmas őszén, Budapesten: korabeli fotók megörökítik a belvárosi parkok kis fakeresztjeit. A pesti forradalom halottaira emlékeztek a kolozsvári Házsongárdi temetőben a Bolyai Egyetem diákjai is 1956 november 1-jén a szekuritatésok fényképezőgépeinek kattogása közepette.

  • A Házsongárdi temető
    „Hol van az a Házsongárd, és egyáltalán ki kíváncsi egy temetőre manapság?" Szerencsére nem mindenki „gondolkozik" így. Honlapunk Kultúra rovatában fényképeken keresztül közelebbről is megismerhetjük a helyszínt.

(nov.1.) Mindenszentek ünnepe

szobra a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében
gróf Teleki Pál
 miniszterelnök és földrajztudós
126 éve, 1879. november 1-én született Budapesten

Két zsoltár töredéke 

„Ilyen világban élünk, meséli a kis falu plébánosa, már a templomkertben lerakott, javításra szánt téglákat is ellopják. Esetleg nyomára bukkannék; de porták tucatjait kellene meglátogatnom ahhoz, hogy megtudjam: a sok közül hol tudták elvégezni már a régen esedékes, apró javítást!? Mert számos a beteg ház; miként számos a megsebzett lélek is, teszi hozzá, halk sóhaj kíséretében."

Cs. Szabó László: Gyász és megdicsőülés 

„De nehéz napok várnak a magyarra, mert lélekben és szellemben, magatartásukban és közdolgaikban, a politikában, gyárakban, hivatalokban, iskolákban s a földeken felül kell múlniuk egész múltjukat." – Elhangzott 1956. november 1-jén a BBC magyar adásában.

Elszenderülés 

Az „elszenderülés" rituáléja abban a formában, amelyben Jean-Yves Leloup itt bemutatja, tulajdonképpen az ortodox világ kolostoraiban, az orosz, görög, egyiptomi, román és francia kolostorokban ismert és gyakorolt különféle rituálék szintézise, de fellelhetjük benne a „betegek szentségének", vagy ismertebb nevén „utolsó kenetnek" nevezett római katolikus rítus egyes elemeit is. Ez a rituálé még az osztatlan egyház idejéből való, vagyis 1054 előttről, mielőtt még az egyházszakadás bekövetkezett volna.

Hamvas Béla: Scientia Sacra 

„Környezet, életviszony, kapcsolat, állapot, tudat, szemlélet, mindez egyik percről a másikra megszűnik és a lélekmagot a megsemmisülés szele érinti. Mindazt, amit véglegesnek és megbízhatónak hitt, lába alól láthatatlan hatalom elrántja, és a lelket a lezuhanás veszélye fenyegeti."

Nem volt mindig munkaszüneti nap 

November 1. nem volt mindig munkaszüneti nap. Végül sikerült többszöri kezdeményezésre 2000-ben ismét azzá tenni. Sasvári Szilárd (FIDESZ) országgyűlési képviselő ehhez kapcsolódó felszólalásait érdemes elolvasnia mindenkinek.

Versnyi hazám –  Halotti beszéd  

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

Röviden

A megtorlás magyar áldozataira emlékeztek a Vajdaságban - A Vajdaságban több településen megemlékeztek a hét végén a titói katonai hatalom által 1944-45-ben elkövetett tömegmészárlások magyar áldozatairól. Újvidéken, a Futaki úti temetőben elhelyezett Turul emlékműnél szombaton emlékeztek az 1944-es megtorlások áldozataira vajdasági magyar pártok képviselőinek jelenlétébe. A II. világháború egyik legkegyetlenebb mészárlásának színhelyén, a Temerin melletti Csurogon az idén is a település szeméttelepén található vesztőhelyen volt a megemlékezés.

Megkezdődik Krakkóban II. János Pál pápa hivatalos boldoggá avatási eljárása - November negyedikét, Borromei Szent Károly liturgikus ünnepét választotta ki a munkák hivatalos megkezdésére Dariusz Ras atya, Stanislaw Dziwisz krakkói metropolita érsek titkára. Ezzel is hangsúlyozni kívánta a Szent Károly és II. János Pál pápa közötti kapcsolatot. Nem véletlen, hogy a krakkói főegyházmegyében kerül sor az eljárásra, hiszen Karol Wojtyła itt lépett be a szemináriumba, itt szentelték pappá, püspökké, ennek a városnak volt érseke egészen 1978. október 16-ig, pápává választása napjáig.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére