Archív anyagaink
2002. december
(dec.31.)

 

 Búcsúzik az Óesztendő

Megérte ezt az évet is,
  Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
  De nem esett le csillaga.

                            Petőfi

 
Mádl Ferenc évértékelése 

Az elnök mértéktartón és állásából fakadóan pártpolitika mentesen értékelt.

 
Medgyessy Kubában 

Akár vicc is lehetne. De való és ezért tragikomédia.

 
Adunk néhány jó tanácsot 

Az alkohol öl, pusztít és nyomorba dönt, tehát pusztítsuk. Módjával.

Nem mindenütt ilyen békés a Szilveszter. Afrika és Madagaszkár között
ez a ciklon dühöngött ma:

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.30.)
 
Leégett egy favela Sao Pauloban 

Messziről jött levélt tudatja, hogy Sao Paulo szegényeit december 23-án újabb csapás érte: leégett a nyomornegyed, amelyben laktak.

 
Orbán Viktor újra dedikál 

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel Orbán Viktor 2003. január 8-án 10:00 órakor folytatja a dedikálást a Litea könyvesboltban.

 
Három ítélőtábla létesül január elsejével 

Lomnici Zoltán szerint a magyar igazságszolgáltatás történetében rendkívül jelentős lépés, hogy január 1-jétől, 52 évnyi szünet után, újra lesznek ítélőtáblák Magyarországon.

 
 Díjmentes világhálós szolgáltatás civil szervezeteknek 

Előfizetési díj nélküli internetelérést biztosít a közhasznú és közcélú szervezetek, közösségek számára jövő év elejétől a CivilPort kiemelkedően közhasznú társaság.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
(dec.29.)
 
Ledőlt egy kereszt 

Ma hajnalban ledöntöttek egy Moszkva téri fakeresztet és széttépték annak feliratát: Boldog Karácsonyt a keresztény Magyarországnak!

 
Ajándék mustra 

Advent elején ismertettük azt a mozgalmat, amely vissza szeretné szorítani a karácsonyi vásárlások túlburjánzását. Egy olvasónk küldött egy sor fényképet a családjukban készült ajándékokról, amelyek új távaltokat nyitnak a karácsonyi ajándékozás előtt. Fogadjátok szeretettel.

 
Mádl Ferenc a szociális törvénycsomagról 

Mádl Ferenc köztársasági elnök felkérte az Országgyűlést, hogy a lehető leghamarabb tűzze napirendjére az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló "salátatörvény" újratárgyalását.

 
 
Emlékezzünk, hogy emlékezhessünk 

A jó emlékező tehetség nem természeti adottság, hanem gyakorlás eredménye. Erre a következtetésre jutottak a Nature Neuroscience brit tudományos szaklapban ismertetett tanulmány szerzői.

 
 
Heti filmajánló 

A jövő heti TV-műsorokból ajánlható, a magyarsággal, velünk élő  nemzetiségekkel, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)


(dec.28.)

 
 
Jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi egyezmény 
A december 27-én parafált egyezmény többek között kitér az egyházi ingatlanok kérdésére is. (Parafál - azaz kézjegyével ellát. Ez a szó nem jelent többet annál, hogy a két tárgyaló fél megegyezett, ezt terjesztik jóváhagyásra az illetékes testületek el. Fontos lépés az érvénybe lépés felé, de nem azonos vele.)
 
 
Tartósan magas lehet a forint árfolyama 
A gazdaság versenyképessége érdekében a kormány örülne a forint gyengülésének. Az előrejelzések azonban nem erre utalnak. A mai gazdaságpolitika azonban egyre nagyobb bajokba viszi az országot, mert képtelen a fejlesztések támogatására.
 
 
Csináld magad konfetti!
Önkiszolgáló, egyszemélyes. Mi azért a társaságot inkább ajánljuk.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
(dec.27.)
 
 
Az egyházfinanszírozás aktuális kérdései
Bauer Tamás csalárdnak tekinti az Orbán kormány egyházfinanszírozási lépéseit. Valójában a mostani javaslat veszélyezteti a nagyobb egyházak függetlenségét.
 
 
Rókaszelídítés 
A kutatók megszelídítették a szürke rókát. A benned lévőt sikerül-e?
Megszólalt az olvasó
A Magyar-Hon-Lap szentestén alkalmazott nyitóképe megihlette egyik olvasónkat. Az általa továbbfejlesztett anyagot szeretettel osztjuk meg a többiekkel.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) 
(dec.26.)
 
 
Az első mártír ünnepe 
II. János Pál pápa beszéde a Szent Péter téren.
 
 
Mi lesz Irakkal? 
Az ellenőrök járják az iraki vidéket, a BT tagok olvassák a sok ezer oldalas jelentést, mi pedig nem tudjuk mi lesz, csak sejtjük: vészterhesek az idők.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) 
(dec.25.) KARÁCSONY ELSŐ NAPJA

AJÁNDÉK AZ INTERNETRŐL

Mennyből az angyal (midi)
"Tu scendi dalle Stelle,"  Pius IX (1846-1878) pápa versére

Karácsonyi dallamok (midi)
NémetországFranciaországAngliaCsehország

 
 
A KANCELLÁR KARÁCSONYA 
Növekszik az elégedetlenség Schröder kancellárral szemben. A tiltakozásnak sajátos karácsonyi módját alkalmazták ellene.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
·Karácsonyi fények Budapesten
A Magyar Nemzet on line képriportja
(dec.24.)
 
 
Karácsonyi jókívánság 
A csángómagyar levelezési listán érkezett köszöntő
Megkérdezzük olvasóinkat: miért a tél örömeiről szól a karácsonyi üdvözlőlapok jó része? Örülnénk, ha megírnátok véleményeteket!
 
 
A Vatikán Irakról, Oroszországról és Európáról 
Erős éllel fogalmazta meg véleményét Tauran érsek és nem rejtette véka alá: nem hisz abban, hogy fegyveres konfliktus révén eredményesen lehet megoldani az Irakkal kapcsolatos kérdéseket.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

·A köztársasági elnök visszaküldte a szociális törvényt

Ritka eset az új magyar parlamentarizmus történetében. Az egyházak intézményalapítási jogát megkurtító törvényt Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.

(dec.23.)
 
A KDNP az Európai Unióról 

Az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdését nem szabad adásvételi szerződésnek, pénzkérdésnek tekinteni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az Unió gazdasági közösség is, amelyben a tehetősebb segíti a gyengébbet. 2007-ig, az új költségvetésig ez a segítség csak mérsékelt lesz.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

·A Szentatya újévi üzenete

Nehéz a békéről beszélni egy szétszakadt világban. II. János Pál XXIII. Jánosra emlékezett a december 8-án keltezett üzenetében.
 
 

 

·Megkapja a támogatást a Terror Háza

Ma a napirend előtti vitában az MSZP és az MDF békeszózatai után Halász János tette szóvá a Terror Háza ellehetetlenítését. Megszólította a miniszterelnököt: hajlandó-e pótolni, amit a Pető javaslat elvett. A felelet igen. Aprócska megjegyzés: sajnáljuk, hogy Pető Iván nem büszke arra, hogy szüleiről megemlékeznek egy múzeumban...

(dec.22.) Advent 4. vasárnapja

 
 
A 70 éves Jelenits Istvánt köszöntötték 

Jelenits István piarista szerzetest, Széchenyi-díjas tanárt köszöntötték 70. születésnapján a Duna-parti Piarista Kápolnában. A rendezvényen jelen volt Erdő Péter prímás, érsek és Kállay Emil, a Piarista Rend Magyar Tartományának főnöke.

 
 
Orbán Viktor karácsonyi köszöntője

Orbán Viktornak köszöntő sorait a honlapjának látogatói olvashatják.

 
 
Kossuth a délvidéki tankönyvekben 

A Kossuth év kapcsán érdemes megnézni, hogy mit tanulhatnak a vajdasági magyar gyerekek róla. Erről szól a Képes Ifjúság cikke.

 
 
 Nincs új a Nap alatt! 

Mint tudjuk, szalonnát nem lehet mindenből készíteni...

Elhunyt dr. Pósvári Sándor. Önzetlen segítőakarása tette lehetővé két éven át többek között a mi honlapunk  ingyenes megjelenését. Hálával tartozunk neki a temérdek szakmai segítségért is, amit tőle kaptunk. Szakmai méltatása az euroASTRA-n.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
(dec.21.) Már készüljünk a vasárnapra
 
 
Gazdagodott a Magyar Örökség 

Ma délelőtt kiosztották a Magyar Örökség legújabb díjait. Balázs Árpád, Hajós Alfréd, Majzik Mária, Batthyányi-Strattman László, Nyírő József és Böjte Csaba valamint a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár a díjazottak. A sötétség ellen nem lehet harcolni, a sötétben fényt kell gyújtani, mondta az ünnepségen Kozma Imre. A díjazottak ezt tették. Figyeljünk rájuk.

 
 
Piros betűs ünnep kérdőjelekkel 

A Heti Válasz Orbán Viktort kérdezte. Az utóbbi időben kizárólag az Európai Unióról beszél, a jövőnket leginkább érintő kérdésekben szólal meg. Azt mondja, ahogy nőnek az ismereteink az EU-val kapcsolatban, úgy illan el a lelkesedésünk. Sikertelen tárgyalásokat említ, nehéz, keserves esztendőket, amelyeknek sok vesztese lehet. Mégis támogatja az unióhoz való csatlakozást, igennel szavaz majd április 12-én. Nem a kormány ellen, hanem az uniós tagság mellett kell voksolni - állítja. Még akkor is, ha a 2003-as költségvetés nem segíti az uniós felkészülést, néhány társadalmi csoport számára még hátrányos is lesz.

 
 
Teréz anyát boldoggá avatják 

2003 október 19-én Teréz anyát boldoggá avatja II. János Pál pápa. Az 1997-ben elhunyt, albán származású Calcuttai Teréz anya egész életét az indiai szegények segítésére áldozta.

 
 
Belpolitikai események 2002-ben 

A Heti Válasz csokorba gyűjtötte a 2002-es év legfontosabb belpolitikai eseményeit.

 
 
 A IX. szimfónia kézirata a kulturális világörökség része 

Az UNESCO hivatalosan is a világörökség részének ismerte el Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának csaknem teljesen megmaradt eredeti kéziratát, amelyet Berlinben őriznek.

{Képesifi}
Fejlett mezőgazdaság

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.20.)
 
Alkotmánybírósághoz fordul az egyház? 

Veres András püspök szerint jogi szempontból ellentétes a vatikáni megállapodással az Országgyűlés azon döntése, amely szerint a hitéleti támogatás állami kiegészítését jövőre is a személyi jövedelemadó egy százalékáról rendelkezők arányában osztják el az egyházak között.

 
 
A szegedi ferences közösség nyilatkozata 

"Aggodalommal tölti el a ferences közösséget, hogy gyermekeink, fiataljaink testi-lelki veszélyeztetettsége nőttön nő. "A mi Urunk: a Pénz" (Ady E.) szellemében működő kereskedelmi tévékben... a valónak hazudott ámítás romlott világába szédítenek százezreket, többségükben lelkileg éretlen tizenéveseket. Ne szépítsük, megrontásuk történik - büntetlenül, demokratikus intézményeink hallgatásával."

 
 
Lenin törvényesen lophatott?
Némi zavart kelt, hogy az USA vagy más nyugat-európai országok nem lépnek fel a "lenini időkben történt törvénytelen államosítás károsultjaiért, miközben ezt mindig megteszik, ha egy a Szovjetúnió által hajdan leigázott új demokráciáról van szó.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
(dec.19.)
 
 
A Fidesz Kulturális Kabinetjének közleménye 
"Tizenkét évvel ezelőtt azt gondoltuk, hogy a szocialista, valamint a nemzetiszocialista diktatúrák által használt történelemhamisítási módszerek a polgári demokráciában soha többé nem alkalmazhatóak.
 
 
Esélyegyenlőség az emlékezésre 
Az Orbán Viktor által vezetett Szövetség a Nemzetért Polgári  Kör nyilatkozata a Holokauszt Múzeumról és a Terror Háza Múzeumtól megvont támogatásról.
 
 
Egymillió lakásban lesz nézhető a Hír TV 

A Hír Televízió Rt. megállapodott hétfőn a két nagy kábeltelevízió szolgáltatói szövetséggel, így januártól mintegy egymillió háztartásban lesz hozzáférhető az első magyar hírcsatorna - ezt Borókai Gábor vezérigazgató jelentette be a - jelenleg 200 ezer otthonban fogható - televízió szerdai budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)
(dec.18.)
 
 
Az ellenzék kivonulását kiváltó miniszteri beszéd 
A btk módosítás vitájának záróbeszédében az igazságügy miniszter elképesztő arroganciával beszélt a megválasztott képviselőkről. A Fidesz azt kérte: kövesse meg a Házat, mivel erre nem került sor, az MDF-fel együtt kivonult a mai ülésről.
 
 
Orbán Viktor a Reggeli Krónikában 
A koppenhágai csúcs eredményeiről - interjú a Kossuth Rádió Reggeli Krónika című adásában.
 
 
Tartalmilag bővül az Elektronikus Információs Szolgáltatás 
Az Akadémiai Kiadó on-line folyóirattárával, elektronikus szótáraival és nyelvvizsga-tesztjeivel bővül az Oktatási Minisztérium által működtetett Elektronikus Információs Szolgáltatás (EISZ); az erről szóló szerződést a Magyar Tudományos Akadémia, az Oktatási Minisztérium és az Akadémiai Kiadó képviselője kedden írta alá a 2003 januárjában megnyíló Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban.
 
 
Mégsem nyilvános a Hattyúház-bérlés vizsgálata 

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyi államtitkársága nem hozza nyilvánosságra a Hattyúház bérlete ügyében folytatott vizsgálat eredményét. Keller László államtitkár ugyan korábban teljes nyilvánosságot és átláthatóságot ígért, most azonban azt állítja, hogy a jelentéssel nem ő rendelkezik.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)


(dec.17.)

 
A Fidesz és az MDF kivonult a parlamentből 
A btk módosítás vitájának záróbeszédében az igazságügy miniszter elképesztő arroganciával beszélt a megválasztott képviselőkről. A Fidesz azt kérte: kövesse meg a Házat, mivel erre nem került sor, az MDF-fel együtt kivonult a mai ülésről. A megfelelő jegyzőkönyvi részletet bemutatjuk, mihelyt hozzáférhető lesz. A kivonulás után Áder János sajtótájékoztatót tartott.
 
Egészségügy és energetika 
Sok fontos kérdés került elő Mikola István és Járosi Márton mai sajtótájékoztatóján: A nem támogatott gyógyszereknél jóval infláció feletti emelésre lehet számítani. A KDNP állást foglal az energetikai privatizáció leállítása mellett és sürgeti a szociális tarifa bevezetését.
 
A Fidesz név szerinti szavazást kér drogügyben 
"Minden országgyűlési képviselőnek tudnia kell, hogy amennyiben jelen formájában megszavazza a Btk. módosítását, azzal a drogtermesztők és drogkereskedők érdekeit védi a családok, gyermekeink biztonságával szemben - fogalmaznak az ellenzéki képviselők."
 
"Mit kíván a magyar nemzet?" 
Magyarországon visszatért a leplezetlen diktatúra, melyhez hajbókolnak a külföldi pénzügyi érdekcsoportok is. Ezt kívánta Petőfi Sándor és a márciusi ifjak?
 
Négypárti egyeztetés 
A parlamenti pártok - az MDF kivételével - egyetértenek egy magyar egészségügyi kontingens Afganisztánba küldésével, így az Országgyűlés kedden a házszabálytól való eltéréssel tárgyalhatja az erről szóló határozati javaslatot, illetve várhatóan szavaz is róla.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)


(dec.16.)

Alkotmányellenes választási rendeletet adott ki a belügyminiszter
A Fidesz tiltakozása megalapozott. Lampertnek mennie kell.
 
Bizonytalan növekedési kilátások 2003-ban 
A gazdasági növekedés az Ecostat számításai szerint nem éri el a költségvetési számítások alapjául szolgáló 4-4,5 százalékot 2003-ban - áll a gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisában. A tervezettnél magasabb infláció miatt a kutatók bevételi többletet valószínűsítenek. Hozzáteszik, hogy a két hatás eredőjeként az államháztartás bevételei kismértékben meghaladhatják az előirányzatban szereplő értéket..
 
Julianus-díjat kapott Orbán Viktor 
A Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért Julianus-díjjal tüntették ki Orbán Viktor volt magyar kormányfőt.
 
Sánta Kutya-díj Pintér Dezsőnek 
Sánta Kutya-díjat ítélt Pintér Dezsőnek, a tv2 elnökének a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.15.)
 
Az MKDSZ az összefogásért 
Abban a helyzetben, amikor már világosan látszik, hogy a kormány működése bajt bajra halmoz, az MKDSZ a nemzeti-polgári erők egységét sürgeti.
 
Levél a cenzúráról 
A velünk élő önkéntes cenzúra ma is hat és mérgezi lelkünket. Pedig valóban vannak dolgok, amelyeken csak a valódi nyilvánosság segít. Szelle György kéri: cenzorok, kíméljetek.
 
Huszonnégy órával a megegyezés után
A koppenhágai folyamat véget ért. A magyar pártoknak elemezniük kellene a helyzetet és irányt mutatniuk. Összeállításunk a párt-honlapokat elemzi, december 14-én este.
 
Kovács László nem az eredményekről, hanem Orbánról beszél 
A koppenhágai csúcs után pontatlan és politikai elemektől hemzsegő tájékoztatást kapott a közvélemény.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.14.)
 
Az első, de már manipulált részletek a megegyezésről 
A tagjelölteknek nem sikerült több támogatást nyerniük az un. közvetlen kifizetésekre, de azt elérték, hogy az EU-tól jövő támogatást ne 20, hanem 30 százalékkal egészíthessék ki saját pénzükből. Az Origo hírét olvasva nem ez jut az ember eszébe.
 
A miniszterelnök Dániában, de a kormány sok kérdésben határozott 
A legfontosabb talán, hogy indul a Johan Béla program. Támogatást kapnak a malenkij robotban résztvevők, ha az a "kis munka" három évnél hosszabb volt.
 
Nem megy harcoló alakulat Afganisztánba 

Az ellenzék elérte amit akart: a lakosság több mint 70 százalékával együtt megakadályozta, hogy harcoló alakulatot küldjünk Afganisztánba.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.13.)
Kovács László nyilatkozott az MTI-nek: megvan a megállapodás
Érdemi tartalmi részletek nem ismeretesek (21:14)
Az AFP szerint megvan a megállapodás az EU és a 10 jelölt között. Az  MTI nem így tudja. (20:42)

Akiken nagyon sok múlik ma:
Michel Barnier, Chris Patten, Günther Verheugen,
Per Stig M?ller, Anders Fogh Rasmussen és Romano Prodi

 
A leggyengébb láncszem 
A Fidesz- frakció megítélése szerint Kóródi Mária a leggyengébb miniszter a kormányban. Ebben sok igazság lehet, bár a Népszava on line olvasói szerint Medgyessy a leggyengébb, sőt Görgey követi.
 
Miről beszélt Kovács Bukarestben? 
December 12-én a parlament külügyi bizottsága meghallgatta Kiss Elemér kancellária minisztert. Kiderült, hogy Kovács László úgy tárgyalt Bukarestben a státustörvényről, hogy a téma gazdái közül senki nem volt vele, s a külügyminiszter által előadott hét alapelvet rajta kívül senki nem ismerte, a kormány majd utólag foglal állást.
 
Magyar egészségügyi alakulat Afganisztánba 
Elfogadták egy 40 tagú magyar egészségügyi alakulat Afganisztánba küldését a csütörtöki németországi haderőtervezési értekezleten.
 
Fidesz-közlemény 
A Fidesz - Magyar Polgári Párt álláspontja, hogy a kábítószert nem szabályozni kell az iskolákban, hanem száműzni onnan.
 
Medgyessy   levele Antall József özvegyének 
Kissé szokatlan, hogy egy özvegynek - a férje halálának évforduló napján - írt levelet az Országos Sajtószolgálat felé is továbbítanak. Még akkor is, ha a levélíró a hivatalban lévő miniszterelnök, a címzett pedig a volt miniszterelnök özvegye. És még akkor is furcsa, ha a levél majd minden sorával egyetérthetünk. Az a látszat, hogy a levél nem is az özvegynek szól, hanem a széles nyilvánosságnak, s ez bizony megkérdőjelezhetővé teszi az őszinteségét.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.12.)
Bírósági döntés
Székely Zoltán: hat év és 9 millió
 
Állítólag két szavazaton múlt:
Ausztria és Svájc lesz a házigazdája a 2008. évi foci EB-nek
Lesz-e nyitottság, rugalmasság és nagylelkűség? 
Megkezdődik a koppenhágai csúcs.


Guadalupei Miasszonyunk

 
Politizáljon-e az Egyház 
Mint annyiszor máskor, most is a határon túlról jön az okos szó.
 
A közélet feszültségeit oldja egy kis vidámabb hang 
Ez a néhány vicc főleg azoknak szól, akik a számítógép világában otthon vannak. Legalább annyira, hogy Interneten böngésznek...
 
A fővárosi Fidesz-MKDSZ elutasítja a közműdíj-emeléseket 
A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciója szerint elfogadhatatlan és a fővárost adósságspirálba kergeti az, hogy két héten belül 119 milliárd forintos hitelt vesz fel a Budapestet irányító SZDSZ-MSZP-koalíció.
 
A koppenhágai EU-csúcs előtt 
Előre megkapta a "történelmi" jelzőt - nemcsak a sajtótól - az EU csütörtökön kezdődő koppenhágai csúcsértekezlete, amelynek az unió eddigi legnagyobb szabású bővítése előtt kellene szabaddá tennie az utat.
 
Az Iposz EU-csatlakozásra felkészítő sorozata 
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) arra törekszik, hogy a kisvállalkozásoknak, iparosoknak az európai uniós csatlakozással összefüggő legfontosabb információkat eljuttassa - mondta Szűcs György, az Iposz elnöke.
 
Budakeszi - petíció 
A Budakeszi polgári körök és Budakeszi város képviselő-testülete petíciója a város lakosainak legégetőbb problémájáról, a közlekedési infrastruktúra elmaradottságáról szól.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.11.)
 
Nemet Afganisztánra 
A Fidesz- frakció nem támogatja az afganisztáni szerepvállalást.
 
Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége
A hét végén tartotta Budapesten ez évi rendes közgyűlését a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége. Az ülésen memorandumot hagytak jóvá és zárónyilatkozatot adtak ki.
 
Prodi több pénzt javasol az EU-bővítésre 
Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi kedden felszólította az EU tagjait, hogy adjanak több pénzt a tagjelölt országoknak, megkönnyítendő a csatlakozásukat az unióhoz.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.10.)
 
Orbán Viktor a Reggeli Krónikában 
"A nekünk járó összeg 40 százalékát fogjuk megkapni, de ugyanakkor 2005-től már száz százalékot kell befizetni" - mondta Orbán Viktor a jelenlegi uniós csatlakozási feltételekről a Reggeli Krónikának adott interjújában.
 
Államfői és kormányfői találkozó az egyházak vezetőivel 
Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn megbeszélésre hívta Medgyessy Péter miniszterelnököt, valamint a négy történelmi egyház vezetőjét.
 
Vizsgálat indul a MeH hattyú-házi ingatlanbérlése ügyében 
Teljes körű vizsgálat lefolytatására kérte a miniszterelnök Keller Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyekért felelős államtitkárát, a MeH a hattyú-házi ingatlan bérlése ügyében
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.9.) II. János Pál imája
 
Ismét Csattan Pál 
Ismét jelentkezik a MHL oldalain Tamási Orosz János és beszélgetőpartnere. Érdemes sajátos szóalkotásukra de még inkább gondolataikra figyelni.
 
Jótékonysági est a dévai árvaház javára 
A Pasaréti Szent Antal Templomban  2002. december 13-án, pénteken, 19.00 órakor kerül sor a koncertre.
 
Antall Józsefre emlékeztek halálának 9. évfordulóján 
Antall Józsefre emlékeztek szentmisével a budapesti Duna-parti Piarista Kápolnában vasárnap, a néhai miniszterelnök halálának 9. évfordulója kapcsán.
 
A  salgótarjáni sortűz áldozataira emlékeztek 
Az 1956. december 8-i sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban vasárnap, a városi gyásznapon részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is. A valódi megemlékezés azonban délután volt.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.8.) Advent 2. vasárnap
 
Kanyargós ösvényen 
ADVENTI GONDOLATOK - Nem szeretjük a túlságosan meredek ösvényeket, még ha egyenesek is; kanyarokat vágunk bele, kitérőket keresünk. Ha pedig éppen túl egyenes az út, akár unalmasnak is tűnhet, s néhányan nem létező vargabetűt is csinálunk, úgymond unaloműzőnek.
 
Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk 
A Fidesz – Magyar Polgári Párt európai újraegyesítési vitairat (html verzió)
 
Pénzügyi szolgáltatások Magyarországon 
A magyar felnőtt lakosság kétharmada banki ügyfél, ez a régióban a középmezőnyt jelent.
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)


(dec.7.)

Köszöntjük
Erdő Pétert,
Esztergom-Budapest új érsekét
 
Magyarország lezárta a versenyfejezetet az EU-csatlakozási tárgyalásokon 
Juhász Endre főtárgyaló pénteken juttatta el az uniós illetékeseknek azt a levelet, amelyben a magyar kormány egyetértését fejezi ki a tizenötök legutóbbi közös álláspontjával.
 
Fidesz-vélemény a jegybanki függetlenségről és az árszínvonalról 
A Fidesz hiányolja azt a megnyugtató nyilatkozatot, amelyben a kormány hitet tesz az áremelések megakadályozása és a jegybank függetlensége mellett - reagált Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra.
 
EPP: a Fidesz nagyon sokat tesz az ország EU-csatlakozásért 
Hans-Gert Pöttering - az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője  - kijelentette, hogy a csatlakozás után és az európai parlamenti választások eredményeként arra számítanak, hogy a Fidesz, képviselői által, hosszú távon erősíteni fogja pozícióját az Európai Parlamentben.
 
Vallási apartheid 
A belpolitikai kérdéseket ismét külföldre viszik: "Olvastam a sajtóban (a Népszabadságban), hogy "Írásos kérdést nyújtott be egy angol képviselő a magyar egyházpolitikáról az Európai Parlamenthez."
Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)


(dec.6.) Szent Miklós püspök

 
Akár Mikulás ajándék is lehetne

 A DNP közölte az olimpia-rendezés megvalósíthatósági tervét. 
A végkövetkeztetés: az olimpia 2012-ben megrendezhető és a pályázat benyújtása mindenképp indokolt.
OLVASD ÉS ADD TOVÁBB!

Beteg gyermekekhez látogatott a Mikulás Szlovákiában

 
Lemondott a pénzügyminiszter 15:35

Nincs ok az örömre, nem itthon történt. Az Egyesült Államok pénzügyminisztere ezt írta az Elnöknek: Kitüntetés volt számomra, hogy ezekben a kihívást jelentő időkben szolgálhattam a Nemzetet. Köszönöm a lehetőséget.

 
Kiss Elemér nem érti, mi az egyházakkal való feszültség oka 

A kancellária miniszter szerint a püspökök nem értik a költségvetési törvényt. Szerinte nem romlott meg az egyházak és az állam közötti viszony. Ezzel a felkészültséggel akár gyakornok se lehetne, nemhogy miniszter.

 
EU a csatlakozás előnyei és hátrányai - konferencia 
Az uniós csatlakozás után fordul a munkaerő-áramlás: nem az országból való kitelepülés, hanem éppen ellenkezőleg, a nyugdíjasok és az országban nagyobb lehetőséget látó fiatalok betelepülése lesz a jellemző - mondta Matolcsy György.
 
Tiltakozó közlemények
  • A Professzorok Batthyány Körének állásfoglalása: A kábítószer-terjesztés büntetésének enyhítése helyett drogmegelőző hálózatot!
  • A nemzeti baloldal nevében határolódnak el Bácskai Sándor, Szűrös Mátyás és Sztankovánszki Tibor által vezetett szervezetek Medgyessy Péteréktől amiatt, hogy örömünnepet ültek Erdély Romániához csatolásának évfordulóján.
  •  
    Hazaérkezik Kanadából a Munkácsy-kép 
    Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának képeit már karácsony előtt újra együtt láthatja a közönség a debreceni Déri Múzeumban; csütörtökön ugyanis érvénybe lépett az a szerződés, amelynek értelmében 5 évig feltétlenül Magyarországon lesz a tavaly Kanadába szállított Krisztus Pilátus előtt című festmény.
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.5.)
     
    Olvadozunk, fogyadozunk 20:10
    Már nem mi, hanem a sarki jég. Ennek egy része ugyanis nyáron sem olvad meg, de ez az állandó jégmennyiség egyre fogy. Az űrfelvételek szerint tíz évente 9 százalékkal. A cikk lét nagy képet tartalmaz, de érdemes kivárni, amíg letöltődnek!!!
     
    Folyik a szalámizgatás19:45
    Lépésről lépésre igyekszik a baloldal elfoglalni azokat a pozíciókat, amelyeket a hatályos törvények nem nekik juttatnak. Láttuk már a Legfőbb Ügyész elleni támadást, a TV elnök lemondatását. Most az ORTT elnöke megy, de azonnal megindult az új támadás: a célpont Járai.
    Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk 
    "Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk: a Fidesz – Magyar Polgári Párt európai újraegyesítési programja" – e címet viseli az a vitairat, amelynek megtárgyalása és elfogadása a december 7-én sorra kerülő kongresszus egyetlen napirendi pontját képezi. A dokumentumot Orbán Viktor mutatja be a küldötteknek és a nyilvánosságnak.
     
    Családi gazdaságok 
    A családi gazdaságok ellehetetlenülésének megakadályozása érdekében tárgyalásokat kezdeményez az agrártárcával és a parlamenti pártok képviselőivel a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége - jelentette be Jakab István, az érdekképviselet elnöke kedden Budapesten a szövetség rendkívüli elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
     
    Az 1956 Alapítvány közleménye 
    "...hogy a mi országunk megcsonkításának évfordulóját ünneplő román miniszterelnökkel Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Göncz Árpád volt köztársasági elnök együtt ünnepelje a magyaroknak nyilvánvaló gyásznapot; ezt megbocsáthatatlan cselekedetnek tartjuk, akár tetszik Kovács elvtársnak, akár nem."
     
    Példátlan egyházellenes támadássorozat 
    A polgári kormány egyházügyi államtitkára kijelentette: nem csak a rendszerváltoztatás óta, de a reform-kommunista időszak óta sem volt olyan egyházellenes támadássorozat Magyarországon, mint napjainkban.
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.4.)
     
    Az MKPK tiltakozik a kormány egyes  törvénytervezetei ellen 
    HAZUDNAK RENDÜLETLENÜL! A Magyar Kormány nemzetközi megállapodást és hatályban maradó magyar törvényeket is sértő törvénytervezeteket terjesztett a Parlament elé. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat is tárgyaló november 28-i ülésén az Országgyűlés történetében eddig példa nélküli eset történt. A Bizottság hamis információ alapján szavazott meg egy, az egyház-finanszírozásra vonatkozó módosító indítványt és utasított el egy másikat.
     
    MKPK közlemény 
    HAZUDNAK RENDÜLETLENÜL! "A Konferencia meglepetéssel fogadta a találkozó után elhangzott kormányszóvivői nyilatkozatot, amely a két fél megbeszélését eredményesnek minősítette."
     
    Medgyessy Erdély Romániához csatolását ünnepelte 
    Parlamenti szócsata - „Tartozik-e felelősséggel a miniszterelnök a nemzet önbecsüléséért?” – tette fel azonnali kérdését Simicskó István Medgyessy Péternek, aki „halaszthatatlan közfeladatai ellátása miatt válaszadásra Kovács Lászlót jelölte ki”.
     
    A Bocskai Szövetség nyílt levele 
    "December 1. a románságnak nemzeti ünnep, ugyanakkor a magyar népnek nemzeti tragédia. ... Ilyen messze még egyetlen magyar kormány sem ment a magyar nép, különösen az erdélyi magyarság megalázásában. Ezért elvárjuk Öntől, szíveskedjen magyarázatot adni erre a példátlan politikai lépésre."
     
    Aláírás-gyüjtés a BTK módosításával kapcsolatban 
    A kormány módosítani kívánja a BTK kábítószerrel való visszaélés bűntettéhez kapcsolódó paragrafusait. Sajnos a média nem nyújt megfelelő tájékoztatást, ezért a magyar társadalom jelentős része nincs tisztában a törvénytervezet valós tartalmával. Ezért Harrach Péter, az MKDSZ társelnöke képviselőtársaival együtt az elmúlt napokban levélben tájékoztatta a lelkész-társadalmat, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége pedig  aláírás-gyűjtési akciót indított útjára.
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.3.)
     
    Politikai megállapodás az európai uniós csatlakozásról
    Szili Katalin házelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és a négy parlamenti párt frakcióvezetője - Lendvai Ildikó (MSZP), Áder János (Fidesz), Herényi Károly (MDF) és Kuncze Gábor (SZDSZ) - a hétfői ülés után a sajtó jelenlétében ünnepélyes keretek között aláírta az európai uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosításról szóló politikai megállapodást.
     
    Honlap-ajánló: Dévai Szent Ferenc Alapítvány
    Erdélyben, mai határainktól alig 160 kilométerre, ahol kiégett, ablaktalan, ajtótlan salétromos panelházakban gyermekek tengetik az éhhalál szélén életüket, néhány év alatt egy kis édenkert született. A csoda 1992-ben kezdődött, amikor a dévai utcákon éhesen és piszkosan kóborló árva gyermekek feltartott kézzel kéregető kántálására valaki egy öleléssel válaszolt. Böjte Csaba ferences szerzetes és az árva gyerekek az elhagyott, romos dévai kolostor lakatjait leverték, és lépésről lépésre új otthont teremtettek maguknak.
     
    Segítségkérő levelet hozott  a posta
    Csaba testvér ma már kb. 380-400 félárva-árva gyermeket nevel a dévai ferences árvaházban munkatársaival. A mai kor Néri Szent Fülöpjeként, Don Boscójaként elhagyott, elveszett gyerekeket szed össze utcákról, pályaudvarokról, disznóólakból és nevel belőlük iskolázott, felsőiskolázott, céllal, hittel, hazával, tenni akarással a szívükben élő felnőtteket. Arra is választ kapunk hogyan segíthetünk.
     
    Félretájékoztatott az MTI?
    Ismét újságírókat akadályoztak munkájuk végzésében, amikor december elsején a Kempinski Szálloda előtt rohamrendőrök és titkos ügynökök szorították ki az Erdély 1918-as Romániához csatolásának megünneplésére készülő Medgyessy Péter magyarországi és Adriane Nastase romániai miniszterelnökkel szemben nemtetszésüket kifejező mintegy száz-százötven fős csoportot.
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.2.)
    A hirTV csatorna mától indul! 
    Adatok
    AMOS műhold (4 fok nyugat). 11,260,5 MHz-es frekvencia. Horizontális polarizáció. 
    Symbol Rate: 27500 
    FEC: 3/4 V_PID: 1024 H_PID: 1025 
    Jó vételt!
     
    A "visegrádiak" egyeztetik álláspontjukat 
    A visegrádi együttműködésben résztvevő négy ország, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnöke vasárnap budapesti találkozóján megállapodott abban, hogy pénzügyi-költségvetési kérdésekben egyeztetett álláspontot, tárgyalási technikát képvisel az EU-csatlakozási tárgyalások végső szakaszában.
     
    Magán-államvédelem ProWare módra (I.) 
    Szökik a (köz)pénz! - zúgolódtak a szocialisták a parlamenti választások előtt, majd legyőzték a Fideszt. Ezután az új kormány kezdte költeni a (köz)pénzt, mindenekelőtt arra, hogy fény derüljön a jobboldal "bűneire". Felfogadta hát a Juszt László-közeli ProWare Kft.-t, hogy kutakodjon kicsit az állam papírjai között, s feljelentésdömpinget ígért "Orbánék gyanús ügyeiben". A Heti Válasz írásának első részében azt vizsgálják, miért éppen a ProWare-re esett a választás.
     
    Több pénzt a magyar gazdáknak! 
    Miközben Medgyessy Péter a román nemzeti ünnep alkalmából a Kempinski szállodában tartott fényűző budapesti fogadásra készülődött, Orbán Viktor hazánk sikeres EU-csatlakozásért lobbizott a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőinél.
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek) (dec.1.) Advent 1. vasárnap
     
    Ádventi gondolatok 
    Nem a dolog könnyebbik végét ragadtuk meg, amikor szeretetünket azzal mutatjuk meg egy ismerősünknek, hogy valamit beszerzünk neki, s nem azzal, hogy tényleg szeretjük az illetőt?  Jézus szívében biztosan nem ajándékcsomag van, ő maga viszont nagy ajándék nekünk.
     
    Járt-e nálad Gábriel? 
    A fenti címmel idén újabb elmélkedéskötete jelenik meg az ismert soproni gyermekorvos-közírónak, Drávai Istvánnak. A könyvet D. Hoffer Erzsébet grafikái illusztrálják.
     
    JÓESTÉT, MÁRIA! 
    Meghívó KÓKA ROZÁLIA és PETRÁS MÁRIA karácsonyi műsorára, melyen bukovinai székely és moldvai csángó adventi és karácsonyi népénekek, apokrif imák, legendákhangzanak el.
     
    Heti filmajánló 
    E-mailben kaptuk a jövő heti TV-műsorokból kigyűjtött a magyarsággal, velünk élő más nációkkal, vallással, természetvédelemmel, kulturális témákkal, esztétikailag ajánlható filmekkel és tudománnyal foglalkozó műsorok listáját.
     
    Kivonult az ellenzék a költségvetési bizottság üléséről 
    Mint Varga Mihály fogalmazott, a költségvetési vita méltatlan és megalázó volt. Az ellenzéki képviselők ugyanis a bizottsági ülésen kaptak meg 26 kormányzati indítványt, amelyekhez az elfogadott, szocialista ügyrendi javaslat szerint összesen mindössze két-két percben szólhattak volna hozzá.
     
    Kevesebb édességet fogyasztunk (szerencsére) 
    "Arra sem kaptunk választ, hogy miért enne több csokoládét az uniós magyar, mint az uniótlan. De nemcsak az a baj, hogy a cikk írója nem tette fel ezt a kézenfekvő kérdést a gyártóknak és a forgalmazóknak. Az igazi baj az, hogy nem esett szó arról, hogyan őrizhetjük meg ezt az előnyünket az Unióban."
    Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)